Atomerőmű bezárás | Végleg leáll a belgiumi Doel 1

atomerőmű energia atomenergia pixa

Atomerőmű bezárás | Végleg leáll a belgiumi Doel 1

Az ország legrégebbi nukleáris reaktora ötven évnyi áramtermelés után végleg beszünteti működését. Az Oosterschelde folyó partján, az észak-flandriai Doel falujának közelében található reaktort péntek este tíz óra körül leválasztják a nagyfeszültségű hálózatról. A leállás folyamata fokozatos volt, és már a hónap elején megkezdődött.

A reaktor kikapcsolását követő napokban a szakemberek szabályozott módon kezdik meg a hűtési folyamatot, miközben az elsődleges hűtőkörben a nyomást fokozatosan csökkentik a légköri szintre. Ez a folyamat körülbelül öt évig tart, majd az erőművet üzemanyag-mentesítik.

A fűtőelemeket egyenként kiemelik a reaktorból, és külön tárolókba helyezik, ahol még évekig víz alatt hűtik őket – ismertette a vállalat. Az erőmű teljes leszerelése és végleges lebontása további tíz évet vesz igénybe. Bár a helyszínt később ipari célokra kívánják hasznosítani, az ott tárolt nukleáris hulladék korlátozza a terület újrafelhasználásának lehetőségeit.

Belgium az 1960-as évek végén döntött az atomenergia bevezetése mellett, mivel a növekvő energiaigényt a fosszilis tüzelőanyagok már nem tudták kielégíteni. Az ország hét nukleáris reaktort épített: négyet Doelben és hármat Tihange-ban. Doel 1 és 2 építését 1968-ban rendelték meg, az építkezés 1969-ben indult.

Doel 1-et 1975-ben helyezték üzembe, ugyanabban az évben Doel 2 is megkezdte működését. Mivel közös irányítóteremmel, gépházzal és biztonsági rendszerrel rendelkeznek, „sziámi ikrekként” emlegetik őket. Doel 3-at 1982-ben, Doel 4-et pedig 1985 közepén állították üzembe.

A Doel 1 a harmadik belga atomerőművi blokk, amelyet véglegesen lekapcsolnak, miután Doel 3-at 2022-ben és Tihange 2-t 2023-ban bezárták. Az összes leállítás az atomenergia fokozatos kivezetésére irányuló terv része. A hét belgiumi atomerőművi blokkból ezután négy marad működőképes, de Doel 2 és Tihange 1 is várhatóan még idén leáll.

A környezetvédelmi szervezetek élesen bírálták a belga kormány nukleáris politikáját, különösen azokat a terveket, amelyek szerint az atomenergia-kivezetési törvényt eltörölnék, és Doel 4, valamint Tihange 3 reaktorainak működését további tíz évvel meghosszabbítanák. Bár a belga kormány ezt a tervet támogatja, az Európai Unió még nem hagyta jóvá.


Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több energia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük