Siketfajd | Aki eszét veszti, ha dürög

siketfajd fajdok tetrao urugallus wiki 10

Siketfajd | Aki eszét veszti, ha dürög

köszönet az elődöknek

Alfred Brehm (1787–1864)
Alfred Brehm (1787–1864)

Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.

Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.

Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.


Alfred Brehm: A siketfajd (Tetrao urogallus L.)


1863-69 | magyarul 1901-1907

A „nagykakas” a legtermetesebb erdei madaraink egyike,

büszkesége a fenyveseknek, öröme a vadásznak.

A siketfajdnak hosszú farka 18–20 tollú, s lekerekített, illetve lépcsőzetes, azáltal, hogy a középső tollak jelentékenyen hosszabbak, mint a szélsők. Szárnyának negyedik evezője a leghosszabb. Ujjai csupaszok, szélük fésűs. A kakas feje és torka feketés, nyaka sötét hamuszürke, feketén erezett, nyaka eleje fekete-hamuszürkén eres; hátának fekete alapszínén finom hamuszürke és rozsdabarna mintázat látható. Felső szárnyfedői feketebarnák, sűrűn erezve rozsdabarnával. Kevés fehér folttól tarkálló farktollai feketék. Melle pompás fémzöldfényű, testének alsó része – különösen a fartája – fehér-feketetarka. Szeme barna. A vékony lapockákból álló vagy erektől borított rózsája és a bibircses csupasz részek olyan pirosak, mint az élénk spanyolviasz.


Csőre fehér szaruszínű. A kakasnak a légzőcsöve egyharmaddal hosszabb, mint a nyak, ezért a begy táján hurokszerűen behajlított. A nyelv hosszú szalagokon és izomszálakon oly lazán van megerősítve, hogy a madár kimulása után mintegy visszakunkorodik s lesüllyed a nyakba, ezért támadt az a még most is széltében elterjedt mende-monda, hogy a siketfajd-kakasnak nincs nyelve.

A tyúk egy harmadával kisebb a kakasnál, s jóval tarkább.

Feje s nyakának felső része feketés, rozsdasárgán és feketebarnán harántcsíkos; háta többi részének tollazata a feketebarna, rozsdasárga és a rozsdás szürkéssárga színeknek a keveréke. Farktollai szép rozsdavörös alapon feketén harántsávosak. Torka és szárnyhajlása rozsdás vörhenyessárga. Mellének felső része rozsdavörös, hasa rozsdasárgás alapon szaggatott, fehér és fekete harántsávokkal tarkázott. Nem ritkán kakastollazatú tyúk is előfordul.


siketfajd fajdok tetrao urugallus wiki tojó 2

siketfajd elterejedési területe wiki eurázsia

Hajdanta a siketfajd kétségtelenül tanyázott Európának és Észak-Ázsiának minden nagyobb, összefüggő erdőktől borított vidékén, manapság már sok helyről kipusztult. Elterjedési köre azonban még így is igen tágas, mert ennek határai alig szűkültek meg; legtöbbnyire csak bizonyos helyeken pusztult ki és pedig ott, ahol a szabályszerű erdőgazdasági üzem nagy kiterjedésű vágásforgókra rendezkedett be s a mocsaras részeket is kiszárította.

A siketfajd ősi soron nem volt hegylakó.

Éppen úgy, mint számos más havasi vad, a kultúra nyomásának engedve, húzódott a csendesebb, s erdőkkel bővelkedő hegységekbe.

Radde szerint Kelet-Szibériának összefüggő erdőségekkel borított részein nem ritka, de az ottani siketfajdok kisebb termetűek, s azokat külön alfajnak tartjuk. (Szibériai siketfajd Tetraomogallus mogalloides Midd.). Ezenkívül még néhány a törzsfajtól többé-kevésbé eltérő alfaja van ugyancsak Ázsiában.

A siketfajd jellegzetes tyúkféle madár. A kakas hirtelen haragú, összeférhetetlen, házsártos, a szabadban éppen úgy, mint a fogságban. Fajbeli társaival is évről-évre civódik, s ezért szükségképpen remeteéletet él. Még a tyúkokkal szemben is basáskodó, indulatos, amennyire szerelmes dürgéskor, annyira ügyet se vet rájuk később.


A kakas kiválóan finom érzékei révén megérzi a bekövetkező időváltozást.

Ezt több vadász megfigyelte már. Geyer szerint gyakran megtörténik a dürgési időben az is, hogy a legszebb reggeleken, midőn már a vadász szíve előre is örül a biztos sikernek – várakozásában keservesen csalódik, mert egy kakas sem jelentkezik. Ilyen esetekben biztosra vehetjük azt, hogy az idő 24 órán belül rosszra fordul. Főként a havazást érzi meg.

A német szerzők hangutánzó leírása helyett – amelyek a magyar fülnek idegenül hangzanak – álljon itt Chernel István hangfestő leírása: „Az én fülem így hallotta: tak-tak-tak-tak; a közök mind rövidebbek lesznek, sebesebb egymásutánban hangzik a tak, végre „szaporázás” jellemzi, mely így festhető; tatak-ta-tatak-tatatak. Ezt követi: plöp-pe-löp-plöp-plöp-pelöp, s a kli-köp-kli-köp-kli-köp-ként hangzó „főcsattintás”; ekkor már szinte magából kikelve szól a szerelmes madár és siki-siki-siki-siki kaszaköszörülésre emlékeztető hangokkal fejezi be versikéjét.”

Szemere László is feljegyezte a dürgés hangjait;

„1910 május 1-én Csikszentsimon havasán, a „Mohos” csúcs északkeleti lankásán, egy dürgő kakas úgy bevárt, hogy fülemet a fához érizntve figyelhettem, hogy tényleg azon a fán van-e! (Mert sötét volt még ahhoz, hogy meglássam.) A „keccentése”, mint ott mondják, a nyelv kettős, tompa csettentésével jól utánozható. A második tagnál a száj bezárandó, hogy ezáltal létrejöjjön az a hang, amely írásjelekkel tán így közelíthető meg; kë-köp, kë-köp; ez szaporázva; a bezáró kle-klöp-plöe; azután jött a köszörülés; szkiszkesz-ksz-ksz-ksz-ki.”

Dürgés közben fejét csaknem függélyesen a magasba nyújtja, ezért történhetik meg az, hogy nem látja meg azt, ami alant történik, eltekintve attól, hogy szemét rendszeresen félig be is hunyja.

A siketfajd dürgésalatti „süketségét” illetőleg kétféle nézet uralkodik.

Akik a fogvatartottak dürgését figyelték meg, azok egy része a tényleges siketséget tagadva, csak ú. n. „szellemi süketségről” akarnak tudni, míg a megfigyelők zöme a mellett tanúskodik, hogy a siketfajd dürgésbeli süketségének anatómiai okai is vannak.

Wurm vizsgálatai szerint a fajdkakas a köszörülés alkalmával annyira erőlködik, hogy ezt meg is érezzük, ha kezünket a fa törzsére tesszük. Olyankor – akár a trombitáló, vagy köhögő embernek – a fejébe száll a vére. Ennek következtében a hallójárat hátsó falán elhelyeződött, a vértolulás folytán erősen megduzzasztható redő, annál is inkább elzárhatja ideiglenesen a hallójáratot, mert az alsó állkapocs rendkívül nagy hátsó csontnyúlványa, amely csak a siketfajdnál ér el akkora méreteket (25–27 mm), a köszörülés alkalmával történő szájtátogatás következtében a fülnyílás felé tolódik és azt valósággal elzárja.

Így van ez, kissé más elrendezéssel a gyöngytyúknál is. Ugyanez a gépezet működik akkor is, ha ősszel is szól, tehát ha nem is párosodik, vagy ha a csaholó kutyára „fúj”. Ahogy azonban a csőrét összecsukja, ismét élesen hall.

Wurm nézetét osztja manapság a legtöbb vadász és megfigyelő. Marshall, aki eleinte más nézeten volt, később ugyancsak a Wurm nézetét ismerte el egyedül helyesnek.

A rókán és héján kívül még sok ellensége van a siketfajdnak.

Az öreg kakas, mivel igen óvatos, s jórészt a fákon tartózkodik, a legtöbb ragadozók ellen védve van; a gyenge csibék, de még inkább a tojások azonban könnyű prédái mindenféle ragadozónak, a fiatalabb tyúkokat a buhu meg a sasok könnyen elfogják.


A siketfajd vadászatilag nagyvadnak számít.

Rendezett vadászterületen csak a kakast szabad lőni, s azt is csak dürgéskor. Igazi vadász nem is lőné máskor. Csak az, aki, bárcsak egyszer is kiment a kora hajnali órákban a havasok közé, hogy dürgéskor belophassa és lőhesse, érti ezt meg.

Még így is vadászművészet az elejtése, mert a kakas dürgéskor is rendesen óvatos, s csak gyakorlott vadász lophatja be. De éppen ezek a nehézségek növelik vadászörömünket.

A siketfajd szaporodását nem gátolja az, hogy dürgéskor lövik, amint ezt a rendezett vadászterületek statisztikája bizonyíthatja. Természetesen, ahol sok a vadász, s kevés a fajd, ott fokozottabban kell őket kímélni, de hát ez a vadászok megszaporodásával és a fegyvertechnika tökéletesedésével minden vadnál csak így van. Végeredményben nem is az fontos, hogy hogyan ejtik el a vadat, de az, hogy mennyit ejtenek el!

Kár volna tehát a költői dürgés helyett máskor vadászni, főleg amikor a tyúk és kakas hasonló.

A siketfajdkakas sokféleképpen értékesíthető. Wurm említi, hogy nagy farktollaiból legyezőt, kályhaellenzőt készítenek, szárnya tollseprőnek szolgál. Lábaiból levélnehezéket csinálnak, s még a zúzájában található kavics is trófea, amennyiben azt vadászékszerekbe foglalják. Húsát csak azok vetik meg, akik még nem ettek jól elkészített fajdpecsenyét.

siketfajd – nagykakas, fajdkakas, ill. fajdtyúk, erdei kakas, az erdélyiek vadpáva madara – Magyarország megfelelő helyein rendesen előforduló, habár nem is nagyon gyakori madár. A magasabb hegyvidéken tanyázik s eddig a következő megyékből ismeretes: Arad, Bihar, Sopron, Vas, Ung, Sáros, Szepes, Turóc, Zólyom, Gömör, Liptó, Árva, Máramaros, Beszterce-Naszód, Brassó, Csik, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kolozs, Maros-Torda, Szeben, Szilágy, Szolnyok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely, Krassó-Szörény, Belovár-Kőrös, Zágráb, Modrus-Fiume, Lika-Krbava.


siketfajd fajdok tetrao urugallus wiki elterjedése térképen Európa

Összefoglalva tán leggyakoribb Erdélyben,

majd a Felvidéken és Horvátországban. A Dunántúlon újabbkeletű bevándorló, amely Chernel szerint Sopron és Vas megyékben ezelőtt egyáltalában nem fordult elő, de az 1880-as években történt betelepedése óta szépen gyarapodik s Breuer szerint jelenleg is kiterjeszti fészkelőterületét Sopron környékén. A Nemzeti Múzeumban a liptómegyei Szvarinból és Fenyőházáról s a gömörmegyei Királyhegyről származó tojásai vannak. A síkságot kerüli, a hegyvidéken a szálerdő felső határáig hatol föl.

Állandó madár,

amely még a legedzettebb fajoknál is szokásos téli kóborlásokat se végzi, nyilvánvalóan rendkívül egyoldalú táplálkozása miatt, mely ilyenkor szinte kizárólagosan fenyőtűből áll, s amely éppen ezért bármily időben is bőségesen rendelkezésre áll. Nyáron bogyókat, magvakat is fogyaszt, csibéi sok kártékony rovart is pusztítanak, így hasznot hajtanak, hanem a felnőtt fajdok tömérdek rügy és friss hajtás, főleg a kiültetett csemeték fiatal csúcsainak a lecsipkedésével kárt is okozhatnak. Mint rendkívül nagyrabecsült vadászati madarat azonban az erdőbirtokosok természetesen kímélik, mert ha maguk nem is vadásznak rájuk, a vadászatnak bérbe való adásával busásan megtérül az okozott kár. Az új vadászati törvény a jércék lövését teljesen tilalmazza, a kakas lövését pedig csak április 1-től május 31-ig engedi meg.


Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Western Capercaillie
Tetrao urogallus siketfajd fajdok

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több madár

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mozgolódnak az őszi hollók

A rezervátumunkban immár hagyománnyá vált, hogy szeptember-október a hollók megfigyelésének, fotózásának és kutatásának időszaka. Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük