Háborúban is az élet oldalán | Robert Capa fotói
Ezt a publicisztikát egy Capa-kiállítás megnyitójára írtam
Capáról és képeiről sokat mesélhetnék. Capa sok egyéb mellett azért is fontos, mert a képei történeteket beszélnek el. Capa sorsában, habitusában könnyű felfedezni rokon vonásokat Jack Londonnal. Rátalálni arra az emberre, aki úgy van jelen mindig a kaland sűrűjében, hogy nem válik kalandorrá és története sem egy kalandozás története. Nemcsak arról van szó, hogy háborús helyzetben kalandról beszélni ízléstelen, hanem arról is, hogy Capa munkájának messze önmagán túl mutató tétje van.
Ez a tét nem más, mint történetekben látni a világot.
Kép és történet szimbiózisát látjuk Capa képein – ha ez a sokáig oly eleven tudás, együttMOZGÁS tudás és tudásvágy megjelenítése között nem bomlott volna meg, talán Capa is kevesebb háborút fényképezett volna. Gondolhatni, hogy a történet melletti kardoskodásom áldozatává vált Capa, de a helyzet fordított. Capa valóban ebben élt. Nemcsak a képei, hanem az életútja is ezt mutatja.
A legszembeötlőbb bizonyíték erre az, hogy Robert Capa figuráját voltaképp kitalálták. Capa és egy tüneményes lány együtt alkották meg a sztárfotós karakterét, akinek már akkor hírét keltették, amikor szinte tökéletesen ismeretlen volt, mi több, nemcsak ismeretlen, hanem bizonytalan is.
Capát a saját magáról gerjesztett mítosz húzta fel oda, ahol aztán valóban Robert Capa, az egyik legkeresettebb, s mind máig legismertebb fotográfussá, haditudósítóvá vált.
Az egyik kedvencem Capa-fotóm: a szicíliai parasztember mutatja az amerikai katonának, merre mentek a németek. A képen két generáció találkozik. Öregség és ifjúság ellentétpárok, itt viszont – ahogy annak lenni kellene mindig – egymásra találnak, és nem két generáció vagy két különböző társadalmi helyzet, vagy a különböző nemzetekhez való tartozás dominál. Kettősség még az öreg szicíliai paraszt alakjában is mutatkozik: bár hajlott már, ám a nyílegyenesen tartott bot azt jelzi, hogy az öreg belső tartása épp az, ami egész életében jellemezte.
Ezt a tartást nem kezdi ki az idő, nem kezdi ki a háború.
A katona és az öreg között amolyan tanítvány és tanító viszony áll fenn; a legfontosabb az öregnél van: a tudás; a tudásVÁGY és az erő pedig a katonában. Erő, tudás, tapasztalat, ifjúság, öregség, figyelem, együttműködés, segítő- és tettrekészség, minden, ami az élethez tartozik, ott van a képen. Csak az ellentétpár sötét oldala nincs ott: a nácizmus. Mindaz, ami halált jelent. Egyének, társadalmak, igazságok halálát.
Itt egy fotó, ahol egy öregember épp úgy a tomboló, eltaposhatatlan élet képviselője, mint a fiatal katona.
Azon túl, hogy Capa képei megkerülhetetlen kordokumentumok, egy-egy ilyen képen keresztül azt a reményt sugallja, hogy az élet a MI oldalunkon áll; öregek és fiatalok oldalán egyaránt. Az öreg mozdulata, nemcsak útmutatás, hanem kiutasítás is:
az élet száműzi itt a legyőzhetetlennek hitt halált.
A halál ugyanis – bármikor, bármilyen formában jöjjön is – mindig legyőzhetetlennek tűnik. Holott nem az. Akkor sem, ha Capával végül egy akna végzett. Az élet most is vele van. Ő pedig – ahogy Jack és sokan mások is – velünk.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Színnel lélekkel
