Hamarosan tetőzik a Duna Budapestnél
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklósi Gabriella az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Nem valószínű, hogy a 830 centiméternél már sokkal tovább nőne a Duna vízszintje, mert a Lajtán a vártnál kevesebb víz érkezett. A Dunakanyarban a 2013-as rekord árvízhez képest 50 centiméterrel alacsonyabb volt a tetőzés vízszintje. A szakemberek folyamatosan találnak buzgárókat, csurgókat a védműveken, és ezek megjelenése a tetőzésnél egyre gyakoribb lesz.
Pilismaróton megcsúszott (suvadt) a töltés, de a szakemberek ezt gyorsan kezelték és leterhelték a védművet. Siklósi Gabriella kitért arra is, hogy nem értesült semmilyen különleges eseményről a budapesti védekezés kapcsán; a Margit-szigeten a védművek tartanak, szivárgásról egyelőre nincs hír.
A Duna főváros alatti szakaszáról szólva megjegyezte, hogy egy korábbi nagy árvíz miatt ezen a részen nagyon magas a partfal, és a mostani védművek is már készen állnak. A védekezés például a Dunakanyarban most sokkal korábban, hatékonyabban, gyorsabban és tervszerűbben ment, mint 2013-ban.
Forrás: MTI
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!