A budapestiek és a Duna | Romantikus apokalipszis
Mivel délután is jártam a Margit hídnál, nem hagyhattam ki, hogy megnézzem, mennyit nőtt reggel óta a Duna. Meg kell mondanom, hogy elég sokat. “La mattina era piú basso”, azaz reggel még alacsonyabb volt, mondja ki hangosan egy lány olaszul azt, ami nekem is épp a fejemben jár. “Képzeld, 2013-ban lezárták a teljes szigetet” – villant egy fiú a barátnője előtt az ismereteivel. “A térdemig ér a mellvéd” – mondja egy férfi, aki telefonon próbál tudósítani valakinek a vízállásról, és most az elkészült fotó értelmezéséhez próbál kulcsot, vízmércét adni. “Anya, jöjjünk el minden nap!” – mondja egy kisfiú az anyukájának.
A katasztrófa, ami összehoz
Ma azt olvastam egy cikkben, hogy sokkal kevesebb a nagy, kollektív és pozitív esemény, amelyet jó együtt átélni, és ami kellemes emléket hagy. Illetve ha vannak is olyanok, amelyekben benne van a potenciál, nem mindenkinek jelentik ugyanazt. Míg például Farkas Bertalan útnak indulása az űrbe aligha hagyott hidegen bárkit is, ha újra magyar űrhajóst lőnek fel, vajon mennyien lesznek rá kíváncsiak? Persze ebben benne van az is, hogy már nem először történik meg, és az először történő eseményeknek mindig nagyobb a vonzereje. De ez sem általános szabály, mert például az első tekvandós aranyérem sem kovácsolta össze annyira az embereket.
Bizonyos léptékig azért át lehet élni pozitív kollektív élményeket például sporteseményeken, aratóbálokon, fesztiválokon, koncerteken, akár vallási vagy politikai összejöveteleken. De egy bizonyos lépték felett inkább csak a katasztrófák kovácsolják össze az embereket. Gondolhatunk persze a berlini fal leomlására is, de azt is milyen hosszú krízisidőszak előzte meg.
A katasztrófák viszont összekovácsolnak és előhozzák az angyali oldalunkat. Előjön az összefogás és a segítőkészség, ahogyan ezt láthattuk a fecskevészhelyzet során is: sokan akartak segíteni, kérték és osztották az infókat, mindenki beszállt, aki tehette és ahogy tudott, még a rendőrség is együttműködött. Szívmelengető volt ezt látni.
Az árvizek kapcsán hasonló dinamika szokott beindulni. Aki teheti, segít, megy homokzsákokat pakolni vagy szendvicseket készíteni a dolgozóknak, ki miben tud részt venni. Én itt a belvárosban ennek egyelőre nem voltam tanúja, itt egyelőre még nem látszik olyan súlyosnak a helyzet, mint más szakaszokon. De míg máshol megy a megfeszített munka, itt egy másik kollektív élmény alakul, a közös katasztrófaturizmusé.
A nagy, nyárzáró fesztivál
Sok budapestit most ugyanaz foglalkoztat, és nagyjából ugyanúgy is reagálnak erre az eseményre. Elárasztják a Duna-partot, kicsik és nagyok állnak meg fotózni, szelfizni, kiülnek egy sörrel, egy kólával nézelődni és romantikázni. Most ez a fő látványosság itt Budapesten, hogy árad a Duna, és az egésznek olyan a hangulata, mintha egy nagy nyárzáró fesztivál lenne.
Talán említettem már a Diesel ruhamárka emlékezetes reklámkampányait, ezek közé tartozott a Nem lehetsz elég jól öltözött az apokalipszishez című. Abban szerepeltek ilyen plakátok, hogy az elárasztott Londonban motorcsónakkal repesztenek jól öltözött fiatalok, papagájt simogatnak a trópusi Velencében.
Akkor mindez még nagyon távolinak, maga a kampány pedig végtelenül cinikusnak tűnt. Teljesen egyértelmű volt, hogy az emberek nem így reagálnának, ha valóban beköszöntene az apokalipszis. De mostanra kiderült, hogy de, pont így reagálnak. Most kábé pontosan az van, amit a Diesel jó érzékű trendkutatói megjósoltak 17 évvel ezelőtt. Esetleg még hozzá lehetne tenni, hogy “nem lehetsz elég romantikus az apokalipszishez”. Van ebben valami végtelenül szürreális. De közben nem tudom elítélni a katasztrófaturistákat, főleg, hogy kicsit magam is az lettem. Megkedveltem ezt az világvégében békésen andalgó embertömeget, pedig amúgy nem vagyok egy szociális alkat.
Most mit lehet csinálni? Hát lássuk meg a szépet az apokalipszisben! Miközben ez jár fejemben, mit ad Isten, megjelenik egy lány az elárasztott rakpart előtt menyasszonyi ruhában, fotózásra.
De azért voltak durva pillanatok is,
mert az andalgó gyalogosok nem észlelték, hogy éppen a bicikliúton ténferegnek, egy csapat arra száguldó kerékpáros pedig sűrűn üvöltötte a káromkodásokat az “idióta katasztrófaturisták” felé. És az elkapott beszélgetésfoszlányok alapján úgy tűnik, van még egy kollektív közös téma az árvízen kívül: a betegségek. Reggel is hallottam embereket betegségekről beszélni, és most is nagyon, feltűnően sűrűn került elő ez a téma.
Mindent egybevetve én is egész délután el tudtam volna nézni a sodró folyást, el tudtam volna én is andalogni a parton meg-megállva fotózni. A Duna egyébként is elbűvölő, de az áradása még inkább az, legalábbis itt, ahol viszonylagos vagy látszólagos biztonságban érezhetjük magunkat. Veszélyes vonzereje van, miközben fura módon megnyugtató, andalító is. Érdekes módon többekben is felmerült, hogy milyen jó lenne most úszni benne. De nemcsak az emberek érdeklődtek a víz iránt. A dolmányos varjakat igencsak foglalkoztatta az összegyűlt hordalék, abban keresgéltek, a sirályok meg sodortatták magukat az árral egy darabon, aztán felszálltak, és visszafelé repültek.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még többet az árvízről
Azt olvastam valahol, hogy a Duna vízszintje napi egy métert fog emelkedni a tetőzésig.
Ez a cikk azért nagyon érdekes, mert a vízhez kilátogató embereket, azok viselkedését helyezi a középpontba. Nagyon jó ötlet volt írni egy ilyet!
2013-ban én is kint voltam a Margit hídon. Idén kihagyom, azt hiszem. A folyóban úszni sem vágynék most. Elég csak belegondolni, hogy mi mindent szállíthat, és mekkora lehet a sodrása!
Igazából spontán alakult így, csak a Dunáról akartam írni, de olyan érdekesek voltak közben az emberek is. 🙂 Az biztos, hogy ilyenkor nem a legtisztább a víz, mondhatnánk azt is, hogy látványosan koszos..
Néha a spontán dolgok a legjobbak! 🙂
Mit tagadás! 🙂
Csodálatos – rohadt jók a képek is! Sajnálom, hogy nem vagyok ott 🙂 🙂
Köszi!! <3 Kár, hogy nem vagy itt! 🙁
“Európa kék szalagja a Duna “- imádta Anyukám anno a Duna tévén bemutatott 28 részes filmet . A 2888 km hosszú folyót az eredéstől a Fekete tengerbe ömlésig bemutatták egy evezős túrán.
Az én drága jó Édesanyámat a kék Duna keringőre vittük utolsó útjára – mindig Ő és a film jut eszembe, ha a Duna folyóról van szó. Nagyszerűek a fotók- tökéletesen vissza adja a tetőző folyót. Biztosan én is ott nézelődnék, bár most nem olyan békés mint József Attilának:-).
“A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”
Kedves Mara ez most megint egy nagyon inspiráló írás.
Köszi! 🙂 🙂
Nagyon szeretem József Attilát, ez a verse is csodálatos. Nem is emlékeztem, innen ered a fecseg a felszín, hallgat a mély?
Tényleg nagyon jók a képek! Nekem az a kedvencem, amin a kutyáját sétáltató férfi van. 🥰
(Azt még most sem értem, hogy hogyan jut eszébe valakinek menyasszonyi ruhában kimenni az áradó folyóhoz. 🤔)
Nagyon cuki volt az a kutyus, tetszett neki a víz, bele is kortyolt, persze azt nem lett volna szabad neki. Én el tudom képzelni, hogy például már régen betervezték mostanra ezt a fotózást a Duna-partra, de az is lehet, hogy valamilyen konceptfotó volt. Néhány éve szétszedtek egy Colette LeClair nevű kaliforniai influenszert, mert az erdőtüzek háttere előtt pózolt narancssárgában.
Én inkább az utóbbira tippelnék.
Az nekem is eszembe jutott, amikor megláttam a képet, hogy nem igazi esküvői fotózás, hanem valamilyen más célból készülhet a kép.
Ami még szívmelengető, hogy rengeteg civil önkéntes, nagyon sok nő is! részt vesz a védekezésben, amint a fecskék mentésében is!
Nincs még veszve minden!
Ezek az összefogások mindig olyan szívmelengetőek!
Mara! A támogatói résznél a képválasztás (keselyű) irónia? 🙂 🙂 🙂
Nem, csak nem ismertem fel, hogy keselyű. 🥲 Csak azt néztem, milyen szép madár. 😅 Kicserélem kevésbé ironikusra.