Miért nem volt ebihalmentés az idén?
2024-hez és 2025-höz képest rendkívül kevés szó esett az idén az ebihalakról. Páran azt hihették, hogy nyilván volt mentés 2026-ban is, csak épp nem jutott idő a beszámolóra. Ezzel szemben az igazság az, hogy az idén elmaradtak az ebihalmentések. A korábbi években a rezervátummal szomszédos területeken is kialakultak békaszaporodóhelyek. A két legjelentősebb szaporodóhelyen – a közeli belvíznél és a még közelebbi záportározóban – százezres nagyságrendben keltek életre ebihalak évről évre. Azonban 2024-ben és 2025-ben is halálos csapdába estek az ebihalak, mivel mindkét víz nem sokkal a békapeték kelése után kiszáradt. Mindkét hely amolyan békacsapdaként működik, mely csapadékos tavaszokon odavonzza a szaporodni vágyó békákat és gőtéket, majd szinte törvényszerűen elpusztul a teljes szaporulat.
Ez hosszútávon könnyen végezhet ki teljes populációkat is.
Ezt a folyamatot törtük meg azzal, hogy 2024-ben már mentettünk ebihalakat, bár még nem volt természetes mentőtavunk, ezért akváriumokban próbáltuk felnevelni ebihalak ezreit. 2025-ben radikálisan változott a helyzet, március elsején tavakat ástunk a Kisberekben és öt szakaszon visszaduzzasztottuk a patakot is, így több mint 500 000 ebihalat mentettünk át hozzánk 2025 májusában.
2026-ban viszont egyetlen ebihal sem érkezett hozzánk kívülről.
Mégpedig azért nem mert, 2026-ban a környéken már nem volt szaporulat. S nem azért, mert átjöttek volna hozzánk a békák, hanem mert az extrém száraz 2025 után 2026 tavasza minden korábbinál aszályosabb volt, így a rezervátum területén kívül már ki sem alakultak szaporodóhelyek. A belvíz csak a tél végén állt víz alatt rövid ideig. A záportározóban is csak tél végén akadt víz, akkor is gyalázatosan kevés. Márciusra a záportározó már porzott a szárazságtól.
Eljutottunk tehát odáig, hogy 2026-ban már mentenivaló ebihal sem akadt. Ezt figyelembe véve a rezervátum vizes élőhely-projektjét az utolsó pillanatban tekertük fel fullra, de voltaképp épp jó ütemben. A nálunk még egyelőre életben maradt rengeteg béka nem kényszerült elvándorlásra, hogy valahol szaporodhasson, mert a rezervátumban minden korábbinál gazdagabb, s kiterjedt, változatos vizes élőhelyeket találtak. Igaz, egyelőre csak részben, de sikeresen adtuk vissza azt a lehetőséget, ami a völgyben több ezer évig adott volt a számukra.
Rezervátumunk tehát egyedüli mentsvárrá, valóban utolsó menedékké vált az idén.
A trendeket figyelembe véve ez egyre gyakrabban lesz majd így. Természetesen lesznek még évek, amikor ismét mentenünk kell a környékbeli kisebb vizekből, de ez egyre kevésbé lesz jellemző. Ráadásul bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a békák is gyorsan tanulnak. Míg rendkívül területhűek – sokszor ez okozza a vesztüket is, hisz például képesek rendkívül kedvezőtlen, forgalmas utakon átvezető ösvényeket is évtizedekig fenntartani vagy olyan vizekhez vándorolni, melyek újabban már a biztos pusztulást jelentik a szaporulat számára –, a mi tapasztalataink szerint tanulékonyak is. Évről évre egyre több és több az olyan tapasztalat, ami alapján a békáinkat sokkal okosabbnak kell hinnünk, mint amilyen okosnak a közvélekedés vagy a szakirodalom hiszi.
Erre mutat például a zöld levelibékák (Hyla arborea) esete is.
Még 2025-ben is volt egy kisebb szaporodóhelyük tőlünk keletre, a szomszédos kert dísztavában is. Annak ellenére, hogy tavaly nyáron már tömegesen foglalták el az új vizes élőhelyeinket. 2026-ban viszont már abban a dísztóban sincsenek levelibékák, amint a környéken másutt sem. Nem mintha kevesebben volnának. De az idén már csak és kizárólag a rezervátum biztonságos és stabil vizeiben vannak jelen, főként a patak duzzasztott szakaszain, kisebb számban pedig a Kisberek tavacskáiban. Úgy tűnik, hogy egy év „hezitálás” után a kisebb helyek levelibékái otthagyták évekig megszokott, kisebb szaporodóhelyeiket a nagy és biztonságos új szaporodóhely kedvéért. S mennyire jól tették!
De ez már egy másik történet. Annyit viszont már most is érdemes tudni, hogy sok jel utal arra: a békák tanulnak, maguktól és feltehetően egymástól is, s meglepő gyorsasággal koncentrálódnak az új, de stabil és egyre ideálisabb élőhelyeken. Ez pedig hosszútávon nemcsak a megmaradásuk záloga lehet, hanem esély arra is, hogy középtávon egy minden korábbinál erőteljesebb populáció épülhessen fel – míg más populációk földbolygó szerte látványosan omlanak össze végleg.
Egyelőre úgy tűnik,
hogy még ilyen kicsiben is, még egy ilyen apró, privát rezervátum is meglepően sikeresen és hosszan képes a globális összeomlás erejének ellenállni. Mara úgy viszonyul minden egyes ebihalhoz, mintha a saját, személyes patronáltja volna; én meg úgy viszonyulok a békáinkhoz, mint egy meggyötört és pusztulásra ítélt, sokat üldözött kis néphez vagy törzshöz. Különböző szinteken, az egyedek, a személyek, a sorsok és a populációk, „népek” szintjén, de mindketten – s veletek együtt – magunkhoz öleljük szorosan ezeket a fajokat és lényeket, hogy megtartsuk egymást, amíg csak lehet. És néha úgy tűnik: nem minden reménytelen. Nélkülünk és nélkületek 2026-ban nem lenne ezen a helyen egyetlen ebihal sem! 2026 volna a helybeli kétléltűek legsötétebb éve. Ezzel szemben 2026-ban született a legtöbb ebihal, és hosszú évtizedek óta épp 2026 lesz a békanemzetség legsikeresebb éve – a pokoli hőség és aszály ellenére is.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kert és vadon
„magunkhoz öleljük szorosan ezeket a fajokat és lényeket, hogy megtartsuk egymást, amíg csak lehet” – ez nagyon szép. Meg is hatódtam.🥹
nagyon helyes 🙂
Menedék a brekuszoknak❤️🙏