Különleges őslénytani leletek kerültek elő a sümegi kőfejtőkből
Sümeg természeti értékei közül kiemelkednek a város környéki kőfejtőkben előkerült őslénytani leletek. A legismertebb ezek közül a „sümegi ősteknős”, amelyet 1966-ban Bohn Péter írt le a Kecskevári-kőfejtő késő kréta korú tengeri üledékéből. Az elmúlt évtizedekben a sümegi kőfejtőkből további gerinces ősmaradványok, köztük a kihalt Pycnodontiformes rendbe tartozó csontoshalak állkapcsai is előkerültek.
Ezúttal csaknem félméteres csontoshalak maradványaira bukkantak
A Pycnodontiformes rendbe tartozó halak mérete jóval meghaladta az ugyancsak Magyarországon, Iharkúton talált rokonokét. Ezek az állatok a középső triásztól a késő eocénig éltek, testük kétoldalról lapított, gyakran kerek vagy ovális volt. A méretük a néhány centiméterestől a két méteresig változott, és világszerte előfordultak tengeri, brakkvízi (félsós) és édesvízi élőhelyeken is.
Fogazatuk kifejezetten a keményhéjú táplálék fogyasztására specializálódott. Gömbölyded vagy bab alakú, dudorokkal és árkokkal díszített, vastag zománcú fogakból állt, amelyek mind az alsó, mind a felső állkapcsokban gyöngysorszerűen rendeződtek el. Ez a típusú fogazat nagyban magyarázza evolúciós sikerüket és fajgazdagságukat.
Miért lettek ilyen nagyok?
A sümegi Gerinci- és Kecskevári-kőfejtőkből előkerült Pycnodontiformes leleteket a kutatók Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának muzeológusa, egyben az ELTE Őslénytani Tanszék önkéntes kutatója vezetésével a Coelodus nemzetséghez tartozóként azonosították.
A kutatók észrevették, hogy a hasonló korú iharkúti dinoszauruszlelőhelyen is előkerültek Coelodusként azonosítható maradványok, ám ezen halak testmérete jóval kisebb volt. A sümegiek testhossza körülbelül 52 centiméter volt, míg az iharkútiaké legfeljebb 27 centiméter. A jelentős méretkülönbséget a kutatók az eltérő őskörnyezetekkel magyarázzák. Sümegen a halak sekély, normálsós tengeri élőhelyen éltek, bőségesen volt táplálékuk (korallok, puhatestűek, tízlábú rákok), potenciális ragadozóik maradványai egyelőre nem ismertek.
Iharkúton ezzel szemben egy édesvízű folyó kanyargott, másfajta (főleg csigákból álló) táplálékkínálattal és számos ragadozóval, köztük moszaszauruszokkal, krokodilokkal és kajmánhalakkal. A kutatók szerint ezt a méretbeli eltérést a környezet és a rendelkezésre álló táplálék jellegének különbségei, valamint az eltérő predációs nyomás együttes hatása alakította ki. Ez jól példázza, hogy a különböző környezeti feltételek hosszú távon milyen hatással lehetnek az állatok testméretének evolúciójára, hasonlóan a szigeti törpenövekedés jelenségéhez, amikor a korlátozott erőforrások lecsökkentik az állatok méretét.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Illusztráció, a Pycnodontiformes rendhet tartozó Neoproscinetes csontváza a müncheni paleontológiai múzeumban, forrás: Ghedoghedo/Wikimedia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal
Annak idején én is keresgéltem fosszíliák után a környéken – a közeli bazaltbányák meg televannak érdekes és szép ásványokkal. Jó környék az nagyon… 🙂