A Rubik-kocka színeibe öltözteti Pécset a Zsolnay Fényfesztivál
Pécs harminc pontján rendezik meg idén a tradicionális Zsolnay Fényfesztivált július 4. és 7. között. A rendezvény legnagyobb attrakciójának számító nemzetközi fényfestő verseny témája ezúttal a Rubik-féle bűvös kocka lesz.
A Zsolnay Light Art Video Mapping Verseny
keretében öt alkotás látható majd, és a háromdimenziós, hanggal kísért, fényből szőtt animációkat kifejezetten a négytornyú pécsi székesegyház homlokzatára komponálják a művészek. A verseny idei témája a Rubik Ernő által tervezett logikai játék, amely éppen ötven éve jelent meg.
Idén a korábbiaktól eltérően nem pályázaton keresték a verseny résztvevőit, hanem meghívásos alapon választották ki a művészeket: egy magyar, egy angol, egy spanyol, egy dél-amerikai és egy német alkotót kértek fel, közülük pedig a közönség szavazatai alapján kerül ki a győztes.
Szitnén újítás, hogy a fesztivál mind a négy napján megtekinthetők az alkotások. Esténként fél kilenctől félórás blokkokban ismétlik őket éjfélig, az eredményhirdetés pedig vasárnap 22 órakor lesz. Ezt az előző évek alkotásainak legjobbjaiból készült válogatás követ, zárásként pedig a Jónás Könyve című mű látható.
A Fény Útja installáció
A fényfestő verseny mellett a másik program a 19 állomásból álló, a teljes belvároson áthaladó Fény Útja installáció- és épületfestő-sorozat. Az úton a látogató és a mesterséges intelligencia is szerepet kaphat egy kiállítótér fénnyel való átformálásában, egy másik alkotás pedig a kiterjesztett valóságon keresztül vizsgálja a tűz ősi elemének jelenkori szerepét.
A belváros ikonikus épületeit érintő Fény Útja mellett a Kodály Központ hangversenytermében több száz vörösen izzó óriás lézernyaláb táncol, a belváros legnagyobb bevásárlóközpontjában 100 négyzetméteres LED-falon pedig az élet eredetének története formálódik át virtuális világgá. A Kodály Központtal szomszédos Balokány Liget elvarázsolt fényerdővé változik.
Napközben színes utcaszínházi és újcirkuszi produkciókat vonultatnak fel argentin, ausztrál, katalán, izraeli, cseh és magyar előadóművészek, artisták és zsonglőrök. Bővebb információk a fenyfesztival.hu oldalon olvashatók.
Forrás: MTI, képek: MTI/Ruprech Judit
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!