Fotó: Centauri

Nyomozás belsőleg – Darksite story 6. fejezet

– Rendben. Most, hogy elment ez a faszkalap, tisztáznunk kell pár dolgot – mondta higgadtan, egy nyugalmazott professzor modorában Milan Mörrupson.
Lassan körbejárt a negyedik emeleti kiselőadóban, megállt az ablaknál, látta, amint a két kicsi ember odalent – Dromas és Beyon – kilépnek az épületből, utánuk szalad Léonard Cerquozzi a helyszínelőktől, átadja Beyonnak az autója átvételéhez szükséges nyomtatványokat és igazolás.
Beyon negyedik emelet magasából bábnak tűnő apró figurája hadonászva méltatlankodott, ám aztán beült Dromas kocsijába, és elhajtottak.
– Szóval. Meg kell beszélnünk ezt – ismételte meg Milan Mörrupson még mindig vér higgadtan, ám némi hatásszünet után üvöltve folytatta: – Mert az ugye nincs rendjén, hogy csakúgy eltűnik egy hulla! Nincs rendben, ebben egyetértünk?
Tekintve, hogy Mörrupson ordítva tette fel a kérdést, csak mérsékelt igenléseket kapott. Mörrupson ismét higgadt hangnemben folytatta:
– Nem egyszerűen arról van szó, hogy itt még nem fordult elő ilyesmi. Nem, uraim, nem erről van szó.
Újabb hatásszünet, és újabb üvöltés:
– Hanem arról, hogy hallani se hallottam ilyenről soha a kikúrt büdös életben!

Mégis megmondaná valaki, hová tűnt az a kurva?

A jobb érzésűek lesütötték a szemüket, hisz lekurvázni egy halott nőt még a kapitányságon, még Mörrupson csoportjában sem volt bevett szokás. Mörrupson helyettese, Mike Pompeo viszont halkan megjegyzete:
– Na, de Milán!
– Ne Milánozz itt nekem! Tűnt már el hullád? Valaha az életben? Nem? Akkor ne Milánozz, mert ettől agyfaszt kapok!
Ekkor Mike Pompeo is lesütötte a szemét, s csak annyit dünnyögött: „Ahogy gondolod. Kérlek.”
Milan Mörrupson megtörölte a homlokát:
– Térjünk vissza a lényegre! Azt már tudjuk, hogy nincs meg a nő. Csak a rohadt tepsi maradt utána. Azt is tudjuk, hogy az eltűnéséről senki nem tud semmit. Semmit! És ez valami kibaszottul remek. Azt is tudjuk, hogy egyesek azt sem tudják normálisan megerősíteni, hogy volt-e hulla egyáltalán. Mármost az a gond, hogy én is láttam azt a – és itt Mike Pompeo felé fordult – azt a kinyiffant ribancot. Akkor hogyan vetődhet fel egyáltalán, hogy hulla nem is volt? Talán valami agykór terjed itt? Hisz azonosítottuk is! Vagy nem? Az sem történt meg? És hol vannak a fényképek? Na? Hallod Balzola? – fordult oda az ügyeletes helyszínelőhöz. – Hová lettek a fotók?
Waldeck Balzola, aki bő egy éve vette át a helyszíneléseknél a fotós szerepét, igyekezett megőrizni a hidegvérét, és ez részben sikerült is, hisz

joggal érezhette úgy, még ő van a legjobb helyzetben, elvégre csak néhány fotó veszett el a gépén. Mi ez ahhoz képest, amivel például az orvosszakértőnek, Alex Rawlingnak, vagy az asszisztensének, Holar Carvalhonak kell elszámolnia.

Waldeck Balzola amúgyis fehívta már a feleségét, és elmondta: lehet, hogy most az élet megoldja a dilemmájukat. A Waldeck-házaspár ugyanis hónapok óta azon lamentált a vacsorák fölött, hogy talán Balzolának ott kellene hagynia a rendőrséget, eleget tapasztalat, eleget tanult, a megtakarításaik is elegendők már ahhoz, hogy némi baráti kölcsönnel kiegészítve önálló vállalkozást, egy stúdiót nyissanak. Balzola tehát úgy gondolta, még ha szívnia kell is az eltűnt halott eltűnt fotói miatt, talán csak az élet akarta így; ahogy a felesége mondta: mindez talán egy jel, s itt az ideje lépniük.
– Balzola, baszd meg, volnál szíves mondani erre valamit?
– Persze – válaszolta Balzola. – Igazából nem tudom, de valljuk be, ritkán bár, de sajnos megesik az ilyesmi.
– Nem ezért kell véletlenül biztonsági mentés? Nem ezért kell a képekről printváltozat is? – kérdezte Mörrupsan. – Vagy rosszul tudom?
– Igen, de ha a gépben a kártya beszart, nincs mit tenni. Nemhogy biztonsági mentés lehetetlen, de a kártya egyszerűen üres, letölteni se lehetett semmit.
– Szóval nincs kép.
– Nincs.
– És nem is lesz?
– Kicsi az esélye. Esetleg az adatmentők kezdhetnek még vele valamit, de igazán annak sem valami jók az esélyei. Az ilyen sérülésnél elszáll minden.
– Jó. Mondjuk, különös, hogy nem fordult elő ilyesmi évek óta, de épp most, amikor a leginkább kellene pár fotó, pont most elszáll a bús picsába minden. Értem. …Térjünk vissza a hullára. Alex! Hadd tegyem fel a lehető legegyszerűbben a kérdést.
– Oké, főnök – válaszolta készségesen Alex Rawling, mivel Mörrupson egy pillanatra ismét higgadtak tűnt.

– Hol a hulla??? – üvöltötte Mörrupson.

Alex Rawling hátrahőkölt.
– Mit mondhatnék? – motyogta az orvosszakértő. – Egyszerűen el nem képzelhetem, mi történt.
– De a jegyzőkönyvek elkészültek, igaz?
– Igen, azok elkészültek – válaszolta óvatosan Alex Rawling.
– De nem kapahatom meg őket. Jól mondom?
– Sajnos igen.
– Mert nincs kinyomtatva, és a gépedről, sőt a szerverről is eltűntek.
– Sajnálom. Nézd főnök, megértem, hogy kiakadtál, de hidd el, ahogy elkészültünk vele, küldtük is tovább, és átküldtük a nyomtatóra is, de talán épp ez volt a gond. Abban a pillanatban elszállt minden.

Mörrupson úgy érezte, rögtön becsavarodik. Nem dühöngött tovább, sőt, egy szót sem szólt, csak a tekintetét a kapitányság informatikusára, Kondratowic Hlondra szegezte.

Hlond először nem értette, hogy ez csöndes nézés tartalmát tekintve kérdés volna, stílusában pedig néma üvöltés, ezért először körbenézett, mint aki nem biztos abban, hogy Mörrupson őt bámulja; mint egy felkészületlen, felelés elől menekvő diák a hátsó padban.
– Ja, hogy én? …Értem – köszörülte meg a torkát. – Na, szóval úgy tűnik, hogy a nyomtatás valóban kapcsolatban állhat ezzel a rendszerhibával. De sajnos az is lehetséges, hogy ez egy támadás. Első nekifutásra úgy tűnik, nem működött kifogástalanul a tűzfalunk.
– Lefordítom, nehogy félreértsem – mondta Mörrupson. – Nem zárhatjuk ki, hogy valaki behatolt a rendszereinkbe, és mindent taccsra vágott. És ha ezt megtehette, akár lophatott is. Lehetséges, hogy vannak valahol képek, és valahol valakinél megvan a boncolási jegyzőkönyv is?
– Elvileg előfordulhat.
– És ez nekünk jó hír vagy nem?
– Amennyiben sikerül azonosítani a hekkert, vannak esélyeink.
– És az azonosításnak mennyi az esélye?
– A tavalyi adatok szerint 52%.
– Vagyis vagy sikerül, vagy nem. Szép.
– Bocs, Milán! Mondanék valamit – szólt közbe Alex Rowling.
– Halljuk.
– Boncolásijegyzőkönyv nem készült.
– Miért nem?
– Nem volt a nőn külsérelmi nyom, ezért először felvettünk a gyorsjegyzőkönyvet, a boncolást pedig péntekre halasztottuk, mivel pár órával korábban hozták azt a kettévágott palit, tudod, akit a saját kádjában találtak félbevágva, úgy gondoltuk, hogy az fontosabb.
– És mire eljutottatok volna a nőig, már a tepsije is üres volt.
– Pontosan.
Mörrupson elgondolkodott.
– Valamit azért mégiscsak mondani kellene erről. Például hogyan vihette ki bárki a hullát? Mert ugye, ha az megvolna, nem lenne semmi gond.

Van erre valami tipp?

– Elvileg nem vihette ki senki – vette át a szót a korábban durván letorkolt helyettes, Mike Pompeo. – Eleve érthetetlen, legalábbis egyelőre, ki járt volna ezzel jól, másrészt nincs olyan négyzetcentiméter, amit ne figyelnének a kamerák, és miután végignéztük a felvételeket, egyértelműnek tűnik, hogy nem vitték ki.
– A kamerák felvételei tehát megvannak. Az nem szállt el?
– Nem, mert a kamerák a városhoz vannak bekötve, a mi rendszerünkhöz semmi közük.
– Akkor rajta van a hulla is?
– Sajnos nincs, mivel a felvételeket csak egy hétig tárolhatják.
– Na és! Nincs egy hete hogy behoztuk azt a nőt.
– Igen, de szerdánként mindent törölnek, és új ciklust indítanak. A nőt kedden hoztuk be, nyilván rajta volt a felvételeken, de kedd éjfélkor törölt a rendszer, a nő meg szerda hajnalban tűnt el.
– Miért nem törlik csak a legrégebbi napot?
– Ennek jár most utána a városi ügyész is – válaszolt Mike Pompeo.
– Ha már szóba került Rita Plumb! Amit a legkevésbé értek. Hogyan fordulhatott elő, hogy bárki azt mondja neki, hogy aznap este, amikor a Magellán út sarkán felpakoltátok a hullát, nem látta biztosan, mi van ott. Hogy ráadásul hárman mondják ezt! Mit jelent ez? És hol van ez a három idióta?
– Ketten beteget jelentettek, Keisert meg nem érjük el – mondta Mike Pompeo.
– Menjetek ki hozzájuk! Nézzétek meg, beteg-e? Kerítsétek elő Keisert is, és ha már megtaláltátok őket, egy füst alatt azt is közölhetitek velük, hogy ki vannak rúgva.
Mörrupson magába roskadt.

– Most komolyan! Van valaki itt, aki ért ebből bármit is? – kérdezte immár egészen megjuhászodva, de mivel választ nem kapott, csak annyit mondott: – De legalább tudjuk, ki volt. Ugye azt legalább tudjuk?

– Igen, mi emlékszünk a nevére.
– Ezek szerint voltak papírjai.
– Igen, bár a papírok sincsenek meg, de a nevére mindketten tisztán emlékszünk – mondta az orvos szakértő, míg az asszisztense hevesen helyeselt.
– Jó, egyelőre derítsünk ki mindent róla. Ahogy szoktuk.
Mörrupson a homlokát dörzsölgette. Egyszer még szólásra nyitotta a száját, de bármit kérdezett volna még, visszanyelte. Végül – mielőtt kiment volna az ajtón – csak annyit mondott:
– Remek.


Oszd meg, hadd éljen még!

Folytatás holnap alkony után

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Fotó: Centauri

 

 

Olga Graener és az élet - Darksite story 5. fejezet

Beyon mindenekelőtt felmérte a házat. Túlzás volna azt állítani, hogy a rendőrök feldúlva hagyták ott, de jó pár dolog nem a megszokott helyére került vissza. Beyon tehát először is helyreállította a rendet. Mikor úgy érezte, hogy olyan a ház, mintha mi sem történt volna, egy bögre teával kiült a ház elé.
Rég nem látta a partot ennyire kihaltnak – utoljára akkor talán, amikor Olga Graenert életében először meglátta.

Olga mindig a parton jött, a város felől, gyalog. A tenger számára feleslegessé vált kacatokat gyűjtögetve.

centauri-jégvágó
Centauri a Föld árvái

Utazás a nagyvárosba

Értem, miért mondja apám egyre többször, hogy északra…
8 válaszok
  1. Szabó Edit
    Szabó Edit says:

    Hát igen. A biztonsági mentés nagyon fontos, ezt ma már tudjuk itt néhányan. 😕

    Majd egyszer, amikor már szabad, kíváncsi lennék, hogy hogyan találod ki a szereplők nevét. 😮 🤔

    Válasz
  2. Szabó Edit
    Szabó Edit says:

    Ezt meg csak úgy,
    mert nemrég olvastam:

    “Az író úgy él az olvasó szabad idejével, hogy az olvasó nem érzi, hogy elfecsérli az idejét.”
    ~ Kurt Vonnegut ~

    Most éppen Vonnegutot (is) olvasok. 🙂

    Válasz
  3. Baráthné László Krisztina
    Baráthné László Krisztina says:

    Egyre izgalmasabb!
    Igazi sötét ” angyal”…👼
    Persze,a nevek is fontosak,olvasom itt
    hozzászólásokban.
    Engem visz,sodor a történet.. izgatottan olvasnám már most tovább.😱🙃
    Reméljük a neted is ezt lehetővé teszi.
    Addig az én verziómban folytatom tovább.😄😎

    Válasz
  4. centauri16@gmail.com
    centauri16@gmail.com says:

    Szép napot! Tegnap sikerült a technikai nehézségek (szakadozó internet) miatt elmaradt fejezetet pótolni, így most nullán vagyunk. A tegnapi két fejezettel behoztuk a lemaradást, s reményeim szerint akadály nélkül folytatjuk. Alkonyt után érkezik a 7. fejezet: LONDRÍNA ÉS A NAPLÓ.

    Válasz
  5. Lívia
    Lívia says:

    Teleportált egy halott nő, úgy, hogy az összes létező dolgot törölte,ami a nyomára vezethetne. Ez csakis egy idegen intelligencia lehet, vagy egy nagyon furmányos játékos aki professzor a virtuális térben. Kész őrület, nagyon izgalmas. A szereplők nevei is elképesztőek, mint korábban a vadbarom Davombár- sajnos ezekből a nevekből semmit nem tudok kisütni:-))).Nagyon várom mi a következő váratlan helyzet.

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük