♥ Beyon és az arcnélküli nő | Darksite Story 9. fejezet


Beyon és az arcnélküli nő

Beyont rákötözték egy hat méter átmérőjű tömör tölgyfakorongra. Anyaszült meztelen. Szétvetett karral és lábbal. Pont úgy festett, mintha csak Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányát látnánk. Beyon szabadulni akart volna, de mire magához tért, senki sem volt a közelben. Azt sem tudta, hol van, sötét vette körbe, csak a korongra vetült fentről éles fény.
– Hé! – nyöszörögte Beyon. – Van itt valaki?
Hideg volt, a levegőből pedig tökéletesen hiányzott minden illat. Ennyire steril és élettelen levegőt azelőtt sosem érzett. Fáznia kellett volna, de nem fázott. Éreznie kellett volna a köteleket, de nem érezte, bár látta, hogy a húsába vágnak. Itt-ott vér petyeg, néhol lila már a keze-lába, szederjes a bőre. Nem érzett forróságot sem, mégis veríték marta mindenütt.

– Hééé! – kiáltott. – Van itt valaki?

– Ó, hát magadhoz tértél végre? – kérdezte egy hang a sötétből.
– Segíts! Kérlek! – könyörgött Beyon.
– Nem ismersz meg?
– Ki vagy? Nem látlak!
– A hangom sem ismered meg?
– Nem – felelte Beyon. – Sajnálom. Engedj el! Kérlek.
– Beszélgessünk még kicsit, hátha menni fog – mondta a hang.
– Gyere közelebb – kérte Beyon –, hadd lássalak!
– Nem, nem. Beszélgessünk!
– Így nem tudok. Oldozz el!
– Először beszélgessünk – ismételte a hang.
Beyon rettentően érezte magát, de mi mást tehetett volna? Hiába próbált meg ficeregni, ina se moccant, olyan szorosan kötötték fel. Mintha a teljes testét lepréselték volna.
– Levegőt is alig kapok – nyögte.
– Azért csak mondj valamit! Vess fel egy témát, ha másként nem megy.
– Nem jut eszembe semmi.
– Akkor kérdezz!
– Ki vagy? …És miért vagyok idekötözve?

– Hogy én ki vagyok, neked kell tudnod. Kikötözve meg azért vagy, mert még nem tudod.

– Ennyi? – kérdezte Beyon.
– Ebből elég – szólt a hang. – Nincs nekem erre időm!
Erre előbukkant a sötétből egy fiatal nő, gesztenyebarna, hullámos haja a vállát verte, igen széles csípője volt, hosszú lába, valamiféle esetlensége és sudársága.
– De hisz neked arcod sincs – mondta Beyon.
– Hogyne volna! Csak te nem látod.
Ám Beyon hiába erőlködött, nem látta az arcot. Úgy tűnt, hogy az arc helyén csak egy sötétszürke márványfolt van.
– Nem találsz ismerősnek?
– Talán igen.
– Nézz meg jobban!
– Ha látnám az arcodat is…

– Az rajtad múlik, hogy látod-e. De tudod mit? Könnyítek – mondta a fiatal nő, és egy mozdulattal ledobta magáról az összes ruhát, és ott állt épp olyan meztelenül, mint amilyen meztelenül Beyon volt a korongon.

– Mit szólsz?
Beyon alaposan végigmérte a nőt, a sarkától a feje búbjáig. Amint meglátta a megszokottnál kissé hosszabb lábujjakat, gyanút fogott. Aztán végigmérte a hosszú combokat, látta a simára borotvált szemérmet, a fiatalosan duzzadt vénuszdombból épp csak kikacsintó szeméremajkakat, meg egy jellegzetes óriási anyajegyet, na és a rendkívül hosszú kézujjakat is, s rögtön megvilágosodott.
– Te vagy az?
– Azt hittem már, elfelejtesz.
– Dehogy – nyögte Beyon.
– Nem emlékszem rád, de nem felejtettelek el.
– Tudom, tudom, az a fránya amnézia. De hogy fordulhat ez elő? Nem megmondtam, hogy bárhogy is ért véget, azért az a négy év szép emlék? Annak kell lennie! Csak te olyan makacs vagy. Te csak dupla vagy semmiben gondolkodsz. Inkább törölsz mindent. Így van?
– Nem tudom.
– Muszáj emlékezned!
– Engedj el!
– Tudod, mi tart a korongon?
– Kötelek.
– Tévedsz. A tagadásod. A makacsságod. Az amnéziád.
– Ez nem igaz.
– Igaz vagy sem emlékezned kell.
– De ha egyszer nem megy! – kiáltotta Beyon.
– Menni fog, hidd el. Arra emlékszel, hogy mikor volt az évfordulónk?
– Persze, az ilyesmi megvan. Minden év november hetedikén.
– Úgy van – helyeselt a nő.
– Nem is évente, hanem havonta tartottuk, összesen negyvenkettőt.
– Nagyszerű, látod, megy ez!

– Még emlékeztetőt is beállítottál mindkettőnknek, hogy minden hó elején, hetedikén eszünkbe jusson.

– Ó, nem lesz itt probléma. Látod, milyen gyorsan haladunk?
– De nem emlékszem rád! – kiabált Beyon. – Nem tudom, minek voltunk együtt! Nem tudom, felidézni, milyen voltál! Nem emlékszem a mosolyodra, nem emlékszem egyetlen mozdulatodra, egyetlen gesztusodra, egyetlen mondatodra sem! Az arcodat még most sem látom. Itt vagy előttem, de nem látom! Ahogy elmentél, ahogy elvitted egyik napról a másikra minden holmidat, megszűnt mindez, és azóta egyszerűen nem megy. Azt sem értem, minek voltál velem; azt sem tudom, szerettél-e egyáltalán, ha igen, akkor mégis mit szerettél?
– Ezen könnyen segíthetünk.
– Engedj el!

– Haladjunk csak sorban – mondta a nő. – És arra is emlékszel, hogy egyszer kaptál tőlem ajándékba egy piros pántlikával átkötött befőttesüveget?

– Igen, arra emlékszem. Karácsonyra.
– Nem egészen. A hároméves évforduló alkalmából adtam.
– Vagyis egy évvel azelőtt, hogy leléceltél.
– Nem volna szabad így fogalmaznod. Ez ennél bonyolultabb.
Beyon lehunyta a szemét, és már csak azt szerette volna, hogy legyen ennek vége.
– Megvan az üveg még? – kérdezte a nő.
– Meg.
– És tudod, mi van benne?
– Hogyne tudnám.
– Akkor halljam. Beyon azonban megmakacsolta magát, és hallgatott.

– Nekem így is jó. Összeírtam akkor, hogy mit szeretek benned. …Kibontottad, mióta elmentem?

Beyon hallgatott.
– Elolvastad újra?
– Nem – bökte ki Beyon.
– És azt állítod, hogy nem tudod, mit szerettem benned. Hát nem tettél valami sokat azért, hogy javíts a helyzeteden. De most ezt is helyrehozzuk. Nézd! Itt van nálam – és a nő a semmiből előkapta a piros pántlikával díszített üveget. – Most szép sorban megnézzük, mit szerettem benned.
„Nem akarom” – szerette volna mondani Beyon, de egy hang nem jött ki a torkán. „Engedj el” – már annyi sem.
– Készen állsz? – kérdezte a nő, az arctalan.
– Nem – nyögte Beyon nehezen.
– Remek – mondta erre a nő, és kinyitotta az üveget. – Izgalmas lesz, csak így random végigmenni ezen. Lássuk az elsőt – és azzal egy apróra hajtott fecnit húzott ki az üvegből, kihajtogatta, és elolvasta.
– Ó, milyen meghitt aprósággal kezdünk.

„Szeretem, amikor megmoshatom a hajadat.”

– Hát jó – mondta a nő, létra termett Beyon és a korong mellett, s a nő felmászott Beyon fejéhez.
– Szia, édes! Emlékszel? Ha azt mondtad, szeretsz, én mindig… na mit mondtam mindig?
– Hogy te jobban szeretsz.
– Úgy van. Mindig ezt mondtam, és ezt most rögtön láthatod magad is. Szóval, azt szerettem benned, amikor megmoshattam a hajadat. Ennek ugye már vége – mondta a nő és ekkor zsilettpengét vett elő, és gyors mozdulatokkal megskalpolta.
– Erre nincs már szükséged – tartotta a magasba Beyon fejbőrét, majd eldobta.
Beyon prüszkölt az arcába ömlő vértől.
– Várnék kicsit, hogy megnyugodj, de az idő sürget. Tudod, nekem még boldognak kell lennem, előttem a jövő, az idő pénz, nem fecsérelhetem rád az idők végezetéig. Gyerünk tovább! – és új fecnit húzott elő, kihajtogatta és azt is elolvasta.

„Szeretem, ahogy rám nézel.”

– Most egy kicsit másként látsz már, úgy látom – mondta a nő, és kis szikét vett elő. – Ne hunyd be a szemed! Szembe kell nézni a valósággal! – azzal szétfeszítette Beyon szemhéjait, és akkurátus gondossággal alul és felül kimetszette.
– Most már nem is pisloghatsz.

– Mi van még itt? Nézd, hogy teleraktam neked az üveget szerelmem minden ékével! Íme a következő!
Itt a nő halkan, röviden felkacagott.
– Ez már szinte ironikus. Tudod, mit írtam erre a cetlire? Nem hiszed el!
Beyon vérben úszó arccal meredt előre.
– Megértem, hogy hallgatsz. Szóval azt írtam ide:

„Szeretem, hogy minden körülmények között elviselsz engem.”

– És milyen igazam volt! Most is egészen jól elviselsz. Remélem, a továbbiakban is. Jó, most egy kicsit pihenhetsz. Ez ennyi volt, cserébe azért, hogy ilyen toleráns vagy. Nézzünk inkább egy másikat.

„Szeretem, hogy meglátod bennem azt, aki vagyok és azt is, aki lehetek.”

– Te mázlista! Ezt is megúszod egy kérdéssel. Hitted volna, akár csak egy nappal a távozásom előtt, hogy ez lesz belőlem? Hitted volna, akár csak egy órával korábban, egyszer is a négy év alatt, hogy ezzé válok a számodra? Azt hiszem, ezen a fecnin tévedtem. Dehogy láttad te, hogy ez lesz a vége. Nem láttál te semmit. Jó, haladjunk!

„Neked van a leggyönyörűbb hátad a világon.”

– Na ez már valami. Fordulj! – kiáltotta a nő, mire Beyon teste megfordult a korongon, s immár hassal volt felfeszítve.
– Valóban szép hát! Gyönyörű, igen, de már nem az enyém. Tudod, azért vannak más hátak is a világban. Ennek meg már annyi – és a szikével vékony csíkokra irdalta.
Beyon üvöltött volna, de hang sem jött ki a torkán, csak kővé vált a teste.
– Ezzel végeztünk is. Tovább!

„Neked van a legfinomabb bőröd a világon.”

– Hű, de oda lehettem érted, meg a testedért. Azért remélem, nem csupa ilyen lesz. De hát tudod, bőre másnak is van, nyilván finom bőre is, amúgy meg azért – valljuk be – a bőr nem minden. Ennek meg itt már úgyis annyi – és akkor a nő savval teli üvegcsét vett elő, a savat pedig ellen-szenteltvízként Beyon testére fröcskölte.
A sav gőzölve, sisteregve marta magát a húsba. Beyon az égnek emelte fejét, hatalmasra tátotta a száját, mint aki a sötétséget issza, fennakadt a szeme, minden eresztékében megfeszült, de hang továbbra sem jött belőle.
– Itt a következő:

„Szeretem, ahogy a semmiből is tüzet csiholsz.”

– Ó, hát valami Prométheusznak tartottalak. Ha tűz, hát legyen tűz! A semmiből – azzal a nő akrobatikus mozdulattal lángcsóvát rántott elő a semmiből; úgy tartotta, akár a korbácsot, és azzal végigverte Beyont; a sav marta sebekből füst és az égett hús szaga csapott elő, Beyon teste ismét megfeszült; akár a gránit, olyan kemény lett fájdalmában, de hang továbbra sem hagyta el.
– Nézzük, minek gondoltalak egy évvel „a vég” előtt!
Újabb fecnit olvasott el a nő, majd felkacagott.
– Ezt hallgasd! Pokoli jó ez is.

„Szeretem, hogy mindenen elgondolkodsz.”

– Vajon most mit gondolsz? De nagyon töprenghettél aznap! Lehet is azóta gondolkodni valód bőven. Gondolom, ezerrel keresed az okokat. Úristen, mennyit agyalhatsz, amikor kurvára nem találod! Jól mondom? Főként, miután csomó dologra nem emlékszel. Hát úgy nehéz is, de segítek, ha most nem jutna eszedbe semmi – és egy rövid, de határozott mozdulattal bonctűt szúrt Beyon halántékába.
Beyon keze-lába vitustáncot járt egy darabig, de hang továbbra sem hagyta el.
– Jó gondolat – tette hozzá a nő. – Menjünk tovább, hátha akad itt még ok töprengésre.

„Szeretem, ahogy simogatsz.”

– Azt tényleg szerettem. De hát simogatni sem csak te tudsz. Van fogalmad arról, hányan tudnak simogatni? Százan meg ezren! Ezzel azért számolhattál volna, ha már egyszer annyit gondolkodtál. De azért egyszer még utoljára: simogass! Melyikkel is simogattál többet? Igen, olyankor te mindig a jobbomon feküdtél, a bal karoddal öleltél, az volt alattam, és igen, akkor csak a jobbal simogathattál. Látod, milyen ügyesen kitotóztuk? – azzal egy szemvillanás alatt levágta Beyon jobb kézfejét, majd a spriccelő kézfejjel simogatni kezdte a halántékát.
– Így valahogy, igen, így szoktad, elalvás előtt, ha a mellkasodra feküdtem.
A nő pár pillanatra lehunyta a szemét, úgy tűnt, mindjárt elszenderedik, de aztán megint megélénkült.
– Tényleg jó volt így elaludni. Rendes volt tőled, hogy szinte mindig bekísértél, még ha nem is maradtál ott. Na de hagyjuk már ezt! Szép volt, jó volt, gyerünk tovább!
Eldobta Beyon kézfejét, és új fecnit húzott elő.
– Ezzel viszont nem sokra megyünk.

„Szeretem, hogy hiszel bennem.”

– Csak azt mondd meg: ezt is hitted volna? – kérdezte a nő maga felé fordítva Beyon fejét. – Vagy ne firtassuk? Igazad van. Lesz itt még jobb is, abban biztos vagyok.

„Szeretem, hogy olyankor is jut rám időd, mikor még magadra sem”

– Akárcsak most. Nyilván nem akarnál itt lenni velem, s lám, mégis itt vagy. Ráadásul nem is először, és nem is utoljára. Te tényleg klassz pali vagy, minden nőnek álma. Maradj is még! Lássuk a következőt!

„Szeretem, ahogy duzzogsz.”

– El sem hiszem. Mit szerettem ezen? De talán mégis… Igen, volt abban valami bájos, főként, ahogy az ajkad biggyesztetted, mint most. Majdnem úgy, mint most, de ez azért most nem egészen tökéletes. Most inkább rémültnek tűnsz. Ha nem bánod, igazítok rajtad kicsit – mondta a nő, és szikével bevágta az alsóajak sarkait, majd az ajkat ráhúzta Beyon állára.
– Így már tényleg olyan duzzogós vagy.

„Szeretem, amikor fixírozlak zuhanyzás közben, zavarba jössz, eltakarod magad és vizet folyatsz a szádba”

– Upsz, rosszul írtam, hogy fixíroz, de mit számít ez! Látod? Mintha csak most is a fürdőben lennénk. Te meztelen vagy, én fixírozlak, hogy zavarban vagy, afelől sincs kétségem, legalábbis zavart vagy már, de ha nem, az leszel nemsokára.

„Szeretem, hogy minden ötletemet támogatod.”

– Ez nagyszerű! Most is támadt egy! Ehhez mit szólsz? – mutatott fel a nő két szeget meg egy kalapácsot. – Amúgyis úgy feszítesz itt, akár egy krisztus, hát adjuk meg a módját! – azzal felszegezte Beyon mindkét csuklóját a korongra.
– Így ni. Tökéletes.
Beyon teste felizzott, ropogtak a csontjai, ahogy áthaladt a szög rajtuk, de hang továbbra sem hagyta el. Egy nyikkanás sem. Mikor a nő végzett, lemászott létráról, és távolabbról is szemügyre vette Beyont.
– Jól festesz. Tiszta Krisztus vagy már. Végtére is ezt akarod. …Nem. Nem kell megköszönnöd – mondta a nő és újabb fecnit vett elő az üvegből.
– Ezt el sem hiszem. Ezt biztosan én írtam?
Megforgatta a papírt, megnézte közelről, majd felnevetett.
– Bizony én! Nahát, hogy mik vannak!

„Szeretem, ahogy csókolsz.”

– Ezt írtam három év után. Az ész megáll. Persze ettől még rájöhet az ember a negyedik évben, hogy valójában sosem szerette ezt a csókot. Meg is mondtam. Arra emlékszel? Mert én nyelvesen szeretem, te meg sosem dugtad a számba a nyelvedet rendesen. Más viszont igen. Nemsokkal azelőtt, hogy elmentem. Látom, most meglepődtél. Tudom, megkérdezted, hogy csókoloztam-e mással, és én azt mondtam… na mit mondtam akkor?
„Dehogyis! Hisz tudod, az nálam már megcsalásnak számít”
„Szó szerint ezt mondtad” – gondolta Beyon.
– Pontosan – mondta erre a nő. – De istenem, megesik, hogy az ember lódít. Mire számítottál? Hogy majd tovább várok? Tehetek én arról, hogy ő jobban csókolt? És hogy kipróbáltam? Igen. Mit számít ez már? De tudod, mit mondok? Kíváncsi voltam. Sőt most is az vagyok. Vajon milyen lenne, ha te csókolnál, hogy a nyelvedet rendesen bedugod a számba? Próbáljuk ki, legalább egyszer az életben! – kiáltotta a nő lelkesen, s azzal visszamászott a létrára.
Beyon elviselt mindent, de a gondolat, hogy ez a nő most megcsókolja, halálfélelemmel töltötte el. A nő épp csak megindult a létrán, de Beyon teste már minden izében rázkódott. „Ne!” – üvöltötte volna, de hang sem jött ki a torkán.

– Nyisd ki szépen a szád! – kérte a nő. – És most igazán szeress, nyelvesen!

Beyon amennyire csak tudta összepréselte az állkapcsait, ám a nő éket halászott elő, kalapáccsal beleverte Beyon szájába. Beyon rázni kezdte a fejét, mire a nő ütött egy nagyot a fejére is, majd – kihasználva, hogy Beyon pár pillanatra elkábul – puszta kézzel úgy szétfeszített a száját, hogy egy reccsenéssel elszakadtak az állkapcsokat tartó inak, így Beyon száját természetellenesen nagyra nyithatta, olyan egyszerűen, mint egy divatos kis női táskát, és akadálytalanul vághatta ki belőle tőből a nyelvet. Beyon orrán-száján szakadt a vér, de nem ájult el. A nő Beyon arca előtt meglengette a vértől csöpögő nyelvet, és azt mondta:
– Most pedig smárolunk – azzal Beyon nyelvét a szájába vette, és mintha csókolózna vele, nyalni-falni kezdte.
Beyonról szakadt a víz, levágott alsó ajka pillangóként rezgett, szétszakadt szája alaktalanul remegett, s egész testében elemésztő tűz terjedt, üvölteni akart, leszakadni a korongról, és lerúgni a nőt a sötétbe. Összeszedte minden erejét, az egyik kézfejét a szegről leszakította, „te gyáva szar”, kiáltotta a nő, „azt hiszed megúszod?, nem kellettek a szép emlékek?”, s azzal maga ugrott le a létráról, a korongot pedig megforgatta, de olyan erővel, hogy Beyon a következő pillanatban már semmit sem látott, viszont úgy érezte, hogy még pár fordulat, és mint centrifugált ruhából a víz, kifröcsög az űrbe minden vére, s talán mert a java ki is fröccsent, kiszállt a sötétbe, végre rettentő nagyot ordított, főként, mikor egy kéz leszorította, s ő azt hitte, hogy az arcnélküli nő keze az. A forgás abbamaradt, Beyon pedig kinyitotta a szemét.

– Úristen! – mondta egy hang.

Beyon látta, hogy világos van.
Lámpák égnek.
Egy arc hajol fölé. Szőke haj hullik a szemébe.
– Beyon! Magadnál vagy?
Beyon nyögött valamit és megrázkódott.
– Úristen! – mondta megint Olga Graener. – Jól vagy?
Beyon felült, és a homlokát törölgette.
– Tudsz róla, hogy merő víz vagy? Talán lázas is.
Beyon homlokára tette a kezét Olga.
– Nem. Lázad nincs, de ragadsz a verítéktől. Álmodtál valamit?
– Nem érdekes – motyogta Beyon.
– Te tudod – mondta erre Olga. – Hozzak vizet?
– Nem kell, csak maradj itt. …Nem vagy álmos? Miattam nem kell ébren lenned.
– Ha álmos voltam is, most már nem vagyok az.
– Mennyi az idő?
– Fél három körül. ..Próbálsz aludni?
– Nem tudom – felelte Beyon.
– Jó volna. Próbáld meg.
– Oké – válaszolta Beyon, és visszahanyatlott a párnára, de érezte, hogy az is csupa víz.
Ledobta hát inkább a földre, és a paplan végét gyűrte a feje alá.
Olga Graener átölelte, de pár perc múlva Beyon váratlanul felült.
– Inkább lemegyek a partra.
– Most?
– Jót tenne egy kis mozgás, meg egy cigi.

– Ez a nő miatt van – kérdezte Olga.

– Milyen nő miatt?
– Hát a halott, tudod. Aki miatt bevittek.
– Nem, dehogyis – felelte Beyon.
És amint Olga eszébe juttatta a „fekete nőt” a Magellán út sarkáról, egy csapásra megnyugodott. Maga sem értette, miért, de elmúlt minden szorongása. Látta megint a ködből felsejlő, vonzó, bús arcot, ami mellett az álombéli nő, az arcnélküli, nevetséges játékszernek hatott. Rég nem érzett efféle nyugalmat. Ült ott egy darabig meglepetten, aztán visszafeküdt az ágyba.
– Mégsem mész?
– Már nem szükséges – felelte Beyon.


Oszd meg, hadd élhessen még!

Folytatás holnap alkonyatkor

4 hozzászólás

  1. 😲 Nagyon bíztam benne, hogy csak álom az egész, vagy valami hasonló…

    42 évforduló = 42 hónap = 3 és fél év. Mi lehet a hiányzó 6 hónappal? 🤔

  2. Az én olvasatomban mégis csak Beyon fantáziájában van az egész történet, valamiért gyötri a lelkiismerete , talán a kislány miatt akinek elmozdult a tablóképe mellette. Hm.. mi történhetett a kémia szertárban? A nyelv kivágása, meg a szem kikerítése , aztán a keresztre feszítés , a levágott kéz- inkvizíciós módszerek-szegény Beyon odaát a víziójában megbűnhődött, amiért nem olvasta a búcsú cetliket a titokzatos üvegben.
    Bukott kapcsolatokban a nő ilyen kegyetlen és bosszúálló lenne? Akkor létezik mégis csak Jezabel(la), az eredendő gonosz – Beyon meg belefutott egybe. A minap láttam egy olyan filmet, egy Erdélyben élő egyszerű kőművesről(igaz történet) akit 13 órára bezártak a hullaházba, mert az gondolták meghalt. Nos ott ő is megjárta a poklot is meg a mennyet is- szóval Beyonnak akár halálközeli élményei is lehetnek, pereg a film, már nem lehet tudni mi a valóság, mi az odaát. Az öröklét kerekéről szerencsére felébredt:-)))Huhhh nagyon várom a folytatást. Mit tartogat még Cen?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük