• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Velem történt egyszer – kegyelmi állapot és ihlet

oktoberfest-7

Fotó: Centauri

cen_logo_circle2018.10.10. Oly sok emlékezetes nap van – de oltári progresszív érzés, amikor az ember nem utólag, hanem rögtön tudja: ez a nap is az. Mint ma. Blog is lehetne ez, ha nem tudnám már most, hogy ezt sosem felejtem el 🙂 Éjjel dolgoztam, későn ébredtem, végre aludtam egy jót. Délután kávé, egy korty, s irány a völgy, a vadkamerák. Siettem, mert sok a dolog ma is, tudtam pontosan, hogy mi minden vár rám, többek között, első helyen a „Történt egyszer” sorozat legújabb epizódja, amit már hetek óta tervezek, de ma végre eljuthatok a megírásáig. Szóval kameraellenőrzés, a kártyák letöltése, aztán vissza a kamerákhoz, újabb kávé, és írás, és munka. Ma nem egyedül mentem le a kamerákhoz. Siettem, én mentem elől. Aki pedig utánam jött, lőtt néhány képet a tájról, a vadmacskás környékről, rólam. A letöltés után csalódottan láttam, ezúttal nincs felvétel egy sem. Sebaj, vissza a kártyákkal a kamerákhoz, a lassan árnyékba boruló völgybe, aztán felfelé ismét, a házhoz, és már ugrottam is neki a munkának. A tudománytörténet legnagyszerűbb s ugyanakkor legtragikusabb barátságáról írtam. Többek között ezt írtam benne:

A német felszólalása úgy hatott, mintha váratlanul betörne egy napsugár a terem félhomályába, és mint egy bibliai ábrázoláson, egy fénypászma egyenesen az előadóra vetülne, aki akkor felragyog, míg élete legjobb formáját hozva felveszi a kesztyűt. Izgalom lesz úrrá a termen, s a többi tudós is e két ember párbajához emelkedik fel, tudják, itt valami nagyszerűt látnak most, olyasmit, amit érdemes bevésni egy életre az emlékezetbe.

Miután végeztem, újra kávé, pár korty víz, hogy jó szokásommal ellentétben ne száradjak ki, és mielőtt az írás szerkesztésének és kiposztolásának nekiláttam volna, ránéztem még a mailekre. A postafiókban többek között pár fotót is találtam. Azokat melyeket nem is oly régen a tudtomon kívül rólam lőttek. Mivel nem tudtam, hogy fotóznak, természetesen a képeket sem kértem. Mégis ott voltak. És amikor megnyitottam őket, ezt láttam:

 
kegyelmiállapot 1

Fotó: Centauri és tsa.

kegyelmiállapot

Fotó: Centauri és tsa.

Alig pár perccel azután, hogy a „Történt egyszer” sorozat legújabb opuszát befejeztem.
Van ebben valami varázslat. Mások mondhatják: véletlen. De amint azt a többségetek a Jack London-túra óta jól tudja: véletlenek nincsenek. Ezért ír az ember: mert az írás időnként pokoli erősen visszahat – ahogy a napokban erről is írtam ITT – , de nem csak úgy, hogy az írás rendje a szerzőt is rendezi, hanem néha erősen és egyértelműen visszahat az életére is.

Az ihlet megihlet. Mások ihletettsége ragadós.

Két ihletett emberről írtam – és ahogy a kamerák felé tartottam, tudtam már, hogy róluk írok ma. Azért is siettem, mert szerettem volna elkészülni ezzel a poszttal ma estére, szerettem volna kihúzni a listámról ezt a tételt is. Erre a két tudósra erősen gondoltam, és a kezdősorokra, azokra az elágazásokra, amelyek az ő életükben lehettek volna. Ez járt a fejemben, amikor tudtomon kívül lefényképeztek. S ami különösen szép, a fényképek készítője sem látta a fénysugárt. Csak lőtt rólam pár képet. A két tudós kapcsán többek között kegyelmi állapotról írtam – és talán valóban létezik kegyelmi állapot. Talán ma is abban vagyok. Ki tudja? Mindenesetre kutatni ezt is, jó. Tudni jó. Próbálkozni, kitartani, küzdeni jó. Élni. Ma és holnap is.

 

http://https://centauriweb.hu/archiv/tortent-egyszer/tortenelem-legszebb-baratsagai-1/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/emocio-racio-ihlet-es-ket-agyfelteke/

http://https://centauriweb.hu/archiv/blog-4/blog-2018/2018-oktober/2018-10-09-oszi-este/

18 Comments:

  1. Szabó Edit

    S az is jó, hogy megszülethetett, megszületett ez a poszt.
    A türelmesen és kitartóan várakozók jutalma. 🙂
    Sejtelmes, megfejthetetlen képek. Köszi!

  2. Fénykép= a fény leképezése 😀 😀

  3. Azért csak jó valamire ez az embermagasságú és invazív szolidágó is, jól mutat a fotókon, na és a vadaknak kiváló búvóhely. 🙂

    • de nagyon képben vagy 🙂 na igen, a terület egy részéről, a magasabban fekvő részekről és az udvarról már kiszorítottam (a kaszálás a legjobb ellenszer), de a völgyet még uralja. Azoknak, akik nem ismerik, ez a kanadai aranyvessző (szolidágó a latin neve után), amely agresszív gyomnövény (nem szabad összekeverni a parlagfűvel – láttam már rá példát – s nem is allergén). Azt leszámítva, hogy szinte minden más növényt kiszorít, a méhészek is kedvelik, és persze a vadak is, és valóban fotogén. Megszerettem és megszoktam a völgyet így – mégis, előbb-utóbb onnan is kiszorítom, bár a lelkem mélyén tartok tőle, hogy kevesebb lesz a vad (ez szinte borítékolható), meg attól is, hogy elveszíti a völgy a vadon jellegét, és amolyan szépen ápolt kultúrtáj arcot vesz fel.

      • Egyszer írtam valahol, hogy jól lehetne brikettálni, , mint energiafüvet. Nem hiszem, hogy nélküle kultúrtáj lesz, majd az őshonos növények, amiket kiszorított, visszaköltöznek idővel. Talán, remélhetőleg! 🙂 🙂

        • Több víz kellene a völgynek, és akkor a nád még jobban feljönne, meg a sás – a helybeliek szerint itt régen vadkacsák úszkáltak, sőt olyannal is találkoztam, aki itt tanult meg horgászni – csak aztán kiegyenesítették a patakot 🙁 de még mindig van benne sás, még mindig hajlamos vizesedésre. Mocsár kellene ide meg tó, és akkor lenni itt igazi vadon (meg szúnyogok 🙂 )

    • A legfelső kép – kanadai aranyvessző és éger ősszel – akár készülhetett volna Montanában is. Épp a napokban láttam az instán montanai és más kanadai, őszi képeket: mintha csak nálam lőtték volna 🙂 🙂 “tiszta Amerika” ez itt 🙂

  4. Ibolya Nagy

    Elképesztő egybeesés, elképesztően jó felvételek a fénypászmákról, gratula a fotósnak, gratula az időzítésért😊

  5. Legyen minden napotokban ennyi varázslat 🙂🙂 szép a poszt nagyon 🙂❤️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük