• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Hemingway legrosszabb napjai – második rész

Hemingway legrosszabb napjai

Gyerünk Kelet-Afrikába! – miután tegnap az első részben kicsit bevilágítottam oda, ahol Hemingway, a „Papa” bonyolult, bizarr szerelmi viszonyoktól sem mentes élete zajlott, nézzük, milyen az, ha Ernest és Mary, a felesége, együtt vadul meg. Amikor mindkettőjükből felcsap az a láng, ami egyrészt összetarthatta őket, másrészt bizonyítéka annak is, hogy Hemingway nemcsak macsó volt, hanem valóban vagány pali,

Mary pedig egyáltalán nem az a nyámnyila, a férjura árnyékában tengődő középszerű nő volt, akinek gyakran mutatják.

A Hemingway-házaspár 1953 második felében érkezett Kelet-Afrikába szafarira. A vadászat és a horgászat a házaspár mindennapjainak részét képezte egyébként is, Hemingway Velencében is újra meg újra vadkacsavadászatokra ment (egy ilyen alkalommal ismerte meg Adrianát is), de ha Kubában pihentek vagy dolgoztak épp, akkor is sűrűn jártak a tengerre, a Golf-áramlatba a Pilar nevű hajóval horgászni; máskor csak beszélgetni, borozgatni, szórakoztatni a vendégeiket.

Nem sokkal a szafari előtt hazautazott Kubából Hemingway plátói szerelme, a fiatal velencei lány, Adriana (akiről az első részben részletesebben is írtam), akit Mary azért tűrt meg a házában, mert úgy látta, jót tesz a férjének Adriana közelsége, jobb a közérzete, a kedélye és dolgozni is jobban tud a közelében (Az öreg halász és a tengert is Adriana ott tartózkodásának idején írta).

Mary valószínűleg jól látta a dolgokat, mert Adriana elutazásával Hemingway kedélyállapota megint romlott, ráadásul csőstül jöttek a gondok,

hogy csak egyet emeljek ki: az egyik fia a szcientológia hálójába került. Az afrikai utazás talán menekülés is volt, talán mindkettőjük, Ernest és Mary részéről is; nyilván sokat vártak tőle, hisz horgászat és vadászat nem először állította volna vissza közöttük az egyensúlyt. Azt azonban nem remélhették, ami Kelet-Afrikában várt rájuk.

Nem részletezve a szafari minden mozzanatát, csak a legfontosabbakat emelném ki. Először is itt van Mary! Korábban hajlottam arra, hogy én is egy erőtlen, középszerű asszonyt lássak benne, de látva, hogyan viselkedett Afrikában, ez a kép aligha állja meg a helyét. Az út egyik célkitűzése az volt, hogy Mary elejtse élete első oroszlánját. Ismét tegyük zárójelbe, mit gondolunk e nagyvadak vadászatáról; képzeljük el inkább azt a nőt, amint oroszlánra vadászik. Gondolhatnánk, talán próbál valahogy „felnőni” a férjéhez, imponálni neki a bátorságával, a vagányságával, de nem! Jóval többről van szó.

Mary az egész csapatban a talán a leglelkesebb vadász. Heteken, hónapokon át tartó szafariról beszélünk, nem veszélytelen utakról, ahol sokszor Mary egyedül látja el az egész tábort vadhússal.

Ezen már az emberfia elgondolkodik. Hemingway gyakran a vadászathoz is kedvtelenül állt hozzá, Mary viszont elképesztő agilitást mutatott. A karácsonyt is a vadonban töltötték, Mary persze mindenről gondoskodott, nemcsak húsról, hanem karácsonyfáról és igazi ünnepről is. És ha már egyszer ki kellett mozdulni a vadonból, Nairobiban elment fodrászhoz is. 😊

Így karácsony előtt rövid időre magára hagyta Hemingwayt az akkorra már csaknem kiürült táborban – mire Papa megint „megőrült” kicsit. Vagy inkább nagyon. Pár napos mozzanat ez Hemingway életében, ám annál lényegibb. „Erdő-mezei emberként”, sőt férfiként is tudom, miféle késztetés az, aminek akkor Hemingway engedett. Valamiként ott szunnyad némely emberben a vadember maradéka; ezt ismerte Jack London is, írt is róla; ismerem én is, írtam róla én is, például a Szakadárban. Talán a többségünkben megvan ez, férfiakban és nőkben is, valamiféle emlék az ősidőkről, valami régről maradt vasmag a lélekben, amit a vadon, ha elég közel kerülünk hozzá, és elég messze a többi embertől, mágnesként magához vonz.

Egy érzés, mely egy ponton azt súgja, kellünk a vadonnak. Jobban kellünk neki, mint a többi embernek. Otthon vagyunk odakint, jobban, mint „idebent”, a többiekkel. Csak épp a többség sosem kerül „veszélyes” közelségbe a vadonhoz, legfeljebb távolról csodálja, újabban védi is, de mindvégig a hatósugarán kívül marad, így aztán ősi késztetése sosem szabadul ki a tudatalattiból.

Mary távozása után Papa lőtt egy leopárdot. Kikészített bundáját később Adrianának ajándékozta. Aztán tivornyázott, amint korábban oly sokszor Kubában, Párizsban a Ritzben, és Velencében, bárhol bármikor, bármerre járt. Ezúttal a szavannán. Bajos eldönteni, hogy Papa a nagyvárosi tivornyák során is a vadonbéli férfit engedte érvényre jutni, vagy erre igazán csak az afrikai mulatozás során került sor. Mindenesetre Papa a maradék csapattal és a környékbeli maszájokkal mulatozva új egyéniséget vett magára. Voltaképp maszájjá lett.

Még a fejét is leborotválta. Maszáj tunikát hordott, a maszájoktól kapott jogarral sétafikált, és mintha mindez nem lenne elég, kerített magának maszáj menyasszonyt is.

Kissé bizonytalanok a források – talán szeméremből –, de úgy fest, hogy Papa sátrában jelentős orgiák folytak a maszáj lányok aktív közreműködésével; hogy ez az időszak mennyire lehetett buja és intenzív, arról némi képet alkothatunk annak alapján, hogy Hemingway tágas ágya összetört a törzsi bujálkodások során, s kapkodva kellett helyrepofozni, mielőtt Mary Nairobiból visszaért volna.

Nem mintha Hemingway nagy titkot csinált volna a kilengéseiből. Mary korábban nem egyszer bukott ki azon, hogy újra meg újra felbukkant a közelükben Papa legkedveltebb kubai prostija. Amint a vadászat esetében, itt is tegyük félre egy pillanatra erkölcsi aggályainkat, főként ítéleteinket. Még ha nincs ínyünkre, fogadjuk el, hogy Papa ilyen volt, ráadásul 1953 karácsonyán valósággal magához vadította a szilaj szavanna. És persze a maszájok.

Ismerős ez máshonnan is. Hány férfi maradt fenn északon az indiánokkal, és hány filmet, sztorit írtak aztán ebből! Gauguin sem tudott ellenállni a bennszülött lányoknak (róla még ITT). A költő zseniről, az ifjú Rimbaudról nem is beszélve, aki miután 17 évesen felhagyott a költészettel örökre, és fegyverkereskedőnek állt Észak-Afrikában (megint csak Afrika!), mór nőkkel, kisebb háremmel vette magát körbe sivatagi sátrában.

Kevésbé ismert, hogy sok utazóra ellenállhatatlan hatást gyakorolnak az úgynevezett természeti népek.

Ebben az esetben nem is annyira esetlen kifejezés a „természeti nép”. Épp arról van szó, hogy mint jelen esetben a maszájok, ezek a törzsek a civilizált ember számára amolyan koridórt képeznek az ember civilizált léte és vadonbéli léte között. Gondolhatunk Hemingwayre, vagy akár Rimbaud-ra és Gauguinre is úgy, mint fallokratákra, de itt az esetek javában jóval többről van szó.

Volt szerencsém személyesen megismerni olyan skandináv családot, akik Botswanában éltek néhány évet, majd visszaköltözve Európába, valóságos kultuszt fejlesztettek az Afrikában, a busmanok között töltött évek köré. Állandóan arról áradoztak, még a karácsonyi vacsoránál is, hogy a busmanok mennyire gyönyörű emberek, és a nap minden órájában visszavágytak. Nem véletlenül rántom elő ezt az emléket. Hemingway sorsában, annak megpecsételődésében nem elhanyagolható szerep jut egy efféle kultusznak.   

Egyelőre azonban induljunk ki abból, hogy sokakkal megesett hasonló, így ez önmagában még nem is érdekes, hisz Hemingway is csak egy a sok közül, aki két dolognak is enged: egyrészt a bennszülött nők érdek nélküli közeledésének, másrészt a vadon mindennél édesebb csábításának és vadságának. Hanem aztán megjött Mary. Papa lőtt egy zebrát pulyka helyett.

A szavanna, a sok vadhús, a levegő, az afrikai ég, a maszájok közelsége, Papa vadsága, kopasz feje, vörös palástja, szertelensége, zabolátlansága, mint egy örvény, magával ragadta Maryt is, aki – amint láttuk – már a vadászatok során is ráhangolódott a szavanna rezgésszámára.

Ilyet nem tesz egy erőtlen, gyámoltalan nő. Egy mosóporreklámból kilépő „teremtett feleség”.

Mary és Ernest ezek után éjszakánként „szétszedték a sátrat”, s annyit szeretkeztek, hogy kis híján megint új ágyra volt szükség. Újra és újra – a kulturált feleségből oroszlánvadásszá avanzsáló Mary, meg az amerikai íróból maszáj törzsfőnökké, varázslóvá előlépő Ernest. Szerethet egy nő mindhalálig, akarhat megfelelni bármennyire, lehet ilyen meg olyan, de ilyesmi nem esik meg csak úgy. Oroszlánok, leopárdok, kígyók, pókok és skorpiók között, ha nem is állandó életveszélyben, mindenesetre nem is abban a komfortban, amit megszoktak, belebonyolódni, elsüllyedni ebben a páros őrjöngésben és szexmániában, az már mágia.

Meglehet, hogy soha sehol nem voltak annyira otthon, mint akkor ott, abban a sátorban; és akkor ott, egymással és egymásban.

Fehér vagy fekete mágia ez? Ha a folytatást nézzük, inkább fekete, vagy inkább fekete váltotta fel a fehéret? Mindenesetre 1954 január közepén tábort kellett bontaniuk, de mielőtt végleg otthagyták volna Afrikát, beterveztek még egy repülős szafarit, azután pedig egy óceáni horgászatot Mombasa partjainál.

A repülős szafari végállomása az Albert-tó volt. Mary ezeken a repüléseken végig fotografált, a kedvéért sokszor alacsonyra ereszkedett a gép, hogy jól lássák a csordákat, bivalyokat, zebrákat, vízilovakat. Az Albert-tó vízesésénél három kört is ment Marsh, a pilóta, csak hogy Mary újabb felvételeket készíthessen; s a gép egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, míg végül váratlanul lelassult, mint utóbb kiderült, elakadt egy távírókábelben.

Marsh annyit tudott korrigálni, hogy a gép ne álljon bele a földbe. „Csak” egy fa lombkoronájába csapódtak be, ám így is súlyos sérüléseket szenvedtek.

Mivel túlélték, tették a dolgukat. Mi mást tehettek volna? Ugyanakkor sok szempontból mégis valószínűtlen a reakciójuk, és ebben benne vannak a „mézes hetek” is; a „maszáj korszak”; nemcsak Hemingway, hanem Mary nekivadulása is; felfokozottsága; újszerű bennszülöttsége; benne van közös akklimatizálódásuk a szavannához és egymáshoz. Sosem tudjuk meg, mennyire voltak tisztában azzal, mit csinálnak, és talán joggal érhet a spekuláció vádja is, de hát mi nem az? Spekuláció minden gondolatom, hacsak a holnapra gondolok, akkor is. Mégis úgy érzem, ilyesmi akkor esik meg, ha két embert valóban egy falatként nyel le magába a vadon. Amikor elemészti őket. Amikor mindketten már csak részek.

Amikor attól egymáséi, hogy mindketten máséi. Amikor azért ölelik egymást úgy és annyiszor, mert őket is így és annyiszor öleli a vadon. Ha szétszedik a sátrat, már nem két ember, nem egy férfi meg egy nő, hanem két szavanna szeretkezik. Ha együtt „vadulnak”, az csupán annak öntudatlan belátása, hogy a szavanna vadságában ép elméjű ember maga sem maradhat szelíd.

Mindez együtt lehetett bennük, öntudatlanul is, amikor kikászálódtak a gépből, és „tették a dolgukat”. De milyen állapotban?

Íme a leltár: Marynek több bordája is elrepedt. Papa rosszabbul járt: két porckorongja megroppant, jobb vállízülete kificamodott, kirepedt a mája meg az egyik veséje.

De azért tábort vertek, fát gyűjtöttek, lesték az esetleg arra járó keresőgépet, és bár komoly fájdalmaik lehettek, alapvetően nem rendültek meg. A későbbiekből világosan látszik ez. A környéken nyüzsögtek a ragadozók, vizük se nagyon volt, de nem keseredtek el, sőt Mary azzal viccelődött, hogy nincs nála arckrém.

Szorult helyzetükből végül nem repülő, hanem egy a közeli folyón érkező hajó mentette ki, mellyel eljutottak Butiabába, ahonnan már repülővel mehettek tovább, ugyanazzal a pilótával.

És most figyeljünk! Mary és Papa felkecmeregnek a második kis repülőre, felszállnak, de alig emelkednek a levegőbe, amikor – ahogy Mary írja később – a gép ugrálni kezd a levegőben, „mint a szöcske”, majd a földbe csapódik, és azzal a svunggal ki is gyullad!

A pilótának sikerül kitörnie az ablakot, így Maryvel együtt kimenekülnek, ám a hátuk mögött ülő Hemingway csak úgy jut ki, ha a fejével töri ki az ablakot. Az üveg azonban rendkívül kemény, így Papa – bár kimenekül a lángoló gépből – agyrázkódást szenved.

Nem apró mazsola ebben a kalácsban, hogy az első gép eltűnésekor ráadásul bejárta a világsajtót, hogy Hemingway meghalt. Velencében Adriana is hallja a hírt, és hisztériában tör ki. Később annál nagyobb az öröme, amikor ugyanaz a világsajtó arról ír, hogy Ernest Hemingway mégis él.

Mielőtt elhagynák Afrikát harmadszor is repülnek, és bár Mary már nem ül be a korábbi pilóta mellé, a leginkább összetört Papa továbbra is Marsh-al utazik. Ráadásul fedezi is. Valószínűleg hazudik, amikor azzal magyarázza az első zuhanást, hogy belerepültek egy madárrajba.

Bárhogy is, akár a „vallomását” nézzük, akár azt, hogy nem pártol el a pilóta mellől, szolidáris. Alapvetően jó csóka, bajban legalábbis. Hemingway-jel nem a bajban voltak gondok, hanem a hétköznapokban.

Mindezek után normális ember nyugodt helyen lábadozik, aztán felkúszik az első hajóra, és hazamegy felépülni. De nem Hemingwayék. Mondják le a horgásztúrát? Mert ugye az is tervben volt. Dehogy. Gyerünk! Főként Mary jeleskedik, Papa jóval passzívabb, ami érthető is, hisz jóval több súlyos sérülése van.

Februárban Mary egyedül horgászott, amikor a parton bozóttűz ütött ki. Hemingway továbbra is gyönge volt, mégis – talán mert macsó? – igyekezett segíteni a helybéli halászoknak,

egy bottal próbálta oltani a tüzet, de megbotlott, elesett, és összeégett a tűzben a hasa, mellkasa, a karja és kézfeje. Mire Mary rátalált, már karosszékben ült és próbálta ellátni saját maga a sebeit. Mary szerint olyan lett, mint a „hamburgerhús”.

Nem tudom, jutott-e ez a két ember annál magasabbra, mint amikor Kelet-Afrikában pár hétre vad „maszájok” lettek; s zuhantak-e akkorát, mint amikor aztán kétszer egymás után ténylegesen is lezuhantak repülővel, s végül Papa bónuszként összeégett.

Abban az évben megkapta Hemingway a Nobel-díjat, de az állapotára hivatkozva nem ment el átvenni. Rossz bőrben volt (lásd videók). Sokak szerint sosem jött már rendbe igazán. Kubában is afrikai fantáziák tartották fogva. Szerette volna kilukasztani a fülét, szeretett volna egy maszáj fiú apja lenni, és így tovább. Mary azonban visszatérve Kubába visszatért a civilizációba is. Hemingway viszont ott rekedt. Számos más esettel összevetve, úgy látom, nem egyszerűen fizikailag tört össze, legalább ekkora gond volt, hogy belekóstolt a lehetetlenbe. Mert maszájnak maradni lehetetlennek bizonyult, és főként lehetetlennek bizonyult, hogy Maryvel együtt lehessen az.

Otthonra talált Kelet-Afrikában, amint Rimbaud a sivatagban, Gauguin Tahitin, de nem maradhatott ott, ráadásul a forradalom miatt Kubát is ott kellett hagynia. Távol Afrikától, távol az óceántól. Időnként egy kis lakásban New Yorkban.

Ezt nem viselhette, de korábban állta a sarat. Mindkét zuhanásnál. Védte a pilótát. Oltotta a tüzet. De aztán mindennek vége lett.

Hat évvel később végleg vége az egésznek.

Ha látni akarnék valamit, ami Hemingway után a regényein kívül maradt, nem Kubába mennék. Én azt a sátrat akarnám látni, ahol az a két ember, Mary és Ernest, pár nap erejéig, még utoljára, egymásba őrülő szavanna lett. Sátor nincs. Talán a pontos hely sincs meg. Kár. Kitűzhetnék egy zászlót. Mint Amundsen a Déli-sarkra. Itt járt két ember, aki élni akart. És itt sikerült nekik. Itt járt két ember, s itt mindkettő örök volt. És most mégis mindkettő halott. Bár mindkettő csak egyszer halt meg. Mert mint a görögök tartották: „Kétszer halsz meg. Egyszer, amikor eltemetnek. Másodszor, amikor utoljára mondják ki a neved.”

Annyit mondok csak tehát: Ernest és Mary.

És nem utoljára.

Image is not available
Hemingway-interjú 1954-ből
Orvosi okokkal indokolja, miért nem utazhat Svédországba a Nobel-díj átadására.
Image is not available
Néma felvételek otthon, Kubában
A felvételeken többek között feltűnik utolsó felesége, Mary is.
Image is not available
Miért követett el öngyilkosságot Ernest Hemingway?
Image is not available
Hemingway utolsó napja - magyar nyelven
Slider

Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*

            

     

    történt egyszer - igaz történetek

    Dicsfényben mutatják Martha Gellhorn figuráját, a haditudósítót, a spanyol polgárháború hősét, nem kis ideológiai elfogultsággal a háttérben, Maryt meg egyszerűen belökik Martha Gellhorn árnyékába.

    történt egyszer - igaz történetek

    1922-ben egy németországi egyetemen egybegyűltek a világ legjobb tudósai, hogy meghallgassanak egy 36 éves zsenit, aki nem sokkal a találkozó előtt kapott Nobel-díjat.

    történt egyszer - igaz történetek

    Egyes források szerint már az öngyilkosság terve is megfogant benne, amikor találkozott egy asszonnyal, akivel ugyanabban a házban lakott.

    történt egyszer - igaz történetek

    Sáh Dzsahán sahnak, a Taj Mahal építtetőjének sok felesége volt, de egyhez, Mumtáz Mahalhoz szenvedélyes szerelem fűzte.

    történt egyszer - igaz történetek

    Élt a ködös Albionban, a hetvenes évek elején egy kedves lány, bizonyos Liz Calder, akit jóval később nagyon megbántott egy barát.

    történt egyszer - igaz történetek

    Alfrédot kevesen ismerik, holott egy teázás során olyasmire jött rá, amely nélkül már el sem képzelhetnénk a világot.

    történt egyszer - igaz történetek

    Einstein első felesége, Mileva, értelmes, lenyűgöző nő volt, szintén fizikus, akivel azonban Einstein minősíthetetlen módon bánt.

    történt egyszer - igaz történetek

    Edvard Nordman, nyugalmazott svéd tengerész, miután bejárta a világot, egy trópusi sziget városkájában boltieladó lett. Ed 55 évesen úgy gondolta: ideje odébbállni.

    történt egyszer - igaz történetek

    Egy gróf a Nobel-díjas Konrad Lorenz tanítványa úgy gondolta: jó volna, ha Németország erdeiben ismét járna hiúz.

    történt egyszer - igaz történetek

    Rábízták a kolostor kertjét, és amint többek között a borsóval bíbelődött, szöget ütött a fejébe: Hogyan lesz ugyanazon faj virága egyszer fehér, másszor piros?

    történt egyszer - igaz történetek

    Senki se hitte volna, hogy az a nő, az éjszaka sötétjében, az imbolygó hintó mélyén, egy férfi kivágott szívét rejtegeti a poggyászában.

    previous arrow
    next arrow
    previous arrownext arrow
    Slider

     

    Mi van valójában a maszkokban?

    Mit mondjak erre? Nyilván először csak pilláznék, bámulnék, akár a gázálarc, és nem hinnék a fülemnek.

    2020.08.25.

    Valóban haszontalan a madarak téli etetése?

    Segítünk-e valóban? Igaz, hogy elsősorban a saját örömünket szolgálja a madáretetés?

    2020.08.29.

    TOP10 cikk negyedmillió látogatás alapján

    Legjobban annak örülök, hogy a TOP10-ben vannnak tudományos igénnyel megírt cikkek is.

    2020.08.30.

    Kígyómarás a fürdőszobában

    Rock & roll volt az egész élet, és persze a kígyófogdosás is rock & roll volt.

    2020.08.16.

    Moszat okoz parajelenségeket a Bermuda-háromszögben?

    Sokan leszögezték azóta, hogy csupán legendáról van szó. Ugyanakkor a cáfolatok sem mentesek az önellentmondásoktól.

    2020.08.20.

    Beindult a szarvasbőgés!

    Megdöbbenve és örömmel konstatáltam, hogy nem egy, nem kettő, de nem is három bika bőg, hanem rögtön HAT. Talán több is.

    2020.08.27.

    Aprócseprő, de leginkább honlap

    Még ha jó is az étel, nem mindegy, hogyan tálaljuk. Szerettem volna magazinosabb, portálosabb, izgalmasabb tálalást.

    2020.08.24.

    Mi tesz tartóssá egy kapcsolatot?

    Hogyan lehet ugyanolyan intenzív és termékeny most, mint 30 évvel ezelőtt, találkozásunk első pillanatában?

    2020.08.22.

    Hogyan szakadnak kasztokra a gombaszedők?

    Ismerek egy kis területet, ahol közepesen mérgező gombákat rendszeresen fogyasztanak.

    2020.08.15.

    Melyik a Föld legnagyobb élőlénye?

    Valóban átvette egy gombafaj a legnagyobb élőlény címét a fáktól?

    2020.08.17.

    previous arrow
    next arrow
    previous arrownext arrow
    Slider

    Ernest Hemingway legrosszabb napjai (első rész)

    Szakadár – ember a vadonban

    Ocsú vagy búza? – A világ legdrágább festménye

    23 Comments:

    1. Az az érzésem, hogy Hemingway élete maga volt a pokol. És azoké is, akik részei lettek. A néhány kiemelkedő, fényes pillanatért a sötétség végeláthatatlan óráival fizettek. Nem csoda, hogy folyton menekülést keresett, kerestek, és sehol nem találtak békét. 🙁

      • Érdekes, kissé váratlan, amit írsz – de töprengem rajta, annál is inkább, mert legalább két, de lehet, három apró darabot hozok az életéből.

        s valóban, a nagy élet mögött, vagy abba zárva, van valami sötét, és nem csupán azért, mert Papa szétloccsantotta végül a fejét, hanem mert abban a családban legalább négyen tettek így

        nem akarom lelőni a “poént” igyekszem mihamarabb hozni még ezt-azt

        • Pontosan ez az, amit érzek: az a mögöttes, bezárt sötétség…az a mindent átható, nyomasztó légkör, ami lejön akkor is, ha életének csak egyetlen mozzanatát emeli ki valaki, nem tudom, miért. Nagyon szépen fogalmaztad ezt meg. Nem bírtam megállni, én is elkezdtem utánaolvasni. Állítólag nem is csak négy közeli hozzátartozója lett öngyilkos, hanem hét. Végtelenül megrendítő a története. 🙁 Nem tudom, a könyveit mennyire hatja át ez az atmoszféra, gondolom, nagyon.

    2. Ibolya Nagy

      Megnéztem a videókat, így valamivel árnyaltabb a kép.
      Láttam egy ízig vérig férfit, de nem macsót!
      Annál ő sokkal értékesebb és értelmesebb volt.
      Tetszett a nőknek, élt a lehetőséggel.
      Író, haditudósító, spanyol polgárháború, II. világháború…, békeidőben horgászat, szafarik, megkockáztatom: hedonista volt és mégis, egy esendő férfi.
      Ha lesz végre laptopom, jobban beleasom magam az életrajzába.
      Köszönöm Cen’, érdekes és új volt.

    3. Szabó Edit

      Sokan sokféleképpen próbálták már Hemingwayt magát és az életét elemezni és megfejteni. Te most egy egészen új nézőpontból tetted ezt, érdeklődéssel olvastam. Persze, az írásod megint rávett egy kis neten történő kutakodásra. 🙂

      Egy kérdés fogalmazódott meg bennem miközben olvasgattam – talán te tudsz rá válaszolni: tényleg lehet olyan író, aki szükségét érzi annak, hogy átélje, amiről majd írni fog? (Buta kérdés? 🤔)

      Nagyon régen olvastam Hemingwayt, azt hiszem, itt az ideje, hogy újra kézbe vegyem egyik-másik könyvét.

      • Tudod, Edit, szerintem nemigen van buta kérdés, ez meg kimondottan fogas 🙂

        Tény,. hogy vannak olyan írók. Én speciel nem hiszek a “mindent ki kell próbálni” elvében. Az írói szabadság veleje épp az, hogy az írás olyan eszköz a kezünkben, ami bejárást biztosít oda is, ahová másként csak tapasztalati úton juthatnánk be. A tapasztalat fontos, abban se hiszek, hogy egy az élettől radikálisan elszigetelt, szűk körben mozgó, kevés dologgal érintkező író igazán jó és érvényes könyvet írhatna, de ez egyáltalán nem azonos azzal, hogy mindent ki kell próbálni. Lehetetlen is.

        Triviális, de egy életműben hány szakma bukkan fel? Orvos, tanár, bányász, pályakötél-ellenőr…. Most mit mondjunk? Ha a szerző közelében nem járt egy pályakötélnek, de még egy pályakötél-ellenőrnek sem, akkor ne írjon róla? Mire való akkor a képzelet? Mire jó akkor az emberismeret? A lélektani éleslátás?

        Mindezek együtt, ötvözve erős életigenléssel és kellő tapasztalattal, sok szabad gyökkel a világra, mindez együttesen teszi lehetővé, hogy egy író szabad legyen, és munkája is a szabadság levegőjét ontsa.

        • Szabó Edit

          Köszi! Miután leírtam a kérdést, töpregtem még egy kicsit, és én is pont erre jutottam: “Mire való akkor a képzelet?” Hogyan születnének akkor történelmi témájú regények, sci-fik és hasonlók?
          Én sem hiszem, hogy mindent ki kellene próbálni. (És most nem csak az írókra gondolok. 🙂 )

    4. Lívia dr. Zilahi

      Transgenerációs mintázat- Hemingway hozta a tankönyvet. Mary egy igen okos nő volt, felismerte, hogy kettejük “folie a deux” -ában az övé lehet az ő zabolátlan oroszlánja, ám azt is biztosan tudta, az ő Ernestjét nem tudja megmenteni saját magától. Nincs titok a halálában, sok generációs családtörténet. Milyen szépen írsz kettőjük őrületéről Afrikában- egy alkoholistának azonban egy hadseregnyi maszáj nő sem elég ahhoz , hogy a vágyai cselekvésben oldódjanak fel. Mary sem mesélte el milyen volt a szex vele- ki tudja- talán csupán az elivott férfiasságának ideáját próbálta ébren tartani benne.

      • De szépen összefoglaltad. Én is pont valami ilyesmire gondoltam, de nem tudtam ilyen jól megfogalmazni. Tudsz valamit a családtörténetéről is esetleg, ami idáig vezetett? Én az imént annyit tudtam meg, hogy az apja is pont főbe lőtte magát, (érdekes módon ettől az időponttól mintha megszaporodtak volna Ernest balesetben szerzett fejsérülései), de előtte még pokollá tette a kis Hemingway életét, aki gyakran fantáziált arról, hogy lelövi az apját. De gondolom, nem az apa volt az első szem ebben a láncolatban.

        • Hogy még cifrább legyen, Hemingway úgy tartotta, hogy az anyja kergette az apját öngyilkosságba, ezért aztán gyakorlatilag semmi kapcsolatot nem tartott az anyjával, és amikor az meghalt, Ernest kifizette a temetést, és ennyi. El sem ment.

          És a testvérei közül is lettek öngyilkosok. Nem semmi mintázat.

          • Hát, nem semmi, az biztos. Ráadásul az anyja még előszeretettel öltöztette lánynak is, és játékbabának hívta..Az egyik fia nővé is operáltatta magát, majd öngyilkos lett, ahogyan egyik unokája is maga vetett véget az életének. Masszív mintázat, és valamiért nem tudnak kijönni belőle. Mariel Hemingway, egy másik unoka családi átoknak nevezi.

          • Ibolya Nagy

            Nem állom meg, hogy ne idezzek nagy kedvencembol, a Jégvágóbol. Cen’mester a Nagyi szájába adja a következő mondatot: (Nobel-dijarol)
            “Ernest nem igazán érdemelte meg. Jack London epigonja volt. Az öreg halász meg a Moby Dick parafrazisa. ” A folytatást a regény 95. oldalán megtaláljátok.
            Innen tudtam meg, hogy szegény több elektrosokk ” kezelést” kapott.
            Ezek után már ne csodálkozzunk a továbbiakon.

            • Kedves Ibolya, most csak kutyafuttában annyit – később jövök még – hogy a Jégvágó épp a családi mintázatokról (is) szól. Köszönöm, hogy említetted; nekem amúgy most speciel eszembe se jutott 🙂

      • Hű – ez sok kérdést vet fel, de mind közül a legsúlyosabb: ezek szerint lehetetlen kitörni egy ilyen mintázatból?

        • Szerintem nem lehetetlen. De azt nem tudom, hogy mindenki megkapja-e a kulcsot hozzá. Sokat gondolkodom ezen, hogy hogy van a sors és a szabad akarat..változtathat-e az ember a sorsán. Eric Berne szerint mindenkinek van egy “sorskönyve”, és nagyon trükkösen egyes sorskönyvek megengedik, hogy az ember kilépjen egy mintázatból, míg mások nem.

          • Berne megvolt nekem is. Az emberi játszmák. Jó könyv, úgy emlékszem, ugyanakkor kicsit illúzióromboló is.

            Már csak az a kérdés, hogy mi az a “sorskönyv”, és miért tart rabságban az egyik, és miért enged repülni a másik?

            • Lívia dr. Zilahi

              Eric Berne az emberek tudatos játszmáiról írt- nagyon szerettem olvasni. A Hemingway történetben úgy tűnik beégett a génekbe valami trauma amit vitt mindenki. S hogyan lehet kijönni ebből? Fel kell ismerni ki kinek a keresztjét viszi Őrületes meló, s ahogy írod Cen az írónak megvan az a szerencséje, hogy a történeteiben élhet meg dolgokat, nem a valóságban- ám ehhez igen erős jellem kell:-)))), s úgy tűnik Hemingway a könnyebbik utat választotta- bódult , ütött vágott lőtt a saját a felismerései elől. Bocs, ez olyan pszichós szöveg, túl sok alkesz durva embert láttam aki szétverte a családja és a saját életét is. Amúgy az is eszembe jutott, arról, ahogy a partnereivel bánt , hogy büntiben voltak a nők-ergo anyucit valamiért utálta és ez rávetült az áldozataira is- Adrianával való kapcsolatától meg egyenesen forgott a gyomrom- olyan volt ez a hármas, mint a pedofil papa, meg a mama aki oda dobja prédának a gyereklányt. Az elemi zabolázatlan agressziója az állatok öldöklésén kívül megülte az összes kapcsolatát a másik nemmel, majd szétlőtte a saját fejét . Nem nagyon szerettem Hemingwayt helyesebben ezt az ember típust- mintha azt sugallaná a művész bármit megtehet, hozzá tartozik az életéhez a szélsőséges magatartás és kapcsolati rendszer. S a csúcs az, hogy ez még hír értékű is, szóval Hemingway a vadon celebje, csak az ő valóság showjában végül lehullott a saját feje. Borzalmas sors, amihez túl sok ember asszisztált- ezt csinálja utána bárki, a fődíj hozzá a Nobel. Amúgy a történetei fájdalmasan szépek, igaz én is régen olvastam- mondhatnám a gimis évek alatt, akkor csak a szomorúságát éreztem ami ott sütött a soraiban. Kedves Gerda, nagyon jó meglátás az anyukája imprintingje-lánynak neveli, nem csoda , hogy egy életen át bizonyítani kellett, hogy férfi:-))) Bocs mindenkinek, túl sok pszichopatológiát olvastam :-))))))))))

    5. Nagyon sok írnivalóm van, és válaszolok is mindenre, úgy 1 óra múlva 🙂

      Addig is, bár nem ide tartozik: felkerült a nyitóoldalra életem első vlogja 🙂 Gyertek velem! És mondjatok véleményt. Segítsetek. Köszi!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük