Tényleg, Adriana! Mit akartál? – Hemingway és Adriana
Gondoltatok erre? Feltettétek a kérdést, miután két bő írásban is foglalkoztam Hemingway életével? Innen is köszönöm a hozzászólásokat, úgy látom, az öreg Papa továbbra is megosztó. Privátban is folytattam élénk vitát a két cikk nyomán, de már a cikkek megírása előtt is az a kérdés foglalkoztatott legerősebben, hogy
mi történhetett Adrianával, azzal a fiatal velencei lánnyal, aki „Hemingway utolsó szerelmeként” híresült el.
Adrianáról csak érintőlegesen volt szó eddig, ezért röviden összefoglalom, amit még érdemes tudni róla. Született grófnő volt, aki 18 évesen részt vett egy olyan kacsavadászaton, ahol Hemingway is ott volt. Ezt követően viszonylag gyorsan alakult ki egy plátói, ám ugyanakkor szenvedélyes viszony közöttük, amit Hemingway felesége nehezen viselt el, de bizonyos időszakokban eltűrt, olyannyira, hogy Adriana aztán hónapokig vendégeskedett náluk Kubában. E viszony, még inkább viszonyrendszer részleteinek megismeréséhez ajánlok még irodalmat, most csak a „kontúrokat” lássuk. Mary viszonyulásáról sok szó esett korábban.
De mit gondolt Hemingway? És mit akart Adriana valójában?
Hisz tudjuk: annak lehetősége, hogy Hemingway elváljon és Adrianához kösse az életét, gyakorlatilag nem merült fel.
Hemingway kettős kommunikációt folytatott mindvégig. Egyszer szerelmes férfiként viselkedett és írt leveleket, máskor – ugyanabban a levélben is – átváltott atyai szerepre, és újra meg újra arról írt, hogy neki egyedül Adriana boldogsága a fontos, konkrétan, hogy a lány megtalálja azt a férfit, aki mellett majd boldog lehet. Ez olyan ambivalencia, amit nehezemre esik megérteni, de némi erőlködés árán azért talán sikerül. A kelet-afrikai epizód kapcsán – amikor Hemingway és Mary együtt „őrültek meg”, és valamiféle új mézeshetek buja orgiáját élték meg együtt a kenyai szavannán – azt írtam, hogy Hemingway újjászületésének lehetőségét találta meg ebben a „maszájjá válásban”.
Adrianával való kapcsolatában viszont talán a „lehetetlent” találta meg. A lehetetlenbe szeretett bele.
A majdnem ötven éves Hemingwaynek tudni kellett, hogy Adriana nem lehet örökké az életének része, tizenkilenc és húsz évesen se. Bármennyit vár, bármennyi idő telik el, ez a dolog lehetetlen.
Gyakran valóban mindent megtett azért, hogy gondoskodjon Adrianáról, egyengette a karrierjét, a kiadónak meghagyta, hogy vele készíttessenek borítótervet Az öreg halász és a tengerhez, de mikor már csak leveleztek, akkor is évekig támogatta, méghozzá igen bőkezűen. Akkor is, amikor Adriana már férjhez ment Olaszországban. Feltételezhető tehát Hemingwayről némi önzetlenség is; feltételezhető, hogy Adriana nem egyszerűen vonzotta, hanem valóban a szívén viselte a sorsát. Az is jól látható, hogy Papa, a klasszikus plátói szerelem alappontjáról elmozdult az atyai érzések irányába.
De mit gondolt, mit érzett Adriana valójában? Hisz például a hosszú kubai vendégeskedés során nem egy kubai fiatalemberrel flörtölt, volt akivel szinte jegyességbe került,
Hemingway pedig kénytelen volt végignézni, amint Adriana estéről estére kicsípi magát, és az érte érkező gavallérral távozik, s az egész éjszakát áttáncolja egy bárban. Mit gondolt Adriana, amikor többször is azt írta Hemingwaynek, hogy
sosem lesz senki, akit úgy szeretne, mint Hemingwayt?
Ez az, amit a legnehezebben értek. Talán mert férfi vagyok. De talán csak azért, mert Adriana maga sem tudta pontosan, mit akar. Mary – bár képes volt elismerni Adriana erényeit, képességeit, tehetségét is (ami azért nem volt kimagasló) – párszor megjegyzést tesz Adriana felületességére. Egy hosszabb amerikai kocsiút során kiakad attól, hogy Adriana és az anyja tökéletes közönnyel bámulják a lenyűgöző tájat, jelentéktelen dolgokról fecsegnek, a megállók alkalmával pedig az árakon lamentálnak kíméletlenül hosszan, míg az utolsó vasig mindent Mary fizet.
Ha valóban felületes lány volt Adriana, talán az is belefért, hogy ne értse egészen, miben van benne, mit akar, és mit érez?
Adrianát néha az a vád érte, hogy kihasználta Hemingwayt, de általában mindenki úgy gondolta:
Adriana és Hemingway viszonya őszinte – Adriana részéről is.
Ha az ember ezt a szerelmi háromszöget vizsgálja, már az elején világos: nem tarhat örökké. Ily módon nagyon is kiszámítható, s ebből a szempontból nem is rendkívüli. Talán ezért merül fel korán, rendkívül erősen az a kérdés, hogy mi jön azután?
Adriana további „pályafutásáról” annak ellenére is viszonylag kevés forrást találni, hogy aztán Adriana is megírta az emlékiratait (nem látom nyomát, hogy megjelent volna magyarul, pedig érdekes lehetne), részint Mary emlékirataira válaszul. Ez is érdekes. Mary könyve kedvezőtlen színben tűnteti fel Adriana családját (talán a fent említett felületességük okán?), Adriana viszont, bár részint a családját szerette volna „tisztára mosni”, legalábbis szerette volna árnyalni a róluk kialakult képet, de teszi ezt úgy, hogy a legkevésbé sem pocskondiázza Maryt. Ez mindenképp Adriana javára írható.
Miután évekig már csak levelezett Adriana és Hemingway, beállt a várt fordulat 1956 februárjában. Adriana arról számol be Papának, hogy megismerkedett egy férfival, aki feleségül akarja venni,
de kikötötte, hogy Adriana szakítson meg minden kapcsolatot Hemingway-jel, sőt azt követelte, hogy semmisítse meg Hemingway leveleit. Adriana nem árulta el, ki ez a bizonyos férfi, de azt írja: „úgy szereti, mint senkit azelőtt”.
Rögtön felrémlik bennünk – ahogy valószínűleg Hemingwayben is felidéződött –, amikor Adriana azt írta Papának újra meg újra: „Soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint téged.”
Úgy tűnik, Adriana részéről mindig ez a „mondás”, ha szoros kapcsolatba kerül egy férfival. (?)
Ezen a ponton, ha az őszintesége nem is kérdőjelezhető meg, de a felületesség „vádja” egyre inkább helytállónak tűnik. Adriana a levelét így fejezi be, utalva a „titokzatos” férfira: „Bocsáss meg nekem, Papa… ha ő mondja, akkor annak úgy kell lennie.”
És valóban itt ér véget Adriana és Hemingway közvetlen kapcsolata. Adriana bátyja továbbra is Hemingway házában él, rajta keresztül igyekszik információkhoz jutni Papa Adrianáról, még akkor is, amikor Adriana bátyja visszaköltözik Velencébe. A levelek végül is nem semmisültek meg, de nem Adrianának köszönhetően, hanem öccse, Jackie jóvoltából.
Regénybeillő fordulat volt Hemingway és Mary kelet-afrikai útjában, amikor pár napon belül kétszer is lezuhantak repülővel, de ami Adriana életében következett, az sem kevésbé regényes. A „titokzatos” (szintén nős) férfi, Adriana új szerelme, Spiros Monas, görög földbirtokos volt, akinek Afrikában voltak ültetvényei. Kezdetektől furcsán viselkedett, s nemcsak a levelek ügyében (az hellyel-közzel talán még érthető is). Míg a válása zajlott, Adrianát egy közép-olaszországi zárdában tartotta fogva. Ezt követően Londonban keltek egybe, s amint a frigy létrejött, Adrianát tanganyikai birtokára vitte, és azzal a lendülettel ott is hagyta egymagában.
Mit gondoljon az ember erről a paliról? Kellett egy feleség a birtokra? Aki csak van ott, mint a befőtt?
Az volna igazán érdekes, részleteket tudni arról, mi történt ott? Hogyan mehetett bele Adriana ebbe a házasságba? Végül megszökött a birtokról. Szerencséjére Jackie öccse Egyiptomban szolgált épp, így most Hemingway levelei után megmenthette a nővérét is.
Adriana természetesen elvált a görögtől, és másodszor is férjhez ment. Hemingway öngyilkosságának évében ismerkedett meg a nyolc évvel idősebb bajor arisztokratával, Rudolf (Kai) von Rexszel, aki a második világháborúban a Vermachtban szolgált, majd Milánóban lett gazdasági tanácsadó. Két fiúk született, és bár úgy tartják, Adriana nem lett a múlt és Hemingway megszállottja,
gondosan gyűjtötte a Hemingwayről szóló cikkeket, és minden hozzáfűződő emléket.
A Folyón át a fák közé című regényt abban az időben fejezte be Hemingway, mikor Adrianát megismerte. A regényben jól felismerhető módon Adriana a „hősnő”, emiatt a regény sok kellemetlenséget okozott Adriana családjának, épp ezért Hemingway nem engedélyezte olaszra fordítását. Adriana második esküvője után egy évvel, 1965-ben végül mégis megjelent a regény olaszul is. Ekkor ismét előkerült Adriana és Hemingway kapcsolatának témája, így még ha Adriana felejteni akart volna, akkor is bajosan tehette volna meg.
A sors iróniájának mondani, hogy végül Adriana is depressziós lett, akárcsak Hemingway, eufémizmus.
Tekintve, hogy Hemingway családjában tombolt a depresszió, különösen hátborzongató valamivel később Adrianát is depressziósan látni. Megromlott a házassága is, valószínűleg az anyai szerepet sem tudta betölteni, mert mindkét fiút bentlakásos iskolába küldték. Ezekről az évekről is szűkszavú forrásokat találni csak. Egy biztos: 1983. március 24.-én a férje talált rá. Az udvaron álló olajfa vastag ágára kötötte fel magát.
Tényleg, Adriana. Mit akartál? Miért nem sikerült?
Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördíts lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Adriana gyönyörű volt- nem csoda, hogy a déli szépség elvarázsolta az öregedő leszálló ágban lévő Hemingwayt. Úgy tűnik vonzották a déli típusú szépségek, valahogy Mary szőkesége nem illett ebbe a képbe. Adriana tette a grófnők dolgát, idősebb férfit keresett aki támaszául szolgálhatott. Mary olvasatában Adriana felszínessége egyáltalán nem meglepő- neki elég volt a szépsége is ahhoz, hogy bátran flörtölhessen, áttáncoljon egy éjszakát, mert tudta Hemingway rajongása az övé így is. Milyen frusztráló lehetett ez Marynek. Mégis én Adrianat sajnálom, nem egy sikertörténet az ő sorsa sem- mindazonáltal valahogy úgy jön át nekem az írásodból, predesztinálta erre a “felszínessége”- ennyit tudott . Nagyszerű írás.
Alapvetően nem tudom, mit gondoljak Adrianáról. Lehet, kicsit meredek, de írás közben még az is felrémlett, hogy Hemingway egy kicsit mintha a “sugar daddy” szerepben lett volna.
Tudom, hogy van készülőben több regényed is. De! Láthatóan nagyon sokat kutattál, Hemingway életével, és biztos a műveivel kapcsolatban is. Még érdekes, ízletes kis morzsákat is találtál, születhetne ebből egy életrajz ihletésű könyv, nem??
Hemingway írói kvalitását, tehetségét nem vitatnám el, azt, hogy habzsolta az életet, valami menekülőútnak látom. Hiába volt sok szerelem, de biztos, hogy egyik nő sem tette őt boldoggá, csak boldog pillanatokat kapott. Az, hogy hajszolni mindíg valamit, hol vadat, hol a női test által adott gyönyört, azért valami belső üresség jele is lehet, ami akár genetikai hozományként is sújthatta.
Jól boncolgatható téma, szerintem maradjon még az asztalon! 🙂
Teljesen egyet értek azzal, hogy egyik nő sem tette boldoggá. Nekem úgy tűnik, semmi sem tudta boldoggá tenni.
Kedves, Edit, tudom, egy Jack London-regény (majdnem két regény) után gyanús, ha egy szerzővel a szokottnál többet foglalkozom, de nem készülök Hemingway-alapú regényt írni. :-)) Bár kétségtelen, gazdag (és nyomasztó) téma.
Inkább azért mentem a megszokottnál mélyebbre, mert – ahogy te is írod – jól boncolható téma, sok töprengésre ad okot, és töprengéseink során fontos felismeréseik is születhetnek. A boncasztalon marad még, de már inkább úgy, hogy a Hemingway sztorihoz némiképp kapcsolódó más alkotókat veszek elő.
Az biztos, hogy akár híres írókat vizsgálunk, akár a közvetlen környezetünket, igazán kiegyensúlyozott, s főként tartósan harmonikus párkapcsolatokat nagyítóval kell keresni, és érdemes talán erről gondolkodni mások sorsát-életútját látva.
Érdekesek a hozzászólásaitok is; én például annyi kérdés mellett a legalapvetőbbet (veled ellentétben) nem tettem fel. Vajon boldoggá tette-e Hemingwayt Adriana, Mary, vagy bármely más nő? Vagy épp fordítva: Hemingway vajon képes volt-e boldogságot adni egy nőnek? Adriana, amennyire látom, nem volt boldogtalan ebben a kapcsolatban. Adott időszakban jó volt neki, aztán túllépett rajta. Úgy sejtem, Hemingway sosem lépett túl rajta igazán. De vajon – tételezzük fel – Hemingway Adriana mellett, egy nem plátói, hanem teljes kapcsolatban boldog lett volna? Valószínűleg igazad van. Nem hiszem én sem, hogy az lett volna. Sok egyéb mellett az alkoholizmus sem tette volna lehetővé.
Hm, érdekes, hogy végül mennyire hasonló lett Hemingway és Adriana sorsa a depresszió és az öngyilkosság mentén. Egyrészt különös ez, másrészt meg nem annyira. Gyakran előfordul, hogy a szerelemben nem is annyira két ember, mint két hasonló minta találkozik, amelyek feloldást keresnek a tükröződésben – sokszor persze sikertelenül. Az ember valamiért gyakran nem is emberekhez, hanem sebekhez vonzódik.
Erre mondja Rose, a pultoslány a Jégvágóban, egy Dannel együtt töltött éjszaka után: “Ne azért legyünk együtt, mert mindkettőnknek szar! Akkor legyünk együtt, amikor már mindkettőknek klassz.”
Arra gondolsz, hogy “zsák a foltját?” Azt nem egészen értem – talán én vagyok túlságosan földhöz ragadt -, mit értesz az alatt, hogy “feloldást keres két hasonló minta a tükröződésben” 🙁 Azok nem épp felerősítik egymást?
Hát ez az! De van, akik meg azért vannak együtt, mert mindkettejüknek szar. Egyébként de pontosan, felerősítik egymást, és akkor így szerencsés esetben létrejön egy érzelmi kisülés, amiben kipárolog az az érzelmi töltés, ami fenntartotta a mintát. Valami ahhoz hasonló, mint az ingerelárasztásos terápia, amit fóbiák kezelésére használnak. Az embert olyan intenzíven teszik ki annak, amitől fél, hogy ettől egyszercsak elmúlik a félelem.
Adriana egy szépséges, felszínes, társasági életet kedvelő nő.
Bizonyára boldoggá tették hódításai, akik között olyan “nagyvad” is akadt, mint Hemingway!
Olyan nehéz kérdéseket teszel fel, amiket már ők nem tudnak megválaszolni, elképzeltem, de könnyebb átérezni, mint megfogalmazni……
R.D.Laing “Tényleg szeretsz?” Ez a könyv jutott eszembe- fantasztikus versei vannak, a terápiás páciensei ihlették.Oda adtam egy barátomnak, pedig most milyen jó lenne felütni, nagyon klappolna ide az egyik verse. (Jack és Jill házasok, vagy a másik Narcissus szerelmes lett önmagáról alkotott képébe) Nos ő biztos segített volna Hemingwaynek kibogoznia a zűrös kapcsolati mintázatait is meg az alkoholizmusa gyökereit is. Sugar Daddy- Adriana ödipális működésére gondolsz? Hááát én sosem hittem a Freudi dolgokban- rég túlhaladta az idő(bár való igaz,a fiatal lányok többsége apucit választ magának, majd kinő belőle, vagy sohasem) . Ibolya meglátása nagyon igaz- Adriana levadászta a nagyvadat s mégis az élete üres maradt. Nekünk azt tanították a border line személyiség élmény éhsége kiapadhatatlan- olyan mint a feneketlen fazék, dobálsz bele, töltöd, de sosem lesz tele- nos elég durván hangzik. A dolgok lehet, hogy sokkal egyszerűbbek, szerette és kész, majd az utak szétágaztak ” az is belefért, hogy ne értse mi van benne”.