Bosszú, ellenállás, lázadás James Joyce-módra

james joyce és az ulysses

Joyce Zürichben (FORRÁS)

2021.01.13. Bosszú, ellenállás, lázadás James Joyce-módra

Kereken 80 éve, ezen a napon, január 13-án ment el közülünk Jame Joyce, akit – azt hiszem – jobban szeretek az élete, semmint az életműve miatt. Vagány pali volt, és ha nem is gyakran, de gyakran gondolok az ellenállás James Joyce-i formájára.

Főműve, az Ulysses mindmáig ünnepelt könyv, nálunk szinte minden irodalmár ájultan emlegeti, bár Szerb Antal például érdekes kritikával illette már 1941-ben is. Azért említem meg ezt, mert amit Szerb Antal írt, ma is érvényes számos irodalmi reflexióra:

„Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról jót vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.”

Bárhogy van is, Joyce nagy hatást gyakorolt az irodalomra, akár a sznobságnak vagy a tehetségének köszönhetően. Nem mellesleg csodaszépen énekelt, és mint oly sokan, huzamos időt töltött szegénységben. Olvastam valahol, hogy azért hordott hosszú kabátokat, hogy azok takarják rojtos, lyukas ruháit. Talán a szegénység is közrejátszhatott abban, hogy szinte mindenre igen hevesen reagált, többek között arra is, hogy első regénye Írországban visszhang nélkül maradt. Erre Joyce összepakolt, és úgy távozott Írországból, hogy soha többé a lábát se tette be. Attól fogva nem győzte úton-útfélen a nacionalizmust – kiváltképp az ír nacionalizmust – szapulni.

Kíváncsi lennék, mit szólna most ahhoz, hogy az írek viszont olyan kultuszt építettek köré, amihez fogható kultuszban talán egyetlen más nemzet sem részesíti egyetlen íróját sem. Nem tudom, így van-e még, de egy időben Joyce születésnapján az egyik ír közszolgálati rádió Joyce rettentő hosszú és kacifántos regényét az elejétől a végéig beolvasta, az írek közül meg sokan szabadságot vettek ki aznapra, lementek a kocsmába, és sörözve Joyce-t hallgattak egész nap.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy nekünk is van egy mindenki által nagyra tartott „nemzeti” szerzőnk – amilyen nincs. De képzeljük el! Képzeljük el, hogy mondjuk Arany János születésének napján a közszolgálati rádión reggel hétkor már a verseit olvassák be, és ez megy késő estig megállás nélkül, mi meg összejövünk teázókban, kocsmákban, kávézókban, és egész nap ájultan hallgatjuk Arany János verseit. Valószínűtlen, ugye?

Jó srácok az írek, azt mondom. Milyen kár, hogy Joyce, ír létére ennyire megutálta őket.

Joyce agyafúrt bosszúja

james joyce kocsma és cigaretta

Joyce az adóhatóságokkal is összetűzésbe került, s végül az adóhatóság nyert, így Joyce anyagi helyzete a korábbinál is katasztrofálisabb lett. Évekig nyögte adóhátraléka terheit, mindvégig jogtalannak gondolva, hogy az állam így megsarcolja a polgárokat. Végül fortélyos bosszút eszelt ki. Erős dohányos volt, és a dohány már akkoriban is adózott termék volt.

Joyce kiszámolta, mennyi időre kell letennie a cigarettát, hogy fillérre pontosan annyival károsítsa meg az államot, mint amennyit az adóhatóság bevasalt rajta. Aztán letette a cigit.

Évekig nem gyújtott rá, mindvégig abba a tudatban, hogy ezzel nap mint nap sikeresen vesz ki az állam zsebéből némi pénzt. Mikor aztán „törlesztett”, vagyis épp annyival károsította meg az államot, mint amit korábban kénytelen volt befizetni, egy reggel felkelt, felöltözött, lesétált az utcára, elment az első dohányboltig, s attól fogva újra, immár megnyugodva tovább cigizett.

Azért szeretem ezt a történetet, mert az a következetesség, eszesség, kitartás és fegyelem, amivel Joyce visszavette az államtól, amit jogtalannak ítélt meg, mindig is hiányzott, s egyre jobban hiányzik a köznépből, holott épp ez volna egy hatékony eszköz arra, hogy például nagy cégeket radikális változásra kényszerítsünk. Vajon, ha a fogyasztók 80%-a azt mondaná: holnaptól nem veszek semmiféle üdítőt műanyagpalackban, meddig tartaná magát a Coca-Cola vagy bármely más cég?

Hogy az Ulysses blöff-e vagy remekmű, maradjon ízlés dolga, de az biztos: egyre jobban elkélne pár milliárd „bosszúálló” James Joyce.


Légy oly kedves, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


TÁMOGASD A CENWEBET!

MIT TÁMOGATTOK?

➡ a honlap fennmaradását
➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
➡ nemcsak az irodalmat
➡ hanem a természetet is
Full screenExit full screen
Slider


 

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider


Slider


Slider


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

            

    5 Comments:

    1. Ibolya Nagy

      Köszi, jófej volt szegény és még mindig adós vagyok magamnak az Ulysses-szel.
      Igyekeznem kell!

    2. Szabó Edit

      Elképzeltem ilyennek Arany János születésnapját. Amikor a közszolgálati rádióban Arany-balladákat hallgathatok. Akár megzenésítve is. 🙂
      Nem volna rossz, de manapság tényleg valószínűtlen. 🙁

    3. Ibolya Nagy

      Bezzeg másképp bántak ünnepelt költőjukkel, Yeats-szel.
      Yeats-rol köztudott volt, hogy miután először megkóstolta az alkoholt, utána már igazából sose józanodott ki, de azért rábízták egy autó reklámozását, bár jogosítványa nem volt.☺️

    4. A fenébe! Sosem gondoltam, hogy több mint 10 éve alaposan kicseszek az állammal, azóta nem dohányzom, egyszer összeszámolom az mennyi adó lenne. 😀 😀 Ó, csak még így utólag rám ne verjék az összeget! 😀 😀

    5. Lívia dr. Zilahi

      Nem bírtam végig olvasni az Ulyssest. Biztosan nem vagyok eléggé sznob, hogy dicsérjem. Nem is igazán értettem. Érdekes ember volt, Cen tükrében máshogy fest:-)))

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük