Hogyan alakítja egy járvány a divatot?

viktoriánus divat

Viktoriánus divat (FORRÁS)


A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat.


2020.04.24. Ezt a cikket Marának köszönhetjük, ő ajándékozta nekünk, és ő fordította. Nem volt még ilyen, ha jól emlékszem. Nem szemléztem még olyan cikket, ami a hazai sajtóban nem jelent meg. Nem ígérem, hogy ez rendszeres lesz, de megeshet még.
A világjárvány az élet minden területét átformálja, leginkább az életmód változásáról és a gazdasági következményekről esik szó, de korábbi járványok, betegségek estében olyan „apróságok” is gyökeresen alakultak át, mint amilyen a divat. Nem is akármennyire. Számomra is meglepő, hogy egymást követő divathullámoknak milyen történelmi és egészségügyi gyökerei vannak.
Erről írt cikket Emily Mullin a Smithonian magazinjában.
(A Smithonian a világ legnagyobb múzeuma és kutatóintézete; 19 múzeum és 9 kutatócentrum tartozik hozzá az Államokban).
A cikket néhol gördülékenyebbé tette, és megjegyzésekkel látta el: Centauri 😊

Hogyan alakította a tuberkulózis a viktoriánus divatot?

 
Marie Duplessis

Marie Duplessis (FORRÁS)


A viktoriánus korban még gyógyíthatatlan tuberkulózis, valamivel később pedig a megfékezését célzó szemléletváltás, évtizedeken át gyakorolt jelentős hatást a divattrendekre.

Marie Duplessis, francia kurtizán és párizsi „celeb” kiemelkedő viktoriánus szépségnek számított.

Legismertebb (Viénot Édouard által készített) portréján egy fényes, fekete hajú nőt látunk: gyönyörű, ovális arc, ragyogó szem és elefántcsont-színű bőr. A szépségéről híres Duplessis pályafutása azonban rövidnek bizonyult. Akárcsak Violetta, Verdi Traviatájának főszereplője, akinek alakját az örömlány ihlette, Duplessis is tuberkulózisban szenvedett, amely 1847-ben, 23 éves korában elvitte az élők sorából.
Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba.

Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban.

Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására.
A viktoriánus kor embere – bármilyen furcsa is – próbált romantikával viszonyulni a betegséghez és a vele járó tünetekhez is. Évtizedeken át számos trend igyekezett eszményíteni, sőt, rekonstruálni a TBC látványos következményeit. Érdekes, hogy a kór tünetegyütteséből kicsírázó divat makacsul tartotta magát akkor is, amikor a tudósok már behatóbban tanulmányozták a tuberkulózist és ismertté vált annak terjedési módja is.

“1780 és 1850 között megfigyelhető, ahogy egyre inkább esztétizálódik a kór, és összefonódik a női szépséggel”

– mondja Carolyn Day, a dél-karolinai Furman Egyetem történelem tanszékének adjunktusa és a Consumptive Chic: A History of Fashion, Beauty and Disease (Tüdőbeteg sikk: A divat, a szépség és a betegség története) című könyv szerzője, mely azt vizsgálja, hogy a tuberkulózis hogyan befolyásolta a 19. század elején a brit divatot és szépségfelfogást.
Ebben az időben úgy gondolták, hogy a tüdővészt örökletes fogékonyság és miazma, vagyis rossz levegő okozza. A felsőbb osztályok körében egy nő vonzereje alapján ítélték meg, hogy mennyire fenyegeti őt a tuberkulózis veszélye.

Ennek az az oka, hogy a tuberkulózis során egyre feltűnőbbé váltak azok a jellemzők, amelyeket egy nőben szépnek ítéltek: mint például a soványság és a sápadt bőr, melyeket az étvágytalanság és az alultápláltság csak fokozott” – magyarázza Day.

Az egyik első, a témában megjelent szakkönyv, az 1909-es „Tuberkulózis: amerikai szerzők írása a betegség etológiájáról, patológiájáról, gyakoriságáról, szemiológiájáról, diagnosztizálásáról, előrejelzéséről, megelőzéséről és kezeléséről“ megerősíti az említett előfeltevést. A szerzők ugyanis megjegyezik, hogy „jelentős számú betegnek évekkel a betegség kialakulása előtt is finom, áttetsző bőre, és vékonyszálú, selymes haja volt.” Jellemző volt továbbá a betegekre a csillogó szem, a rózsás arc és a vörös ajkak, mely jellemzőkről manapság már tudjuk, hogy a gyakori hőemelkedés illetve láz következményei.

“Elkezdünk olyan elemeket látni a divatban, amelyek vagy a betegség tüneteit hangsúlyozzák vagy utánozzák”

– mondja Day. Az úgynevezett tüdőbeteg sikk az 1800-as évek közepén tetőzött, amikor divatba jöttek a hegyes fűzők és terebélyes szoknyák, melyek a nők egészségtelenül keskeny derekát hangsúlyozták. A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni illetve hangsúlyozni: kivilágosították a bőrüket, vörösre festették ajkaikat, arcukat pedig rózsaszínre.

Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat.

A 19. század második fele aztán elhozta a tuberkulózis radikálisan új megértését, amikor 1882-ben Robert Koch bejelentette, hogy felfedezte a betegséget okozó baktériumokat. Akkoriban jelent meg a kórokozó-elmélet, vagyis az a feltételezés, hogy nem miazmák, hanem mikroszkopikus organizmusok okoznak bizonyos betegségeket. Koch felfedezése segített abban, hogy ez az elmélet legitimitást nyerjen, és meggyőzte az orvosokat és közegészségügyi szakembereket arról, hogy a tuberkulózis fertőző.
A tuberkulózis terjedésének megakadályozása vált az első nagyszabású amerikai és európai közegészségügyi kampányok motorjává, amelyek közül több is egyenesen a női divatot célozta meg.

Az orvosok a betegség egyik felelőseként a hosszú szoknyát jelölték meg, mellyel a nők összeszedik és beviszik a lakásba a kórokozókat.

Rajz is született erről, amely 1900-ban jelent meg a Puck magazinban „A földig érő szoknya: Death Loves a Shining Mark (kb.: „A halál szereti a ragyogóan tiszta utakat” – talán arra utalva, ahogy a szoknya feltakarítja maga után az utcát. 😊 Az ábrán egy szobalány látható, aki baktériumfelhőket ráz ki úrnőjének szoknyájából, miközben angyalarcú gyermekek figyelik a háttérből. Mögötte pedig kaszát tartó csontváz, vagyis a halál áll.

A fűzőket is támadta a tudomány, mivel úgy gondolták, súlyosbítják a tuberkulózist azzal, hogy korlátozzák a mellkas mozgását és a vérkeringést. Bevezették az elasztikus anyagból készült „egészségügyi fűzőket”, hogy enyhítsék azt a bordákra nehezedő nyomást, amit a viktoriánus korszak csontfűzői okoztak.
A férfiak divatját sem hagyta érintetlenül az új tudományos szemlélet. A viktoriánus időszakban a dús szakáll, a gondosan formára igazított bajusz és az extravagáns barkó dívott. A trend részben azoknak a brit katonáknak köszönhető, akik az 1850-es években a krími háborúban szolgáltak, és így próbálták melegen tartani az arcukat a fagyos időben. Az arcszőrzet ugyanakkor az Egyesült Államokban is népszerű volt.

Az 1900-as évekre azonban épp a szakáll és a bajusz vált veszélyforrássá.

“Meg sem lehet számlálni, hány ártalmas baktérium rejtőzhet egy bozontosabb szakáll Amazonas-dzsungelében, de mennyiségük légiókban mérhető”
– írta Edwin F. Bowers, a reflexológia terén úttörőnek számító, híres amerikai orvos (McClure’s Magazine, 1916). “A kanyaró, a skarlát, a diftéria, a tuberkulózis, a szamárköhögés, a megfázás, valamint számos más fertőző betegség is terjeszthető és kétségkívül terjed is a pofaszakáll útján.”
Bowers heves hangvételű esszéjének idejére az arcszőrzet nagyrészt már el is tűnt az amerikai férfiak, különösen a sebészek és az orvosok arcáról, akik javarészt már a higiénia jegyében borotválkoztak.
A beteges viktoriánus ideál nem maradt fenn a jelen századig, de a tuberkulózisnak tartós hatása volt a divat- és szépségtrendekre. Miután a szoknyaszegélyek néhány centiméterrel feljebb kerültek, s így láthatóvá váltak a lábfejek, az 1900-as évek elején a nők általános megjelenésében már egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a cipőstílusok. Voltaképp a szoknyák egészségügyi rövidülése kapcsolta be a cipőket is a divatba. Ugyanebben az időben az orvosok egyre gyakrabban ajánlották prevenciós célzattal a napozást.

Ez pedig jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy divatba jött a barnaság, a máig tomboló napimádat.

S innen már egyenes az út a szoláriumok megjelenéséig.

Oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


100 éves Bialetti kotyogós kávéfőzője

Ember és zene – Értelem és érzelem

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

Járvány vagy pánik? – Kettő az egyben.

Elefánt a porcelánboltban? – Író a konyhában.

Kik táncoltak hamarabb? Az emberek vagy a madarak?

Érdekességek Dickensről – Házi holló és lezuhant vonat

2020.01.19. Éjszakai repülés – új föld a lábunk alatt – 2 fejezet

4 Comments:

  1. Szabó Edit

    Egy szokatlan kis színes az oldalon. 🙂
    Köszönet érte mindkettőtöknek!
    Én örülnék, ha megesne még ilyen máskor is. 🙂

    Valamivel több, mint tíz évvel ezelőtt jártam a New York-i Smithsonian Múzeumban, ahol egy varázslatos indián kiállítást láttunk.
    S hogy itt is essék szó könyvről is: a posztot olvasva eszembe jutott Thomas Mann A varázshegy c. regénye. Nagyon szeretem.

  2. Óhhh- milyen bájos írás és mennyire igaz is:-)
    Viszem, s megkérem a férfiakat, borotválkozzanak gyakrabban a járvány idején:-))))

  3. Holsky Péter

    Köszönet – termékeny együttműködés!
    Ha szabad egy mellékadalékot még hozzá: a (túl) sápadt bőr már korábban is női divatelem volt – nem kevésbé káros módszerekkel elősegítve:
    https://mult-kor.hu/20140703_hat_halalos_divattrend?pIdx=2

    Sőt, a mai Távol-Keleten (Japánban, Dél-Korában, újabban Kínában is) megint divatba jött: így akarnak jobban hasonlítani az europid (nyugati) szépségideálhoz…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük