Az én legelőim; az én virágaim, az én lepkéim és méheim (Fotó: Centauri – 2021.06.)
Tudjátok, két évtizede dolgozom azon, hogy az udvaromat – ami eredetileg felhagyott szántó volt – a lehető leginkább természetközeli élőhellyé tegyem. Így aztán nem hagy hidegen a méhlegelők körül időről időre feltámadó pankráció sem. Szerettem volna budapesti méhlegelőket meglátogatni és megfotózni személyesen is, de a saját legelőim annyi feladatot adtak, hogy erre nem került sor, ráadásul mire megejthettem volna egy budapesti kirándulást, azt a hírt kaptam, hogy sok helyen már kaszálják (nem a botrányos és önkényes kaszálásra gondolok – az önkormányzatok kaszálták önként és dalolva.)
Talán időt szakítok majd arra is egyszer, hogy a saját tapasztalataimat összefoglaljam. Talán megérne egy misét, annál is inkább, mert elnézve és követve a méhlegelők körül kialakult adok-kapok dinamikáját, alapvetően itt is két tábor alakult ki. Az egyik nagyjából azt mondja, elég hagyni a területeket, mellőzni kell a kaszálást, és máris nagyot léptünk a zöldítés és a méhek védelmének irányába. A másik oldal nem igazán árnyalt álláspontját úgy foglalhatnám össze: Hülyeség az egész.
Se egyik, se másik nem állja meg a helyét.
A kellőképp átgondolt és árnyalt gondolkodás erről ritkaság számba megy. Ezért hadd ajánljak egy cikket, melyből legalább az kiderül, hogy a méhlegelők, a kaszálás kérdése koránt sem annyira egyszerű kérdés, minthogy beleférhetne akár az egyik, akár a másik mondásba.
ITT olvashatjátok.
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
♥ ♥ ♥
Egyetlen jó következményt azért látok eme méh-mémesítésben: hogy a téma egyáltalán szóba kerül, hogy bekerül a nagynyilvánosságba.
Persze, hogy ott mit kezdenek vele, az már más kérdés… De hogy minden magyar politikai oldalnak viszonyulnia kell valahogy a környezet-/ természetvédelemhez – ez szerintem már magában is előrelépés.