A betegágyon világosodnak meg a járványszkeptikusok

mi a koronavírus

A BETEGÁGYON VILÁGOSODNAK MEG A JÁRVÁNYSZKEPTIKUSOK

2020.11.17. Telnek a napok, a hetek, a hónapok, a járvány nemhogy csillapodna, de egyre inkább tombol, és egyre több áldozatot szed, s lassan az egyik leggyakrabban elhangzott mondat lesz: „Nem hittem volna.” Legalábbis a járványszkeptikusok körében.

Tudom, ezt az oldalt is olvassák szeptikusok, kérem, őket őrizzék meg a hidegvérüket. Nem akarok én bántani vagy győzködni senkit. Csodálkozom csupán – s engedtessék meg nekem ennyi. Amint az is, hogy „Covid-hivő” legyek, meg „karantén-tálib”. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy tévednék, hogy ne lenne járvány, hogy ne lenne egyre súlyosbodó járvány. Erre utal az is, hogy egyre több a „megtért” s „megvilágosodott” járványszkeptikus. Csak hogy tiszta legyen: én továbbra sem tartom helyesnek oldalak törlését, emberek elhallgattatását, mert nem hiszek abban, hogy ez bármit megoldana, s erről írtam is már röviden ITT.

A járvány-szkeptikusok is közös barbárságunk gyermekei

Úgy látom, hogy tragikus mód, szkeptikusok és relativizálók (ezek között nagyon ismert megmondófejeket is találunk, akik mostanában mintha már csöndesebbek lennének ez ügyben) se tiltástól, se érveléstől nem esnek hasra; amitől esetleg mégis, az a betegség maga. Egyre több kétkedőt ér utol a vírus, s egyre többen látják be ilyetén módon, hogy azért ez mégiscsak nagyon durva, azért mégiscsak jobb volna vigyázni, azért talán mégsem minden hiszti. Így járt egy hazai focista is:

„Nem vettem komolyan a veszélyt, azt hittem, nem is létezik ez a sz.r. Biztosra vettem, hogy sportolóként nem kaphatom el. Aki könnyebb tünetekkel átvészeli, vagy nem fertőződött meg, annak fogalma sincs, milyen, de senki ne bízzon abban, hogy erős a szervezete és vele nem történhet meg..”

„Fáj minden porcikám, hat nap után tudtam kicsoszogni a zuhanyozóba, pedig dupla adag fájdalomcsillapítót kapok. Az orvos azt mondja, most jön a neheze. Ötpercenként hozzák a betegeket, viszik a holtakat. Rengeteg a beteg, ezen a szinten 134, akikre 4 ápoló jut, de óránként vizsgálnak bennünket. Kevés az orvos és az ápoló, de le a kalappal előttük, mindent elkövetnek értünk” 

A hírt bővebben ITT olvashatjátok.

Osszátok meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Slider

Feliratkoztál hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*

Slider

2020.09.14. Hogyan reagáljunk a járvány-szkeptikusokra?

Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk

 

2 Comments:

  1. Kálmán Péterné

    Vannak olyanok, akik csak a saját kárukból képesek okulni. Egyéni szoc. probléma. A belátás egyébként dícséretes. Talán lesznek köztük olyanok is, akik értékelik az egészségügyi dolgozók emberfeletti teljesítményét. Talán még tapsolnak is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük