Kevesen csinálták végig ezt tök egyedül. Szinte mindenütt találni egy barátot, egy családot vagy szerelmet a háttérben.
2020.02.13. Rendkívül érdekes írást ajánlottak a figyelmembe – persze ezt sem ma, de vártam a lehetőségre, hogy végre én is ajánlhassam nektek, már ha eddig nem láttátok. A 444.hu adott közre egy írást azokról az írókról, akik – a cím szerint – “nagy áldozatot hoztak az írásért”. E sorsok egy része előttem is ismert, mégis sok újat találtam benne én is. Érdemes elolvasni. Kamionszerelő, postás, golfpályán hordár, hajléktalan, gyári munkás, autókereskedő – hosszú az a sor, amit ezek a szerzők életük során dolgoztak, míg végül révbe értek. A cikk saját bevallása szerint is véletlenszerűen választott ki 10 szerzőt (Jack London is kimaradt), ami nem gond, egy cseppet sem. Viszont szívesen látnék olyan cikket is, mely részletesen ír azokról, akik kitartottak e tíz, vagy másik tíz szerző mellett. Kevesen csinálták végig ezt tök egyedül. Szinte mindenütt találni egy barátot, egy családot vagy szerelmet a háttérben.
Gabriel García Márquez 18 éves kora óta szeretett volna regényt írni a nagyszülei házáról, ahol felnőtt, de sokáig nem találta a megfelelő stílust. Több novellával és egy belföldön díjnyertes regénnyel (Baljós óra) a háta mögött aztán, közel 40 éves korában, amikor a feleségével és a két kisiskolás fiával Acapulco felé autózott, megjött az ihlet. Azonnal visszafordult, hazamentek, és nekiállt írni. El is adta a kocsiját, hogy legyen pénze a családnak, amíg ír. De a regényírás sokkal tovább tartott, mint várta: 18 hónapba telt, pedig ezalatt mindennap írt. García Márquez felesége kénytelen volt hitelre vásárolni a hentestől és a péktől is, és 9 hónapnyi bérleti díjat halmoztak fel a ház tulajdonosánál. De amikor a Száz év magány 1967-ben megjelent, világsiker lett, több mint 30 millió példányban fogyott el, és 1982-ben meghozta Kolumbiának az első irodalmi Nobel-díjat.
A teljes írást ITT olvashatjátok 🙂
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/irodalom/erdekessegek-dickensrol-hazi-hollo-es-lezuhant-vonat/
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/muveszet/nem-tudnam-megallni-jordan-tamas-interju/
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/muveszet/szazmilliardokat-forgato-broker-esete-az-elerzekenyulessel/
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/tallozo-2015-2017/ironak-lenni-alom/
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/tallozo-2015-2017/ot-rejtelyes-halaleset-vilagirodalomban/
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/rekviem-folyoiratok-vedelmeben-elet-es-irodalom/
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/tambora-byron-frankenstein/
nahát
Azt gondolom, a 444 kicsit jobban kontextualizálhatta, körbejárhatta volna a dolgot. Egyrészt tényleg arra is gondolva: ki hozott áldozatot az áldozatot hozó íróért – vagy vele együtt?
Másrészt, hogy pont ezek a jó példák-e. Bukowski (itt nem kiemelt) alkoholizmusa vagy Bolanyo heroinfüggése nem ugyanúgy nehéz helyzet, mint ha valakinek 10 évesen megerőszakolják–megölik az anyját. Még akkor sem, ha (tudjuk) a pohárhoz nyúlásnak is megvan a maga előzménye:
https://kotvefuzve.reblog.hu/az-amator-szomjazo-charles-bukowski
Harmadrészt, ezek az életutak és írópályák a 444-en mind ugyanarra a sémára vannak felfeszítve: tehetség, de nehézségek, de tehetség, s így aztán siker. Lehetne sorolni azokat az alkotókat (Villontól máig), akiknél a sikerrel sem szűntek meg a (személyes) nehézségek – sőt! Ez így, ahogy a 444 leírja, nekem túl amerikaias, a self-made (wo)man-sztori kaptafájának koptatása.
bár
nincs időd
de lehetne
megosztottam a fb-oldaladon
az enyémen
jelent meg valahol
nem tudom
nem én
nemén
vagyok a hunyó a fb-oldalad
törléséhezsemmiközömbár
gyanús vagyok
aszongya
maeszembejutott
hogyszerettelek, vagytán
és ezt szívvel nyugtázták Barátaim
szóval egy éolhár fa, cen
az erdőből, beethovent
és szarvasbőgést
játszi
k
a
képet
egyszer átüldöm
most nem tudom
a címeédesdrágacen
a képnemél
szeretettel
egzaltálbarátod
Volt
demég SEM? Mi?
etcetera