Brit tudósok igazolták, amit az irodalomról írtam
2021.05.28. Na, jó, nem egészen – mert két amerikai olvasáskutató eredményei jelentek meg a Science hasábjain, amit pedig itthon a hvg.hu most szemlézett/hivatkozott, bár a szóban forgó tanulmány 2013-ban jelent meg Emanuele Castano és David Comer Kidd tollából.
Ugyanerről a problémáról úgy két éve írtam már én is ITT, a fenti szerzők ismerete nélkül:
Perdöntő világosan látnunk, amit ezek szerint kutatók – nem először – mutatnak ki: az irodalom “fogyasztása” épp annyira fontos, nélkülözhetetlen a pszichének, mint amennyire nélkülözhetetlen a test számára a mozgás vagy a helyes táplálkozás. Egyfajta alap egy magasabb minőségű élethez, akár tetszik, akár nem. Halkan teszem hozzá: ugyanakkor azt is tudjuk más tanulmányokból, hogy a fejlett jóléti társadalmakban az intelligenciahányados értéke folyamatosan csökken. Szóval szó szerint egy elbutuló társadalomban élünk mi is, és személyes döntésünk, hogy együtt butulunk-e a társadalommal, amint együtt hízhatunk is vele – hisz ugyanezek a társadalmak egyre inkább elhízottak is; összefoglalva: a fejlett, jóléti, “nyugati” társadalmak egyre butábbak, de legalább kövérek.
Lényeges különbség persze az én nézőpontom és a HVG között, hogy a HVG a saját profiljának megfelelően a szociális érzékenység fejlesztésére és arra a hazai irodalmi “botrányra” fűzi fel mondanivalóját, amit Tóth Krisztina írónő, a kötelező irodalmakat kritizáló kijelentése váltott ki. Releváns nézőpontok ezek is, bár sajnálom, hogy arról nem esik szó: pontosan mit értünk szépirodalom alatt, s azon belül is mely “műfajok” érik el a leginkább a kívánt hatást. Én ugyanis – egyetértve a “brit tudósokkal” – továbbra is állítom, hogy ezekben a hatásmechanizmusokban döntő szerep jut a történetnek, s így továbbra is állítom, hogy a posztmodern irodalom történetellenessége alapvetően elhibázott szemlélet és gyakorlat volt, és maradt mindmáig. Leginkább a történet, és történetek karakterei képesek mindazt a hatást kifejteni, amiről az amerikai kutatók egzakt számokat is hoznak. Így most már azt is megkockáztatom, hogy a posztmodern mérhető károkat okozott generációk sokaságában, akikkel elhitették, hogy ez az irodalom új, korszerű és üdvös irányzata.
Ennek bizonyítására persze valóban szükséges volna megmérni azt is, hogy a szépirodalmon belül milyen típusú irodalom fejleszt a leginkább, de erre nekem nincs időm, s nem is szakmám – inkább megvárom, amíg azt is megméri valaki. Remélem, sor kerül rá egyszer.
A HVG SZEMLÉZÉSÉBŐL SZERINTEM EZ A LEGFONTOSABB:
… az olvasás során bennünk megképződő érzetek és élmények ugyanolyan lenyomatot hagynak az agyban – legfeljebb kevésbé intenzívet –, mintha az olvasottak valóban megtörténtek volna velünk. Vagyis az irodalom nem csupán szimulátorként működik, hanem a regényolvasás során tényleges emocionális és szociális tapasztalatokra teszünk szert, amelyek valóságos változásokat idéznek elő bennünk.
Aktuális hasonlattal élve,
az irodalom olyan, mint egy legyengített kórokozót tartalmazó vakcina.
Erőteljes érzelmeket és interperszonális konfliktusokat élhetünk át biztonságos körülmények között, kényelmes fotelben ülve, anélkül, hogy elhagynánk a privát szféránkat vagy kilépnénk a komfortzónánkból.
A TELJES CIKK ITT OLVASHATÓ
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Véleményem mit sem változott és újra eszembe jutott Franzen és az ő szerkesztője a New Yorkernél.
Melyik sztori ez? – bevallom, nincs meg 🙁
A kapcsolódó posztod – Mi az irodalom…- alatt írtam, a második, rövid bejegyzés.
Hát igen: ha nem a történet elmesélését, hanem dekonstruálását, lebontását, szétszálazását tartják a prózairodalom fő feladatának (mint sokan a posztmodern írói és főleg irodalomkritikusai közül), akkor elég nehéz elképzelni, hogy az olvasó ebből nagy és (főleg) örömmel fogadott tapasztalatra tehet szert – leszámítva, persze, azt, hogy “sz_r az egész” (Václav Havel: Audiencia) .
Amúgy az irodalom története közben úgy hozta, hogy lassan-lassan, de túllépünk a posztmodernen – legalábbis az USA-ban:
https://moly.hu/konyvek/sari-b-laszlo-mi-jon-a-posztmodernre
A könyv (talán nem teljes) szövege itt olvasható:
http://real.mtak.hu/85210/1/Monografia_kezirat_SBL.pdf
Ha nem lennének könyvek én sem lennék az akivé váltam.
Emellett, a karanténban rákaptam a netfilxes sorozatokra-megnéztem az összes olyant, ami gimisekről szól- persze a többség amerikai, de volt köztük egy izraeli is. Az egyik igazgató akit a gyerekek 3D-s nyomtatón kinyomott pisztollyal térdre kényszerítettek azt mondta- “elbaszott egy generáció vagytok ti”. Szóval ezt mi a szülők , meg az oktatási rendszer csináltuk – a piszok nagy liberalizmus a nevelésben, ma Alexandra a gyerek, holnap meg Alexander, mert ez a trendi, vagy a gyerek beledumálhat az órán bármibe, szélsőséges esetben a szülő mondja meg a tanárnak hogyan kell tanítani stb…- szóval nem azt mondom, hogy a poroszos ostor csattogtatás az iskolában meg otthon jobb volt- egy biztos, az én generációm olvasott, olyan könyveket is ami az emberiség kultúr történetében évszázadokat ívelt át. Kedves Cen- nagyszerű írás. A kortárs mai magyar és világirodalom felelőssége hatalmas és ez közügy, nem lehet hallgatni. Lehet, hogy megköveznek, de örülök, hogy nincs unokám.
Még egy adalék a történet alapvető mivoltához – valaha maga a természettudomány is történetek elmondására épült:
https://moly.hu/konyvek/darab-agnes-a-termeszet-tortenetei
Ezért is nevezték “HISTORIA naturalis”-nak, amit (igaz) inkább “természetrajz”-ként, semmint “természettörténet”-ként helyes fordítani:
https://web.archive.org/web/20070611162645/http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/muvelodestort/termrajz.htm
, ám ezzel együtt is (úgy vélem): az elbeszélés, az egzaktul leírt dolgok elmondása, narrációja a természet tudományából a mai napig nem vált kiiktathatóvá
Két olyan ismerősöm is van, akik végigélvezték a posztmodern “áldásos” hatását.
El voltak ragadtatva. De… Azóta egyik sem olvas IRODALMAT. legalábbis olyat, amit én annak tartok. Fő választási szempontjuk: minél vastagabb legyen a könyv, és a történet peregjen, mint a motolla! Történetéhségük sokszorosa lett! Érdekes ez! Mit sem számít a minőség., pedig fennen hirdették, ők irodalmi élményt kaptak a posztmoderntől, tehát a történetnélküliség kurvára tetszett nekik.
Hűha, hogy mi az irodalom? Ezt most így kapásból meg nem tudnám mondani.
Szerinted, Cen? Mi az IRODALOM?
Mik a minőségi ismérvei?
Abban teljes mértékben egyetértek, hogy történet az alappilére.