Levendulás máglya – Szent Iván éjszakája
2020.08.05. Még mindig költöztetek időnként néhai Facebook-oldalamról kisebb írásokat, mint az alábbi, 2016-os levendulás posztot. Nem időszerű, de azért legyen itt, és még ha láttátok is már, fogadjátok szeretettel ezekben az esős, szeles, őszies napokban, abban a reményben, hogy augusztus második fele hoz még enyhe nyári éjeket. (A levendulás máglyát a fotó alatt olvashatjátok 🙂 )
2016.06.21. Ragaszkodnék a tényekhez. Tegnap este 2016. június 20. volt. Csak annyi történt, hogy ezt életemben először, megünnepeltem. Megadtam a módját, kétségtelen, és ezt akár a szememre is vethetik. Kétségtelen, hogy máglyát raktam. Nem vitás: én találtam ki, hogy az egyik bográcsban talált 10 liternyi levendulavirágot beleszórjam. Továbbá: igen, abrosszal terítettem a vacsorához, kóstolópoharakat vettem elő, gyertyákat gyújtottam és több mint 30 éves borkülönlegességeket bontottam az alkalomra. Nem tagadom: a legszebb, Moszkvából hozott villákat használtam, és az is igaz, hogy a vörösbor is megkapta, ami jár, vagyis dekantáló palackban várta a kóstolást. A fentiekért vállalom a felelősséget. A környéket pár percre elöntő levendulaillat is a rovásomra írható.
Viszont nem tehetek arról, hogy a félnapos zuhé után kitisztult az ég, és beállt a szélcsend. A gyertyák zavartalanul égtek és a máglyaláng nyílegyenesen az égre tört. Arra az égre, amely először sötétkékre váltott, majd ezüstösen ragyogott a felfelé gördülő telihold fényében.
A holdat nem én rendeltem, esküszöm. Arról sem tehettem, hogy a fényében percről percre egyre magasabbra emelkedett a sötét völgyekből szálló könnyű pára. A máglya bevilágította az udvart, a hold az egész tájat. A terített asztal fölött épp a Göncöl állt. A levegő friss és illatos volt, persze mindez nem elég indok arra, hogy a máglya mellé állítsam a kádat, s a kádból szálló gőz látványával tovább srófoljam azt az érzést, hogy egy felejthetetlenül szép, vadregényes – kimondom! – romantikus éjszaka aktív résztvevője vagyok.
Épp az ilyen alkalmak azok, amiről magára valamit adó író véletlenül sem ír. De egy magára valamit is adó író számára nincs tabu.
Ha kell, trágár, ha kell, felnyitja akár a hálószobaajtókat is, épp úgy, mint háborúk vagy a nagy békeidők mögötti alantasságok ajtóit. Szóval, ha az író hű akar maradni szakmájához, s ugyanakkor kerülné a kockázatos, levendulamáglyás-holdvilágos-ködfoszlányos Szent Iván-éjek giccsbehajló leírását, nem tehet mást, mint ilyen estéken visszahúzódik áporodott szobájába és sült realista problémák fölött borong. Akkor nem kell írnia ilyen éjjelekről, hisz azokról mit sem tud.
Már csak az a kérdés: miért lennék akkora hülye, hogy kihagyjak egy ilyen levendulamáglyás éjjelt?
És ha már egyszer szügyig állok a lunátikus éjszakában, csordultig az Ég, a csillagok, a tűz, a nagy és féktelen és szabad vacsorák igézetében, akkor ugyan mi volna az a nyomós ok, ami megakadályozná, hogy minderre rátegyek még egy lapáttal? Akár sok lapáttal is. A legjobb boraimat bontsam. A legszebb villákkal terítsek. És a vacsora végén a máglya forró zónájában, közvetlenül a tágas univerzum alatt állva, holdvilággal s köddel bélelt udvarom közepén mossam le magamról rövid létezésem minden kételyét.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
❤ 🙂
Innen átballagtam a “Legszebb emlékeim”oldalra és újra olvastam, az “Örökbe adott az anyám”- vezetett a felugró sor, nem terveztem. Írtam is rá , de nem biztos, hogy odaért, mert közben elment az internet. Valami ilyesmi volt, “Kedves Cen – itt az a jó, hogy bárhova kattint az ember mindenütt kincset talál, ömlik a zafír a Te szófolyódból, nekünk nem kell kosár, hogy a homokból kimossuk a kincseket, csupán belépni ebbe a varázslatos térbe.
Micsoda éjszaka lehetett- levendula illat, a máglya amely bevilágította az udvart, a hold az egész tájat, s a terített asztal fölött épp a Göncöl állt.
Az univerzum gyermeke ünnepeli a leszületését, aki beolvad abba a nagy mindenségbe ott rezeg a láthatatlan hálón -a Te örökséged – s milyen jó, hogy beavatsz minket a nagy titkokba, amit az egyszerű földi halandó nem lát, nem érez, nem tud.
Kedves Lívia, azért rendesen zavarba hozol te is 🙂
De milyen érdekes, hogy a LEGSZEBB emlékeknél kötöttél ki, mikor elég rég nem hoztam már “legszebb emléket”, de ma épp igen, valószínűleg épp akkor szerkesztettem, amikor te az “Örökbe fogadott anyám”-ot olvastad.
A legjobbakat!
Szinkronicitás:-)))mégis csak van ilyen.
🙂 🙂 🙂 Jó reggelt! Szép napot!
Mindig örömmel olvasom újra és újra, mert olyan jó! 🤠🤗
🙂 🙂
Jók ezek az orosz evőeszközök, igaz a villák hegyesre koptak. 🙂
Én a 80-as évek elején voltam Moszkvában, semmit nem hoztam, csak evőeszközöket és Sosztakovics “Leningrád” szimfóniáját, bakeliten. 🙂 A lemez már nincs meg, kölcsön adtam, és nem kaptam vissza, de az evőeszközök használatban vannak azóta is.
Moszkvában anyám járt, és az evőeszközök kívül egy szamovárt hozott – szerettem azzal teázni. A szamovár zseniális találmány. 🙂
Sajnos egy szamovár nem fért a pakkomba, de állítom hogy olyan finom teát, mint akkor, ott a vonaton Moszkvából Leningrád felé, azóta sem ittam. Hatalmas szamovárban készült, és gondolom a tea is minőségi volt.
Bizony, a Szent Iván-éjről csak olyan dilettánsok írnak, mint Centauri, Shakespeare, meg (ha már Oroszország szóba jött) Gogol:
https://ilibrary.ru/text/1088/p.15/index.html
Sajnos, utóbbi magyar változata szerzői jogi okból nincs fenn a neten, úgyhogy be kell érnünk a megzenésítésével:
Művészi kiteljesedésének első jele az 1866-ban komponált Egy éj a kopár hegyen című, népi mondavilágot megjelenítő szimfonikus költeménye. A Gogol drámája alapján készült darab eredetileg a Szent Iván éj egy kopár hegyen címet viselte.
in: http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=4857
Gogol műve ugyan nem dráma, hanem novella, de ettől Muszorgszkij zenéje nem lesz kevésbé erős, nyárian tomboló:
https://www.youtube.com/watch?v=zR2P-5J-2MA
És ha már Szentivánéji álom, Shakespeare misztikus darabjának elbűvölő zenei megtestesítője Mendelssohn Szentivánéji álom kísérő zenéje.