Hétről hétre új lehetőségek – Professzor úr, bocsásson meg!

Fotó: Centauri

Hétről hétre új lehetőségek – Professzor úr, bocsásson meg!

Megint egy új hét. Relatíve. Hét lesz ez is, hét napból áll majd – ha minden jól megy –, viszont új lesz; olyan, ami eddig nem volt még; attól még persze hét, vagyis hétszer 24 óra, de akár annyira is különbözhet az eddigiektől, hogy új fogalmat kell bevezetnünk jövő vasárnap. Ez bármikor megeshet.

Ki tudja, mikor lep meg minket az Univerzum valami merőben újjal?

Talán csak egymilliárd év múlva, de kizárná ki, hogy már holnap? Meg aztán, ha az Univerzum alszik is, mi azért még meglephetjük önmagunkat. Miért is ne? Új válaszokkal. Például. Hogy jobb lesz ez a hét, mint a többi. Akkor is, ha az eddigiek sem voltak rosszak. Komolyan kell ezt venni, legalább annyira, mint ahogy Einstein vette komolyan a saját elméletét, sőt gyakran átültette a gyakorlatba is, például amikor egy ízben az előző évi feladatot adta fel a hallgatóknak megint.

  • Professzor úr, bocsásson meg, de ez volt a kérdés tavaly is! – figyelmeztette egy hallgató.
  • Tudom – válaszolta Einstein –, de az idén más a válasz.”

Az eddigieknél is jobbakat! Üdv: Cen’

Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Slider

centauri író irodalom szerző fotó könyv regény jákob botja jégvágó writer

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Nők a sikeres férfiak mögött – Miért volt kócos Einstein?

Életünk a mesterművünk, a szimfóniánk

Elröppenő jelenünk

Miért vagyok – majdnem – mindig boldog?

Az írás hatalma? Paranormális jelenségek?

Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk

5 Comments:

  1. A déli pihenőben elovastam a sötét oldalon az írásod, írtam is véleméyt, de nem látom, gondolom ott elmaradt a regisztrációm, ha ott külön kell.
    Utána néztem egy filmet a galaxisokat összetartó láthatatlan sötét anyagról. Majd az atlanti vészmadár vándorlásáról, megdöbbentő volt.
    Most megint itt vagyok 🙂
    Lenne egy kérdésem. Mi a fene miatt “vinnyognak” esténként rettentő sokat a kuvikok, olyan érdekes, valami veszekedésféle lenne? Most vagy két hete hallom ezeket a hangokat.
    Megy majd valamikor egy hosszú mail is, beszámolok a sérült fecske felépüléséről, természetesen fotókkal dokumentálva. Persze ezt még nem kiabálom el, mármint a felépülést.

    • jó programok – sajnálom, hogy nem jelent meg a hozzászólásod, szerintem regisztrálj a Darksite-ra is 🙂

      Nem eleségkérő fiókák azok?

      Várom a fecskés mailt 🙂

  2. Ez nagyon jó. 🙂 Szép hetet neked is!

  3. Szabó Mihályné

    Legyen szép heted, Cen’!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük