Ha mindig minden már az első pillanatban világos lenne, sosem kellene visszanéznünk. Ha sosem néznénk vissza, előre se látnánk igazán. Ha nem látnánk előre semmit, nem tervezhetnénk. Ha nem tervezhetnénk, kiszámíthatatlan lenne minden. Ha kiszámíthatatlan lenne minden, eluralna minket a szorongás. Ha a szorongás uralna minket, nem maradna csipetnyi szabadságunk sem. Akkor pedig nem volna értelmes az élet. De az élet értelmes. Ezért néha muszáj visszalapoznunk. Ezért időnként kénytelenek vagyunk ugyanazt többször is, másként is megérteni. És mivel képesek vagyunk a dolgok többszöri, máskénti megértésére is, ez a kényszer inkább öröm, semmint siralmas korlátoltság.
Az idő – bár tagoljuk – valójában egy és oszthatatlan.
Visszatekintésünk és előrelátásunk nem más, mint az egy és oszthatatlan idő jelenléte bennünk. Hát nem megnyugtató, hogy egy olyan megfoghatatlan és öröktől fogva létező, mint az idő, képes elférni erősen korlátos ember-mivoltunkban? Addig jó, míg vissza-visszalapozhatunk. Ha már nincs miért, akkor élőholt az ember. Ha már nem képes rá, akkor valóban halott. Maradjunk csak élők, és rövidke létezésünk maradjon csak a végtelen idő átmeneti otthona. Esetleges, hamar elröppenő jelenünk pedig maradjon csak a végtelenbe nyúló hosszú múlt, és a semmivel sem rövidebb titokzatos jövő izgató metszéspontja. Amíg csak lehet. Jó időt! Üdv: Cen’
🙂 🙂
Köszi Edit 🙂
Csak ismételni tudom: bármikor. 🙂
Az idő, ami mindig volt, és mindig lesz, de sosem volt és sosem lesz, mert az idő tényleg végtelen. 🙂
“ami mindig volt, és mindig lesz, de sosem volt és sosem lesz” – 🙂 🙂 🙂
Költői szépségű bölcselkedés..igazán a legjobb időben ☺️ hála érte
örömmel 🙂
“Esetleges, hamar elröppenő jelenünk pedig maradjon csak a végtelenbe nyúló hosszú múlt, és a semmivel sem rövidebb titokzatos jövő izgató metszéspontja.” Ideje lenne belenéznem Hawking: Az idő rövid története c. könyvbe, eddig még nem mertem, talán majd ezután 🙂 🙂
Hajrá! 🙂
Hát ide is úgy találtam, hogy beírtam a keresőbe, és előbújt az egész írás. 🙂
Furcsán elveszítettem a tájékozódó- képességem a jelenben. 🙂 De jó, hogy megtaláltam ezt az írásodat, Cen”! Mostanában úgyis ások, sok régi emlék talál rám, Nem könnyű föladat a múlt értékelése. Fölkavarodik a már állóvíznek hitt múltbéli emlékhullám, Gyakaran összecsap a fejem fölött, jön a légszomj. Sajna nem tudok hideg fejjel, okosan visszalapozni. Időnként hessegetnem kell a múltat, mert hosszú távon nem tudok levegő nélkül létezni. Ennél fogva a jövővel is hasonlóan vagyok… Tehát ez a jelenem. Nem valami fényes létezés ez, tudom.
Jó lenne, ha sokótoké lenne fényes víztükör, aminek könnyű az aljára látni, mosolyogva lehetne emlékezni. 🙂
Persze vannak nekem is a múltamban mosolygósak, vagy csak egyszerűen visszaidézhető jó emlékek is szép számmal, de ilyenkor ősszel-télen inkább az előbbiek keresnek meg, találok rájuk. Úgyhogy egy idő óta nagyon szeretném medve módra tölteni ezt az időszakot. 🙂 Barna medve szeretnék lenni, és annyit vesződni a múlttal-jövővel-jelennel, amennyit ő. 🙂
Talán te is medve üzemmódban töltötted, Cen’ az elmúlt félévet? 🙂
Persze téged ‘ismerve’ inkább töpreng’ volt, gondókozás, majd írás, nem ilyen asszonyos sírás. 🙂
Köszönet az őszinteségedért. Tudom, miről beszélsz. Persze, vannak olyan emlékek, melyek lehúzni igyekeznek mindig, valahányszor felbukkannak a múltból, de én úgy látom – lehet, csak védekezés gyanánt – hogy szinte mindegyiknek van aztán pozitív hozadéka. De azt sem tagadom, hogy bizonyos időszakok teljesen terméketlenek ebből a szempontból, semmi jó nem következett belőlük, egyszer össze is számoltam, hogy rövid életem során, összeadva, közel 10 év ez a “holtidő”, de a magam részéről túllépek ezen, miután rácsodálkoztam párszor arra, hogyan lehetek időről időre annyira hülye. Abban a reményben, hogy ezeket a holtidőket a továbbiakban minimálisra szoríthatom, megyek tovább, és igyekszem jobban gazdálkodni az erővel és életidővel is. Nem alszom, mint a medve, mikor jönnek a fagyos idők, fagyos gondolatok, legfeljebb szundítok néha, mikor elfáradok, de aztán felkelek, felmelegítem magam, és igyekszem itt és jelen lenni, amíg lehet. 🙂 🙂