A lét és nemlét lajtorjája

…ahol az élet és a halál szeret vadul egymásba, ahol e kettő ölelkezik, e kettő tökéletes összhangban pusztítja közös szerelmüket…


2020.02.08. Jogos lenne, ha volnának olyan napok, melyekről nem írok. Sőt, volnának napok, melyekről képeket sem adok. Vannak órák és képek, amiket el kellene dugni talán. Amint vannak napok, órák, percek, néha talán még évek is, amiről hallgatunk. Amint vannak események, amiket szeretnénk elfelejteni, és épp így vannak események, melyeket sosem felejtünk el, mégis úgy érezzük, el kell zárnunk őket egy szentélybe, a test vagy a memória kolostorába, önmagunkba, mint templomokba, sőt: önmagunkba, mint altemplomokba, ahol csak gyertyák, mécsek, pislákoló olajlámpások látják, hogy aznap, akkor és ott, abban a örökre eltitkolt pillanatban mi történt, mit cselekedett meg velünk a világ, a Föld, az Ég, a világ teteje és alja, az emberek hiánya általában vagy egy konkrét ember hiánya; mivel ajándékozott meg minket egy út, ami kezdete és vége egy „igen”-nek, összegzése és cáfolata minden eddig hallott „nem”-nek, mely mindenhová elvisz, s nem vezet el sehova, mely út akaratlanul is mindenkié, ezért nem lehet másé most, csak az enyém, az én lajtorjám, ami nem egyszerűen egy szigetre, egy hegyhez, egy parthoz, egy nyeregre visz el és fel magasra, hanem vízválasztókhoz; nem a part és a víz határához, nem a víz és az ég találkozásához, ahol ég ölel tengert, s a tenger megkívánja az ég könnyű testét s kékjét, nem oda, ahol a szárazföld mámorosan omlik össze az óceán szűnni nem akaró ostromában, hanem a lét és nemlét mezsgyéjére, ahol a kettő metszi egymást, ahol az élet és a halál szeret vadul egymásba, ahol e kettő ölelkezik, e kettő tökéletes összhangban pusztítja közös szerelmüket, ezt a kibékíthetetlen együttlétet, ahol épp ezért se létnek, se nemlétnek nincs már létjogosultsága, ahol nem születik se életre, se halálra, se férfi, se nő, se gyermek, ahol csak van minden, csak van minden „valaki” is, míg a léten és nemléten kívüli világ hiábavaló lelkektől rojtosra járt lajtorjája el nem szakad, s akit addig tartott, vissza nem zuhan oda, ahonnan jött, a Földre, embervolta zajos rejtekébe, a többi létező és nemlétező, a többi örök és halandó gyalázatosan szűk körébe.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Fotó: Centauri


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂

Email cím*


2020.02.08. Pár lépésre minden megerősítéstől, és minden cáfolattól

2020.01.25. A máltai szüzsé

A legjobb helyen a megfelelő időben

Feketén fehéren – Taj Mahal

SZÍNNEL-LÉLEKKEL

Őszi utazás Norvégiában – Pink Floydra és alagútra

6 Comments:

  1. Szabó Edit

    ❤ ❤
    🙂

  2. Ez zseniális!💓
    “…ahol az élet és a halál szeret vadul egymásba,
    ahol e kettő ölelkezik…”😍
    Várom a folytatást!🤠

  3. Holsky Péter

    – – – és ahol a próza versbe fordul át, de úgy, hogy mégis megőrzi történet karakterét. “Amiről nem lehet beszélni,” (mondta egyszer egy filozófus) “arról hallgatni kell.” Amiről nem lehet beszélni (ezt mutatja a művészet), arról dalolni muszáj!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük