• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Novella öt percben: Semmiség

Bánhegyi Titusz úgy vélte, sikerült azonosítania az emberi agy ürességért és reménytelenségért felelős területét. Amint mondta: azt az agyi gumót, amelyben maga a Semmi lakik.

centauri magvető kék angyal jégvágó jákob botja villanovellák villák kortárs irodalom regény novella író szerző kiadóOlykor a Villában is heves viták pattantak ki. Egyszer a tulajdonos és felesége különbözött össze egy semmiségen, máskor a háziúr és a személyzet perlekedett, esetenként a személyzet és a vendégek között támadt nézeteltérés, de olyan vitára is találunk példát, amelyben szinte mindenki részt vett.
Ilyen perpatvar támadt akkoriban is, amikor jó pár mélabús ifjú költő mellett, a villa törzsvendége lett a mindenkinél szomorkásabb, tihanyi lány, Angéla. Annyira törékeny alkat volt, hogy Apor Roland, az egyik költőjelölt – szintén törzsvendég – szerint, érkezésekor a villa kanárimadarai azért lesznek izgatottak, mert szeretnének kijönni a kalitkából, s nem másért, csakhogy Angéla kulcscsontjain pihenhessenek. Angéla nemcsak rokokó vonásai, hanem páratlanul szép és mély, soha meg nem szűnő szomorúsága miatt is feltűnő jelenség volt. Nem véletlenül érezte jól magát a költők társaságában, hisz azok is, egytől egyig, ugyanazt itták leginkább: mélabút. S mindegyik azt hitte, hogy a saját mélabúja illik össze Angéláéval. Angéla viszont inkább szabadult volna a melankóliától, semmint azt valaki máséval párosítsa, és mivel ezt senki sem értette – a költők közül legalábbis senki sem –, Angéla napról napra szomorúbb lett.
Ugyanez idő tájt gyakran fordult meg a villában egy tekintélyes orvos is, nevezetesen Dr. Bánhegyi Titusz, az Európa szerte jól ismert agykutató. Társasága nemigen akadt, ha mégis, akkor egyik-másik kollégája, hol egy idegsebész, hol egy kórboncnok. Tisztelet övezte, mégis, mivel nap mint nap fejekben kutakodott, tartottak tőle. Maga is tisztában volt kétes státuszával. Egyszer azt mondta:
– Aki bolondokkal foglalkozik, könnyen megbolondulhat maga is.
Másszor így szólt:
– Hozzám hasonló bolond csak egy van a városban. A kalapos. Fejeket méricskél reggeltől estig ő is.
Ám még az önironikus megjegyzések sem feledtették, hogy a professzornak nemcsak a szakmája, hanem a szaga is nyugtalanító. Nem olyan bántó, mint például a kórboncnoké, de alig jobb.
Bánhegyi Titusz úgy vélte, sikerült azonosítania az emberi agy ürességért és reménytelenségért felelős területét. Amint mondta: azt az agyi gumót, amelyben maga a Semmi lakik. Ettől a tudástól a sótlan professzor alapvetően derűlátó emberré vált, ellentétben a folyton borongó Apor Roland-féle társulattal. Nem is lett volna semmi baj, ha a professzor nem keveredik beszédbe a költőkkel. Mondani sem kell, már az első pillanatban élénk vita alakult ki a professzor és a lírikusok között. Utóbbiak rendkívül sérelmesnek érezték, hogy el nem múló, tragikus világlátásukat holmi agyi gumónak tulajdonítják.
– Ez az érzelmek megcsúfolása – kiáltotta egyszer Németh Jácint, és aznapra elhagyta a kávézót.
Talán épp az indulatos reakciók indították a professzort további töprengésre, minek következtében úgy döntött, ebből a társaságból lehet kiemelni a legmegfelelőbb kísérleti alanyt. Olyasvalakit, akiben mindenkinél erősebben van jelen valamiféle reménytelen vágyakozás, vagyis a gumó Semmije. Elég volt néhány vita, hogy Bánhegyi Titusz Angélát szemelje ki az első, kísérleti műtét alanyának, melynek során eltávolítaná a fejéből azt a bizonyos gumót. Angéla, a professzor és a költők vitájában a kezdetektől középen állt, és hol erre, hol arra billent. Egyszer aztán azt mondta:
– Voltaképp nem zárkózom el a lehetőségtől, ha valóban segít.
Ezen a ponton nemcsak Angéla, hanem a vita is irányíthatatlanná vált. Mindenki, Kunótól kezdve a ház tulajdonosán át, az utolsó vendégig, a professzorral szemben állt, Angélát pedig igyekeztek jobb belátásra bírni. Angéla viszont, minél többen győzködték, annál makacsabb lett. A műtétellenes tábor több részre szakadt, s egymást okolták a kudarc miatt. A költők Kunót, Kunó egy szerencsétlen mondata miatt a cukrászlányt, a cukrászlány az időjárást, a tulajdonos „az egész bagázst”. Végül Angéla, megelégelve a körötte dúló csatározást, egy napon – se szó, se beszéd – bevonult a professzor tanszékére, hogy a világon elsőként, forradalmi jelentőségű műtét során, kioperálják belőle az úgynevezett Bánhegyi-fragmentumot.
Advent táján, a fagyos, szeles idő ellenére Angéla a megszokott, könnyű, halványkék tüllszoknyában jelent meg a Villa Bagatelle-ben. A minden korábbinál erősebben búsongó költők kitörő rivalgással fogadták, ám Angéla – bár szomorúságnak nyomát sem mutatta – tartózkodóan viselkedett.
– Búcsúzni jöttem – mondta, és némiképp tanácstalanul álldogált a télikert előtt.
– Kisasszony, legalább egy teára legyen a vendégünk – kérte Kunó, és átrakott egy széket Apor Rolandék asztalához.
Angéla leereszkedett a székre.
– Na, hogyan sikerült a műtét? – kérdezte a szkeptikusok hanghordozásával Németh Jácint.
– Remekül, épp ezért vagyok itt – kezdte Angéla. – Nincs már bennem szomorúság, nem is értem már, miért láttam olyan reményvesztettnek a világot, nincsenek már elérhetetlen vágyaim, hiányérzeteim. Élni akarok, értitek? Egyszerűen csak élni, valakivel vagy magányosan, mindegy, a világ gyönyörű, izgalmas, színes, épp ezért látni akarok belőle mindent, amennyit csak lehet. Ezért elutazom, bejárom Európát, a tengereket, a tengerentúlt, s ha visszajövök is, az nagyon sokára lesz, csak épp nem akartam búcsú nélkül távozni, végül is elég sok időt töltöttem itt – lelkendezett Angéla, és valóban olyan tűz járta át, amelynek korábban nyomát sem látták.
Egy pillanatra még a magot ropogtató kanárik csőrében is megállt a fénymag. Apor Roland viszont szólni készült, szemlátomást valami lehúzó faragatlanságot, de Kunó közbelépett:
– Öröm látni a drága kisasszonyt, öröm mindannyiunk számára, hogy ilyen életvidám, s remekül van – mondta gyorsan, ám a költők ellenséges hangulata nem enyhült, ezért félig tréfásan még hozzátette:
– Egyszer, ha rajtam is elhatalmasodik a rosszkedv, és fizetnem se kell érte, talán én is a professzor úr kése alá fekszem.
A költők nem értették sem a tréfát, sem a szándékot. Megütközve bámultak Kunóra, míg Angéla, először idézve fel valamicskét régi mélabújából, némi szomorúsággal fordult Kunóhoz.
– A professzor úr kése alá sajnos már nem fekhet.
– Ugyan, miért nem?
– Nem olvasták, mi történt?
……
– Bánhegyi doktor úr a műtét után nyomtalanul eltűnt. De nem csak ő, hanem az asszisztensei is. És két orvostanhallgató. Meg az altatóorvos is. Összesen tizenketten. Mindenki, aki a műtőben volt. Mindenki, aki tudta, hol van az agyban az a gumó. Alighanem az nyelte el őket, ami addig bennem volt. Az a Semmi.
Még egy villanovella: Spíler Kázmér
Villanovellák a Látóban
Villanovella angolul

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük