Novella öt percben: Fekete vagy fehér

 villa novellák Centauri

A grófnő viszont szelíden és óvatosan közelebb hajolt, mire a férfi elfúló, gyűlölködő hangon azt mondta: Ön felháborítóan gyönyörű! Felháborítóan!

Sok későbbi vendég kérte, mutassunk egy képet a Villa hajdani tulajdonosáról, a legendás szépségű Kőnig Natascháról. Örömmel mondtuk volna:
– Mi sem természetesebb, s a legnagyobb örömmel!
Ám a helyzet sajnos az, hogy hosszas nyomozás után sem leltünk egyet sem. Tudunk ugyan két festményről, mindkettőt igen neves piktorok készítették, s ráadásul mindkettőt itt, a Villában, vagyis Natascha fénykorában, ám ezek a képek, bár valahol talán megvannak ma is, elérhetetlenek.
Az egyik, amely életnagyságban ábrázolja a körtefa alatt álldogáló grófnőt, 1910-ben tűnt el egy betörés során. Ez ügyben három körülményt kell említenünk. Akkoriban az efféle rablás sokkal ritkább volt, mint manapság. Másodszor, a villa környéke régen is a legbiztonságosabb körzetnek számított, vagyis a betörés igazán kirívó eset. Harmadszor: bár a ház ezüst és arany dísztárgyakkal volt tele, ezekből egy sem tűnt el. Az 1910-es betörés során kizárólag a festménynek veszett nyoma, világos tehát, hogy a betörőt semmi más nem érdekelte, csakis Natascha. A kérdés már csak az, hogy eleve a festményt akarta, vagy esetleg eredeti tervét megváltoztatva, pusztán a villába jutva s megpillantva a képet, döntött úgy, neki ez kell, és semmi más. Ez utóbbi valószínűtlen feltételezésnek tűnhet, de ha arra gondolunk, hogy a másik, mára szintén eltűntnek nyilvánított képről egy tizenkilenc éves fiatalember még 1957-ben is elragadtatottsággal írt, nem kevesebbet állítva, hogy a képen látható nő iránt egy pillanat alatt olthatatlan szerelemre lobbant, tehát amennyiben ezt a beszámolót is figyelembe vesszük, elképzelhető, hogy a betörő is így járt. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki azt sem, hogy valamelyik törzsvendég rabolta el a festményt. Tudjuk, hogy többen is szerették volna megvásárolni, ám Natascha és a ház komornyikja ettől minden esetben elzárkózott.
Natascha magnetikus ereje miatt a legvalószínűtlenebb lehetőséget sem vethetjük el. Kunó Brazíliába küldött, édes húgának, Elvirának címzett levelei bőséges forrást jelentenek. Igaz, Kunó is rajongott Natascháért, s így nem tekinthetjük elfogulatlan forrásnak – amint senkit sem, aki ismerte a grófnőt. Még a korabeli hölgyek, Natascha vetélytársai is hódolattal írnak alkatáról, modoráról, nemességéről. A brazil levelek mellett más források is beszámolnak az alábbi esetről, amely hűen jellemzi Nataschát, és érthetővé teszi, hogy mindkét festmény eltűnt, s végső soron talán mindkettő egy-egy reménytelen rajongóhoz került.
Amint azt talán már tudják, Natascha és Kunó gyakorta állt a reggeli órákban a kávézó végében a vendégsereget szemlélve. Egy ilyen alkalommal korábban sosem látott férfi lépett a Villába, rendkívül magabiztosan. A botjára támaszkodva levette kalapját, és bizonyos fölénnyel mérte végig a kávézót, mint aki a közönséget méri fel, illetve ha az nem rangon aluli, üres asztalt keres. Amint így szemrevételezett, megakadt a szeme Kunón és Nataschán. Természetesen leginkább Nataschán. Még pontosabban, kizárólag Nataschán, ám ezt abban a pillanatban senki sem tudhatta.
Az úr jéggé dermedt, kiesett a kezéből a bot és a kalap, az arcából kifutott a vér, megtántorodott, először az ajtóba kapaszkodott, de valami okból hirtelen ahhoz sem maradt elég ereje, így aztán a következő minutában hatalmas erővel elvágódott. Mire Kunó hozzáugrott, már eszméletlen volt, és oly mozdulatlan, akár egy halott. Kunó az inast orvosért szalasztotta, aztán felvitték a férfit a szalonba. A homlokát törölgették, paskolták, legyezték, és próbálkoztak repülősóval is. Jó darabig hasztalan. Kőnig Natascha hidegvérét megőrizve, ám aggódva figyelte, miként próbálják magához téríteni a sosem látott vendéget. A repülősó végre megtette hatását, és az ájult úr lassan éledezni kezdett. Nyögdécselt, a fejét fájlalta, a kalapját kereste, és azt kérdezgette:
– Hol vagyok? Hol vagyok?
A látása csak lassan tisztult, az egyensúlyát is csak fokozatosan nyerte vissza, s amikor felült, hátulról a szobalány nyúlt a hóna alá. Amint a férfi kicsit jobban érezte magát, kérte a botot, kissé bizonytalan mozdulatokkal, ám kézbe vette, és megint körbenézett, épp úgy, amint korábban a kávézóban. Ekkor ismét megpillantotta Nataschát, ezúttal sokkal közelebbről. Az úr abban a pillanatban ismét elernyedt, a feje hátrabicsaklott, valósággal belehanyatlott az ijedt és gyönge szobalány ölébe, aki könyörögve nézett Kunóra, segítsen már megtartani a magatehetetlen embert. Kunó erősen aggódott, hol marad már az orvos, s újra próbálkozott a repülősóval. A férfi másodszor is magához tért, valamivel gyorsabban, mint először, de továbbra is homályosan látott. Ennek ellenére harmadszor is megakadt a szeme Nataschán, s egyfajta dühvel nézett rá. A grófnő viszont szelíden és óvatosan közelebb hajolt, mire a férfi elfúló, gyűlölködő hangon azt mondta:
– Ön felháborítóan gyönyörű! Felháborítóan! – ismételte, aztán kiabálni kezdett:
– Engedjenek el azonnal, követelem, hogy engedjenek el, nem maradhatok itt tovább egy pillanatig sem!
Natascha békíteni akarta, és még közelebb lépett, ám a hadonászó férfi rárivallt:
– Ne merészelje! Ne merészeljen megközelíteni! Ne merészeljen ilyen gyönyörűséges lenni, távozzon tőlem, engedjenek, engedjenek! – és akkor úgy tett, mintha kitépné magát a szobalány karjai közül, holott senki sem tartotta vissza. Erőtlensége ellenére talpra ugrott, és bár azon nyomban megtántorodott, botjával hadonászva, mintha világtalan lenne, a kijáratot kereste, és mivel először nem találta, faltól falig rohangált, végül szánalmas csetlés-botlással levergődött a lépcsőn, átvágott a kávézón, végül kiviharzott az ajtón, hogy többé soha senki, a környéken se lássa.
Az a férfi egy kávét sem ivott a villában, az a férfi mindössze egyetlen-egyszer látta Kőnig Nataschát, mégsem lenne meglepő, ha kiderülne: az elrabolt festmény hozzá került. Némelyek szerint viszont, lehetetlen feltevés ez, mivel a férfi valóban vak volt. E vélemények szerint Natascha szépsége volt annyira erős, hogy azokban a percekben a férfi mégis látott – semmi mást, csakis Nataschát. A festményt viszont nem láthatta, ezért értelmetlen lett volna megszereznie. Máig tartó vita, hogy a hisztérikus úr botja valójában milyen volt. Ébenfekete vagy hófehér?

OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


 

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider


Slider


Slider


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük