Vagány magány – Szólásszabadságról és elhallgatottságról

Centauri irodalom darksite2018.12.12. 

Későn szólaltam meg, mint a mendemonda szerint a kenti herceg

Hétéves lehettem talán, körülbelül hetven centi hosszú és tizenhét kiló, amikor óriási késéssel, a kék eget kémlelve, meztelenül és háton fekve, végre beszélni kezdtem; de épp csak kimondtam az első mondatot, épp csak mondtam arról valamit, ki vagyok, máris vakító reflektor ereszkedett fölém; rideg, csontig érő fénnyel világított az arcomba, a szemem tőle majd kisült, éles fájdalom döfött első valamirevaló gondolataim közé, és akkor, ahogy ott feküdtem, a pokoli fényerőben megvakítva, lebénítva, három komor férfi, három fehérköpenyes égimeszelő lépett a hipószagú ágyhoz, mintha három zombi lépne oda egy hullához. Idegen nyelveken szóltak frigid és zörgő mellű anyámhoz, aki nem rémült testem lemosdatásában, hanem a leszíjazásomban segédkezett.
Épp csak megnyikkantam, épp csak jeleztem: létezem, épp csak rájöttem életemben először, hogy élek, nem hiszem, hogy hangosan, harsányan vagy durván, úgy hiszem, inkább szelíden, reménykedve, hogyan másként, ha épp a kék eget néztem, azt az űrt, azt a bődületes nagy teret, melynek kicsiny és meghitt zugába, országába, társadalmába, elvileg a magam fajtájához, emberek közé születtem, ahogy az ég ígérte, ahogy az ég kékje mondta, ahogy a felhők súgták, és ahogy a fülembe csobogták az első madarak, jöttem ide, kéretlenül, ártatlanul, gyengén és védtelen, sok örömre és nagynagy boldogságra, ám abban a szent és rettentő pillanatban, ahogy erről egy kurta-furcsa, rövid és esetlen mondatocskát kiejtettem a számon, rögtön leszíjaztak. Zörgő mellű anyám és a három élő hulla.
Későn szólaltam meg, mint a mendemonda szerint a kenti herceg, aki szintén hétévesen, egy teadélutánon szülte meg élete első mondatát:
– Nincs cukor – mondta határozott, szépirodalmi angolsággal, a királyi pár és az udvari terapeuták legnagyobb örömére.
– Drága fiam, hát te végre beszélsz? – kérdezte tőle a nagyszerű brossokkal tűzdelt és örömkönnyekkel küzdő anyakirálynő, mintha azt kérdené: „Hát te élsz?”
– Így van – jelentette be a kicsi brit a sajtótájékoztatók modorában, és előkelő mozdulattal igazította meg trónörökösi bársonypantallóját.
– Istenem, miért nem szóltál hozzánk eddig?
– Nem volt miért – válaszolta a herceg. – Eddig mindig volt cukor.
…és attól kezdve boldogan éltek meg uralkodtak, számos embert ütöttek lovaggá, zsibbadásig integettek Windsorból a nagyvilágnak – egészen Diana haláláig. A herceg hosszú és aggasztó hallgatása gyorsan merült feledésbe, igaz sem volt talán, vagy olyan eset ez is, amire egyedül csak én emlékszem.
Mármost az a kérdés, mi lehetett az én első mondatom? Mit közöltem vajon, valójában, igazán? – amiért anyám és a földöntúli doktorok megorroltak rám. Képtelen vagyok felidézni, ami nem is csoda, hisz a sokk talán örökre törölte bennem azokat a bizonyos első sorokat. Az a sokk, ami az efféle műtétek törvényszerű kísérője. Pántokba húzták mindkét karom, mindkét lábam, anyám meg?: ádáz mosollyal nyugtatott, én pedig hagytam, hogy pattanásig feszítsék a hevedereket. Úgy de úgy meghúzták, hogy belereccsent minden csontom, s kiszorult belőlem az kicsi, gyermeki szusz. Mit tehettem volna hétévesen? Fel sem fogtam, mi történik, amint azt sem értettem, amit életemben elsőnek kimondtam. Az első szavak öröme szinte elaltatott, ott zsongott még bennem az érzés, ahogy elhagyják sokáig néma számat az első, szárnyaló szavak; szavak, amelyek épp olyanok, akár a falatok, csak a falat bemegy, a szó meg elrepül, de mindkettő ízeket hagy maga után. Még éreztem ezt az ízt, és ez bizakodóvá tett, így hát nem sejtettem semmi rosszat. Fájt a bántó fény, fájtak a rosszindulatú idegen arcok, fájt, hogy anyám odaad mindennek, fájt, hogy nem hallgat meg senki, fájt, hogy csak úgy, akár egy kis ág, lóg a kezem a semmibe, csakúgy lóg bele a nagyvilágba, lóg bele a térbe, lóg bele a levegőbe, lóg bele az univerzum hidegébe, mert nem fogja senki. Mindez, és még ennél több is, nagyon fájt, de nem sejtettem semmit, ugyan, mit sejtettem volna hétévesen, én, aki épp az imént szólalt meg életében először, aki épp az imént nézett bele a kék ég bódító mélyébe.
Viszont a leszíjazás után már rettegett minden sejtem, a test egésze, de én, aki benne voltam, aki először szabadult ki belőle azzal a bizonyos első szóval, nem hittem semmi rosszban; vagy akkor még – azt hiszem – a rosszat is jónak reméltem. Ám akkor anyám – mint utóbb megértettem, önmaga, rosszsora, önsorsa és egy elbaszott világ, az egész emberiség nevében – egy szájat vett elő. Egy olyan szájat, amit rozsdamentes acélból öntöttek, s krómmal vontak be. Ragyogott ez a száj, ez a kemény, fog nélküli krómnikkel műszájüreg. Tátva marad az ember szája ettől, ha belehelyezik, betuszkolják ezt a rozsdamentes szájplantátumot a saját, nagyon is élő szájüregébe. Kipeckeltek tehát, a lámpa közelebb jött, mintha maga a perzselő nap hajolna egészen közel hozzám sisteregve, lefőzve a bőrt a húsról, a húst a csontról, a csontot pedig fehér homokká hevítve; s a doktorok is, tudósokra jellemző, fontoskodó mozdulattal még közelebb hajoltak. Ekkor hirtelen elhalványult az első szavak bódító íze, ekkor hirtelen kiesett belőlem a kék ég, az egyetlen addigi szép emlék, s már nem reméltem jónak a rosszat. Én már nem értettem semmit, de a testem végre mindent értett. A garatomon a rémület fullasztó nyála csorgott hátra – és a rettegés forrósága; kocsonyává dermedt arcomat szúrta-égette-perzselte az a nukleáris lámpa, nem kötötték be a szemem, behunyni meg nem mertem, tágra nyílt pupillával rádermedtem a látványra, a fényre, a zombikra, s részvéttelen anyámra; rádermedtem az új égre, az új napra, az új perspektívára; rádermedtem a meddő valóságra. Mint egy rózsaszín, hártyavékony vászon, ráfeszültem a Pokol szénfekete rámájára. Tágra nyílt szemmel, fekete lyukká táguló pupillákkal bámultam, ahogy szike villan az éles kévékre bomló fényben. Szólni akartam még, hisz váratlanul a második mondatomat is megtaláltam, azt, ami a pánikról szólt volna, ami sebzetten kap szárnyra és keserűséget hagy maga után és véres tollfelhőket, de kihasználva, hogy a rozsdamentes szájbetéttől képtelen vagyok becsukni az én nagyon is élő, meleg, reménnyel és vérrel teli számat, a hideg szike a torkomba ereszkedett, majd egy eszelősen rövid mozdulattal kivágta a nyelvem.
Vér töltötte fel a torkom, mint egy tömlőt. Vérrel teli korsó lett a fejem. Bugyogott mindenütt, ömlött az orromon, a fülemen, vér patakzott a szememből is, s amikor megláttam azt a ronda, véres, alaktalan húsdarabot, azon a rohadt mocskos tálon – a saját, kibaszott, hétévesen kimetszett nyelvemet –, akkor már vér patakzott a bőröm minden pórusából is. És ahogy a karom továbbra is a semmibe lógott, görcsbe és semmibe, az univerzum jégvermébe, tudtam már, hogy a tér és az idő nem egyéb, mint szikék, kések, bárdok, s kaszák őrült nagy örvénye, s minden csillag egy-egy mérgezett tű leghegye.
Igen. Akkor kaptam vérszemet, mert kérem, egy hétéves gyerek nyelvével nem lehet így bánni! Nem tudom, mit mondhattam, hogy már az első mondat után így kipeckeltek, s még élvezték is, hogy végignézem, ugyanazzal a gyermeki bambasággal, ugyanazzal a tágra nyílt szemmel, ahogy három koszos kutya elé vetik a húsomat, hogy látom a hihetetlent, hogy három idegen nyelv nyaldossa immár halott nyelvem. Sosem tudom meg, mit mondhattam magamról, mit mondhattam a világról, hogy rögtön ezt érdemeltem, de az világos, hogy úgy gondolták: bár meg se szólaltam volna, és ha eddig nem beszéltem, maradjak is most már kussban!
Én akkor, ott, felülve az összeizzadt ágyon, vákuummal a vérrel teli üres szájban, elnémítva a jeges kórteremben, a tökéletesen kiürült világ kellős közepén úgy éreztem, hogy a kifejezés vétségéért egy életre megbűnhődtem; és bár még hozzá sem láttam a hallgatóság felkutatásához, az első kifejezés után, igen korán, igen fiatalon mindent befejeztem; mindenkit, aki megszülethetett és meghallgathatott volna, jó előre, előre megfontolt szándékkal kinyelveztem és lefejeztem.

CENTAURI HORROREgy ilyen első mondat után sokan örökre elnémulnak, másoknál viszont, ahogy a cápa is új fogat növeszt az elvesztett fog helyett, úgy a kivágott-elvett nyelv helyébe új nyelv nőhet. Ritkán ugyan, de megesik. Nem a régi hithű másolata, hanem egy másik. Eredetében is új. Bár ez az új nyelv talán ott volt addig is, a másik árnyékában, és ha azt nem vágják ki, akkor ez az új úgy sorvad el, hogy sosem szólt, és ízeket sem érzett sohasem. Szerencse fia vagyok tehát. Új nyelvet kaptam, új nyelvet adtam magamnak, igaz, csak nagy sokára, de már most is erősebb ez, mint amilyen a másik lett volna fénykorában. Éles nyelv ez, akár a tőr, s vércsatorna húzódik a közepén, és ha még egyszer előfordul, hogy valaki erőszakkal feszíti szét a szám, szúróláng süvít ki belőle, majd az utána maradó hamut is elmossa a belőlem feltörő óceán.

Az Ellingwood-dilemma – Fabula barátságról és árulásról

Emóció, ráció, ihlet és a két agyfélteke

 

Kék angyal – címadó novella

Darksite story (thriller)

Szirénének

27 Comments:

  1. Marsovszki Viktória

    Cen’

  2. Marsovszki Viktória

    Ceeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen’

  3. Ibolya Nagy

    Drága Cen, ez horror, 60+. Bízom benne, hogy jól fogsz aludni, legalább te.😊

  4. Marsovszki Viktória

    megvesz az isten hidege

  5. Marsovszki Viktória

    édes drága gyerekeim

  6. Marsovszki Viktória

    Hozzám már hűtlen lettek a szavak
    de hozzád nem, Cen
    nemnemnem

  7. Igen! Értelek,! Bennem bizony kinyílt pár régi rekesz, pl. sokat hallottam gyerekként, hogy “na neked jól felvágták a nyelved” , cserfes lányka voltam. Amikor ezt hallottam sokat gondolkodtam, hogy lehet tényleg felvágták? 🙂 Persze értem, mennyire másról szól ez az írás, de én kicsi gyerekként piszok sokat voltam a “zombik” között, a fehér lámpa fénye nagyon is élő emlék. Örülök, hogy este nem olvastam el. Nekem ez a “Nincs cukor” egy székely viccből rémlik, de, hogy egy viccnek mi az alapja, azt lehet az sem tudta, aki először kimondta. 🙂

    • Nekem viszont valóban felvágták a nyelvem – kétszer is, mivel raccsoltam. De azt szoktam mondani erre, hogy hiába vágták fel, csak a szám lett nagyobb 🙂 🙂 🙂 Ezt a nemigazán szép emléket használtam ennél az írásnál. De ebben az esetben az emlék csak eszköz valami általánosabb megjelenítésére. Nem vagyok biztos már, de ennek az írásnak az eredetijét annak idején mintha szintén megadott témára írtam volna (meg is jelent a Ligetben kb. 10 éve), de most nagyon alaposan átírtam és bővítettem. Apropó: valószínűleg hamarosan megjelenik az új regényem első részlete egy napilapban 🙂 Jelzem majd 🙂

      • Azt hiszem egy kicsi gyereknek egy mandulaműtét is legalább ilyen borzalom volt anno, amikor még nem altatták őket. Nekem 23 évesen vették ki, de egyik legrosszabb kórházi élményem volt. A környezetemben is voltak pajtások, akiknek felvágták valójában a letapadt részt, de nem raccsolás miatt, hanem ők addig tényleg nem nagyon tudtak beszélni. Várom az új regényt, ha részletekben, akkor is! 🙂

        • engem se altattak, és így azért kicsit szürreális volt végignézni a dolgot 🙂 érdekes, hogy ennek ellenére, később, amikor a lábam miatt hosszú hónapokat töltöttem kórházban, egy időben szinte ott laktam, szerettem ott lenni – tényleg. Nem tudom, miért, de jó pár legszebb emlékem a kórházi hónapokhoz kötődik, sőt, ahogy erről írtam is már, voltaképp a kórházban lettem állat- és később madárbarát, vagy minek mondják a fajtámat 🙂 mert egy vadász feküdt mellettem egy ideig, közös éjjeliszekrényünk volt, annak tetején pedig mindig volt egy Nimród vadászújság, abban meg gyönyörű vadak, Csergezán festmények, vadászelbeszélések, és persze madarak is. Az is könnyen lehet, hogy író sem leszek a kórházi hónapok nélkül, mert akkor szoktam rá az olvasásra, és akkoriban éreztem először, hogy valami ilyesmit én is akarok.

  8. Szabó Edit

    😮😮
    A horror nem az én műfajom – Stephen Kinget valószínűleg sosem fogok olvasni -, de ha te írod, rávesz a kívánsiság, hogy belenézzek.
    Az írásaiddal meg az a baj, hogy ha elkezdem olvasni, akkor nem tudom abbahagyni, muszáj megtudnom, mi a vége. ❤ 🙂

    Szerencse, hogy ezt napvilágnál olvastam, és amikor befejeztem, kipillantva az ablakon bíztató napsütést és kék eget láttam. (Még tegnap, mert persze hogy nem tudtam kivárni, amíg felteszed ide: megkerestem a neten és elolvastam [Liget, 2009]. 🙂 )

    • Én egyébként nem gondolom ezt valójában horrornak 🙂 Gondoltam, hogy a cím alapján Szabó Edit keresni fog, de akkor nyilván azt is látod, hogy ez az írás alaposan megváltozott mára 🙂

      • Szabó Edit

        Igen, észrevettem, hogy átírtad. (Pl. Tafyt sem említed most.)

        • ugyanakkor ez a verzió jóval hosszabb 🙂

          • Szabó Edit

            Bevallom, ennyire alaposan nem vizsgáltam meg a dolgot, mert az egyik változatot tegnap olvastam, a másikat pedig ma, csak feltűnt, hogy különbség van a kettő között. 🙁 🙂

          • Szabó Edit

            No, most hogy a laptopot bekapcsoltam, nem voltam rest, két külön ablakban megnyitva a két verziót, összehasonlítottam őket. 🙂
            A régit átfésülted kicsit és meglehetősen kibővítetted. Szerintem jobb, ütősebb lett ezáltal.

            Azt olvasom, hogy a Ligetben annak idején ezt valami Sinkó Ervin-idézethez írtad. Gondolom, már nem emlékszel, mi volt az.

  9. Ibolya Nagy

    Csak halkan kérdezem Cen’: ugye álom motívumok is vannak ebben az írásban?🤔🤔 Vagy teljes egészében álom inspirálta. Szomorú lettem tőle.

    • Nem egy vidám etűd, ez tény 🙂 Amikor álom motívumra gondolsz, gondolom leginkább a műtét, a nyelv kivágása kelti ezt az érzést, de ahogy Rajna Editnek is írtam, ennél keményebb a háttér, a nyelvemet ugyanis ha nem is ki- de valóban felvágták gyerekkoromban – ebben az írásban ez köszön vissza, ezt használom 🙂

      • Ibolya Nagy

        Kedves Cen’, a cím alapján sejtettem, hogy mire szeretnél utalni (meg is lepődtem), de a leírás annyira sokkolt tegnap éjfélkor, ezért reméltem, hogy egy rémálom felidézése. Mindig megrendít, ha emberekkel, még jobban, ha kisgyerekekkel ily módon bánnak.
        (Mindenesetre a címben jelzett órási értéknek, ill. hiányának régen volt akkora aktualitása, mint most)

  10. Megrettentő, ütős olvasmány: erőszakról, agymosásról, diktatúráról sok lényeges hangot megszólaltasz 🙂 persze nem szájtépéssel a szánkba rágod 🙂 Klassz itt a Dark-on🙂! A szájműtétedért utólag is együttérzek..

  11. Nem szép tőled, hogy így hirtelen vége lett a történetnek….micsoda meglátás a kifeszített, megkötözött, leigázott emberről- akár hiszed akár nem a szégyenletes orvoslás mind a mai napig kikötözi azokat akik megszólalnak másképp, mint ahogy ez az átkozott komformista világ megengedi. Inkvizíció a “gyógyítás” nevében, az a sok kiégett érzéketlen orvos aki csupán a pusztítást ismeri…. Fantasztikus írás, könnyeket csaltál a szemembe.
    Bárcsak ne láttam volna soha ilyent…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."
  • HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "