Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
Begyűjtöttem a netről a Beszélőben megjelent négy részt, összeraktam és most egyben el fogom olvasni. 🙂
Szívesen tartanék már a kezemben egy olyan új, könyv alakú, papír alapú olvasni valót, amelyiknek a szerzője Centauri! (Nyomtatóm nincs. Nem erre a megoldásra gondoltam. 🙂 )
Elolvastam ám! Ez egyszerűen elképesztő és zseniális!! Hogy tudsz ilyesmit kitalálni? Én biztosan nem tudnék. (Persze ezért vagy te író és pont ezért nem vagyok én az. 🙂 )
Nem állítom, hogy könnyű olvasmány. Kb. a 2/3-áig jutottam el, amikor elkezdett derengeni, hogy miről is van szó. Ezután már az is világossá vált, miért az a címe, hogy Rondó. (Nagyon jó címválasztás megint.) Ekkor – már ennek a tudatában – nekifutottam még egyszer elölről.
Lehet, hogy nekem azok az írásaid tetszenek nagyon, amelyekben van valami elgondolkodtató vagy valami megfejtendő? Szeretem a rejtvényeket, mint tudjuk. 🙂
Jó lenne, ha egyszer ez a kisregény is itt ülhetne könyv formájában a polcomon!
Örülök, hogy tetszett 🙂 Egyszer majd talán ez is kijön nyomtatásban…
🙂
Köszönöm szépen Editnek az ötletet: összeszedtem a Rondó részeit, szuperklassz olvasmánynak nézek elé 🙂