• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Protonauták – Interjú Isaac Newton úrhölggyel

Michelangelo vágott protonauták

Mire a cél közelébe értem,
vagyis egy hajszál választott el attól,
hogy én legyek a világ legismertebb női fizikusa,
addigra fizikusnak lenni minden korábbinál nagyobb dicsőséggel járt,
ám nőnek lenni már inkább szégyen.


Részlet a Protonauták című regényfolyamból; 2019.10.24. 19:00

– Tudja, mi foglalkoztat a leginkább? Az kézen fekvő, hogy szeretnék minél több pontos információhoz jutni, elsősorban a PRO-utazás mibenlétéről, de…
– Ezt a szót jól jegyezze meg! – vágott közbe Isaac Newton, úrhölgy. Hihetetlen nő. Veszedelmesen gyors. „Penge”, ahogy Retta mondta, de még milyen penge!
– Jegyezze meg, mert erre visszatérünk még. Visszatérünk, bármire is kíváncsi. Voltaképp már kimondta a kulcsszót, csak épp nem tud róla.
– Melyik szóra gondol?
– Mondom, hogy nem tud róla – válaszolta Isaac, és nem kis örömmel, elégedetten vetette hátra bűvösen sötét, hűs haját.
– De elárulja? Csak hogy megjegyezhessem.
– Tudja jól, hogy ha maga nem is, én tudni fogom. De a „mibenlétére” gondolok. Ha mégis elkalandoznék, vagy nem jutnánk el erre a pontra, szóljon.
– Rendben.
– Folytassa nyugodtan.
– Ott tartottam, hogy természetesen minden részlet érdekel a PRO-utazással kapcsolatosan, de felmerült bennem egy másik, kevésbé kézenfekvő kérdés is. Erről szeretnék megtudni valamit. Részint Önről jutott eszembe. Mert úgy ülünk itt, mintha ez a világ még a régi volna, közben pedig valószínűleg hajmeresztő dolgokról fogunk beszélgetni. És valahogy megszoktuk az utóbbi évtizedekben, különösen a legutolsó pár évben, hogy nem tudhatunk semmit. Olyan lett kicsit a létünk, mintha álmodnánk az egészet, holott, ahogy itt ülünk, az asztalon a bor pont olyan valóságos, mint volt egy évtizede. Elnézem a háza körül a fákat, az erdőt, fölöttünk az eget, érzem, ahogy a szél megélénkül néha, a párát, az ízeket, és innen nézve szinte kétkedem mindabban, amit mondjuk a hírekben látni, de sajnos az utcákon is, sőt az embereken. Mintha elvesztettük volna a realitásérzékünket. Mintha – hogy is fogalmazzak – beleálmodtuk volna magunkat valamibe, és az istennek sem tudunk felébredni belőle. Érti?
– Persze, nagyon is.
– Talán homályosan fogalmaztam, de ennél jobban per pillanat nem megy. Szeretném, ha valóban értené.
– Higgye el, fele ennyiből is értem. Azon meg ne csodálkozzon, hogy úgy érzi néha, hogy ez csak egy rossz álom. Ez régen is így volt. Kérdezzen csak meg bárkit. Aki egy csöppet is eszénél van, aki egy csöppet is ismeri önmagát, mind azt mondja majd, igen, voltak napok, amikor minden álomszerűnek tűnt és nyugtalanítónak, nem találtam a helyem sehol és semmiben, aztán egy reggelen olyan egyszerű felismerésekre ébredtem, hogy zöld a fű, kék az ég, s minden, ami előttem van, minden, amit érzek, szagolok vagy látok, megnyugtatóan valóságos. Eltelt pár nap így, aztán megint jött az álomszerűség, a nyugtalanság, a vergődés, mígnem egy újabb reggelen megint rám köszönt a megnyugtató valóságérzés, hogy nem álmodom, létezem, és tudom, hogy mi micsoda. Erre gondol?
– Pontosan.
– Annyival egészíteném ki, hogy ez újabban viszont permanens meghasonult-ság. Kettészakadt a világunk. Kettészakadt az érzékelésünk. Nem annyira felváltva érzékeljük az álomszerűt és valóságost, mint inkább egyszerre.
– Épp ide akartam kilyukadni! Hogy az ember néha bedilizne már ettől a kettősségtől, hogy a világnak szemlátomást vannak elvitathatatlan részei, ugyanakkor most már mindent áthat, beleng, nem is tudom, hogyan kéne ezt mondani, valami szörnyű bizonytalanság. És ez a kettősség, mióta megérkeztem ide, ebbe a házba, Önhöz, még erősebb. Vagy inkább itt, legalábbis pillanatnyilag minden sokkal megnyugtatóbbnak, valóságosabbnak tűnik, és ebből a nyugalomból különösen szembeszökő, hogy amiről beszélni fogunk, amiben Ön is részt vett, az viszont egészen elképesztő és hihetetlen. Valószínűtlen. Épp ezért először azt szeretném majd megtudni, mégis hogyan áll össze egy ilyen project.
– Pontosan mire gondol?
– Nem tudom elképzelni, hogyan kerül valaki egy olyan közegbe, mint amilyen az MCI közege. Elképzelhetetlen a számomra, hogy valaki, aki épp úgy eszik, iszik, mint én, mint bárki, hogyan kerülhet egészen közel olyan hihetetlen léptékekhez, mint az Univerzum. Ez egyszerűen nem fér a fejembe. És azt gondolom, hogy még ha nem is sokaknak, de jópáraknak gondot okozhat ennek elképzelése. Talán, ha erre volna valami válasz, akkor az a kínzó érzés is enyhülne, amit – ahogy Ön fogalmazott – ez a szétszakadás, a világunk széthullása szít. De mielőtt ebbe belevágnánk, tisztázzuk a játékszabályokat, ahogy kérte. Mivel nem ígérhetem, hogy ezt rajtunk kívül soha senki nem hallja, annyit tudok ajánlani csak, hogy válasszon magának egy nevet. Arra megesküszöm, hogy a valódi név sosem kerül nyilvánosságra.
– Vékony ajánlat, meg kell, mondjam, de hát legyen. Akkor nevezzen engem a továbbiakban Isaacnak. Isaac Newtonnak.
….
– Értem, hogy egy fizikust választ, de miért épp egy férfit? Hisz Ön nő – kérdeztem azt nőt, aki a sok megnyerő és gyönyörű nő között, akiket valaha ismertem, az egyik legszebb és legmegnyerőbb volt. Csupa élet, méghozzá pajkos élet, ficánkoló, csalafinta, minden percben meglepetésekkel szolgáló élet.
Isaac Newton apró rezzenések, rezdülések, alig látható, ám csak rá jellemző gesztusok, mozdulatok sokaságával tartotta bűvöletben az embert, nemcsak a férfiakat, hanem feltehetően a nőket is, annak ellenére, hogy nagyon is nő volt, a hagyományos, régimódi értelemben. Utóbbit nem én állítom, ő tett hitet a női mivolt mellett abban a három napban, amikor nála vendégeskedtem.
– Ez Önnek is előnyös, és nekem is – mondta. – Senki sem gondol majd arra, hogy Isaac Newton nő. Így azután jól fed majd minket ez a név. Már ha el nem árulja senkinek, hogy Isaac valójában hagyományos értelemben vett nő.
– Valószínűleg elárulom majd.
– Sejtettem.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Három kattintás, és értesülhetsz az újdonságokról 🙂

    Név*

    Email cím*


    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/regenyreszletek/protonautak-messias-dilihazban/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/regenyreszletek/protonautak-elso-prologus-pszicho-thriller-x-sci-fi-krimi/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/regenyreszletek/ket-profeta-new-yorkban-centauri-protonautak/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/

    11 Comments:

    1. Szabó Edit

      Azt hiszem, most a sci-fiből kaptunk egy kis kóstolót.. Remekül válogatsz, Cen’! 🙂

      Akkor most elmondok valamit.
      A gimiben a kedvenc tárgyam a fizika volt – nagyon jó tanáraim voltak -, és egy fél évig komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy fizikus leszek.
      Szóval, amikor a főoldali ajánlónál a kép fölött megláttam az idézett mondatot, villámgyorsan kattintottam. 🙂

      • Akkor talán nem fogod megvárni amíg egy az egyben elérhető lesz a teljes Porotonauták, mivel ebben lesz fizika bőven. A fent idézett fizikusnő majdnem főszereplő, nagyon rokonszenves és kulcsfontosságú alak, nélküle szinte semmi sem érthető ebben a sztoriban, épp ezért készít vele interjút – elárulom: többet is – az elbeszélő.

        • Szabó Edit

          Ezt most nem egészen értem, Cen’! Mi mást tudok tenni, mint megvárni? Bár olvashatnám minél előbb!
          (Vagy én voltam félreérthető az előző hozzászólásomban? Villámgyorsan RÁkattintottam, hogy olvashassam.)

          • bocs, ez egy elszólás volt a részemről, és egy hetekkel korábbi hozzászólásodra reagáltam – nem akarom lelőni a poént; bocs még egyszer! Engedd el, hamarosan minden világos lesz 🙂 🙂 🙂

            • Szabó Edit

              ezt sem egészen értem, de szót fogadok: elengedem, és várom, hogy világos legyen. 🙂 🙂

            • Szabó Edit

              Mégsem engedtem el egészen, ne haragudj, Cen’! (Nem is én lennék, ha így tettem volna, hiszen egy rejtvényt kaptam tőled. 🙂 )
              Van egy régebbi hozzászólásom, egy kérdés, amire ez passzolhat válaszként. Figyelek 🙂 és majd kiderül, hogy jól gondolom-e.

    2. Holsky Péter

      Hogy egy klasszikust idézzek (Dosztojevszkij: “A Karamazov testvérek”): “Egyelőre még nagyon homályos” – és éppen ezért (is) olyan izgalmas!

      • szóval azért homályossága ellenére is úgy tűnhet: jelentése van 🙂

        • Holsky Péter

          Pontosan! Hogy megint idézettel meg linkkel jöjjek (bocsánat érte!):

          A fejezet címe sokatmondó: „Egyelőre még nagyon homályos”. Akár azt is mondhatnánk persze, hogy ami ebben a fejezetben történik, az egyáltalában nem homályos. Szmergyakov megteremti a gyilkosság ideális feltételeit: ráveszi Ivánt, hogy utazzon el a gyilkosság napján, Iván pedig, végighallgatva a „tökéletes gyilkosság” részletes tervét és beleegyezve az utazásba, jóváhagyását adja a gyilkossághoz. Így néz ki a történet Szmergyakov szemszögéből. Joggal mesélné el így Szmergyakov, mert (erről tanúskodik három találkozása Ivánnal a bírósági tárgyalás előtt) ő valóban meg van győződve arról, hogy elutazását Iván ugyanúgy beleegyezésnek érti, ahogyan ő. Csakhogy Dosztojevszkij (vagy ha ez így jobban tetszik: a rejtőzködő narrátor) a történetet nem Szmergyakov, hanem Iván perspektívájából mondatja el a fiktív elbeszélővel.

          in: http://epa.oszk.hu/01300/01326/00084/06tallar.htm

          Vagyis (ilyen kevésből, persze, ezáltal a tévedést is kockáztatva) úgy vélem, a “Protonauták”-ban és “A Karamazov testvérek”-ben közös ez a többszintű beszéd- és vele tudásszerkezet: a narrátor/író, az E/1 személyű elbeszélő és a (többi) szereplő ismereteinek és ezáltal világlátásának különbözőségei. Ami egyik esetben sem – sem Dosztojevszkijnél, sem Centaurinál – nem valamiféle ügyes trükk, hanem az emberi természet problematikusságának, az emberi sors hasadtságának, kettősségének felmutatása.

    3. Marsovszki Viktória

      Rákattantam, és így öt rész után számos jelentés-tartalmat olvastam ki belőle. 🙂
      Kiváncsian várom merre folynak a patakok, hol egyesülnek folyóvá… estetleg folyammá? 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük