Kakukkemberek (regényrészlet)


Kakukkemberek (regényrészlet)

Soha azelőtt nem vitt végbe ekkora mészárlást ember egyedül. A belátható jövőből küldik nektek ezt a történetet; helyesebb volna jövendölésnek mondani, nem mintha bármit elkerülhetnétek (mi sem kerültünk el semmiféle végzetet). Csak azért adom át, hogy „készüljetek”. Egy napon valaki ésszel felfoghatatlan, öncélúnak tűnő támadásokat hajt végre a legnagyobb városokban. Ez lesz az első, amit már nem terrornak vagy merényletnek mondanak, hanem pro-attaknak; az első olyan támadás lesz ez, amely mögött nem áll politika, ideológia, vallási fanatizmus, semmiféle szervezet, mégis a merénylő minden korábbinál felkészültebb lesz és minden korábbinál nagyobb hatalommal bír majd; olyan erővel, amivel pszichopatákat sem fegyverzett fel a sors egyszersem. Bárhol, bármikor is éltek e pillanatban, tudjátok, hogy a terrorcselekmények 2001 szeptember 11-től léptek új korszakba, hogy azután évtizedekig a terrortámadás számítson a bestialitás csúcsának. Ám amiről itt szó van, újabb dimenzió: a terror 2001 és egy jövőbéli dátum között alapvetően nem változik, de jön egy nap, amikortól az új-terrortól, pro-attaktól tart majd mindenki, s ami új nevet is kap.

Ha mindez a távoli jövőben realizálódik, miként tudhatunk róla jó előre? Hogyan tudhatunk róla itt és most: ma? Jogos a kérdés – legalábbis azok részéről, akik megingathatatlanul hisznek az ok-okozati viszony törvényében. Azért, mert mindaz, ami a távoli jövőben lehetővé teszi majd minden idők legbestiálisabb merényleteit, amelyben egyetlen embernek köszönhetően 26 millió ember veszti életét pár nap alatt, mindaz 2018-ban vette kezdetét, és sok egyéb mellett az idő mibenlétének megfejtéséhez vezetett; a korlátlan szabadságvágy sok egyéb után szétrobbantotta az idő fogalmát is, s olyan tereket nyitott meg számunkra, melynek megnyitására ugyan képesek voltunk, de jogosultak semmiképp.

26 millió áldozat valahol a távoli jövőben? Ma este sem tudnál ennyi halottal mit kezdeni. Ha biztosan tudnád: holnap halnak meg ennyien, akkor sem tudnád elképzelni. Hát még ha valahol a jövőben! De hadd tegyem fel a kérdést: halt már meg valaha valakid? Anyád, apád, barátod, rokonod? Ha igen, aznap, amikor közölték veled a hírt, hogy apád halott, anyád halott, a nagymama meghalt, eszedbe jutott-e, hogy sosem hitted volna? Volt-e olyan érzésed, hogy sosem hittél a halálában-halálukban. Tudtál róla, de nem hitted. Azt meg végképp nem, hogy épp aznap. Ugyanígy érzel majd a szóban forgó napon.

Ez a jövőbéli merénylet minden látszat ellenére nem egy magányos őrült, egy zsenivel határos pszichopata tette lesz. Sokkal inkább arról szól majd, mi történik, ha valaki sokat tud, többet bárkinél; mi történik akkor, ha egy csoport tud többet bármely más csoportnál, oly sokat, hogy azt adott pillanatban elképzelni sem lehet, és mégis bátran kimondhatjuk: nem eleget. Mondják, minél többet tud az ember, annál inkább tisztában van vele, hogy mi mindent nem tud még – amint azzal is, hogy sosincs vége a nemtudásnak, soha el nem érhető a mindentudás vágyott állapota. De vajon létezik-e a tudásnak olyan mértéke, ahol az ember erről, még ha csak pillanatra is, de megfeledkezhet, s elhiheti: e tudás birtokában bármit megtehet és bármit kipróbálhat? Talán igen, de ha jobban a dolgok mélyére tekintünk, azt is láthatjuk, hogy azok, akik miatt ördögivé válik a világ, bizonyos idő után már pontosan tudták, hogy mit nem tudnak – ám ez, mint oly sokszor a történelem során, nem állított meg senkit. Még csak meg sem torpantak. Épp ellenkezőleg: egyre vadabbul kísérleteztek valamivel, amiről maguk sem tudták, hogy voltaképp micsoda, s a megoldást nem a tervszerűségben, hanem a véletlenben és a nagy számok törvényében keresték. Főként utóbbi volt veszélyes, mert ha a nagy számok törvényére alapozod a jövőt, egy nagy és grandiózus kísérletet, akkor – ha rosszul sülnek el a dolgok – a hiba is nagy számú lesz. Összességében tehát, megelőlegezve e történet tanulságának egy apró részletét, azt mondhatjuk: az a legveszedelmesebb rátok nézve, aki többet tud bárkinél, de amit tud, az még mindig nem elég. Ezeket a kísérletezőket és progresszív reformereket mondják majd egy idő után kakukkembereknek.

A kakukk tojásparazita, vagyis tojásait más madarak fészkébe rakja. Kényelmes megoldásnak tűnhet, de a kakukk részéről jó pár trükk szükséges ahhoz, hogy működjön ez a parazita életmód. A kakukk melle harántcsíkos, akár a karvalyé, ezért első ránézésre sok énekesmadár karvalynak hiszi, s ha meglátja, fejvesztve menekül, így magára hagyja a fészket is. A kakukk szárnya hosszú, keskeny – akár a sólymoké, ezért első ránézésre sok énekesmadár sólyomnak hiszi, s ha meglátja, fejvesztve menekül, így magára hagyva a fészket is. A kakukk termete a karvaly és a kisebb sólymok termetével szintúgy megegyező, amint a szeme is épp oly sárga, mint a karvalyé. Persze az énekesmadár még így is észre veheti, hogy új tojás került a fészekbe, mire visszaért. A berki poszáta tojása rozsdavörös, a kerti rozsdafarkúé halványkék. A kakukk azonban a berki poszáta fészkébe téglavörös tojást rak, és halványkéket, ha a fészekalj egy kerti rozsdafarkúé. Persze, még így is előfordulhat, hogy a nagytermetű kakukk felnevelése a többi féltestvér mellett nem sikerül, hisz a kakukkfióka hússzor nagyobb a gazdamadaraknál, és ennyi éhes szájat képtelen betömni két kicsi szülő, főként azért nem, mert az egyik a többinél hússzor nagyobb. A kakukk erre is talál megoldást. A kakukk tojása gyorsabban fejlődik, és hamarabb kel mindenkinél. Az elsőnek kikelő kis kakukk első dolga pedig az, hogy mielőtt a többi tojásból is kibújna valaki, kidobálja őket a fészekből. Ha az anyamadár épp nincs otthon, amikor a kis kakukk kikel, üres a fészek, mire hazaér, s már csak egy szem fióka, egy mohó és mindig éhes kakukk nyitja csőrét, hogy aztán megállás nélkül élelmet követeljen. A kakukk tehát alaposan bebiztosítja magát, de még mindig előfordulhat, hogy kevés a gazdamadár, ezért a kakukk rendkívül éles szemmel figyeli az erdőt, az énekesmadarak mozgását, és ügyesen fedi fel az eldugott fészkeket. Ennek ellenére, rosszabb években még így is előfordulhat, hogy nem talál elég fészket. A kakukkot a helyzetére méretezett gondolkodás képességével is megáldotta a sors, így például képes a közvetlen tapasztalatait kiegészíteni következtetéssel is. Nem kell látnia a fészket ahhoz, hogy tudja: itt valahol egy fészek van.

Történt egyszer, hogy mesterséges fészekodúkat tisztítottak egy késő őszi erdőben. Egyik odút a másik után. Többnyire üresek voltak, ám az egyiket felnyitva egy kakukkot találtak. Mivel a mesterséges odú hasáb alakú volt, benne is egy hasábalakú kakukk ült. Egy mumifikálódott, fiatal kakukk. Hogyan kerül kakukk egy ilyen kicsi, 32 milliméter röpnyílású odúba? Szülője, akit amúgysem ismert volna meg soha, az okos kakukkok között is az okosabbja között lehetett. Megfigyelte, hogy a cinegék fészekanyaggal a csőrükben ki-berepkednek az odúnyílásban. Ebből az okos kakukk levonta a következtetést: a nyílás túloldalán fészek van. Igen ám, de egy kakukk nem juthat be oda, hogy egy tojást a cinegéknek is elpottyantson. Az okos kakukk jól tudta ezt, de természettől kapott kombinációs készségével talált megoldást erre is. Lerakta a tojást odakinn, majd finoman a csőrébe vette, és bepottyantotta az odú száján. A tojás akár el is törhetett volna – s úgy talán jobb lett volna. Mert az okos kakukk bárhogy kombinált is, annyival már nem gondolkodott előre, hogy leessen számára: ha ő nem tud bemenni lerakni a tojást, akkor a kikelő kakukkfióka sem lesz képes kijutni onnan. Így aztán az odúban kikelt a kis kakukk. Ha az anyját vesszük alapul, joggal feltételezhetjük, hogy a világ egyik legokosabb kis kakukkja, legalábbis a világ legokosabb kakukkjának fia-lánya. De mindhiába. A cinegék szorgosan etették, a kakukk nőttön-nőtt, mígnem az odú egészét ki nem töltötte. Bámulatosan okos volt az a tojó kakukk, de nem eléggé. Ha butábbnak születik, sokkal jobb lett volna. Egy keserves növekedéssel, egy lassú éhhalállal kevesebb. Aligha járunk messze az igazságtól, hogy a legnagyobb szenvedést, amit valaha kakukk okozott kakukknak, ez a bizonyos szuperokos kakukk okozta.

A jövőben úgy tartják majd: a kakukktermészetű reformer típusa lökött minket szakadékba. A kakukkember. Aki gondolkodik, de nem eléggé. Tud, de nem eleget. Akar, de nem a legjobbat. Szeret, de nem másokat. Érez, de nem tudja, mit. Ért, de nem érzi, miért. Él, de minek.

 



Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider


     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

    10 Comments:

    1. Szabó Edit

      😮😮
      Jól sejtem? Ez valami új? 🤔

    2. Szegény kis kakukk. 🥺 Pont őt érte utol a kakukk-karma. 🙁

    3. Nekem erről az az ember típus jutott eszembe aki belepiszkol a másik fészkébe. Létező dolog és félelmetes. Lehet, hogy ez a típus is egyszer talál hasáb fészket és ott elmúlik majd a dicsősége.
      Nagyon jó írás.

    4. Ibolya Nagy

      ” A kakukkember. Aki gondolkodik, de nem eléggé. Tud, de nem eleget. Akar, de nem a legjobbat. Szeret, de nem másokat. Érez, de nem tudja, mit. Ért, de nem érzi, miért. Él, de minek.”
      Elgondolkodtató sorok. ….néha úgy érzem, kifogyhatatlan az utánpótlásuk.

    5. Holsky Péter

      Több mint kísérteties mindezt így, a világjárvány közben olvasni – pedig, ha jól tudom, jól emlékszem, ez a regény már a Covid-19 előtt íródni kezdett. A pro-attaknak ennyiben (is) a próféciája ez talán? Jó lenne reménykedni, csak nem nagyon látom, hogy miben.

    6. Marsovszki Viktória

      Nem ezt akartam küldeni, hanem egy kakukk-képet!
      Próbálkozom!

    7. Szabó Edit

      Egy 2018-as poszt alatt írtad ezt egy hozzászólásban:

      “megírtam már egy olyan regény vázlatát is, amely a klímaváltozást, illetve azt a folyamatot “modellezi”, amiben voltaképp magatehetetlenül áll szemben egy tömeg bármely nyilvánvalóan végzetes helyzettel – ha és amennyiben az a helyzet nagyobb problémát okoz annál, amihez az elmét az évezredek edzették”

      Lehet, hogy erről a készülő regényről beszéltél?

      (Én csak úgy kérdezgetek. Egyszer talán választ is kapok…)

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük