• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Darksite story (thriller)

Centauri irodalom darksite
2018.05.24. (részlet)
Beyon nem is akarta már, hogy változzon itt bármi. Kívüle vagy benne. Ebben megnyugodott. Szert tett egyfajta bölcsességre. Egyfajta mély és oszthatatlan csöndre. A vágy hiánya nyugtalanító. De a vágy maga mennyivel nyugtalanítóbb volna! Ajándék ez – gondolta Beyon borotválkozás közben. – Hogy míg mások ilyenkor is ezer és egy dologra gondolnak, nőre, családra, barátra, karrierre, pénzre, én addig semmire. Mert megtehetem. Nem kell gondolnom munkára, mert van pénz elég. Nem kell gondolnom önmagamra, mert nincs vágyam egy sem. Szóval: koncentrálhatok arra, amire kell, a borotválkozásra. Nem ágazok szerteszét lélekben, akár egy fa, mely reménytelenül nyújtózik ágaival a jövőbe, a gyökereivel pedig a tegnap gondjaiba kapaszkodik rémülten, nem! Én figyelhetek az itt és mostra. A pengére. Minden sercenésre. Hogy ne vágjam meg magam, és tökéletes legyen az összes mozdulat. Olyan, akár egy jógagyakorlat. Amikor semmi sincs, csak az arc és a penge. Nagy kegy ez! Nem is érti más. Mondják: mert önző vagy – ha nem mindjárt autista. De ezt nem érthetik. Ez az önmagában való létezés Édenkertje, a vágynélküli lét megfertőzhetetlen nyugalma. Ha jól meggondolom – töprengett Beyon, míg a maradék habot a füle tövéről nagy gondosan lemosta – olyan ez, mintha valahol valamikor már lehúztam volna egy életet, s ez itt már a halálom utáni állapot, talán nem más, mint a nekem szánt menyország. Talán van több élet is, ki tudja? Én azonban már a korábbiakban mindent teljesítettem, minden vágyamat elértem, bizonyára volt szép nőm, gyönyörű és népes családom, törzsem, klánom, pártom; felfedező voltam, gazdag bankár vagy maga az elnök, minden, ami csak lehettem, egymás után többször is a világ jótevője, és most, itt már csak jól megérdemelt örök szabadságot töltöm. Miután végigrobotoltam talán száz életet is korábban, itt már nincs dolgom semmi. Ez az élet voltaképp csak egy kurva hosszú hétvége. Ha akarom, lelkifurdalás nélkül tölthetem otthon egy szál alsógatyában az egészet. Miért is változtatnék ezen? Ez maga a Zen meg Buddha. Talán a Nirvána. Ahol szenvedély nélkül rakódnak egymásra a dolgok, és semminek semmivel nincs semmiféle kapcsolata. Borotválkozáskor nem gondolok a sörivásra. Sörözéskor nem gondolok a borotválkozásra. Tévézéskor nem gondolok a pénzre. Fizetéskor nem gondolok a tévézésre. Talán épp az én értelmetlen és semmitmondó életem a legmagasabb rangú művészet – az itt és most művészete. Talán egyedül az én életemben van jelen vegytisztán a sör, a borotválkozás, a tévé, a henyélés, az alvás, a séta. És minden, ami vegytiszta, vagyis kizárólag önmagától függ, önmagával azonos, az szent. Csak mert tiszta. És ha egyszer ennyire tiszta, szent formában érint a borotva, árad torkomon a sör, sugároz képeket a szemembe a tévé, akkor a testem talán templom. Ezen a kibaszott bolygón talán az egyetlen – s a többiek, mások, nem értik, mert nem érthetik, mi ez itt?, ez nagy és értelmetlen épület, a maga rideg részvéttelenségében? Nem látják, mert nem láthatják, hogy ez itt, vagyis az én testem, az én ittlétem egy bazilika. Hogyan is látná ezt mindenki más, a sok kis viskó, a mindig mindennel feleslegesen összedrótozott apró nyomortanya?
Centauri Jégvágó Magvető KiadóGondolta Beyon aznap is, amikor megszívta. Amikor odalett a Zen meg Buddha. A vágyak utáni egyetlen vágya – mert az május 24-én éjjel megszűnt. Egycsapásra. Egy pillanat műve volt. S jött a káosz. A vágyak utáni vágy csak egy vágy, így aztán nincs mit kezelni rajta. Az csak van, stabilan és önmagában. Mintha csak egy gondolat volna a fejben. Nincs töprengés, hezitálás. Évek telnek-múlnak, és sehol egy dilemma. Na de ha több gondolat is van egyszerre, kész a baj. Melyik a tetszetősebb, az igazabb, a praktikusabb? Mi legyen a sorrend? Ugyanígy a vágyakkal is. Egy vágy nem ügy, van és kész, de ha egyszer csak több lesz belőle! Borul a rend, a Zen és Buddha. Beyon épp ebbe futott bele, amikor 24-én éjjel, egy rövid és koncentrált sörözésből hazaindult, és Nullfok belvárosának sugárútján a tenger felé vette az irányt a ködben.
A köd. Sűrű, puha, nedves, értelmetlen. Beyon a szíve mélyén enyhén megvetette. Ha köd volt, azt mondogatta: „Nincs értelme, nincs értelme.” Addig nem is volt. Május 24 éjjeléig. Addig a köd olyasmit takart el, ami azután megint ott volt. Akkor meg minek? Minek takargatta? Tudni lehetett, hogy az Óváros ott van, ott volt korábban is, s tudni lehetett, ha meglódul a szél, újra ott lesz. Olyan a köd, mint a nagyotmondás – gondolta Beyon. – Látványosan indul, aztán semmi. Egy nagy nulla. Mintha sosem lett volna. Ezt gondolta – vagy effélét – óvatosan, visszafogottan, kissé mesterkélten, május 24-én éjjel is, bepillantva az Óváros két lakatlan házának magas tűzfalai közé, ahová a köd egy pillanat alatt ereszkedett le, ahogy hó szakad le váratlanul a magas tetőkről. Elnyelt mindent, kitakart mindent, csak egy távoli lámpa narancssárga fénye derengett át fölötte. Beyon a száját rándította, s fordult volna tovább, tett volna még egy lépést, ám akkor, épp ahogy leszakadt a köd a nagy magasból valahonnan, épp úgy váratlanul felörvénylett, és a következő pillanatban már nem takart semmit. Nem azt mutatta, ami azelőtt is ott volt kétségtelen, hanem valami újat, egy testet, ami mintha a köddel együtt hullott volna a nagy magasból valahonnan – a csatakos útra. A málló fal tövébe. Egy test, melynek szája-szeme tárva-nyitva. Szeme üveg, mozdulatlan. Szája üreg, s vér bugyog a mélységében. Egy férfi, egy ember, egy bábu – első pillantásra mindegyik kétséges, de hogy rémisztő, legalábbis rémisztően ismerős a tévéből vagy valahonnan, az – mint a halál – biztos. Talán ott volt azelőtt is – gondolta Beyon még mindig vérhiggadtan, megőrizve önmagában a Zent és Buddhát, az itt és most részvéttelen ridegét, s így a köd számára ugyanaz volt, ugyanolyan értelmetlen, mint volt azelőtt, egy hete, és száz éve is.
nők gif234rÁm mielőtt erről meggyőzhette volna magát, a köd újra felörvénylett, vastag fodrot vetett s megnyílt felfelé, akár a kárpit, és – mintegy rácáfolva Beyonra – ismét csak olyat mutatott, ami azelőtt, a nagy magasból lezuhanó köd előtti pillanatban nem volt ott még. Biztosan nem. Egy olyan nő arca bukkant ki belőle, a fellegből, az est és az óra egy és oszthatatlan, szent és önmagának való pillanatából, aki azelőtt nem volt ott, s Beyon valamiként úgy érezte, máshol sem, se más térben, se más időben, s a köd, a korábban mindig értelmetlen köd, amely soha semmit nem takart, ami azelőtt ne lett volna, ezúttal teremtett. A semmiből szült egy perc alatt egy hullát és egy nőt. Hogy a kettő összetartozott-e, Beyon nem tudta még.  És a nő, valamiként, úgy lobogott együtt a köddel, mint aki épp az, akit Beyon elképzelni se tudott soha; épp az, akire vágy nem, csakis a vágy utáni vágy vonatkozhat. Beyonban életében először támadt egyszerre több gondolat, s épp ezért egyiket sem volt képes megragadni. Csak bámulta az örvényből felsejlő nőt, akit a teremtő erejű köd, mintha az univerzum tömjénfüstje volna, a levegőben tartott. S bár Beyon nem látta a nő lábát ebben a nagy tömjénezésben, hogy a helyzetet megítélhesse, mégis úgy érezte, a nő lebeg, míg az arca, s hajának vad lobogása elévülhetetlenül ívódik be a látásába, minden rohadt pórusába, és rombolja le benne a szent dolgok önmagukban állását, minden vegytiszta mozzanatot, hogy a helyükön – Beyon bazilikájának, testének és szellemének romjain – hatalmas, a rendnél is nagyobb szentséget, káoszt gerjesszen. És mielőtt Beyon felocsúdna, lenézne a hullára vagy újra eltakarná előle a köd, és a nő alakját talán az égbe vagy a semmibe oszlatná a köd megint, csak annyit búgjon oda Beyonnak az a fátyolos hang: „Nem én tettem” – s a többi néma csönd.

 

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/villamnovellak/ollo-es-cella/

10 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Ígéretes kezdet után várom a folytatást, kedves Cen’!😊

  2. Új stílust teremtesz?? 🙂 Sosem voltam nagy krimifaló, az utóbbi években is csak a ” A kőfejtő” volt amit olvastam, de emlékeim szerint ilyen “filozofikus krimi” nem volt a palettán. Várom a folytatást! Komolyan!

  3. Szabó Edit

    😮 Hűha!
    Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Mibe épül ez bele? Ez az eleje valaminek? A közepe? A vége nem lehet! Ugye lesz folytatás? Novella lesz? Regény? Vagy még magad sem tudod?

  4. Takács Monika

    Ahogy a Jégvágó és a Jákob botja is úgy volt regény, megőrizve a regény valamennyi formai elemét, hogy az olvasó, azaz én, aki olvassa úgy érezte, hogy ilyet még sosem olvastam, mintha egy olyan szemüveg került volna a szememre, ami egész más szórásban láttatta a dolgokat, a világot, ahogy még sosem láttam, miközben azt éreztem, hogy hiszen ez nem is egy szemüveg, hanem az én szemem, minden olyan új volt és mégis ismerős, és ebben ez a fantasztikus, a reveláció erejével ható, hogy felnyílik az addig lezárt szemem, a sok száz szemem közül az egyik, vagy épp az az egy, az egyetlen egy, ami sokszor zárva van, mert nincs értelme látni, azt látni, ami elém tárul, ezért inkább lezárom, hogy a retinámra belülről vetülő képet lássam, amit a képzelet varázsol, nos amíg olvastam a könyveid átadtam neked, Cen ezt a feladatot, hogy tedd ezt te, vetíts te képet a lezárt szemem mögé, és a kép amit rajzoltál egyszerre volt új volt és ismerős. És most ez a mindig olyan értelmetlenül eltakaró ám ezúttal nagyon is újat feltáró ködből előbukkanó alakok (egy halott és egy nő) és történet, ami másként krimi, mint a krimi, vagy másként thriller, ezúttal is új dolgokra nyitják fel a szemem. Folytasd kérlek ezt a Darksite storyt – én is szeretném inni 🙂

    • Kedves Mónika, ennél többet és inspirálóbbat aligha várhat egy szerző 🙂 🙂 Nagy köszönettel!

    • Patai Mária Zsuzsanna

      Nahát, ez aztán az ihletett bejegyzés! Én is így olvastam a Jákobot annak idején. Utána pedig a Kék angyalt – visszafelé. 🙂 Csak nem írtam le azonnal, amit olvasás közben gondoltam, másnap pedig már nem voltak elég pontosak a szavak. Nagyon nehéz mesterség az írás! Akkoriban ( amikor a Jákob megjelent), direktben írhattunk a szerzőnek. Most nagyon hiányzik ez az azonnali reagálás, meg a jó beszélgetések az oldalon!

      • Tudom, nekem is, de ezt sajnos még nem sikerült megoldanom 🙂 Ugyanakkor egy kicsit aggasztó is, hogy ennyire függünk a közösségi oldalaktól – azzal együtt is, hogy végtelenül megtisztelő a figyelmetek 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük