Matrjoska-módszer: Bioszféra és hierarchia

Matrjoska-módszer: Bioszféra és hierarchia 2021.04.07.

Buborékokban élünk. Sokszor marginális problémákat nagyítunk fel kozmikus tragédiákká. De vajon valóban tudatos ez a nagyítás? A buborék lényege vajon nem épp az, hogy kisebb gondokat is valóban kozmikus vagy általános problémáknak érzékelünk?

Az egyéntől a társadalom szintjéig, végső soron a teljes emberi civilizációra jellemző, hogy ritkán kezel a helyén dolgokat. Amikor kidobok valamit, amit használhatnék még, vagy megveszek valamit, amit akár nélkülözhetnék is, nem gondolok arra, hogy ezzel egy bolygó anyagforgalmát befolyásolom. Kicsivel, de fontos résszel. Amikor egy politikai, ideológiai csoport tagjaként felveszem a harcot én is az ellenérdekelt ideológia csoport tagjaival, és mondjuk erősítem a zöldlámpaoszlop-ellenes kampányt, nem gondolok arra, hogy még ha jószándék vezet is, ezzel én is akadályozom, hogy mindez idő alatt a zöldlámpaoszlop-pártiak és zöldlámpaoszlop-ellenesek dűlőre jussanak egy fontosabb kérdésben: hogyan szabaduljunk meg a műanyagszennyezésektől? És így tovább.

Fragmentumokban, buborékokban, csomagokban képzeljük el a világot, és a média épp úgy ebbe az irányba terel minket, mint a fogyasztói társadalom vagy a politikai irányzatok és ideológiák. Érthető, hisz mindenki biztonságra, hatékonyságra törekszik.

Üzeneteinkben, gondolkodásunkban, elveinkben, nézeteinkben is fogyasztói attitűdre álltunk át, vagyis szeretnénk gyorsan, könnyen, olcsón hozzájutni ahhoz az élményhez, hogy tudjuk, mitől döglik a légy, tudjuk, mi a probléma, és tudjuk, hogy a jó oldalon állunk, és tudjuk, hogy ezügyben nemcsak az igazság van nálunk, hanem minden megoldások kulcsa is. De ha szakítunk a magunk számára az időből egy őszinte pillanatot, és megállunk, hamar belátjuk: ez aligha lehet így. Mégis, ennek a pszichés, lelki összkomfortnak rettentő az ereje. Nagyon vonzó akkor is, ha dühvel jár. Hisz jogosnak érezhetjük, s épp ez a lényeg. Manipulálásunk alapját is ez adja. A reklámok, a politika szlogenjei, mantrái, általában bármiféle mantra azt a célt szolgálja, hogy folytonos ismétlés és sulykolás révén egy problémát, akár marginális problémát is, gyakran féligazságot, de akár szemenszedett hazugságot is valódi, minden más fölé tornyosuló gondnak tüntessen fel; olyan buborékot fújjon körénk, mely belülről kozmikus méretűnek hathat,

így egy idő után nem érzékeljük, hogy világméretű felháborodásaink, dühünk, háborgásunk milyen gyakran vonatkozik hamis állításokra vagy épp marginális jelenségekre.

Ennek egyik, ha nem a legfőbb oka, a hierarchikus szemlélet lebontása. Bármiféle hierarchia ellen ma is folyik egy félreértelmezett, szabadságelvű harc és kampány, holott bármilyen kampányt, ideológiai háborút vívunk bármiféle hierarchia ellen bármeddig, a társadalom szerkezetén és az elmék struktúráin változtathatunk valamennyit, de a világ szerkezetén ez mit sem változtat. Épp azért nem fog változtatni, mert hierarchia van, alá-fölérendeltségi viszony, így például a mégoly fejlett társadalmak sem képesek felülkerekedni olyan meghatározottságon, mint amilyen például az adott társadalom természeti erőforrása.

Az egyik végponton az egyén tökéletes szabadságának ígérete és mítosza áll, a másik végponton olyan adottságok, mint például a Föld naptól való távolsága.

Elvileg lehetséges, hogy jobb lenne egy kicsit távolabb lenni a naptól, főként most, hogy a bolygó melegedik, s elvileg az volna szabadságunk netovábbja, ha a Földet valóban odébb kormányozhatnánk. Képtelenség felvetni ezt, de valójában jól mutatja, hogy hol a helyünk a világban.

A naprendszer, de ha csak a Földet nézzük, akkor a Föld is feldolgozhatatlan komplexitást jelent a számunkra; épp e feldolgozhatatlanság elől igyekszünk menekülni testünkre-lelkünkre, léptékünkre szabott eszmék és ideológiák ölelő karjai közé. Mégis, ha az emberi nem, a Homo sapiens hosszú távon is szeretne fennmaradni, kénytelen lesz visszatérni a hierarchiához, vagyis minden részkérdést, részproblémát összevetni legalább az eggyel nagyobb léptékben, a hierarchikus rendben feljebbvaló szférával. Egyedül ez vezetheti el oda, hogy szert tegyen valamiféle lényeglátásra, és oda is, hogy helyesen határozza meg tennivalói sorrendjét.

Kemény feladat ez, de segíthet, ha Matrjoska-babaként képzeljük el a világot, s abból indulunk ki, hogy az egymásba rakott babák sorozatában mi valahol legbelül, a legkisebbek között vagyunk. Bármihez nyúlunk is, bármiről gondolkodunk is, bármilyen megállapítást teszünk, feltesszük a kérdést: mindez melyik babában van valójában? Melyik a következő lépés? Melyik a következő szint?

Kicsiben gyakran organikus módon alkalmazzuk ezt. Nem dobunk ki semmit az ablakon. Miért nem? Mert tudjuk, hogy talán már a következő percben ki kell mennünk az udvarra, és ott lesz előttünk megint az, amitől szabadulni akartunk.

Amikor úgy döntünk, nem hajítjuk ki az ablakon a szemetet, azért döntünk így, mert tudjuk: a lakás az udvaron belül van. A lakás a kisebbik baba, az udvar a nagyobb, s a lakást nem hagyhatjuk el anélkül, hogy ne az udvarba lépjünk ki.

A különböző léptékek végső soron láncolatot alkotnak. A világ egyrészt hierarchikus, másrészt az marad fenn benne hosszútávon, melynek léte értelmezhető a legkisebb léptékben épp úgy, mint a legtágabb értelemben. Ha elültetek egy fát, az értelmezhető a szobából is. Árnyékot tart a háznak, látványa szép, s virágillattal borít el tavasszal, ha kinyitom az ablakot. De egy fa értelmezhető a másik irányból is: gazdagítja nemcsak az udvar, hanem a környék élővilágát is, részt vállal a Föld anyagforgalmában, az oxigéntermelésben épp úgy, mint a párologtatásban, végső soron a földi élet fennmaradásának részeként ahhoz is hozzájárul, hogy ez a naprendszer a világegyetem lakott szeglete legyen.

Elültetve egy fát több problémát is megoldok egyszerre. A legkisebb babától eljuthatok a legnagyobbig zökkenő nélkül; apró cselekedetem nem lesz elszigetelt, így saját elszigeteltségem is jelentősen csökken, bónuszként átélem végre, hogy bár az univerzum és a naprendszer és a Föld alárendelt része vagyok,

ez az alárendeltség mégsem passzív szenvedést jelent, hanem aktív és teremtő részvételt;

és abban a pillanatban a hierarchia is más értelmet nyer, hisz igazán lenyűgöző, és megfoghatatlan nagyvonalúság és zsenialitás mutatkozik meg abban, hogy míg felfoghatatlan léptékkülönbség van köztem és a naprendszer között, én mégis hozzátehetek valamit vagy elvehetek belőle.

Ugyanakkor, ha Matrjoska-módszer szerint vizsgálom meg a zöldlámpaoszlopellenes-kampányt, először azzal szembesülök, hogy igen nehéz bárhová is beilleszteni; verítékes erőlködés árán is csak nagy nehezen látjuk, mi a zöldlámpaellenes-mozgalom kapcsolódása egy nagyobb léptékkel. Hamar és sok esetben fogunk rájönni, hogy az, amit számunkra a média, a politikai és ideológiák oly gyakran és oly meggyőzően kínálnak, csupán fragmentumok, buborékok, ahogy sokszor mondjuk: lufik. Nyilván ezek sem a rendszeren kívüli, teljesen indokolatlan elemek. Épp a hierarchia zárja ki, hogy ezek csak úgy, önmagukban létezzenek, sehol sem kapcsolódva az univerzum egyetlen pontjához-babájához sem. De kinézve az ablakon, ahová nem dobtunk ki szemetet, s ahová inkább fát ültettünk, kinézve a zöldellő fára, mely zöldjével a Bioszféra biomasszájába néz, ami pedig e naprendszer rezervátuma, rögtön érezzük majd, hogy a zöldlámpavas-dilemma talán létező gond, de hogy nem akkora gond, amilyennek a mi pszichénkben szeretnék felépíteni, az biztos.

Ekkor végre átrendezhetjük az elmében a gondok sorát. Új sort alakíthatunk ki szabadon, s bár nyilván nem hibátlan sorrendet, nem hibátlan hierarchikus rendben, de valamelyest reálisabban alkothatunk képet arról, mi fontos igazán.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider


     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

     

    6 Comments:

    1. Lívia Zilahi

      Nos én mint a Matrjoska babában a legbelső és legkisebb tiszteletben tartva a hierarchiát, csupán annyit szeretnék kérdezni a közösségi kisregény az elszállt az éterbe? Titkon mindig azt remélem, egyszer csak itt lesz az írásaid között, készen s akkor úgy érezhetem, kapcsolódtam valami tőlem sokkal nagyobbhoz, fontosabbhoz. Ez az én kisfontosom:-)))
      Amúgy nagyszerű gondolatok megint, csupán az utolsó számos térképet nem tudom elhelyezni a fejemben. Biztosan a tudatlanságom része- ez a számítógép nyelve ? “- egy probléma numerikus megoldásához szükséges utasítások sorozata-” bevallom ezt a google-ből másoltam:-)))).

    2. Biztos hallottál az alkotóról, (akit sajnos épp tegnap ért baleset) , vagy ha nem, akkor is szánj egy órát erre a filmre, ha teheted. Szomorú valóság, de ha ilyen hatalmas sebeket üt az ember a Földön, sajnos rengeteg ilyen sebet, akkor nem lesz visszaút, semmilyen vélt, vagy valós buborék nem védi meg a felnövekvő nemzedékeket. 🙁

      https://www.youtube.com/watch?v=TLyK_aIu3fc

      • Találkoztam már vele, de köszönöm. Bizonyos értelemben nincs már visszaút – elvi lehetőségek vannak, de elvileg is csak arra, hogy alkalmazkodjunk ahhoz, amit létrehoztunk; hogy “kezeljük” és elviseljük a következményeket. A jövő generációinak csak halvány elképzelése lesz arról, hogy mi milyen világban éltünk, és bár az is ezer sebből vérzett, mégis jóval szabadabb és kerekebb világ volt, mint ami most jön.

    3. Ibolya Nagy

      Szkeptikus vagyok, nagyon! Legfőbb oka? Az emberi természet.
      Hadd ne részletezzem, túl hosszú lenne.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük