• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2021.08.07. Rossz hírek jönnek mindig – de mit tehetünk mi?

bioszféra

Free Photo

2021.08.07. Rossz hírek jönnek mindig – de mit tehetünk mi?

Akárhányszor hírt hozok a bioszféra állapotáról – mint legutóbb a Golf-áramlat instabilizálódásáról – felvetődik a kérdés: mire jó ez? Minek ezekkel a hírekkel bombázni egymást, amikor Dunát lehet rekeszteni a napi rossz hírekkel; látjuk: lángolnak az erdők, másutt áradnak a folyók, és sehol egy jel, ami arra utalna, hogy megúszhatjuk még valahogy ezt az éghajlati felfordulást; kikeveredhetünk a klímaválságból valahogy. Ahogy legutóbb kérdezte egyikőtök: „És mi történik? Semmi.”

Akkor mégis mire jó ez az egész? Talán jobb volna hanyagolni ezeket a híreket? Mihez kezdjünk velük?

Én a jövőben is sokat írok majd erről, mert ez most a központi problémánk – mindannyiunknak. Bevallom: károsnak gondolom sok más, egyébként normális esetben jogos és időszerű kérdés erőltetését MOST. Nem vesszük észre, hogy más időket élünk. Nem vesszük észre: ha valamikor fontos a prioritás, akkor most az. Életbevágóan fontos. Tudom, talán unalmas, ha ismét ideológiai háborúkra hivatkozom, de nem tehetek mást. Ezer és egy dolog miatt háborog a világ, egymást érik a tüntetések, a diplomáciai-csörték, viták, anyázások. Persze, foglaljunk állást bármely kérdésben, ha épp úgy gondoljuk, ha annyira az elevenünkbe vág, csak azt mondom: mindez hamarosan lényegtelenné válik. Nevetségessé és tragikussá.

Olyan ez, mintha kiharcolnánk: járjon mindenkinek alanyi jogon napi egy hamburger – csak épp belátható időn belül az lesz a kérdés, jut-e heti egy szelet kenyér.

És akkor épp mit kezdünk a hamburgert illető alanyi joggal? Gratulálok hozzá, hogy megvívtuk hamburgerjogi forradalmunkat, és akkor mi van? Harcoljunk csak bátran azért, hogy senki se propagálhassa a laposföld-elmélet tanait. Helyes. Ha valaki úgy gondolja, ám legyen. El is érhetjük, csak épp tíz év múlva azt látjuk majd: tök mindegy, hogy laposnak vagy gömbölyűnek gondoljuk, ennél sokkal fontosabb, hogy élhetetlenné vált alattunk.

A prioritások totális hiánya, az ideológiák tombolása, a pótcselekvések és hisztériák tömege pompázatosan akadályozza – ha más nem akadályozná –, hogy bármi érdemlegeset lépjünk.

Igaza van a hozzászólónak: nem történik semmi. Annak ellenére, hogy máris elkéstünk. Tudjuk, hogy a kedvezőtlen folyamatokat valamikor a nyolcvanas évek végén kellett volna megfognunk, de nem tettük. Miért is tettük volna? Hisz akkoriban épp rohadt jól ment a szekér és a nagyvállalatok akkora profitokat raktak zsebre, amiről lemondani képtelenség lett volna. Legalábbis a részükről. De ne legyünk igazságtalanok: a jóléti társadalmak polgárai sem akartak lemondani a jólétről. Eszükbe nem jutott egy percre sem.

Pár dolgot azért tudhatunk biztosan.

Biztos például, hogy kollektív döntésekre volna szükség, de ha lehet, kurva gyorsan. Az is biztos, hogy nem az utóbbi 1-2 évben felerősödött – mondjuk így – társadalmi viták lezárásának érdekében. Világosan látszik: képtelenek vagyunk lezárni ezeket a vitákat, többek között azért sem, mert egymást démonizálják a felek. Ha valaki abban hisz, hogy itt a rossz és a jó harca folyik, ki kell ábrándítanom. Illetve kiábrándítani nem fogom, mert az nem lehetséges, aki ebben hisz, megmarad ebben a hitében továbbra is. Csak jelzem, hogy egyik oldal sem patyolattiszta, s ha ezt valaki eltagadja, valószínűleg rég felrakta a feketén-fehéren (mindent is) látó szemüveget. Bárhogy van is, nem jutnak a viták dűlőre, míg ez idő alatt a bioszféra és az atmoszféra nem vár ránk. Nem ad újabb évszázadot, hogy lezárjuk régtől tartó csetepatéinkat. Tovább megyek: a bioszférát ez egyáltalán nem érdekli. Magasról tesz rá. És igaza van. Nehogy már az Egész várjon a részre! – Ezt meg a Homo sapiens észre vehetné végre.

Mindezek miatt nem lesz, úgy tűnik nem is lehetséges kollektív döntés arról, hogyan próbáljunk meg javítani a helyzeten valamit. Nem a javításra, de még a felkészülésre sem marad erő és idő.

Akkor mit kell látnunk, mit kell tennünk, egyáltalán: miben gondolkodjunk?

Kétféle stratégia van. Kollektív és egyéni.

Mivel az első nem fog működni, marad a második. Míg társadalmak, politikai irányultságok, ideológiák és azok korifeusai püfölik egymást (ne legyen illúziónk: a jövőben is), kénytelenek vagyunk egyénileg felkészülni. Nem a javításra, mert arra valóban csak egy kollektív döntésnek volna lehetősége, hanem az alkalmazkodásra. Egyéni stratégiákat kell kialakítanunk. Azokkal együtt, akik szintén egyéni stratégiák kialakításán dolgoznak.

Hogyan fest ez a gyakorlatban?

A ma emberének át kell állnia lassan egy olyan életmódra, ahol egyre kevesebbet fogyaszt. Be kell látnia, hogy rendkívül kevés is elég az élethez, sőt az elégséges lehet akár elégedettség, boldogság és teljesség forrása is. Nem kell nagy lakás. Nem kell nagy kocsi. Nem kell nagy utazás. Nem kell minden nap három fogás. Minderre már nem azért kell ráállni, hogy kevésbé terheljük a bolygót, hanem azért, hogy ne érjen minket váratlanul, ha egyszer csak szembe jön velünk ilyen-olyan hiány. Bár hozzá kell tenni rögtön, hogy pár éven belül drasztikus hiányokkal nem kell számolnunk még, tehát egy ilyen átállásra van időnk. Nem kell pánikolni, nem kell depresszióba zuhanni. Szerencsére nem kell egyszerre elhordanunk egy egész hegyet.  

Ami ennél is fontosabb. Ezt is kérdezte valaki: „Mi lesz a minket következő generációkkal?

Nem lesznek irígylésreméltó helyzetben, az biztos. Az egyéni stratégiák második, s talán fontosabb fejezete épp az, hogy az utánunk következő generációkat felkészítsük. Okosan, higgadtan, sőt derűvel. Amennyire ez most lehetséges. Ez a felkészítés sem fog megtörténni kollektív szinte. Fejlett társadalmak is cserben hagyják ifjabb generációikat; ezer dologra érzékenyítik őket, tegyék, csak épp most elkelne már némi „értelmesítés” is a helyzetre való tekintettel. A kettő egyszerre – ebben a helyzetben – aligha megy.

Szuperérzékeny generációk néznek majd szembe váratlanul azzal, hogy érzékenyítésüknek sem volt értelme, merthogy az alapok porladnak szét alattuk.

Elkészülnek az új szobrok, ideák és idolok a régiek helyére, csak épp elporlik minden talapzat; eredményeink és vívmányaink épp úgy hevernek majd szanaszét a társadalomnak mondott massza virtuális terében, mint egy háborús bombázás után a ledöntött, darabjaikra robbant szobrok.

Így azután ennek a munkának – a felkészülés-felkészítés penzumának – töredékét is csak egyéni szinten lehet „megoldani”. Szülő készítse a gyermekét. Nagyszülő az unokáját. De ennek nem afféle atomcsapásra való készülődésnek kell lennie, mert azzal csak frusztráljuk és elidegenítjük a fiatalabbakat; praktikus, józan, és az élet szeretetét sugárzó felkészítésnek kell ennek lennie.

Így legalább azokat, akik fontosak nekünk, nem engedjük üres kézzel egy fejtetőre álló világba. Ők pedig talán a letéteményesei lehetnek majd egy globális újratervezésnek.

bioszféra légkör klímaváltozás jövő

Free Photo

A szembenézés és helyzetismeret út a boldogsághoz

Összefoglalható egy mondatban minden gondunk?

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider

     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

                

    3 Comments:

    1. Ibolya Nagy

      Jaj, ez nagyon is fontos, folyamatosan beszélni kell róla és tenni, amit megtehetünk.
      Igen, féltem az eljövendő generáció(ka)t.

      “A ma emberének át kell állnia lassan egy olyan életmódra, ahol egyre kevesebbet fogyaszt. Be kell látnia, hogy rendkívül kevés is elég az élethez, sőt az elégséges lehet akár elégedettség, boldogság és teljesség forrása is. Nem kell nagy lakás. Nem kell nagy kocsi.”
      Ebben egyébként élen járok :), talán mert stabil prioritásaim vannak.

      Köszönöm ezt a posztot (is)!

    2. Holsky Péter

      Ha tenni kell, hát tenni kell. Ahogy a nemes latinok mondják: “Rome wasn’t built in a day.” (Igaz, lerombolni azért majdnem sikerült ennyi idő alatt – ebben valahogy jobb az ember, mint az építkezésben 🙁

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük