• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Mozog a jég Danielék alatt

Rövid részlet közösségi kisregényünk új fejezetéből

Daniel a legkevésbé sem volt hajlamos többnek látni egy éjszakát annál, ami egy éjszaka valójában: a fény ideiglenes hiányának; mégis nyugtalanság lett úrrá rajta, amikor Greg tanyájától hét kilométerre útlezárás állta útját, kiszállt a bérelt kocsiból, és egy rendőrnél arról érdeklődött, miért van az út lezárva.
Az úttestet nem egyszerűen táblával vagy szalaggal zárták le. A hegyoldalból hatalmas, kettőbe vágott fenyőt döntöttek rá. Daniel az első pillanatban azt hitte, nincs is szó többről, mint egy kidőlt fenyőről, csakhogy a fenyő fölött szögesdrótot is áthúztak. A fenyőn és egy szem rendőrön kívül Daniel jó ideig semmi egyebet nem látott. Ő volt az egyetlen autós, a rendőr pedig az egyetlen, aki ott strázsált, kissé zavartan. Arra a kérdésre, mi történt, ellentmondásos válaszokat adott.
– Semmi különös.
– De akkor miért nem lehet tovább menni?
– Mert leszakadt a gleccser.
– A gleccser? – kérdezett vissza Daniel, mivel jól ismerte a gleccsert, hisz Greg épp a gleccser miatt épített ott egy kis hegyi házat. Daniel maga is nem egyszer járt a gleccseren, s el nem tudta képzelni, hogyan és hová szakadhatna le, hisz nem volt alatta se szakadék, se mély völgy.
A rendőr egy szem, időnként hunyorgó zseblámpájával néha körbevilágított.
– Szóval, leszakadt a gleccser? – kérdezte Daniel ismét.
– Pontosabban földcsuszamlás volt.
Ha valami ingerelte a mindig nyugodt Danielt, az a nyilvánvaló mellébeszélés.
– Most akkor, mi történt? Leszakadt a gleccser vagy földcsuszamlás volt?
– Nem tudjuk – mondta erre a rendőr, cigarettát halászott elő, rágyújtott, és hozzátette még:
– Jobban teszi, ha visszafordul.
– Ha nem tud semmit, miért beszél nekem összevissza gleccserszakadásról meg földcsuszamlásról?
– Nézze – mondta erre közvetlenebb hangnemben a rendőr –, én tényleg nem tudok semmit. Én csak az utat őrzöm. Jobban teszi, ha visszafordul.
– Legalább annyit mondjon meg, mióta van lezárva?
– Pár órája.
– Csak pár órája? Az jó.
– Mi abban a jó? – kérdezte a rendőr.
– A barátomhoz mennék, és fontos lenne, tudja, nincs vele kapcsolat egy ideje, és ha ez az egész, amiről nem tud semmit, csak pár órája történt, akkor nem lehet köze ahhoz, hogy a barátommal nem tudjuk felvenni a kapcsolatot.
A rendőr dünnyögött valamit, ismét forgolódni kezdett, és ezzel a neurotikus forgolódásával kezdte kihozni a sodrából Danielt.
– Megtenné, hogy figyel rám egy pillanatra?
– Hogyne, de nem tudok segíteni. Forduljon vissza!
– Rendben, de mikor lehet majd itt átmenni?
– Azt sem tudom. Honnan tudnám?
– És kinél lehetne érdeklődni? – kérdezni Daniel, ám a rendőr válasz helyett egy pillanatra a hegyoldal felé nézett.
Daniel már hozzászokott a félhomályhoz; bizonytalanul bár, de a fák között mégiscsak felsejlett egy terepjáró árnyéka, s egy pillanatra felvillant egy apró láng is, amikor az utastérben rágyújtott valaki. Daniel megkérdezte volna, kik azok ott, de újabb kocsi érkezett az úton. Megkerülte Daniel bérelt Volvóját, és a fenyőig hajtott.
– Álljon félre! – utasította a rendőr Danielt, aki elhátrált a Volvo motorháztetőjéig.
A fák közül kihajtott a terepjáró, a rendőr láncot akasztott a terepjáró elejére, mire az elhúzta a kettőbe vágott fenyőtörzs egyik felét, a frissen érkezett pickup áthajtott a torlaszon, s egy perc múlva el is tűnt a kanyarban.
Mivel a pickup civil járműnek tűnt, Daniel odament a rendőrhöz.
– Mások átmehetnek?
– A régészek igen.
– A barátom is régész! – kiáltott fel Daniel.
– A maga barátja aligha „olyan” régész – felelte a rendőr, és leakasztotta a terepjáróról a láncot.
A vadráccsal felszerelt terepjáró idegtépő csikorgások közepette a helyére tolta a fenyőtörzset.
– Gyalog csak bemehetek!
– Sajnálom, egyelőre gyalog sem.
Daniel azt mérlegelte, hogy megfenyegeti a rendőrt a tisztes tájékoztatás elmulasztása miatt, egyébként pedig megszületett benne a döntés, hogy jobb híján tényleg visszafordul, de csak azért, hogy kerülő úton próbálkozzon; épp nagy levegőt vett, épp felvette azt a magabiztos, ugyanakkor természetes testtartást, amivel olyan helyzetekben lép fel, ahol a hidegvér megőrzése kiváltképp fontos, de mielőtt bármit szólhatott volna, mély moraj rázta meg az utat, a hegyet, a völgyet; a fákról hó omlott, jégdarabok csilingeltek és kopogtak a Volvo tetején, s mielőtt bármit átgondolhattak volna, mindketten, Daniel és a rendőr is a földre vetették magukat; úgy adódott, hogy egymáshoz annyira közel, hogy szinte összeért az arcuk.
Mikor a moraj abbamaradt, s nem hullott már az út fölé hajló ágakról több hó, Daniel ránézett a riadt rendőrre:
– Mi a fene volt ez?
Mire a rendőr csak annyit válaszolt:
– Higgye el, tényleg jobb, ha visszafordul.


Folytatás következik

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


 

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider


Slider


Slider


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    3 Comments:

    1. Lívia dr. Zilahi

      De jó- még az északi földcsuszamlás is benne van:-)))Kedves Cen- ez sztori tényleg a jelenben fut. Nahát, Daniel most aztán törheti a fejét, hogyan jut el a barátjához:-)))Hajrá gyalog galopp- Daniel aki nem egy túrázó típus megkapta a feladatot:-)))

    2. Patai Mária Zsuzsanna

      Bejön a jelen is, igen! Nagyon izgalmas az is, amit a szerzőtársak kérdezgetnek a hozzászólásokban! Cen, te pedig mulatsz a részleteket firtató kérdéseken, ugye? Vagy inspirál arra, hogy kitaláld utólag? Vagy épp ellenkezőleg, rég tudod, csak adagolod a hatás érdekében?

    3. Szabó Mihályné

      Kezdi emelni az adrenalinszintemet a történet! Hajrá, Cen’! Nagyon klassz lesz!!!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük