Nem hiszitek el, melyik cikkem kapott tiltást!

Fotó: Centauri

2021.01.17. Elhülyültünk. Ez van. Nem hiszitek el, melyik cikkem kapott tiltást! 

Nem is tudom, honnan kezdjem. Már egy hete gondoltam rá, írok erről a jelenségről pár sort, de aztán sok egyéb jött közbe (piros cinke 😊 ).

Kezdjük onnan, hogy ennek a rövid írásnak talán nem is a Szívlapát rovatban volna a helye. Nem bosszúságot vagy dühöt érzek, inkább csak elszomorít, hogy itt tartunk. Folytassuk azzal, hogy kérek mindenkit: ne dühöngjön! Ha lehet, a felháborodást is ússza meg valahogy. Őrizzük meg a hidegvérünket. Ahogy a héten írtam ITT: a tiszta elme jelenlegi létállapotunkban a legfontosabb, épp ezért indítottam az új rovatot is, a Kisfontost, hogy olyan kapaszkodókat találjunk, mely segít megőrizni az éberségünket és többé-kevésbé méregteleníti a tudatunkat.

Azzal is tisztában vagyok – mást hinni illúzió volna –, hogy e sorok olvasói között is akadnak notórius dühöngők, és olyanok is, akik csak időnként akadnak ki (és persze vannak sokan, akik kitartóan őrzik higgadtságukat). A háborgóknak írom: mindez nem ellenük szól. Nem akarok én se minősíteni, se fikázni senkit, hisz alkati kérdés is, hogyan reagálunk egy-egy kérdésre. Azért sem akarok gyalázni senkit, mert tudom, hogy nekem jobb, mint a folyton háborgóknak, a trollokról nem is beszélve. Miért?

Mert nekem vannak jó napjaim. Sok jó napom van, ám azoknak, akik hagyták, hogy beleneveljék őket a folytonos háborgásba, kiakadásba, fortyogásba, azoknak aligha van egy nyugodalmas napjuk. Legalábbis jóval kevesebb, mint nekem. Így én vagyok irigylésre méltó helyzetben, ebből a helyzetből pedig megtaposni másokat, talán még méltánytalan is lehetne.

Centauri kameraellenőrzés

Folytassuk onnan, hogy miről akartam írni a hét elején?

Egy nőismerősöm számolt be arról, kicsit panaszkodva, kicsit nevetgélve, hogy a neten már tökéletesen ártalmatlan témákban is egymás durva fikázása zajlik. Említett hölgy tagja egy arcápolási-csoportnak, ahol napokon át tartó heves viták dúlnak arcápolási kérdésekben. Az ott zajló vitákból osztott meg velem pár gyöngyszemet. Valaki például azt írta, hogy ő X régóta ismert terméket használja ránctalanításra, mire ezt a sommás választ kapta valakitől:

„Aki ezt a krémet használja, az egy kretén!”

– és így tovább.

Hölgyek, lányok egymás között 😊 Azért emelem ezt ki, mert sokáig úgy tapasztaltam, hogy trollkodásban, fikázásban a férfiak járnak az élen; ha egy oldalra férfi érkezik hozzászólásban, ritkán a dicséret vagy elismerés szándékával érkezik, jó esetben csak kritizál (de csak is kritizál), jellemző a fontoskodás, a „szakértősködés”, rosszabb esetben rögtön kurvaanyázik. Ez ügyben is voltak vitáim, épp egy lánytól kaptam meg, hogy ebben a kérdésben nősoviniszta vagyok, mivel szerinte a neten a nők már pont olyan habzószájjal vannak jelen, mint a férfiak. Az arcápolási-csoportból érkező hírek szerint ez akár igaz is lehet, és egyszer talán meg kell majd kövessem a férfiakat.

Ma pedig arról értesültem, hogy több madaras csoportban is megosztották a verébetetésről írt cikkemet, amit aztán az egyikből törölték, a másikban meg „jelentették”.

A jelentés gondolom annyit tesz, hogy a csoport vezetőinél-adminisztrátorainál kifogásolták. A megdöbbentő az, hogy az egyik helyről törölték is. Erről a cikkről van szó:

Hogyan spóroljunk a madáretetőn? Hogyan tartsuk távol a verebeket?

Nem kell elolvasni. Elárulom: tökéletesen ártalmatlan, sőt kifejezetten hasznos, a madarak és a verebek védelmére buzdító cikk. És épp madaras csoportokban jelentgetik. Mint kiderült, rengeteg reakció született anélkül, hogy az emberek akár csak belepillantottak volna. Ez mennyire jellemző már! Amúgy bevallom, néha rám is. Igen, gyakran csak leadeket olvasok. Sokszor nincs időm ennél többre, na de nem is írok olyasmiről, aminek csak a leadjét láttam, s főként nem habzok a neten.

Annyit még ehhez a cikkhez, hogy december elején volt már egy látványos felfutása, de év közben is az egyik legolvasottabb. Annyira, hogy az utolsó negyedévben már a TOP5-be is felkúszott. Sajnos arról nem tudok semmit, hogy december elején mi történhetett szegény cikkemmel, hová került ki, hogy annyian olvasták, de most tudom: van, ahol tiltást érdemelt ki. Ha cinikus szeretnék lenni, azt mondanám: azért ez nem kis teljesítmény!

Miért írok erről?

Kérdés lehet ez valóban, annál is inkább, mert az is unalmas már, hogy mindig jön valaki, aki elsírja: jaj, mennyit romlott a közbeszéd meg színvonal a közösségi oldalakon, mivé lett a világ mára. Igen, akár unhatjuk is ezt, de mégis. Látjuk merre tartunk.

Kedves Olvasó, ha régóta olvasod ezt az oldalt, végigcsináltad velem azt a két és fél évet, amíg nem jelenhettem meg veszedelmes cinkéimmel 😊, novelláimmal, esszéimmel, madárfotóimmal a Facebookon. Át is léptünk ezen a gyalázatos történeten amilyen hamar csak lehetett. Láttunk trollokat, sok mindent láttunk. Muszáj látni azt is, mivé tesznek minket. Miben veszünk részt – ÉN IS. Mert rákényszerülünk, mert annyira erősen szűkülnek a keretek, hogy lassan nincs más választás: vagy eltűnik az ember a balfenéken, kifeszít egy függőágyat a kertjében, és agyő meghülyült nagyvilág, öljétek egymást napi huszonnégyben, ha kell, ha nem, legyen szó arcápoló-krémekről vagy verebekről.

Lődözzetek csak napi huszonnégyben ágyúval verebekre,

de én a magam részéről csak ülök a függőágyon, és hintázok fel és le, fel és le 😊 Így viszont elveszítjük egymást; azokat is, akik még képesek értelmes párbeszédre; akik még törekednek lényeglátásra; akik belátták már: hiába találunk meg naponta ezer csomót a kákán, tök hiábavaló minden, ha a kákát meg nem találjuk. Muszáj látnunk, hogy a közösségi platformok – élén a Facebookkal – a gyengéinkből építkezik, azokat erősíti, ráadásul kihasznál minket, és dühre és sunyiságra nevel. Korábban is megírtam már: a közösségi platformok (ha már egyszer szabályozni akarják a megjelenő tartalmakat, ami szintén erősen vitatható) ahelyett, hogy erre népes apparátust vennének föl, minket tanít be. Mi olcsóbbak vagyunk. Tőlünk várja el, hogy feljelentsük egymást. Hogy egymásra vadásszunk. Szerintem külön lapra tartozik, hogy ez mely esetben jogtalan vagy jogos.

A mentális változás, az elváltozásunk-elváltoztatásunk a lényeg.

Hogy rászoktatnak, belenevelnek: lehet, szabad, sőt kell, névtelenül feljelentgetni másokat, embereket, oldalakat, cikkeket.

A verebes cikk sorsa ebből – és csakis ebből a szempontból – érdekes. Ezek szerint a csoportok szolgai módon majmolják azt a működést, amit a Facebook talált ki számunkra, és a csoportokon belül is ez a divat: jelenteni. Leírni is borzalom: JELENTENI. Készülnek majd jelentések is? És a „nagyhatalmúak”, közösségi platformok tulajdonosai, csoportok adminisztrátorai, körbe véve sehol sem akkreditált, sokszor ostoba, pszichotikus dühöngőkkel, ész nélkül tiltanak, törölnek, negligálnak.

Ilyenkor azért felmerül bennem: talán tényleg csak verebeket kellene etetnem, és hallgatni a zsivajgásukat egy függőágyból. És annyi. De hess, rossz kísértés, ártó gondolat! 😊 Mert azt is látni kell, hogy kapok olyan maileket is, melyek szerint sokaknak az említett cikk a gyakorlatban is hasznukra volt.

Ennek szellemében tovább! Üdv: Cen’


Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


TÁMOGASD A CENWEBET!

MIT TÁMOGATTOK?

➡ a honlap fennmaradását
➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
➡ nemcsak az irodalmat
➡ hanem a természetet is
Full screenExit full screen
Slider


 

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider


Slider


Slider


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

          

    7 Comments:

    1. Hű, ez nagyon ismerős!! Volt idő, amikor néhány madaras csoportba belinkeltem a honlapodról az aktuális madaras írást. Volt, hogy eleve meg se jelent, volt, hogy egy idő után törölte, (gondolom az admin) Duzzoggtam, és beszélgettem egy ismerős taggal a csoportból, aki felvilágosított, hogy benne van a szabályzatban, hogy csak saját fotót, saját írást oszthatok meg. Ez nem igazán így van, mert forrás megjelöléssel mehet más is. Ha link megy, eleve ott a forrás. Azután arra hívták fel a figyelmem, hogy a te honlapod konkurencia lenne a csoportnak. Na ez se így van, mert az másik liga, nagyon másik. Panaszkodtam Szabó Editnek rendesen. Azután ki is léptem néhány madaras csoportból. 😀 😀

    2. Szabó Edit

      Elmesélek valamit sok évvel ezelőttről, amikor még dolgoztam.

      Számítógépes programokat írtam, és a munkám során többször előfordult, hogy valamilyen programozástechnikai segítségre volt szükségem. Ha már a kollégáknak sem volt ötletük, akkor általában a Google-höz fordultam, és a neten kezdtem keresgélni a megoldást.
      Ha a keresőfeltételeket magyarul adtam meg, akkor magyar oldalakat rakott elém a Google, ha pedig angolul, akkor angol oldalakat.

      Azt figyeltem meg, hogy az angolul beszélő oldalakon mindig szívesen segített valaki, nem tett semmiféle megjegyzést, csak elmagyarázta a megoldást akkor is, ha a kérdés valami egyszerű, alapvető dologra vonatkozott.
      A magyar oldalakon pedig segítség helyett sokszor jöttek a leszóló, sértő megjegyzések – még ezt sem tudod? -, a fikázások.

      Hamar leszoktam róla, hogy magyarul tegyem fel a kérdéseimet.
      Sajnos azt tapasztalom, hogy azóta a közösségi oldalak elterjedésével a helyzet csak romlott. 🙁

      • popovics andrea

        bizony ez az én tapasztalom is, miután szívesen olvasnék magyarul örültem amikor rátaláltam ide, ahol a jó történethez érdekesek a hozzáállások

    3. Köszönöm a hozzászólásokat, Editek 🙂 🙂

    4. Lívia dr. Zilahi

      Igazi szívlapát ez itt. Ennek örömére újra elolvastam a verebekről írt cikked és megosztottam a madáretetős videódat- szívmelengető:-)

    5. Szabó Mihályné

      Valóban elszomorító, hogy egyesek hogyan működnek és gondolkodnak!!!

    6. popovics andrea

      bizony ez az én tapasztalom is, miután szívesen olvasnék magyarul örültem amikor rátaláltam ide, ahol a jó történethez érdekesek a hozzáállások

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük