Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (2.)

 

mi a koronavírus

Gaia számára ugyanis nincs kiválasztott faj. Számára mind a 40 millió faj fontos. Aki ezt megérti, a megvilágosodás erejével szembesülhet azzal, mennyire ingatag az emberi civilizáció alapköve.

ELŐZMÉNY: Tegnap az első részben azt a kérdést jártuk körbe, hogy a vírusok egy nagy, élő rendszer, a bioszféra részei. A rendszer számos módon szabályozza többek között a rendszert felépítő 40 millió faj létszámát is. Többek között születési rátákkal (melyik faj hány utódot hozzon a világra), és halálozási rátával is (genetikailag kódolt várható élettartam), de ha e szabályozók ellenére is egy-egy faj létszáma kilép az optimális tartományból, vannak „végső megoldások”, végső gátak, s ilyenek a vírusok is. A vírusok – és általában a betegségek – akkor léphetnek fel hatékonyan egy faj létszámának leszorításában, ha az adott faj egyedsűrűsége átlép egy határt. Az emberrel pontosan ez történt, s nemcsak azért, mert sokan lettünk, még csak nem is azért, mert nagyvárosokat hoztunk létre, hanem mert ezeket a nagyvárosokat ezer szállal összekötöttük, így a vírus számára Tokió és New York voltaképp ugyanaz a populáció, mintha egyetlen hatalmas megapolisz két különböző kerülete volna.


2020.03.22. Ez az alaphelyzet, ahonnan tovább gondolkodhatunk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mi lesz egy ilyen világjárvány kimenetele; ha az érdekel minket, hozhat-e radikális fordulatot a koronavírus az emberiség történetében.

Ha úgy gondolunk a vírusra, mint egy fatális, tőlünk független, kívülről ránk támadó veszélyforrásra, épp abban a hibás működésben maradunk, ami ezt a járványt megalapozta. A vírus nem meteor. A meteor nem része a rendszernek, amelyben élünk (és amely nem mellesleg fenntart minket is). A vírus viszont része. Fontos része. Azt is be kell látnunk – amit a virológusok  már beláttak, hisz régóta jelzik egy ilyen járvány eshetőségét – , hogy semmi okunk elbizakodottságra. A vírus a rendszer egészének valóban amolyan végső megoldás, utolsó gát-féle, és mint ilyen, a leginkább erős védvonal. Épp a tehetetlenségünk erre a legékesebb példa. Az is ebbe az irányba mutat, hogy védekezésünket nagyságrendekkel nehezíti a vírusok variábilitása, hipergyors „evolúciója”, minek következményeként azzal is számolnunk kell, hogy mire egyik törzs ellen vakcinát találunk, addigra az mutálódik, megváltozik, és míg továbbra is megbetegít, mi kezdhetjük a vakcinafejlesztést elölről.

De még ha képesek lennénk is gyorsan kiiktatni egyik-másik vírust, a bioszféra, ha tetszik Gaia, hamar előránt egy másikat, hisz az egyensúlyt muszáj fenntartania. Gaia számára ugyanis nincs kiválasztott faj. Számára mind a 40 millió faj fontos.

Aki ezt megérti, a megvilágosodás erejével szembesülhet azzal, mennyire ingatag az emberi civilizáció alapköve. Szinte érthetetlen, hogyan alapozhattunk mindent alapvetően arra a tételre, hogy mi vagyunk az evolúció csúcsa. Tisztán logikai úton is könnyedén levezethető, hogy ez nem lehet így. Amint a saját testünkből sem távolíthatunk el kockázatok nélkül, büntetlenül tetszés szerinti részeket, főként nem akkor, ha némelyikről azt sem tudjuk, mi a funkciója, úgy a bioszféra testéből sem lenne szabad eltűntetni hatalmas, s minden bizonnyal funkcionális részeket.

Gaia – egy határon túl – mindent bevet, hogy ezt megakadályozza.              

Csak egyetlen, közismert példa: épp most kezdődik a rókák szokásos éves vakcinálása veszettség ellen. Régóta folyik ez, minek következtében a rókaállomány jelentősen növekedett. De erre is volt válasz. A rókák között más betegségek ütötték fel a fejüket, mindennapossá vált például a rühösség. Ezek ellen már mi sem lépünk fel. A rókák vakcinálását nem azért végezzük, hogy a rókákat óvjuk, hanem mert a veszettség minket is fenyeget, a természet meg úgy van ezzel: ha a veszettséggel nem szabályozhatom ezt a létszámot, szabályozom majd mással.

Az ember esetében sem várható más reakció. Akkor sem, ha a rókáknak nincs, az embereknek van tudománya. Tudományunk is egy nálunk nagyobb rendszer része csak.

A rendszeren belül élő szervezetnek ugyan van bizonyos mozgástere, ettől élő ő is, és az őt fenntartó bioszféra is, ugyanakkor határai is vannak; olyan határok, melyeket nem léphet át. Végső soron tehát nem mentesülhet minden szabályozás alól.  

Ha tisztán látjuk: itt szabályozásról van szó, akkor jönnek az igazán rázós kérdések. Első körben ugyanis kézenfekvő volna azt mondani: túl sokan vagyunk, elöregedett társadalmakat építettünk, és most visszanyesnek minket. De a helyzet ennél jóval komplexebb. Jogos feltenni a kérdést:

Mi a koronavírus az emberiség életében? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély?

Kegyelemdöfés alatt nem azt értem, hogy az ember végleg eltűnik (bár hosszútávon az sem zárható ki teljesen), hanem azt, hogy hátra veti a bioszféra, ahogy mi mondanánk: visszaküldi egy alacsonyabb fejlettségi szintre, mely azonban csak a mi narratívánk szerint alacsonyabbrendű. A bioszféra szempontjából a fejlettség inkább a kompatibilitás szinonimája. Vagyis az a legfejlettebb, aki leginkább kompatibilis a rendszer egészével, aki legnagyobb mértékben járul hozzá a homeosztázis fenntartásához. Az ember is – minden látszat ellenére – fejlett faj, kompatibilis, és hozzájárul a fenntartáshoz, csak épp egy ideje kilépett az optimális tartományból. Más fajok is kilépnek időnként, s őket is szabályozzák. Kegyelemdöfés alatt azért sem kell totális megsemmisítést érteni, mert a bioszféra az embert nem véletlenül hozta létre, s az ember is – ahogy az imént írtam már – funkcionális része ennek az egésznek.

Ellenben az nagyon is valószínű, hogy a bioszféra egy ponton visszavethet minket. Megállíthatja túlterjeszkedésünket.

Számunkra ez drasztikus lehet, egyrészt mert személyes tragédiák sorával jár együtt, másrészt mert kollektív kataklizmaként is megélhetjük, hisz évszázadok óta abban a hitben élünk, hogy „legyőztük a természetet”. Abban a tudatban – amely jó ideje már inkább vak hit –, hogy mi irányítunk. Ráadásul évszázadok, évezredek óta hisszük ezt, generációk sokasága nőtt bele ebbe a tévtanba, olyannyira, hogy társadalmaink nagy része, még ha próbálkoznának is revízióval, már akkor sem lennének képesek belátni, hogy ilyen hosszú ideig téves alapvetésre építettünk mindent.

Ebben az esetben az idő se nekünk dolgozik. Épp az a csapda, hogy a mi léptékükkel mérten valóban hosszú idő telt el. Itt vagyunk még, s ezeken az alapokon „fejlődünk” évezredek óta. De látni kell, hogy az, amit mi hosszú időnek érzékelünk, s ami alapja annak, hogy pályafutásunkat sikersztorinak tartsuk, ugyanaz az intervallum a bioszféra számára kimondottan rövidke.

Sokan úgy érzik – néha én is –, hogy a bioszféra türelmes, és pokoli hosszan vár az önkéntes korrekcióra, ám könnyen lehet, hogy válasza valójában nagyon is hamar érkezik, mondhatni: még időben. A bioszféra szempontjából kellőképp korán – olyan időpontban, amikor az ember nem tudja még felborítani az egész rendszert végleg.

Kegyelemdöfés alatt tehát egyfajta visszavetettséget értek. Ebben az értelemben talán túlzónak is tűnhet, de ha arra gondolunk, hogy ez a ma ismert civilizáció alapvető struktúráit is érintheti, hosszútávon akár jelentős és tartós széthulláshoz is vezethet (hullottak már szét civilizációk korábban is), akkor számunkra, akik e civilizáció jelenében élünk, valóban kegyelemdöfés.

Elsőként leginkább ezzel számol az ember, holott a szabályozással más irányba is terelhetnek minket. Ahogy bárkit hátra vethet vagy újraindíthat egyfajta startvonalról, épp úgy „előre is vetheti”. Az ember rendszereinek megakasztása – ezt látjuk most – vezethet totális összeomláshoz, de vezethet megújuláshoz, reformhoz is.

A legsúlyosabb kérdés épp ez: mi a járvány célja ebből a szempontból.

Ha a kegyelemdöfés, egészen más történik, mint akkor, ha a bioszféra gyorssegélyt nyújt épp. Az egyik esetben hátra vet, a másikban meggyorsít egy előre mutató folyamatot. Másként: az egyik esetben gátolja a „fejlődésünket”, a másik esetben felgyorsítja azt. Két ennyire különböző cél, természetesen két merőben más eszközt igényel, de az alap ugyanaz: egyfajta válogatás. Azért fogalmazok így, s nem írok rögtön szelekciót, mert a szelekciónak az én olvasatomban már előjele is van. Amint a kontraszelekciónak is. A válogatásnak nincs – az pusztán annyit jelöl, hogy valamilyen szempont szerint elkülönítünk egy populáción belül két csoportot, de önmagában nem jelent semmiféle döntést, se egyik, se másik csoportról. A szelekció és a kontraszelekció esetében már igen.

A bioszféra dönthet egyik vagy másik mellett, attól függően, hogy előre rúgna minket vagy hátra.

Az egyszerűség kedvéért osszuk fel magunkat – az emberiséget – két nagy csoportra. Az egyik csoport képes arra, hogy megújulva menjen előre, és visszatérjen a bioszféra számára is elfogadható optimális tartományba, az emberiség másik fele viszont erre nem képes vagy nem hajlandó. Ha a bioszféra „úgy dönt”, hogy egy nagy pofonnal előre kell segíteni minket, akkor levághatja a populáció azon felét, amely paradigmaváltásra képtelen. Leginkább erre gondolhatunk, s első blikkre ez tűnik a leginkább logikusnak, valójában viszont ez inkább a szívünknek legkedvesebb forgatókönyv csupán, hisz legalább ennyire logikus a másik verzió is:

ha a bioszféra nem előre rugdos minket, hanem a hátra vetésről dönt, akkor kontraszelektálhat is akár, és a populáció épp azon részét csapja le, mely képes lett volna változásra.

Jogos a kérdés, ha egyszer az emberiség egyik része készen áll a váltásra, Gaia miért ne venné ezt figyelembe? De a helyzet az, hogy itt megint csak emberi részszempontot kérünk számon a rendszer egészén, mintha Gaiát kötelezné a mi erkölcsünk; az a koordinátarendszer, amit mi alakítottunk ki, amiben önmagunkat is minduntalan felosztjuk jókra és rosszakra. Hogy Gaia számára mi a végső cél, s meddig van szüksége az emberre, nem tudhatjuk. Ha ebben a pillanatban pedig felhorgadunk: micsoda beszéd, még hogy egy alaktalan biomassza döntögessen  így rólunk – visszatérünk az alapponthoz, az ember hibás öndefiníciójához, a hibás léptékválasztáshoz, a hibás önértékelés problémájához. Ahhoz a téveszméhez, mely elhitette velünk, hogy előbb-utóbb itt mindenről mi döntünk majd.

Mindkét forgatókönyv lehetséges és indokolt lehet a bioszféra szempontjából.

Tudjuk tehát, hogy egy szabályozási folyamat részei vagyunk. Eddig is azok voltunk, de most beindult egy új, drasztikus protokoll velünk szemben vagy épp értünk. Ez a legnagyobb, legsúlyosabb kérdés: ellenünk vagy értünk?

Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy a vírus eleve válogat, többek között korosztályok szerint – legalábbis egyelőre – s bár necces, mégis megkerülhetetlen kérdés az is,

melyik korosztály, melyik társadalmi réteg, hogyan reagál a járványra, és ezzel mit segít elő: szelekciót vagy kontraszelekciót?

Amit ma az utcán és a földkerekén egyaránt látunk, melyik irányba mutat? Kispadra kell ülnünk majd, vagy az ember végre valóban felemelkedik. Felemelkedik-e oda, ahol mindenki más, vele együtt további 40 millió faj ül ugyanolyan magasan.


            

Folytatás következik! – Addig is osszátok meg másokkal is. Köszönöm, s vigyázzatok magatokra!

FRISSÍTÉS: 2020.03.30. Íme a 3. rész:

Mi a koronavírus? (3.) Mi az, amit biztosan tudunk a járvány utáni időkről?


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Palacsintasütés a francia partoknál


Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

Gaia és Maya – a tudat evakuálása

2020.03.22. vasárnap – Földrengés bennem és a házban

2020.03.21. Kotorék a karanténban

2020.03.19. Kételyek és kontrasztok = karantén

2020.03.29. Hogyan hódíts karantén idején?

12 Comments:

  1. A bioszféra előre rugdos minket, ebben a folyamatban az ember lesz megint az aki majd kontraszelektál. Globálisan nézve az emberiség megfizet azért, hogy mindenek felett állónak gondolja magát. Szuper okfejtés a helyzetről- köszönettel viszem:-)

    • Jön még a folytatás is 🙁

      Hadd vitatkozzak egy kicsit: Van, amire hatásunk lehet, de elsősorban azokban a rendszerekben, melyeket mi alkottunk. Természetesen jelentős hatást fejtünk ki a saját rendszereinken kívül is (lásd klímaváltozás), de amikor erre válasz érkezik, nincs már mozgásterünk, illetve csak nagyon szűkös. Arról, hogy ez szelekció vagy kontraszelekció, hogy ez egy előre vagy hátra mutató folyamat kezdete-e, nem mi döntünk.

      Talán arra gondolsz, hogy a viselkedésünk határozza meg, mi lesz a végeredmény, de épp az lenne a lényeg, hogy ezen a szinten már a viselkedésünk is egy nagyobb szabályozásba kódolt cucc.

      Kicsit nehéz ez, mert nem ebben gondolkozunk, ráadásul ez alighanem paradoxon is, de attól még valószínűleg így van. Sok-sok feed back – mechanizmus szabályoz itt mindent. Hogy egyet mondjak még: a bioszféra egyrészt a vírusokkal kemény határvonalakat húz, de hogy mégse lehessen túlontúl kemény, ugyanakkor mindenkit felvértez immunrendszerrel is. E kettő dinamikus egyensúlya ad a rendszer egészének biztonságot. És itt nem csupán a biológiai immunrendszerről van szó. Bármiféle védekezésünk – karantén, vakcinafejlesztés…. – immunrekació, s mint ilyen szervesült része a teljes folyamatnak.

      Gőzöm sincs most róla, hogy világosabbá tettem-e a dolgot vagy homályosabbá 🙁 de legalább megpróbáltam 🙂 Vigyázz magadra – s folyt. köv. minden

  2. Ibolya Nagy

    Nagyszerű poszt, súlyos és izgalmas kérdésekkel,
    köszönöm, Cen’.
    Elöljáróban annyit: vajon mi kell ahhoz, hogy az ember belássa, nem mindenható.

    • Fején találtad a szöget, ez lesz szerintem a végső kérdés a járvány után: belátja-e ezt végre? – vagy megpróbálja visszaépíteni a régi működést a hozzárendelt ideológiákkal együtt.

      Nem tudni, meddig tart ez nagy, közös karantén, ez a járvány, s nem tudom, kinek mire kellene ezt felhasználnia, hogyan lehet ebből kihozni a legjobbat, de az biztos, hogy én személy szerint arra érzek erős indíttatást, hogy míg percig sem szeretnék megfeledkezni a halottakról, addig is hideg fejjel vizsgáljam, milyen kimenetek lehetségesek.

      Sovány vigasz, tudom, de hiszek abban, hogy a tudás a vigasz egyik formája. Bármi rossz történik, az a legrosszabb, amiből semmit sem értünk. A megértés még nem teszi jobbá, de elviselhetőbbé szerintem mindenképp.

      Ez vezet – s ha bárki ebben partner, örülök. De ha senki sem, ezt a munkát el kell végezni akkor is, méghozzá időben, méghozzá józanul, s vigasz gyanánt, mentsvárul is. 🙂

      • Ibolya Nagy

        Az első kérdésedre nem válaszolhatok nyilvánosan, hogy miért is vagyok szkeptikus a kimenetelet illetően.

      • Ibolya Nagy

        Figyelmedbe, figyelmetekbe ajánlom ezt a rövid videot https://youtu.be/eXTMpF-Vaz4

        Ezt a morbid (költői) kérdést nem hagyhatom ki:
        Vajon megelégszik-e Gaia azzal a hatalmas áldozattal,amit a COVID 19 követel – amikor még azt sem tudjuk, hogy hol és mikor lesz vége-,vagy a virológusok készülhetnek az újabb attakra? (ez utóbbi kérdésre: előbb-utóbb biztosan.)

  3. Holsky Péter

    Izgalmas, fontos, elgondolkodtató.
    Egyetlen apró ponton vitatkoznék: meglehetősen korlátozott történeti ismereteim alapján úgy látom, hogy “az ember(iség) a természet legyőzője” gondolat nem évezredes, hanem csak kb. 250–300 éves: az európai felvilágosodással/-ban jelent meg.
    Persze, pusztítani addig is pusztítottuk a többi fajt (lásd a nagyszerű görög antikvitást, ami hajóépítéséhez kiirtotta Dél-Balkán erdeit!), de nem gondoltuk, vagy inkább hittük, hogy ezzel véglegesen föléjük is kerekedtünk. Azt hiszem, ebben is van egy (negatívan értékelhető) evolúció…

    • Tök igazad van – köszönöm.
      Akkor másként: úgy tűnik, mintha azt a létmódot, amit évezredek alatt alakítottunk ki, a “felvilágosodás pillanatában” megideológizáltuk volna.
      Vagy: egy fenntarthatatlan létmód időleges sikere elhitette velünk a fenntarthatóságát.

      Köszi!

  4. Szabó Edit

    Az jutott most eszembe, amivel mostanában többször is találkoztam a neten:

    A Föld még nem pusztít el bennünket, csak haza küldött most, hogy gondolkodjunk el.

    • Igen. Nem apokalipszis van, hanem szabályozás – óriási különbség! Nem meteor, hanem vírus. Nem külső támadás, hanem belső.

      De szeretjük ezeket összekeverni. Illetve talán tudatosan keverjük össze ezeket, mindent, ami nem az irányításunkról szól, negligálunk vagy támadásnak minősítünk. Ezért hibás a háborús retorika is. Nem háborúban állunk. Nincs ellenség. A vírus nem az. Bármennyire is szeretnénk annak látni-láttatni.

      Értem, miért használ háborús retorikát, főként a politika. Azt is értem, miért jó ezt sokunknak hallani – mert valamiként igenis jó, hisz ha háború van, akkor az mozgósít(hat), összefogásra és fegyelemre buzdít(hat), hősöket kiálthatunk ki, hősökre pedig szükségünk volt minden időben, eddig is.

      Ezért hajlamos vagyok arra, hogy el is fogadjam, míg azt is tudom, hogy szükségszerű lenne legvégül kimondani: ez nem háború volt. S nem is háborús helyzet. Mert ha beleragadunk ebbe az elképzelésbe, akkor annyi történik csak a járvány után, hogy azt mondjuk: győztünk! – elgyászoljuk persze azokat, akik meghaltak, de aztán minden megy tovább, épp olyan hibásan, mint annakelőtte.

      Ha viszont kimondjuk: nem külső támadás ért minket, nem háborúban álltunk, hanem olyan rendszert építettünk, amely indokolatlanul, sőt esztelenül növelt bizonyos kockázatokat (s nemcsak a járványveszély kockázatáról van szó), akkor van esély arra, hogy megszülessen az a kérdés, méghozzá hiteles formában, hogy akkor most mit kell másént tennünk? – esetleg miben van szükség radikális fordulatra.

      • Szabó Edit

        Tökéletesen igazad van, Cen’.
        Az a kérdés, kik lesznek majd többen: azok, akiknek mindig kell egy ellenség, hogy harcolhassanak, hogy a végén azt mondhassák, győztünk – tényleg győztünk? -, vagy azok, akik belátják, hogy tévedtünk, és sok mindent rosszul csináltunk, tehát változtatnunk kell.

  5. A járvány mindig volt, van és lesz- 40 millió faj- ki az aki meg tudja mondani mi lesz virulens mondjuk az élővilág létezéstől fogva jelenlevő vírusokból? Hiszem, hogy az ember életmódja alakítja- tömeg, habzsolás, tisztátalanság, környezet szennyezés stb- ezek összhatása alakítja az összesét. Lehet, hogy a svédek gondolkodnak most jól ebben a koronás helyzetben, semmilyen intézkedést nem hoztak, ugyanis azt mondják akinek jó a védekező képessége, az simán átesik-akár egy influenzán máskor- akié meg nem annak meg személyes felelőssége, hogy elkerülje a bajt-pl.otthon marad. (A Karolinskán dolgozik egy professzor barátnőm-most home officeban- szóval ő mondja ezt az ottani helyzetről.) Nos csak azért említettem Cen, mert utaltál a természetes szelekcióra is .
    Az a helyzet, a neocortex, vagyis az ember homlok lebenye ami azért eléggé eldönti hogyan élünk és viselkedünk- hiába lett az embernek, ha egy craving pl. a síelés után lsd.a szegedi rektor esetében felülírja a józan észt és a tudást arról, hogy a járvány természete az, hogy terjed:-)))))ha mondják ha nem – előre is meg hátrafelé is mozdíthatja a dolgokat- igazad van Cen nagyon összetett sok komponensű. Én minden esetre nem várok senkitől semmit, vigyázok magamra, tegyétek ti is ezt-semmi kontakt, csak így virtuálisan- a legjobbakat Nektek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük