• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Mi a koronavírus? (3.) Mi az, amit biztosan tudunk a járvány utáni időkről?

koronavírus COVID19 karantén Centauri

Ha feltesszük a kérdést: mi jön a járvány után, egyértelműen két perspektíva kínálkozik. Az egyik szerint alapvetően jó volt minden eddig is, jó volt az irány, csak javítani kell majd a rendszeren.


2020.03.30. A múlt héten két részben igyekeztem tisztázni, hogy voltaképp mi is a koronavírus az emberiség életében. Igyekszem tisztázni az alaphelyzetet. Aligha vitatható, hogy erre van szükségünk. El sem értük még a járvány csúcspontját, ezért gondolhatnánk, pillanatnyilag van ennél fontosabb dolgunk is, de ahogy arra korábban is utaltam már: könnyen kicsúszhatunk az időből. Ebben a helyzetben a tömegekre is súlyos felelősség hárul, nemcsak azért, mert a kormányok a lakosság közreműködése nélkül képtelenek a védekezésre, hanem mert a karantén idejét arra is fel kellene használni, hogy felkészüljön a járvány utáni időkre. Az pedig szinte lehetetlen az alaphelyzet tisztázása nélkül.

Látni kell, hogy a tömeg felkészülését, egy jövőbeni döntését máris komoly erőkkel igyekszik megakadályozni a politika és a média egy része is.

Annyira súlyos a helyzet, annyira látványos az összeomlás, akkora a bioszférától kapott pofon, hogy már a politika, a világgazdaság szereplői is tudják: a járvány utáni időszak kicsúszhat a kezük közül. Egyelőre csak annyit akarok jelezni ezzel, hogy míg én az alaphelyzet hidegfejű tisztázását szorgalmaznám, már most, „még időben”, ugyanezt mások is felismerik.

Sok jel mutat arra, hogy a világ elitjének egy része felfogta: ezúttal tömegekben születhet meg a felismerés, hogy homokra építettük a modern világot, de ami még „veszélyesebb”, egy ilyen látványos összeomlás után ez a tömeg a számlát is benyújthatja; konkrét lépéseket is tehet akár, vagy egyszerűen egy tömeges életmód- és szemléletváltás teszi lehetetlenné, hogy az eddig épített világot, lényegét tekintve változatlan formában építsük vissza a járvány után.

Az első részben azt néztük meg, hogy a járvány valójában egy belső szabályozás eredménye – ahol a bioszféra minden egyes fajt kordában tart, barátságosabban fogalmazva: a bioszféra egésze szempontjából optimális tartományban. A második részben eljutottunk odáig, hogy ez a szabályozás-regulázás együtt járhat (amint együtt is jár) szelekcióval, és kontraszelekcióval is. Mindkettő előfordulhat, attól függően, hogy a bioszféra „célja” miben áll: átlökne minket egy evolúciós grádicson, vagy épp ellenkezőleg, inkább hátra vetne minket, egy olyan állapotba, ahol a rendszer egészét kevésbé károsítjuk.

Idáig eljutni nem igazán nehéz – épp ezért meglepő, hogy ez mennyire hiányzik a járvány körül dúló egyre vadabb diskurzusból.

Ám a szelekció-kontraszelekció vizsgálata már sokkal nehezebb. De mielőtt tovább lépnénk e vizsgálatra, tegyünk egy gyors kitérőt az ideológiák irányába.

Ha feltesszük a kérdést: mi jön a járvány után, egyértelműen két perspektíva kínálkozik. Az egyik szerint alapvetően jó volt minden eddig is, jó volt az irány, csak javítani kell majd a rendszeren. A másik szerint az alapokról kell újra gondolni mindent, és olyan új – akár radikálisan új – világot kell felépíteni, ami nagyobb biztonságot ad, amiben nem fordulhat elő, hogy az egész rendszer egyik napról a másikra összeomlik. Nem titkolom, én azok közé tartozom – oda tartoztam már tíz és húsz éve is – akik egy teljes revíziót, s ha szükséges, teljesen új tervezést tartanak szükségesnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennék képes objektíven megvizsgálni a másik oldal érveit. Erre is sort kerítek majd, annál is inkább, mert a változatlanság hívei vagy érdekeltjei épp úgy a rendszer és a helyzet foglyai, mint az újratervezést szorgalmazók, és végeredményben talán épp e két tábor harca dönti el, mit hoz a jövő.

A két irányt lakonikusan így foglalhatnánk össze:

„Ugyanazt kell csinálnunk majd, csak jobban.”

„Valami egészen mást kell csinálnunk a jövőben.”

Létfontosságú kérdés, hogy a két, egymással kibékíthetetlen igény mögött milyen tapasztalatok és elgondolások állnak egyenként. Erre is visszatérek még, de most csak arra szeretném felhívni a figyelmet: a két irányzat máris egymásnak feszült.

Nem tudjuk, meddig tart a járvány. Nem tudjuk, hányan halnak meg. Nem tudjuk, hogy a koronavírus képes-e újra és újra térdre kényszeríteni minket. Alapvető tudásunk sincs egyelőre még. És oltóanyagunk, vakcinánk se. Azt sem tudjuk, mikor lesz. Mindezt nem azért írom, hogy a végletekig elkeseredjünk, hanem mert mindennek figyelembevételével el kell gondolkodni azon,

vajon egy ennyire bizonytalan helyzetben hogyan indulhat meg máris az ideológiai háború a járvány utáni idők ügyében.

Ennek oka nem abban van, hogy a politika, az ideológusok, a megmondó fejek nem látják, hogy épp világméretű vészhelyzet van, és jó szokásuk szerint „belekotyognak” a világ folyásába, épp ellenkezőleg. Nagyon is tisztán látják a helyzetet, olyannyira, hogy már azzal is számolnak: a világjárvány idején – ha az valóban hosszú lesz, a végkimenetel valóban annyira drasztikus, mint amilyennek most kinéz – tömegekben gyökeresedhetnek meg rendszer- és elitellenes nézetek. Tömegessé válhat a radikális fordulat igénye.

Mint bármely fordulat esetén, az elit is két részre szakad, s vannak, akiknek kedvezne egy ilyen fordulat, s vannak, akiknek nem. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a járvány előtt az elit és a tömeg valamiként együtt döntött a haladás irányáról. Ám a mostani helyzetben, ahol a kormányok és csatolt elitjeik csak tűzoltásra képesek, ahol sokszor épp oly kiszolgáltatottnak tűnnek, mint egy lélegeztetőgépen fekvő beteg, a tömeg voltaképp magára marad, kivár, és túlél kettős értelemben is: fizikailag és egzisztenciálisan. Előáll tehát az a helyzet, hogy a tömeg bizalma megrendülhet az elitben (bizalomvesztés ráadásul már a járvány előtt észlelhető volt); továbbá nem látja már oly megbízhatónak, erősnek, mint korábban, és mire a járványnak vége (ami lehet fél év, de akár egy vagy másfél év is),

addigra a tömeg oly messze sodródott, hogy az elit és a tömeg már nem találhat egymásra.


Fotó: Centauri

Ez az, amitől az elit, a politika, vagy a világgazdaság legbefolyásosabb résztvevői a leginkább tarthatnak.

Hogy ezt az elszakadást, voltaképp a tömeg önállóvá válását megakadályozzák, máris a színpadra lépnek; máris figyelmeztetnek arra a veszélyre – rájuk nézve kétségtelenül az –, hogy milyen következményekkel járna, amennyiben megvonnák a bizalmat tőlük. Itt persze nem egyszerűen a tömeg és az elit viszonyáról van szó, hisz az elit sem egységes, de a tömeg sem. Ideológiai megelőző csapások szándékával az elit másik része szintén előveszi az ideológusait, amint a közemberek is egymásnak eshetnek, többek között a közösségi oldalakon.

Egyelőre nem is az ideológiai összecsapás tartalmi kérdései a fontosak, mindössze az, hogy rögzítsük: ideológiai csatározás előtt állunk.

Mindannyian szívesen gondolunk magunkra úgy, mint akiket nem ideológia vezér, de vizsgáljuk meg önmagunkat is bátran, és megtaláljuk majd magunkban az ideológiai alapokat is. Hiszen ha egyszer nem lehet az egyes embereket ideológiákkal irányítani, akkor mi szükség lenne ideológusokra? Az ideológusok puszta léte bizonyítja, hogy a tömeg jelentősebb része ideológiai irányítás alá vonható. Pedig ha van olyan helyzet, ahol ideológiamentesen kellene felmérni az alaphelyzetet, akkor most van ilyen helyzet. Persze rögtön találni egy csoportot, mely ebben természetes módon ellenérdekelt. Igen, az ideológusok – hisz most olyan időszak jöhet, ahol háttérbe szorulnak. Legalábbis minden józan számítás szerint háttérbe kellene szorulniuk. Ezt azonban az ideológusok, megmondók jelentős része nem akarja majd, ahogy az elit azon része sem, mely jelentős támogatást kapott eddig a saját ideológusaitól.

Nyilván sokan sóhajtanak fel most sajnálkozva: jaj, ezek az ideológusok, meg a politika…

Legtöbbünk – szintén természetes – alapállása az, hogy még ha a világ (a népesség) döntő hányada valóban ideológiákkal fertőzött is, mi nem vagyunk azok. Fontos lenne ennek felülvizsgálata, mert az, hogy az előttünk álló ideológia harcnak mi lesz a kimenetele – vagyis milyen lesz végső soron a járvány utáni világ – jelentős részben épp azon áll vagy bukik, hogy egyenként képesek vagyunk-e erre a revízióra.

Némi kutakodás után alighanem mindannyian felfedezhetünk magunkban ideológia alapokat.

Ezeket azonban jó időre ki kell rekeszteni a gondolkodásunkból; meg kell tanulnunk a dolgokat önmagukban szemlélni, s mindenekelőtt meg kell tanulnunk megkülönböztetni az ideológiát a tényektől. Meg kell tanulnunk ellenőrzés alá vonni mindent. Azt is, azokat a tételeket, és evidenciákat, melyeket az életünk részévé tettünk, amiben hittünk, vagy valóban evidenciának éreztünk. Elvileg egy minden korábbinál szabadabb világban élünk, legalábbis a világ demokratikus fele, de vegyük észre, hogy mennyi itt a tabu.

Ezeket egyenként és egyénenként kellene most megkerülni. A járvány utáni időről ugyanis nem egy tanács dönt majd. Ez a döntés ma születik meg és holnap, egy-egy ember fejében, lakásában, szobájában, karanténhelyzetek milliárdjaiban.

E tabuk és ideológiák számbavétele fontos feladatunk, és később erre is sort kerítek, de azért ne maradjunk példa nélkül teljesen. Az egyik leghamarabb visszaköszönő állítás – és ez várhatóan minden korábbinál jobban igyekszik majd uralni a kommunikációt, már a tomboló járvány idején is – hogy „a tudomány megold mindent”.

Ez ideológia.

Immár több mint száz éve ezt hallgatjuk – s épp most látjuk (ha eddig nem láttuk volna), hogy ez mennyire ideologikus állítás; olyasmi, aminek nincs igazolása. Egy vágy, vagy egy érdek kifejeződése csupán. Döntse el mindenki maga, hogy melyik, de hogy nem igazolt, az biztos. Ha valaki mégis kétkedne abban, hogy ez igazolhatatlan állítás, ne ragadjon le a járványügyi helyzetnél, gondoljon a klímaválságra is. Ha a végletekig jóindulatú vagyok, akkor azt mondom: elképzelhető, hogy a tudomány megold mindent, de hogy ezt a reményünket valóban beváltja, azt még nem tudjuk.

Szóval talán induljunk ki mégis abból, ami biztos.


A tudomány sok mindent megold, de mindent talán sohasem fog. Ez egyszeregy. Egy tudósember nem is sértődne meg emiatt. Az ideológus viszont igen. Ez a két pólus iránymutató lehet a számunkra. Nem az ideológus szenvedélyére és körmönfontságára van szükségünk, hanem a tudós hideg fejére. Arra a tudósi attitűdre, ami forró szívvel akarja a jobbat, de a jobb irányába már a hideg fej, a mérlegelés, a dolgok önmagukban való vizsgálata viszi.

Mit tudunk biztosan a járvány utáni időkről?

Gaia, azaz a bioszféra szabályozási folyamatai, szelekciós és kontraszelekciós képessége és ereje sok mindent eldönt, de ezt a döntést erősen befolyásolja majd egy ideológiai vita. Helyesebben úgy kell fogalmazni, hogy ez a vita, ez a „háború” is a szabályozás, a szelekció vagy kontraszelekció része lesz majd, méghozzá lényeges része. Tudjuk tehát, hogy bár talán egy békés újjáépítésre vágyunk, egy csöndes, de alapvető reformra, mégis, amit először az arcunkba kapunk majd, az egy kíméletlen, vélhetően minden korábbinál ostobább ideológiai háború – amely értünk, a kegyeinkért, a támogatásunkért folyik majd.

Ha ez úgy dől el, hogy az ellenérdekelt felek ismét maguk alá gyűrik a tömeget, ha sikerrel akadályozzák meg a tömegek önállósodását, akkor különösebb mélyelemzés nélkül is nagy biztonsággal kijelenthető: a bioszféra a kontraszelekció beindítását „látta jónak”, s nem átlendít egy evolúciós grádics fölött, hanem visszavet minket.

A szelekció, a bioszféra szándéka azonban nem ennyire átlátható. Nemcsak az ideológiai harcok kimenetele lehet árulkodó, hanem az is, hogy dedektálhatók-e a Föld népességén belül olyan csoportok, melyeket a világjárvány kiváltképp súlyosan érint, vagy olyan csoportok, melyeknek kedvez; s még súlyosabb kérdés: ha vannak a járványnak kedvezményezettjei, akkor ők melyik irányt erősítik?

A Homo sapiens magasabb, a bioszférával kompatibilis szintre lép, vagy lezuhan?

Ezzel folytatom legközelebb. Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is. Csekély az esélye, de hátha együtt gondolkodhatunk.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Fotó: Centauri


Feliratoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*



    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/mi-koronavirus-kegyelemdofes-vagy-gyorssegely/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/mi-koronavirus-kegyelemdofes-vagy-gyorssegely-2/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/blog-4/koronavirus-jarvany-idejen-karantenban/2020-03-29-hogyan-hodits-karanten-idejen/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/blog-4/koronavirus-jarvany-idejen-karantenban/2020-03-19-ketelyek-es-kontrasztok-karanten/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/konyha/palacsintasutes-francia-partoknal/

    10 Comments:

    1. Ibolya Nagy

      Soha jobbkor nem jött volna ez a nagyszerű esszé, köszönöm, Cen’!

    2. Szabó Edit

      „Ugyanazt kell csinálnunk majd, csak jobban.”
      Ha eddig nem tudtuk, hogy rossz, amit csinálunk, akkor ezután honnan tudjuk majd, hogy mi a jó? Honnan tudjuk, hogy jobban csináljuk, hogy mi lesz a jó akkor majd?
      Szóval én inkább a másik irányt szeretném. Annál még látok esélyt rá, hogy tényleg jobb lehet.

      “a járvány előtt az elit és a tömeg valamiként együtt döntött a haladás irányáról.”
      Itt mire gondolsz, Cen’? Én úgy látom, hogy mindig az elit jelölte ki az irányt, a tömeg jelentős része pedig beállt abba az irányba.
      Tud majd önállósulni, vajon, egy akkora tömeg, ami iránymutató lehet?
      Ha igen, akkor én drukkolok, hogy az a jó irány legyen.

      • Az egyik legfontosabb, legkényesebb kérdés – csak ez már egy másik fázis – hogy amennyiben nem akarjuk a régi folytatását, mit akarunk? A változtatás, főként a jelentős változtatás igényét gyakran söprik félre épp azzal az érveléssel, hogy nincs alternatíva, “nem tudunk jobbat”

        talán itt volna az ideje, hogy “tudjunk jobbat”

        de ez valóban rázós – mint ahogy az egész helyzet az, régóta már

    3. “Tömegessé válhat a radikális fordulat igénye.”Elég ijesztő számomra- háború lesz?
      Ha a tudomány ideologizál(hat)ná a tömeget, akkor rendszer szinten is a tudomány döntene-pl. nem katonai kórház biztos megy a kh, élére, hanem a járványügyi szakember.
      A tudomány van alárendelve a hatalomnak, nos ez ideologizál és fanatizál, jön a nagy hatalmú bástya bácsi és elűzi a láthatatlan ellenséget. Ha a tömegek oldaláról nézed, akkor bugyog, forrong minden, benne van a félelem a rettenetes haláltól, az előállt helyzet iránti harag, az állás vesztettek kilátástalansága, a várakozás, hogy majd valaki cselekszik helyettük és visszaáll a régi rend. A baj az, hogy a régi rendre vágyik az emberek többsége- az olaszoknál a rengeteg halott mit bizonyít, ha nem azt, hogy az ember nem tud változni, nem tudja feladni a szokásait, nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet, hogy kihal ebből a habzsoló világból. Szóval én nem tudom ki lesz a nyertes.
      Mindenről le kell mondani- Anyám szavai- most fogtam fel igazán -azt hiszem a világ szerencsés lesz , ha azok ideologizálják a tömeget akik a gyökeresen máshogy oldalon vannak- mint én is. Kedves Cen többször elolvastam ezt az írást. Annyi minden eszembe jutott, pl. amikor azt mondod össze lehet- e békíteni a két oldalt, beugrott a Csurka darab, a “Döglött aknák”, meg egy film, amit a napokban láttam a ” Mandarinok”- megnéztem mert azt hittem a S. Beauvoir könyvből készült film, rákattantam azonnal, ez a könyv meghatározó volt ifjúságomban, de aztán kiderült, hogy háborús film, messze a tömegektől a hegyekben egy madarin ültetvényen egy bölcs öreg megpróbál összebékíteni egy csecsen és egy grúz katonát akik a háza előtt lőtték egymást és megsebesültek. Elképesztő a történet- nem voltak nyertesei a helyzetnek . Mint ahogy ha elmúlik a járvány itt sem lesznek nyertesek. Túlélők lesznek- nem csak itt- többségében azok a fiatalok, akikre én annyira számítok, hogy ők mások lesznek, jobbak, okosabbak, együtt érzőbbek, akikben több lesz “mi” mint a személyes.

    4. Ibolya Nagy

      “Vigyázó szemetek Parisra vessetek” ez a Batsányi János verssor jutott eszembe, amikor a poszt cím alatti , remek fotódat megláttam, (nem is esett le azonnal a tantusz, hogy kit látok ☺️) Ez a fotó ikonja lehetne a mai kor (kór) általad írásba foglalt történéseinek, Cen’.

    5. Holsky Péter

      Jócskán lemaradva (mert az otthoni távmunkát is túlzásba lehet vinni) csak azt mondhatom: a diagnózis – és a figyelmeztetés – most, 3 hét múlva éppúgy aktuális!

      És, persze, rengeteg kérdés merül fel az emberben – most csak kettőt említek:
      [1] elit és tömeg mennyire, mennyiben különíthető el? Nem hatalmilag (az nyilvánvaló), hanem szemléletében, öntudatában – vajon nem az-e a baj (pontosítok: nem az IS-e a baj), hogy az elit csak nevében elit, de nem az reflektáltságában, felelősségében, morális tartásában? Hogy tagjai úgy viselkednek – nem mint a tömegember, hanem mint a “csordaember” (Nietzsche) – amivel, persze, nem az állatcsoportról akarok rosszat mondani…

      [2] ideológusok és tudósok szétválasztása fontos – csak, sajnos, azt is látni manapság, hogy sok tudós maga is ideológussá válik: megalkot egy ideológiát (pl. a tudomány mindenhatóságának mítoszát) vagy, még gyakrabban talán egy meglévő ideológia arcává lesz – pl. azok, akik a darwinizmus trivializálásával a legdurvább gazdasági liberalizmus képviselői mellé állnak, hirdetvén: a társadalmi harcokban csak az történik, hogy hullik a férgese.

      De hát ezek is azok közé a problémák közé tartoznak, amikről érdemes (lenne) gondolkodnunk talán…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük