• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Járvány vagy pánik? – Kettő az egyben.

koronavírus COVID19 karantén Centauri

De ha a járvány valójában nem is annyira drasztikus, mint inkább a velejáró pánik, akkor vajon a pánik, nem ugyanazt jelzi, amit egy mindent elsöprő járvány jelezne?


2020.04.21. Hetek óta figyelem, ahogy lassan erősödik az a narratíva, miszerint itt nem is annyira járvány van, mint inkább hisztéria. Elképesztő dolgokat hallani, amúgy általában józan emberektől is. A kommentszekciók felálltak, kialakul az új buborék, míg számos fontos kérdésre egyáltalán nem születik válasz és magyarázat.
Elhangzik például, hogy vannak, akik jól érzik magukat ebben a helyzetben, végre kielégíthetik az apokalipszis utáni vágyukat.

Ez egy ősrégi mondás minden olyan helyzetre, amikor a korlátozások vagy önkorlátozás lehetősége felmerül – például klíma-ügyben.

Olvastam valahol azt az ezer és egy helyzetben bevetett mantrát is, hogy akik most a „hisztériában” érdekeltek, abban, hogy a gazdaság összeomoljon, azok valójában „elbaszott életű szerencsétlenek”, egyszerűen nem jött be nekik az élet, és most boldogok, hogy mindenki szív, azok is, akiket nem is fenyeget a vírus.
Leszögeznek nagy magabiztossággal „tényeket”, például: az 50 év alattiaknál mindössze 1% hal meg. Újra felerősödik az összehasonlítás az influenzával. S ideológiától, elköteleződéstől függően bármit bármivel összekapcsolnak a pánik-elmélet megtámasztása érdekében.
De nem kapunk választ ettől a tábortól arra, hogy volt-e már olyan vírus, ami ilyen gyorsan faltól falig eluralkodott az egész világon. Volt-e már olyan, hogy az Antarktisz kivételével mindenütt megjelenjen egy betegség.

Egy olyan betegség, amit nem ismerünk. Mert ugye alapvetően nem ismerjük. Nincs rá orvosságunk, nincs ellene vakcinánk. Nem hallani arról, mit tudunk a mutációkról.

Merthogy semmit sem tudunk? Merthogy nem tudhatjuk, holnap hogyan mutálódik a Covid-19? Merthogy a mutáció nem eshetőség, hanem tény. És ahogy gyengítheti is a vírust – akár –, úgy veszélyesebbé is teheti.

Nem arról van itt szó, hogy két létforma, két létállapot csap össze?

Tegyük fel, hogy ez hiszti valóban. Tegyük fel. Hogy túltolták. A sajtó, a politika, vagy az ufók. Mindegy. Tegyük fel, hogy a gazdaság megmentése fontosabb. Ebben az esetben is volnának kérdéseim.
A világjárvány drasztikus kiterjedtsége szerintem egy rendszer hibájára mutat rá. De ha a járvány valójában nem is annyira drasztikus, mint inkább a velejáró pánik, akkor vajon a pánik, nem ugyanazt jelzi, amit egy mindent elsöprő járvány jelezne? Hogy komoly gondok vannak a rendszerrel. Azok, akik a pánik-duma örvén igyekeznek jeleskedni a mondogalódásban, miért állnak meg a rendszerkritikában azon a ponton, hogy pánik van csak, ami bedönti a világgazdaságot, ami súlyos következményekkel jár majd, súlyosabbal, mint maga a járvány. Miért nincsenek annyira okosak és progresszívek, hogy feltegyék azt a kérdést is, hogy ez világgazdaság, az a világ, az a berendezkedés, aminek ez a világgazdaság úgy tűnik egyedüli alapja, az vajon rendben van-e?

Miért nem hivatkoznak most azokra a számokra, melyek azt mutatják: ez a világgazdaság a válságai során hány embert ölt meg? Hány embert ölt meg főként a fejlődő világban.

Miként lehetséges, hogy ugyanazok, akik a klímaválság ügyében véletlenül sem beszélnek pánikról és hisztiről, most váltig állítják, ez hiszti. Én egyiket sem gondolom hisztériának, de annyit hozzátennék: a járvány sok szempontból közvetlenebb, jobban tetten érhető jelenség, mint a klímaváltozás. Mondom ezt úgy, hogy én már akkor klíma-krachról írtam, amikor a mai zöldek jelentős hányada még a fasorban sem volt.
Amikor a “bezárkózás híveit” vádolják, azokat, akiknek „jól jön most a karanténoskodás”, amikor beindul ez a vádaskodás, nem onnan fúj a szél véletlenül, hogy a vádlóknak viszont nem jön jól? Nem arról van szó, hogy két életforma összecsapása bontakozik ki előttünk? Akinek „bejött az élet”, aki a nagy nyüzsiben érdekelt, abban érzi jól magát, ott tud igazán érvényesülni, ő mitől különb, ő mitől épebb a bezárkózó „elbaszottaknál”?

Vajon nem arról van szó, hogy aki habzó szájjal veri magát a földhöz a karantén-helyzet miatt, épp ő az, aki hisztizik? Ő az, aki pánikol?

Mutatna nekem valaki egyértelmű bizonyítékot arra, hogy akik a pánik miatt pánikolnak, ők valójában nem pánikolnak, nem hisztiznek, mindössze tudják és „nagy szerencsénkre” most is mondják a tutit? Az ő narratívájuk mitől lesz jogosabb?
Tételezzük fel, hogy valóban van a járvány miatt hiszti. Pánik. Válasz-e erre egy másik? És nézzük meg, hogy miért pánikol az egyik, és miért a másik! A korona-pánikosok (nevezzük így a #maradjotthon terjesztőit) jelentős részben a saját életüket, s ami fontosabb, a hozzátartozóik életét féltik. Míg a pánik-pánikosok (akik pedig a pánik miatt pánikolnak) a világgazdaságot és a megszokott életmódjukat.

Ez nem ugyanaz az a minőség.

Miért nem vetődik fel a kérdés, hogy folytatható-e, vállalható-e az az életmód, amit eddig megszoktunk? Ez a kérdés mindkét esetben jogos lenne. Akkor is, ha a járvány körüli hercehurca nem hiszti, akkor is, ha az. Miért nem ezzel foglalkozunk?
Hogyan lehetséges, hogy ezek a figurák nem kötik össze ezt a helyzetet a klímaváltozás problémájával? Hogyan lehetséges, hogy a világgazdaságot siratják, amikor tudjuk, előbb-utóbb magától is összeomlik, ha nem most, akkor máskor. Mindig összeomlott. Azok, akik most nagy garral pánikról üvöltenek, láttak is már ilyen összeomlást.
Tegyük fel, ez most hiszti. Jó, hagyjuk, hadd robogjon át rajtunk a járvány, haljon meg, akinek „meg kell halnia”, szerezzünk nyájimmunitást. Oké.

És akkor mi van? Utána mi jön?

Nem omlik majd össze a világgazdaság? De, összeomlik. Az eddig kiépített struktúráink jobbak lesznek? Nem. Az eddig folytatott életmódunk megfelelőbbé válik arra, hogy a járványnál súlyosabb problémákat megoldjunk? Nem.

Vagyis azért kellene most megfizetni a járvány árát, itt és most, rögtön, nem várva gyógyszerre és vakcinára, hogy aztán ugyanabban a szarban lehessünk, amiben eddig voltunk, és ami idáig vezetett? Remek.

Hogyan lehet, hogy amikor Greta Thumberg szó szerint azt mondta: „Azt akarom, hogy pánikoljatok!” – emlékeim szerint nem akadt ki senki. Talán, néhány erősen korlátolt klímaszkeptikus. Most meg itt vannak a járvány-szkeptikusok, ráadásul hatalmas, egyre növekvő táborral.
Nem arról van szó, hogy amint telik az idő, egyre inkább hiányzik a kávézgatás, a buli, a jövés-menés, ráadásul egyre melegebb van, lehetne pörögni meg nyüzsögni, meg tervezni a nyaralást, meg utazást, meg mifenét, egyre kevésbé tűri ezt egy réteg.

Nem arról van szó, hogy egyre erősebben hiányzik a régi élet? Nem arról van szó, hogy pár hét még belefért, de már nem bírják tovább?

Nem arról, hogy elvonási tünetek jelentkeztek? Máskülönben miért most jönnek elő a pánik-elmélettel? Amikor egyrészt úgy tűnik, némiképp sikerült már megfogni a vírus terjedését. Miért nem akkor jöttek elő ezzel, amikor a pánik kialakult? Amikor még nem tudhattuk, mi lesz a végső kifutás. Talán akkor még ők sem tudták? Talán akkor még kockázatosabbnak gondolták ők is? Ha már akkor is tudták, miért nem jöttek elő ezzel?

Csak amikor némiképp csökkentek a kockázatok, előjönni ezzel, nem gyávaság és képmutatás?

És ha valaki nem bír az elvonási tüneteivel, az vajon nem szánalmas? Ha valaki ennyire függ egy életmódtól, ennyire képtelen valami másban lenni, annyira, hogy pár hét után kiakad, az vajon nem „elbaszott”? Annak tényleg bejött az élet? És ő rendben van valóban? Ő nem hisztizik?
Nem. Nem jött be neki az élet. Az élet nem – a saját élete talán igen, elhitte. És most nem akarja elhinni az ellenkezőjét. Nem képes elfogadni, hogy lehet másként is. Nem arról volt szó eddig, hogy változtatnunk kell? Mert nekem úgy tűnt. Ja, csakhogy most kívülről, kényszerből kell megtenni olyasmit, amiről eddig csak papoltunk! Ja, így már nem megy! Értem. Hiszti.     

Mitől hisztéria ez? – Mármint a hiszti miatti hiszti.

Mert nem vizsgál igazán semmit. Nem látom a javaslatokat. Azon túl, hogy az öregeket kell bezárni, amúgy menjen tovább minden, alapvetően a régi kerékvágásban, nincs más mondás. Azon pörgünk, ki hal meg, és ki nem, s mennyi az annyi.

És mit mondanának akkor, ha ez a vírus a 20 és 40 közöttieket nyírná ki?

Találkoztunk már ilyen vírussal. Olyan vírussal, ami az immunrendszert piszkálta fel annyira, hogy az túlpörgött, és nemcsak a vírust, hanem a saját gazdáját is taccsra tette. Így épp azok haltak meg, akik a legerősebb immunrendszerrel rendelkeztek. Ha egy ilyen vírus jön, mit mondunk majd? Akkor az a pár habzószájú megmondó, akik most osztják az észt, követleni fogják a karantén megszűntetését? Követleni fogják, hogy a negyven fölöttiek flangálhassanak, élhessenek, piknikelhessenek szabadon, s csak a 20 és 40 közöttieket zárjuk be? Kötve hiszem. Mert ennyire én sem vagyok jóindulatú.

Életmódok összecsapása ez. Önzések viadala. Még ha a járvány körül hiszti van, akkor is. Épp az az önzés, az a végletes énközpontúság jár vitustáncot, és használja a médiát, a közösségi médiát, ami minden korábbi válságunknak megágyazott.

A „megmondom, mi van” alapállásból hírdetünk a karantén-helyzettel szemben pánik-helyzetet. Egyik oldalról kihirdetik a szükségállapotot, a másik oldalról kihirdetik a pánikot. Egyik oldalról kihirdetik, hogy szükség helyzet van, a másik oldalról kihirdetik, hogy pánik.
A szükségállapot-hirdetőknek azért vannak mentségeik. Emberek halnak meg, ez biztos. S mivel ők a járvány lassításában érdekeltek, joggal koncentrálnak a karanténra, joggal keresik a fertőzésveszély csökkentésének lehetőségeit, és mindemellett némiképp érthető, hogy nem marad most arra idő és energia, hogy a jövőt fürkésszék, és egy világ, egy globális rendszer esetleges reformjának mikéntjéről értekezzenek.

De a másik oldal számára, akik szerint ez csak pánik, ott lenne a lehetőség, hogy nézeteik és védettségük nyugalmából feldobjanak valami javaslatot a hogyantovább ügyét illetően. Miért nem teszik?

Vagy talán csakugyan azt gondolják, amit ez az egész ellen-hiszti sugall, hogy álljon már vissza minden a régi kerékvágásba, és így vagy úgy, de legyen ennek már vége? Akkor viszont azt mondom: ez a réteg lesz az, akik miatt, ha most nem is, de nagyot szívunk majd. Nem most, lehet, kicsit később, tíz vagy húsz év múlva, de kurva nagyot, és akkor már mindannyian.

Oszd meg másokkal is – hátha maradtak még olyanok, akik nem gondolják ezt hisztériának; hátha vannak olyanok, akik úgy gondolják, itt valami mégsincs rendben, de a baj nem a pánikkal van, hanem azzal a rendszerrel, amit eddig építettünk. Köszönettel: Cen’

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    FRISSÍTÉS: 2020.04.21. 21:43 Az is egyre erősebb hang, hogy itt voltaképp szinte már vége is van a járványnak. mindjárt kiérünk belőle, és talán ez is azt benyomást erősíti, hogy túlzók voltak az intézkedések, s valóban néhány európai országban javulni látszik a helyzet, csakhogy: több más régió esetében már kialakulóban van második hullám (pl. Szingapúr vagy Hongkong), másrészt tessék egy pillantást vetni a WHO ma esti grafikonjára, ami a fertőzöttek számának emelkedését mutatja.

    Hol látni itt lassulást?

    Regionális csökkenés van, igaz, de ez egy világjárvány, második és harmadik hullám reális veszélyével, s immár 33 új mutációval (mai adat). Nem kell pánikolni, de a karantén miatt, a megszokott életmód felborulása és nélkülözése miatt, a gazdasági veszteségek miatt sem kell a hiszti. 
    WHO covid19 2020.04.21.   

     

    Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (2.)

    VENDÉGSZÖVEG: Dino Buzzati – Hajtóvadászat öregekre

    Jézus Krisztus története a legprogresszívebb “sztori”, amit valaha írtak

    Mi a koronavírus? (3.) Mi az, amit biztosan tudunk a járvány utáni időkről?

    SZÍNNEL-LÉLEKKEL

     

    Az 1906-os földrengés – Jégvágó, 2013

    10 Comments:

    1. Szabó Edit

      Én sem gondolom azt, hogy ez hiszti. Igenis, van okunk félni ettől a vírustól, mert más, mint az eddigiek, és még mindig keveset tudunk róla. Például eddig csak találgatások voltak a második, sokadik? hullámról is.

      Nekem is eszembe jutott már, hogy mi lesz, ha a kevésbé fegyelmezettek, a türelmetlenek pár hét után megelégelik a bezártságot. A fegyelmezettséget nem erősítik az érthetetlen, értelmetlennek látszó, sokszor egymásnak ellentmondó, átgondolatlannak, kapkodásnak tűnő intézkedések sem.

      Én már ott tartok, hogy erősen megválogatom, mennyi és milyen hírt olvasok el a vírussal kapcsolatban.

      Ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb kincs az idő, de most szeretnék egy évvel idősebb lenni. Vajon hogyan fogunk visszaemlékezni ezekre az időkre? Amikor csak vártunk, nem történt szinte semmi a napi rutinon kívül, és tervezni sem lehetett semmit előre. S fogalmunk sem volt, meddig fog tartani. 🙁

      • Nagyné Ica

        Olyan sok a bizonytalansági tényező ezzel a vírushelyzettel kapcsolatban, és a sok – nem egyszer egymásnak ellentmondó hírek – közül nehéz eldöndteni mi a valós.
        Úgy vagyok ezzel én is mint Edit. Szelektálok és egyre kevesebbet olvasok róla. Tájékozódni persze fontos, nem határolódom el teljes mértékben.
        Nem pánikolok, de azért egyre nehezebben viselem ezt a helyzetet. Hat hete vagyok itthon, tegnap volt a mélypont, amikor úgy éreztem nem bírom tovább…
        Ehhez hozzájárult az, hogy egy 14 emeletes házban lakom, ahol 1-2-3 lakásban jelenleg is felújítások zajlanak. Ez akkora zajjal jár, hogy tegnap az egész belsőm remegett.
        Mindenki másképp éli meg ezt a helyzetet.
        Bízzunk benne, rövidesen múlt időben beszélünk róla…
        Hogy milyen lesz ezután? Mi és mennyire változik? Meglátjuk!

        • Ezen most eltöprengtem egy kicsit – mennyivel nehezebb neked, mint például nekem 🙁

          Néha azt gondolom, talán könnyíthetek mások terhén, máskor meg azt, hogy most erre se nagyon van alkalom – írjak bármit, nemigen használ 🙁

          nehéz ügy ez

      • Neked és Icának is mondom: a hírolvasással én is így vagyok – rettentő nehéz tájékozódni (azt meg muszáj) és nem túlterhelődni. Rendet rakni a fejben akkor, amikor az egész világ nélkülözi ezt a rendet.

        A hírfogyasztás most különösen kockázatos – azt hiszem.

        De bármennyire is esélytelen sokszor írni, azért megpróbálom; szeretnék valamit a sajtóról is – mert fontosabb ez, mint bármikor korábban

        • Nagyné Ica

          Ne gondolkodj azon Cen’ mennyire esélyes vagy esélytelen írnod, te csak írj!
          Szükség van az éleslátásodra, jó érzékkel nyúlsz a dolgokhoz.

    2. Patai Mária Zsuzsanna

      Ezt most megosztom természetesen. Ritkán jövök már fel a netre is, nem vált káromra: naponta elolvasok egy-egy könyvet a terjedelmesebbek közül. Viszont nem látom az unokámat, pedig már egy hónapos. Videót kapok róla, és a bársony talpak fotóját nézegethetem. Ezen a pici szinten, az enyémen is megváltozott az élet. A nagy rendszer is meg fog nyilván a járvány után. Érintésmentes lesz?

    3. Mondjuk én nem fogok otthon maradni, pedig az imént hívott Győrfi Pál is, hogy maradjak otthon. Ugyan úgy elmegyek madarászni és kirándulni. Ott, azért igyekszem tartani az emberektől a 2km-es távolságot, mint eddig is tettem, úgyhogy semmi pánik.
      Mondjuk dolgozni is be kell mennem, ezt könnyebben tudnám mellőzni az életemből, de hát nincs mit tenni. Ott viszont 30 emberrel kell egy irodában lennem napi 8 és fél órát.

    4. Holsky Péter

      Hogy egy közhelyet idézzek (ami azonban ismét aktuálisnak tűnik), F. D. Rossevelt 1. elnöksége elején mondta: “So, first of all, let me assert my firm belief that the only thing we have to fear is…fear itself -” amit magyarra úgy szokás fordítani: “Hadd mondjam ki azt a szilárd meggyőződésemet, hogy az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, maga a félelem.”

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük