• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Ismerd meg önmagad, ismerd meg a világot!

Hajnal a dolgozószoba sarkában 🙂 (Fotó: Centauri)

Értem az embert – vagy inkább érteni vélem –, a magányos és bizonytalan embert, akinek sosem volt a kezében gyeplő, aki sosem bízott önmagában és másokban, aki bódultan bolyong egy szétbombázott világ romjain

2019.10.09. Időnként mutatok részleteket megjelenés előtt álló írásokból, most is ezt teszem. Illetve nem egészen biztos. Az alábbi részlet egy elkészült esszéből való, de még nem döntöttem el, hol teszem közzé. Tudom, ez furcsa, de legyen most ez egy “ilyen”. Azért fogadjátok szeretettel. És mihelyst eldőlt a kérdés, jövök a hírrel. A legjobbakat: Cen’ 


Nincs nap, amikor ne próbálnék rendet rakni a fejemben; amikor ne igyekeznék megérteni valamit abból a világból, mely szétesik alattunk. Miért esik szét most? Miért így? Miért nem történt semmi, ami egyben tarthatta volna? Sok válasz létezik, de bármelyik kérdésből, bármelyik válaszból indulunk ki, mindegyik alapja ugyanaz a kérdés: Ismerjük-e a világot egyáltalán? Ismerjük-e önmagunkat eléggé ahhoz, hogy kérdéseket tegyünk fel, s vagyunk-e annyira önmagunk birtoka, hogy néha válaszokat is találjunk. Valószínűleg nem, így aztán előáll az a paradoxon, hogy míg kérdezünk és válaszolunk, végső soron erre való képességünket és jogunkat kérdőjelezzük meg.

Mégsem mondhatunk le erről a jogról, mégsem mondhatunk le képességeink pallérozásáról. Néha e paradoxon szorításában is találhatunk gyújtópontokat, talán épp azt az alapkérdést, amely minden más kérdés origója.

Önmagunk megismerésének igénye egyre erősödő igény, az önismeret fejlesztése jó ideje trend, önismereti kurzusok és terápiák hada verseng a lelkekért, gombamód szaporodnak a módszerek és technikák, ezer és egy műhely kínál lehetőséget rá, hogy ne csak megismerjük önmagunkat, de ha lehet, generáljunk önmagunk számára megváltást is. Sokszor tűnhet úgy, hogy itt vannak végre a biztos megoldások, ám azt gyanítom, hogy e módszertani túlburjánzás, a megváltási-önismereti kurzusok elszaporodása nem megoldás, mint inkább tünet.

Értem az embert – vagy inkább érteni vélem –, a magányos és bizonytalan embert, akinek sosem volt a kezében gyeplő, aki sosem bízott önmagában és másokban, aki bódultan bolyong egy szétbombázott világ romjain, aki ebben a káoszban, ebben a törmelékké lőtt világban attól is boldog, ha csak meglát egy épen maradt ajtót. Értem, hogy mérlegelés nélkül, védtelenül sétál be szinte bármelyiken, minden látszat ellenére nem érdekli, mi van odaát, kap-e tényleg valamit vagy épp ott húzzák le róla majd a legutolsó bőrt. A lényeg számára ugyanaz: visszahúzódni valahová. Ebből a nyugtalanító, pusztító káoszból. Visszahúzódni, ha nincs máshová, akkor a saját énbe.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/pozitiv-gondolkodas-boldogsag-kontra-divat-es-rezignaltsag/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/regenyreszletek/protonautak-elso-prologus-pszicho-thriller-x-sci-fi-krimi/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/hedonista-utopia-egy-szep-uj-vilag/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/greta-thunberg-es-centauri-szindroma/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/kulon-udvar-kozos-ring-klimapolitika/

 


 

17 Comments:

  1. Szabó Edit

    Nekem rémlik hasonló eset még a fb-os időkből. Ha jól emlékszem, ott egy teljes esszéről nem tudtad eldönteni, hogy hol lesz a helye. (Most a telefonomon nem tudok keresgélni, de majd, ha laptop közelben leszek, megpróbálok utána járni, hogy mi volt az.)

    Lehet, hogy ez most zsarolásnak hangzik, de erről az esszéről majd akkor mondok véleményt, ha teljes egészében megjelenik valahol. 🙂 🙂

    • Oké, nem veszem zsarolásnak 🙂 / Említett esetre nem emlékszem már 🙁

      • Szabó Edit

        Megint bóklásztam az oldalon.
        Lehet, hogy ezt a hozzászólást senki sem fogja már elolvasni, mégis leírom, mert most a barangolásom során belefutottam ebbe az esszébe. Illetve csak egy részletét adtad közre itt is és a fb-on is ” A tudás varázs/lat” címmel.
        Csak a teljesség kedvéért. 🙂

        Megjegyzem: az említett esszét teljes egészében még a mai napig nem sikerült elolvasnom! (Van ilyen egy pár. Pl. a posztban is említett, vagy mi a helyzet a Hedonista utópia cíművel? 🤔 Abba is belebotlottam az előbb.)

  2. Igen, ez nagyon nagy dilemma, ismerni önmagunkat valójában. Én úgy gondolom életünk végéig ismerkedünk önmagunkkal is. Mindig vannak, lesznek olyan szituációk, amikre a reakciónk meglepő, és utólag analizálhatjuk , hogy miért is tettem, mondtam azt. Mert bármennyire is volt tudatos, vagy nem tudatos, ha olyan a helyzet, ami még sosem volt. Például. Elalszol a vonaton, és akkor ébredsz, amikor már kihúz az állomásról. Időre kellene megérkezni egy eseményre. Azt hiszed magadról, hogy mindíg átgondoltan, de nem kellő bátorsággal cselekszel, de most semmi agyalás, semmi félelem, rohansz, és meghúzod a vészféket. 🙂 🙂

      • Ibolya Nagy

        A Vészfék C. novellád jutott eszembe, Cen’, Rajnai Edit hozzászólásarol.
        …., én is megvárom a megjelenést.

      • Persze, de nem mostanában. Esküvőre mentem, én voltam a tanú. 🙂 A vészféket is segítséggel húztam meg. Meg is büntettek. Meséljek még? 🙂 🙂

        • nem gyenge! akartam is kérdezni: nem bűntettek meg? És mit szólt hozzá a kalauz? Mit mondtál neki, miért húztad meg? Voltak más utasok is? Mesélj! 🙂 🙂

          • Nem is a sztori a lényeg, bár az sem mindennapi, hanem az ami bennem zajlott. Én igazi önismereti kurzust tartottam magamnak.. Akkor úgy becéztem, hogy bíróságot ültem magam felett, ahol én voltam a vádló, a vádlott, a védő és a bíró is. Egy új “magam” voltam, akit addig nem ismertem. Előtte nem fordult nagyon elő, hogy útólag boncolgattam volna valami hülyeségemet, (pedig csináltam bőben akkoriban még 🙂 ) attól a naptól, rettentő önelemző lettem. Egy ideig. Persze ahogy teltek az évek, amikor már sem előre, sem utólag nem akartam megfelelni sehol, és senkinek, csak önmagamnak, elmaradt szépen lassan ez is. Itt ebben a történetben, utólag gondolkodtam azon pl. hogy miért tűsarkú cipőben ültem vonat, (egy normális cipőben simán lehetett volna még ugrani), hogy ugrottam volna-e, ha másik cipőm van, hogy aludhattam el, amikor soha előtte nem aludtam vonaton, ha egyedül utaztam……. Mi van, ha megsérülnek emberek, orra vagy hanyat esnek a fékezéstől, akik nem ülnek….. Miért jött az ötlet, az ijedtségtől, hogy én bizony most nem késhetek el? Áááá…… A kalaúz egy fiatal nő volt, ő jobban betojt mint én. 🙂 A többit esetleg mailben, itt nem szaporítom a szót. 🙂

  3. Nagyon csöndes nap van ma – talán, mert hét közepe van. Úgy észlelem, hogy a szerdák gyakran ilyen állati csöndesek, el van mindenki valahol, magában, a hétköznapok között, épp középen 🙂

  4. Szabó Edit

    Nem a poszthoz, hanem úgy általában:

    A jobb oldali sávban a kereső funkció egyre lejjebb kerül, Cen’. (Rákaptam a használatára, és így feltűnt. 🙂 )

  5. Szabó Edit

    Eltelt több, mint egy év.
    Vajon megjelent ez az esszé már valahol, és lemaradtunk róla, vagy még mindig nem döntötted el, hogy mi legyen a sorsa?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük