In vitro veritas

in vitro


A falu mértani közepén álló, gránittömbre épített, templomszerű kocsma legalább 200 éves, lenyűgöző, hatalmas faépület volt, s benne a vadak, néhány pohárka helyi főzésű szilvapálinka mellett a kétháznyira lakó ezeréves aggastyántól épp tíz liter pimpót vásároltak, s hozzá két üveg barackot. Ez megpecsételte a hétvége sorsát. A zömmel fővárosi szervezők kétségbeesetten igyekeztek bevonni a szimpózium-szintű elmélkedésbe a főként vidéki városokból jött (ment) antiszociális elemeket, néhányan sajnálkozva említették, hogy majd’ minden „értelmes összejövetelen” megjelennek a portyázók, a „züllött ivászok”, de mit lehet tenni?, nehéz rostálni, és ahogy igen elmésen – a félszemmel folyton engem fürkésző – kérészlány a legmagasabb minőségű humanizmustól átitatva megjegyezte, „ők is emberek”.
Centauri Jégvágó kék angyal magvető kiadó író irodalom könyv Jégvágó Jákob botjaAz írás és az ivás közötti különbség csak annyi, hogy az ivó némi szerencsével mulandót, az író jó csillagzat alatt maradandót alkot; ivást és írást kombinálni nem ajánlott, mert a keverés hatására játszi könnyedséggel fordul meg a helyzet, vagyis az író alkot mulandót, az ivó pedig maradandót; az egyik kórképet, a másik kárképet mutathat.
Ivás és írás egyaránt tekinthető kísérletnek, in vitronak, s mindkettő közel esik az élethez éppúgy, mint a halálhoz; ha nem vigyázunk, és mázlink sincs, egyik is, másik is kockázatossá válhat, bár egyik sem életellenes. Próbák ezek, kísérletek, minden tivornya és novella, de aki folyvást kísérletezik, túlmegy az ésszerűség és a jogos kíváncsiság határain; az ivónak a mája, az írónak a feje robban fel. Mindenki tudja, aki nem alkoholista, hogy egy buli legalább kétféleképp végződhet: jól vagy rosszul (az alkoholista számára balul üt ki mindig). Ez a kísérlet lényege: adott napon, estén, éjjelen elvonulni a kocsma laborjába és ott meggyújtani a Bunsen-égőt, a spirituszt, az abszintot, a konyakot, bármit, ami éghető és mérgező; megvizsgálni, mennyit bírunk, önkontrollunk működik-e még, leásni az aznapi állapotok magmájáig, megnézni, hogy voltaképp mi is van ott és mi változott? Ha romlást észlelünk, jobb szüneteltetni az idegi kísérleteket egy ideig – legyen szó ivásról vagy írásról. Mindkettőre igaz, hogy felkavarhatja az életünket, nemritkán valószerűtlen események találnak ránk, s legyenek abszurdak vagy szépek, gyakran lépik át a realitás demarkációs vonalát.
Ivás és írás miatt is gyakran teszünk meg valószínűtlen utakat. Ami a részegség hajmeresztő vargabetűit illeti, a műfaj verhetetlen bajnoka Tafy barátom, ez nem vitás, ő ugyanis képes úgy eltűnni hónapokra, hogy utóbb alig-alig van fogalma arról, merre járt; ha az ivás kísérlet, akkor Tafy életműdíjas tudós, és minden kocsmában töltött estéje egy stockholmi-beszéd. Ő mondta egyszer másnaposan, elmélázva, félájultan, a hosszúkávét kutyulgatva:
– Kellene egy macska… Egy macska meg egy kutya… Vagy inkább egy kutya meg egy nő… De egy kutya mindenképp – aztán lehunyta a szemét és elbóbiskolt, s hogy mitől volt ez a kora reggeli laudáció velős és ütős, csak évekkel később értettem meg, amikor nem ő, hanem én téptem be az iszonyig.
A kilencvenes évek derekán megjelent egy könyv, amit a többség mára elfelejtett – felejthető is, adjuk most neki az Aljosa címet. Néhányan úgy vélték, hogy az Aljosában az abszolút világmegváltás tutipontos kivitelezési terve található, minimum úgy kell olvasni, mint a Bibliát, s hogy ezt a felfedezést megosszák másokkal és az Aljosát kultuszkönyvvé tegyék, Aljosa-kört alapítottak. Gombamód szaporodtak akkortájt az úgynevezett NGO-k, éledeztek már a manapság oly gyakori projektek, és én is részt vállaltam ebben-abban, így eshetett meg, hogy meghívást kaptam arra a találkozóra, ahol az Aljosa fanatikusai újabb hívek toborzását tervezték. A meghívó csábító helyre, a hegyek között megbújó Ófalvára szólt, időm akadt, így hát elmentem.
Órákig várakoztunk a hegy lábánál az elhanyagolt megállóban, ahol a buszon kívül egy esőfogó, egy erdészház, két pad, egy információs tábla (amiről lekopott minden info), meg egy csárdaféle állt. A helyi járattal értünk oda néhányan, nem ismertük egymást, de az öltözködésük alapján a velem ácsorgókat Aljosásoknak néztem. Szakadt a hó, a hegyre vezető utat lezárták, a sofőr szerint a hótolóra vártunk. Gyanúm beigazolódott: a tucatnyi várakozóból legalább négyen-öten a meghívóra érkeztek, s a veszteglés idejét is arra használták, hogy az Aljosában felvetett ökológiai és antropológiai kérdésekre reflektáljanak, míg három srác némi téblábolás után a csárdában kötött ki. Akkor még nem tudtam, hogy ők is a találkozóra tartanak. Ez a két táborra szakadás a továbbiakban is jellemző maradt. Három és fél óra múlva megérkezett a hótoló, a hegeli filozófiától az anarchizmus létjogosultságáig ívelő beszélgetés résztvevői szóltak a fiúknak, akik emelkedett hangulatban jöttek elő, megéljenezték a fokozódó havazást, dobtak egy-két hógolyót a stoptáblára, és igen sok mindent terveztek el, de semmit az Aljosával kapcsolatosan. A busz átmelegedett, az erdők hangtalanok és puhák voltak, elől már a programpontokat böngészte két nagyon vonzó, hosszú hajú, szemüveges lány, míg a hátsó traktusban kézről kézre jártak a butykosok. Én – mintha függőben volna még, hogy csatlakozom-e majd a szakadárokhoz – középütt ültem.
A faluban, az öreg és túlfűtött parasztházban a szervezők forralt borral vártak minket; látszott, hogy ezt amolyan jópofaságnak, fílingserkentőnek szánták, semmi többnek, de amikor a szakadárok mohón és indokolatlan vidámsággal vetették magukat a poharakra, kissé elbizonytalanodtak. Mivel aznapra csak az ismerkedés programpontja szerepelt a meghívón, a srácok egyike azonnal kiadta a napiparancsot: nézzük meg a kocsmát! – és el is tűntek a házból, hogy csak késő este keveredjenek vissza. Nem tudtuk meg, honnan jöttek, annál inkább, hogy hová tartanak – ennyit az „ismerkedésről”. Bár a szívem a vadakhoz, a vérbunkókhoz húzott, úgy gondoltam, ha már egyszer meghívtak, illő megtisztelni a társulatot néhányórás jelenléttel. Amint azt is gondoltam, illő várni a könyvről alkotott lesújtó véleményemmel. Lepakoltam, kiterítettem a búbos kemence melletti ágyra a hálózsákom, a ház apró, durvaszőrű, amorf kutyáját vakargattam, hallgattam a rendkívül erőltetettnek ható „spontán diskurzust” az Aljosa merőben új világképéről, s ez idő alatt rájöttem, hogy nemcsak az illő, ha később adok hangot a véleményemnek, hanem az is, ha egyáltalán nem adok hangot neki. A megvilágosodás erejével tört rám az érzés, hogy nekem itt nem lesz társaságom, csak a vadakra és a korcsra számíthatok, hiába is pislog felém sokatmondóan egy finom alkatú, Kleopátra-frizurás lány a szoba túloldaláról azzal a kíváncsisággal, ami nem vonatkozhat csupán az Aljosáról alkotott véleményemre.
Néhány órával később átbaktattam a kocsmába én is. A vizit megvolt, az illendőségnek is adtam, réges-rég besötétedett, nézzük, hol tartanak a vadak! A falu mértani közepén álló, gránittömbre épített, templomszerű kocsma legalább 200 éves, lenyűgöző, hatalmas faépület volt, s benne a vadak, néhány pohárka helyi főzésű szilvapálinka mellett a kétháznyira lakó ezeréves aggastyántól épp tíz liter pimpót vásároltak, s hozzá két üveg barackot. Ez megpecsételte a hétvége sorsát. A zömmel fővárosi szervezők kétségbeesetten igyekeztek bevonni a szimpózium-szintű elmélkedésbe a főként vidéki városokból jött (ment) antiszociális elemeket, néhányan sajnálkozva említették, hogy majd’ minden „értelmes összejövetelen” megjelennek a portyázók, a „züllött ivászok”, de mit lehet tenni?, nehéz rostálni, és ahogy igen elmésen – a félszemmel folyton engem fürkésző – kérészlány a legmagasabb minőségű humanizmustól átitatva megjegyezte, „ők is emberek”.
A két tábor közötti szakadék másnap is óráról-órára nőtt, a vadak reggelinél a tornácon, mínusz tizenhét fokban, alsógatyában, lószőrpokrócok alatt dideregve, vakarózva vodkáztak, míg bent teát és jegyzeteket osztogattak; a kora délutáni Aljosa és az emancipáció című referendum alatt a falut járták és szánkókat kuncsorogtak! Előző este én csak néhány kisvadászt ittam (mea maxima culpa, régen volt, fátylat rá, már nem keverek-kavarok semmit a borhoz, esküszöm, már csak a vajasságát figyelem!), a délelőttöt türelmesen hevertem végig a kutyával együtt, elolvastam a jegyzetet, és megállapítottam, hogy ennyi baromságot összezsúfolni egyetlen A/4-es lapra metafizikai képtelenség. Az ebéd vékony volt és íztelen, bezzeg a vadaknak a fellelkesült kocsmáros csülkös babgulyást készített, amihez – mint mondták – három üveg Erős Pistát használtak el! Késődélután, míg Az Ember létjogosulatlansága című dolgozat fölött folyt a vita, én a közeli erdőkben csavarogtam. Visszatérve a házba a Kleopátra-lány olyan szemrehányóan nézett rám, mintha a tizenötödik házassági évfordulónkról feledkeztem volna meg, így hát már a küszöbről visszafordultam, és irány a 200 éves faépület, a vadak szentélye, ahol azonnal bevezettek a környék rózsafahordóban érlelt kisüstijének pokoli jó és rendkívül mozgalmas íz- és álomvilágába. Hajnalban a helybeli akut alkoholistákkal karöltve, a cingár kocsmárossal, tehénszemű feleségével, egy erdésszel meg egy karosszéria-lakatossal együtt danolva értünk a parasztházhoz, ahol ordenáré csetlésünk-botlásunk felverte a sok okosságtól holtfáradt Aljosásokat. Olyan ellenszenvvel kellett szembesülnünk, hogy jobbnak láttuk, ha vasárnap teljes egészében távol maradunk a zsinattól.
Alig világosodott, mikor eretnek hordánk már a kocsma oltalmazó melegében ült. Tökmagolajon pirított, snidlinges főzőkolbászt faltunk Erős Pistával, s egy tűzről pattant nénikétől, aki csak párszáz évesnek tűnt, és aki úgy itta a törkölyt, mint a szódát, megtudtuk, hogy az Újfalun élő gonosz sógornő ötödik szomszédjának testvéröccsét valóban úgy hívták, hogy Erős Pista, isten nyugossza, hogy dögölt volna meg sokkal korábban, mondta a néni, akit a kocsmáros Banyókának hívott, igazított az oldalán spárgáról lógó és folyton vergődő csirkén, beverte a hetedik kupicát is, fogta a mellig érő fejszét, és elment fát aprítani a fészerbe, meg lenyakazni a tyúkocskát, mi pedig pálinkáztunk és kávéztunk tovább, majd tíz óra felé kivonultunk a faluból, egyenest a szánkópályához. Ez nem volt egyéb, mint egy barátságtalanul nagy, körülbelül másfél kilométer hosszú, és kétszáz méter széles, kopár oldal, a kellős közepén egy körtefával. Itt ródlizott a fél környék jó népe, apraja és nagyja, meg mi is. Mivel én csak előző este csatlakoztam a felettébb közvetlen és barátságos vadakhoz, s így a szánkókunyerálásban se vettem részt, nem volt mivel csúsznom. Némiképp irigykedve figyeltem a kegyetlen ródlizást a meredek és hosszú lejtőn, amikor valaki jókora nejlonzsákot nyomott a kezembe:
– Jobb, mint a szánkó. Hidd el! De nagyon durva, vigyázz vele!
Később társam is akadt a vérbunkók közül, akire azért volt szükség, mert a nejlon nem úgy siklik, mint a szánkó, egyenes vonalban, hanem folyton forog-pörög; ha ketten ülnek rajta, egymásnak háttal, valaki mindig látja, merre tartanak, nem mintha a száguldó nejlon irányítható volna, viszont ha baj van, könnyű leugrani róla. Ennek ellenére többször kaptunk telibe másokat és kétszer a körtefát is, ráadásul a nejlonon keresztül a talaj egyenetlenségei, bukkanói összetörték minden porcikánkat. Estére mászni is alig tudtunk és nagyon megszomjaztunk, de elhatároztuk, hogy kibékítjük a többieket a hajnali danolás, a hívatlan vendégek és egész napos távolmaradásunk miatt; este beülünk a házba – és bemutatkozunk a búcsúzáson.
Mint a rögtönítélő hadbíróság elől bujkáló dezertőrök, izzadtan, vérezve, szakadt gatyában, tépett kabátban, összetört szánkókkal és a halálosan fáradt kutyával állítottunk be. Kicsit spiccesen, mivel az őskori aggastyán pimpója és pálinkája ott állt a pálya aljában, s rendszeresen húzogattuk mindkettőt. A házban már enyhébb volt a hangulat, megbocsátóan mértek minket végig, néhányan még nevettek is, sőt a megbocsátás, az újraegyesítés jegyében a szinódus úgy döntött, hogy együtt megyünk a kocsmába, „mert az valóban egy helyi nevezetesség”. A Kleopátra-lány is megbocsáthatta, hogy megfeledkeztem a házassági évfordulóról; nem tudom, mit gondolt, de már az első lépéseknél mellém szegődött, emberi dolgokat kérdezett, az Aljosát szóba se hozta, néha megcsúszott a jeges úton, hozzám ért a válla, a meredélyen a szemembe nézett mélyen és belém karolt; azt is megállapította, hogy a „házi kutya” olyan hűségesen kíséri minden lépésemet, mintha a gazdája volnék. Rendkívül szép este volt. Az Aljosások és az aljasok, a helyi szénégetők, az újfalui favágók, a dakszli és én és a lány, együtt is, külön is, este nyolckor, kilenckor, és tízkor, nagyon szépek voltak-voltunk. Éjfél lehetett, amikor visszaértünk a házba, ahogy kell, együtt, okosan, az Aljosások többsége pocsolyarészegen, és olyan dolgokról beszéltek, hogy csak ámultunk és bámultunk, milyen bölcsek és milyen emberiek, s néhányan mennyire magányosak ebben a világmegváltási kísérletsorozatban, a fene se hitte volna, s mit meg nem tesznek az emberiség érdekében, az ész is megáll, hogy minket, aljasokat is milyen gálánsan kezelnek!
A parasztházban langyosak voltak a vályogfalak, és forró a búbos kemence, legalábbis így emlékszem. Leültem az ágyra, s abban a pillanatban, amikor az embernek már csak ritkán akad tiszta gondolata, egy dolog világossá vált: fel kell onnan kelni rögtön! Kimentem a teraszra, a dakszli utánam, rágyújtottam, és jött a következő magányos, de tiszta gondolat: jó döntés volt kijönni. Nem viseltem kabátot, csak egy norvégmintás pulóvert, mégsem fáztam, babráltam ott egy darabig, majd felbámultam az égre: mintha egy tál parázsba néztem volna. És akkor beállt az a fázis, ami nálam ritka, Tafynál viszont menetrendszerű; a húzás, a lelkesültség, a vágy, ami ellenállhatatlanul indítja el a lábat, az embert, mint egy gépet, hogy menjen valamerre, bármerre és bármeddig. Ez az ösztöke sosem hajtja vissza a kocsmába, ahonnan érkezett, nemritkán épp onnan indítja el, határozatlan céllal, önkényesen és erőteljesen; ilyenkor nem az otthon melege, ágya, vagy bármi egyéb vágy hívja, hanem a tágulás ígérete, érzete és illúziója, mintha mindkét kezével, utolsó erejével, minden lelkesültségével az egész világnak támaszkodna, s miért?, hogy eltolja magától – és megy, és megy, mindig kifelé, mindenhonnan el, a cél maga az út, az elszakadás mindentől.
Centauri égi testekA szánkópálya felé tartottam, de nem értem el, világított a hó, a Hold, a hegyek, feketélltek a bükkerdők, a völgyekből vonyítás, a távoli faluból ugatás hallatszott, háton fekve bámultam a csillagokat, s úgy gondoltam, most, ahogy itt fekszem, igazolást nyer a világegyetem tágulásáról szóló tan, mivel látom, tisztán látom, ahogy tágul a kozmosz, nem, nem a szokott szédülés jön rám, hanem látom tágulni az eget, méghozzá hihetetlen gyors tágulás ez, és persze tudom, mert hülye azért nem vagyok, hogy veszélyes így feküdni, akkor is, ha úgy érzem, egyáltalán nincs hideg, tudom, legalább mínusz tíz van, tegnap hajnalban mínusz tizenhetet mértek, de akkor nem volt ennyire nyílt az ég, a csillagok se nyüzsögtek így, tehát most még hidegebb lehet, megvan talán mínusz húsz is, abban pedig reggelre úgy megfagyok, hogy három napig forgathatnak a kemencén, míg végre kiolvadok, tudom tehát, hogy fel kell állni, ám jól érzem, ahogy a hajam éppoly gyorsan növekszik, amint a világegyetem tágul, mi több, ez a növekedés szerves része a világ őrült tágulásának, szóval nő a hajam, és mint a fa gyökere, behatol a talajba, és ettől olyan nehézzé, mozdíthatatlanná válik a fejem, hogy biccenteni se tudnék, nemhogy felülni, és emiatt most nagyon kétségbe kellene esni, és korholni kellene magam, mégis boldog vagyok attól, hogy az univerzum tágulásában ilyen intenzív szerepem lehet, nem mozdulok tehát, csodálkozom, hogy elkerül a szédülés, csodálkozom, mennyi a csillag, miként villódzik köröttem az éj, a dakszli is ott ül mellettem, hol rám néz, hol meg az égre, okos kutya ez!, tudja, mi a pálya, mi a dörgés meg az ősrobbanás, érzi ő is, amint világvégévé tágulunk, lassan álmosodom, tudom, ha elalszom, vége, annyi, harangoztak, benne leszek a helyi lapban, felvésik a nevem a kocsma korlátjára, „itt ivott először, aki ott halt meg utoljára”, mégsem zavar, ez csapda, tudom én, mert hülye azért nem vagyok, épp ez a nyugalom, ez az álmosság a kelepce, de egyszerűen fel nem foghatom, mi ezzel a gond, ha az ember elalszik és nem ébred fel többé, ezen a gyönyörű helyen, míg elszenderedését ilyen lelkes égitestek lesik, ugyan, miért ne volna szabad így, itt, és mondjuk épp most?, gondolom, lehunyom a szemem, és abban a minutában akkora édességben-melegségben van részem, amit a világ minden mazsolabora és ápolónője együttesen okoz, isteni, isteni a behavazott mező, „halálölelő téli legelő”, suttogom, és míg a parasztházban egyáltalán nem voltam tiszta, most úgy érzem, óraműpontossággal dolgozik az agy, nem egy, nem kettő körvonalazható gondolatom van, épp ellenkezőleg, folyamatos és logikus monológ zajlik, mi többet várhatna az ember?, az ész diadala és a szerelemérzés együttállásában, derűsen, félistenként elaludni, már nem is kell eltolni semmit, magától távolodik tőlem minden, én magam is, amikor éles vakkantásokat hallok, annyira élesek és közeliek, hogy fáj, nagyon, mintha kést döfködnének a fülembe, hallgatok, szokom, várok, a vakkantások egyre halványabbak, tudom jól, csak türelem kérdése, és egy idő után nem hallom már, s valóban, alig-alig hallik, amikor ráugrik valaki a mellkasomra, az inggallérom tépi, a pofámba liheg, nedves, szőrös, és kicsapott kóboreb-szaga van, mosatlan tányér és pállott vödör szaga, kinyitom a szemem, és látom, hogy a dakszli a mellkasomon ül, bámul a képembe, arasznyiról, néha vakkant és képen nyal, amikor újra lehunyom a szemem, már harapdál is, a fülem húzkodja, lökdösi a fejemet, egészen megvadul, kétségbeesetten őrjöng, képtelen vagyok odafigyelni a lassú, édes süllyedésre, a világ tágulása megáll, bezavar-bekavar a vakarcs, hol innen, hol onnan, haragszom rá, idegesít, pedig, mint utóbb, másnap rájövök, harcolt értem.
Az a koszos dugasz, az a kicsinységében is ormótlan töltött-zokni, akit két napja ismertem meg, aki valami okkult oknál fogva, az első órától kezdve mindenhová követett, addig-addig nyalta a képem, rángatta az irhám, a hajam, a gallérom, a lábam, addig harapdált, míg elegem nem lett, és felültem. Fogalmam nincs arról mennyi idő elteltével. Már nem haragudtam rá, a behavazott éjszaka nem tűnt már a világegyetem csodás és igazolható tágulásának, éreztem, hogy fázom, kiváltképp az ujjaim, hogy dermedt az arcom, kutyanyáltól szutykos a nyakam és a hajam latyakos, némiképp megszégyenülve és fáradtan talpra álltam, és éppoly öntudatlansággal, céltalanul, amint a ródlipályához indultam órákkal korábban, ezúttal a falu felé botorkáltam, a többire nem emlékszem.
Dél körül a kemencepadkán tértem magamhoz. Már csak két Aljosás volt a házban, a tulajdonost várták, hogy elszámoljanak. A többiek hazautaztak, a kérészlány is, a vadak pedig, ahogy később megtudtam, megvették az egyik szánkót, és két kanna pimpóval felszerelkezve lecsúsztak a mélyebben fekvő Újfaluba, hogy az ottani kocsma íz- és álomvilágát is felmérjék. Éreztem, hogy lázas vagyok, megmosakodtam, és a kutyát kerestem, amikor nem találtam, összepakoltam, felbaktattam még az aljasok szentélyébe, érdeklődtem ott is, aztán meg a legközelebbi busz után, egész délután boldog voltam, könnyed és fáradt, utazás közben gyakran bóbiskoltam, félálomban telt, gyönyörű és reményteli volt a napom.
A sovány kutya öt kövér tengerimalacot tett ki. A durva, drótszőrű típusba tartozott, mogyoróbarna és tarka volt. A farka fekete, a vége fehér. A feje, füle, törzse, a teste alaktalan. A kocsmáros úgy hívta: Derelye. Szemei aprók, szurokfeketék és fényesek. Az orra kerek és hideg. A szaga új bakancs, régi felmosóvödör és áporodott szikvíz szagára is emlékeztetett. A lehelete forró volt, és kimondani is szégyen, de neki köszönhetem az életem; ha az a kutya nincs, most nem írom mindezt, mert, mint oly sok részeg előttem, én is megfagyok. És igazat kell adni Tafynak abban, hogy egy kutya mindenképp kell az ember mellé. Igaza van: ilyen esetben egy barát se jelent segítséget, mivel valószínűleg velünk iszik, és velünk együtt fagy meg. Abban is egyet kell értenem, hogy ilyen esetben az ember macskája inkább eloldalog, sőt a nők többsége is.
De egy kutya semmiképp.

 
CENTAURI HOMO LIBERTATE

Fotó: Centauri

18 Comments:

  1. Eszméletlen!

  2. Ibolya Nagy

    A kedvencek közül is az egyik leg!

  3. Ibolya Nagy

    Isten áldjon Derelye!

  4. Hlatki Ferdinanda

    Filmként pereg le előttem ez a történet… 🙂

  5. Johann-Bajzát Orsolya

    Nagyon!!!!
    💙

  6. Mezőfi Helga

    Tökmagolajon pirított snidlinges főzőkolbász Erős Pistával. Mennyei lehetett. Olvasni is az volt, az elejétől egészen a végéig.

  7. Nagyné Ica

    Kedvet kaptam újból elolvasni. Szenzációs! Egyszer, ha már nem dolgozom, és màs feladatom sem lesz, csak téged olvaslak Cen’! Nem fogok unatkozni. 😊 Nem csodálom, hogy Ibolyànak ez az egyik leg…hááát van néhány nekem is. 😊

    • Akkor bel kell húznom, hogy ki ne fogyj az olvasnivalóból – hozok is mindjárt egy új regényrészletet, ha már egyszer újév van. És igen, Ibolya kéziratban is ebből kapott részletet (Derelyéről) 🙂 🙂

      • Nagyné Ica

        Igen, tudom, hogy Ibolya ezt kapja 😊

        Nem Te vagy lemaradva Cen’, hanem én. Mire mindent elolvasok, biztos vagyok benne, hogy lesz újabb és újabb. Nem fogunk hiányt szenvedni. De a régebbieket is élmény elővenni az újak mellett. 😊

      • Ibolya Nagy

        Végül nem kaptam, sajnos 😒

  8. Ibolya Nagy

    Nem véletlen hogy őt kértem, sejthetitek, bár ilyen temérdek kíncsbol nem könnyű választani 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."
  • HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."