FONO – Száz élet magánya

2020.02 Atlanti-óceán, Maubuisson

Hogyan élnél szívesen, kedvesem? Itt és most? Vagy inkább énvelem? Milyen nevek illata járja át álmodban a párnádat?


Nem vagyunk egyneműek s egységesek, mindannyian sokan vagyunk; száz énből verődünk össze mindannyian; s ha egyikünk a másikával találkozik, két nyüzsgő boly vegyül; ha az egyik ember a másikra vágyik, akkor egy egész ország ácsingózik a másik földje után; ha egy ember azt keresi, akit eddig nem talált meg, talán olyan birodalmat keres, ami létre sem jött még. Hogy létezik-e egyáltalán, nem tudhatod, de hogy nagy és gazdag, sokan lakják s te szívesen laknál benne vagy örömmel foglalnád el, az biztos.

Régen együtt voltunk sülve-főve. Időnként mind a mai napig összebútorozunk – én és más részeim. Ventura, a bennem lakó cinikus, aki okos, előrelátó, félelmetes, és részvéttelen. Tafy, aki meghalni született, naponta többször is,

aki annak százszorosát is érzi, aminek Ventura az ezredét sem.

A gyönyörű, hosszúlábú Atera Flamma, a bennem élő kreol nő, olthatatlan tüzem.

S a többiek.

Megdöbbenve látjuk, hogy nem öregedtünk semmit; úgy tűnik, halhatatlanok vagyunk – annak ellenére, hogy a tengerparti test, melyet most is lakunk, összeomlik egyszer. A testnek óra ketyeg minden percben, de mi ebben a testben-házban, ebben a vázban, a lét vázában, változatlanok s még mindig ifjak vagyunk. Tapasztalatlanok. Épek. Frissek. Sebeket és reményeket várunk.

Halálos sebeket.

És beteljesült reményeket


Fotó: Centauri

Bár Tafy máris (ismét) úgy érzi: elbaszta az életét.

Pontosabban elkúrták. Az egyiket biztosan. Már megint. Istenem, ha és amennyiben vagy, ha még nem döntött romba szorgalmam és kételyem, nagy tisztelettel kérdezem: vajon Te tudod, hogy most épp hányadszor? Ha valaki, te vagy a (mindenható) megmondhatója. Mert se én, se a többiek nem bocsátkoznánk efféle találgatásba. Inkább forgácsot számolok a fészerben, repedést az ez évi tűzifán, homokszemcsét a dűnesoron, inkább számolom Atera Flamma szemrehányó pillantásait, minthogy sorra vegyem, Tafy körül, Tafy mellett,

Tafyn kívül, Tafyn belül,

Tafyban hányszor romlottak el a dolgok. Volt, hogy napjában többször is. És minden alkalommal fatálisan. Természetesen. Természetesen és végzetesen. Ez benne (és bennünk is?) egyfajta konstrukciós hiba. Atomi bibi. Homeopatetikus, pszichoszimfónikus, szervizházi katasztrófa. Hormonális fogyaték.

Valami nagy, kisagyi gagyi.

Kedves ismeretlen! Olvasóm és olvasónk! Potenciális barát, ismeretlen katona, idegen nő, sóhajtott lány, LÉNY. Talán egyenest fénylény! A Te tiszteletreméltó és ragyogó léted magányát tükrözzük vissza. Főként Tafy. A Te hiányodat. Ma reggel, egész pontosan hajnalban, időszámításunk kezdete után (sokkal), erre jöttünk rá, míg Tafyt istápoltuk, előre megfontolt szándékkal, mindannyian, hogy kigyógyítsuk immár legalább századik önsorsrontó rohamából. Idegi riadalmából. Tegnap esti, testi-lelki rettegéséből, amit a közelítő tavasz okozott. Mi egyéb? Más okát nem látjuk.

Ami szép, az nehéz”

– így tartják ezen a környéken.

Nagyon szép nap volt. Hosszú és gyönyörű – akár Atera Flamma sima combja. Vagyis Tafy számára nehéz. Így hát hamarosan kétségbeejtő állapotba került. De ma, barátom, nőm, szeretőm, fénylényem, akit nem talál Tafy, akit üldözök én is, akinek Atera és Lea engem látna férfiként, akit egyszer megtalálunk, együtt, és külön-külön is, a Te nemléted bizonyosságának súlya nyomta, nyomorította ma reggelig Tafyt. Észre se vettük, de minket is.

A tudat, hogy nem létezel. Hogy mindig tévedünk. Együtt,

és külön-külön is.


Fotó: Centauri

De tegnap minden megváltozott. Feltámadt a szél, a dűneerdők lombja szárnyra kapott, hosszan és magasan repültek a falevelek a síkság fölött, madarakkal keveredtek-kavarogtak, ropogtak az ágak, pallók, ereszek, száz mérföld hosszban sziszegett a fű. A dűnék túloldalán három tenger dühöngött.

És egy kurva nagy óceán.

A parton egyik pillanatban a víz, másik pillanatban homokvihar tombolt. És érkeztek a felhők, nyugatról, egymás hegyén-hátán. Magas, hosszú, vaskos, sötétkék felhők. A sistergő eső hol keményen, egyenesen és lefelé esett, hol oldalrohamban, de néha a viharos szél felfelé hajtotta. Magasztos világvégi hangulat kerekedett. Ebből tudtuk, valami történni fog. Ha okosabbak nem is leszünk, valamit (talán) ismét megtudunk.

Tafy virrasztott az éjjel. A házban nem történt semmi. Az éjszaka mozgalmas volt. A dűnék odébb vándoroltak. Csigák vetődtek partra, gyökereket mosott ki a víz, kövek mozdultak el,

csontok jöttek föl,

cserepek estek le – és hajnalra a légnyomás. Tragikus mélységbe zuhant a higany. Percről-percre fogyott a levegő. Végül már a sirályok se repkedtek. 


Fotó: Centauri

A helyzet az, hogy nincs elfogadható magyarázat arra, miért is vagyunk még mindig együtt; ennyien, férfiak és nők, fiúk és lányok, vállalva a kockázatot, hogy lassan, de biztosan, vénemberekké és vénasszonyokká válunk mégis, végül lélekben is; egy tengerparti faházban szép lassan egymásra-őszülő, összeőrülő, szánalmas, hit nélküli konklávévá. Nem is gondolunk azzal, hogy nincs olyan osztály, amely az érettségi után együtt maradna. Nincs olyan vidéki gittegylet, ami előbb-utóbb ne húzna szét. Nincs barátság, szerelem, amely szét ne hullana tized annyi idő alatt, mint amit mi együtt töltöttünk már. Összeverődésünknek már az első pillanatban sem volt oka.

Maradásunknak sincs.

De ma hajnalban úgy rémlett, hogy szokatlan, a világon egyedülálló csoportunkra mégis adódik némi magyarázat.

??????

Alighanem mindnyájan várunk valakire. Ebben a házban, ezen a partszakaszon olyan őrültek élnek, mellesleg együtt, akik képtelenek megszabadulni az illúziótól, a közhelytől, hogy valahol – északon vagy délen, a jövőben vagy a múltban – párjuk van. Meghaladott elképzelés, hit, mítosz ez. De hát, akik itt vannak, beleértve engem is,

párjukat ritkítják.

Igaz ez akkor is, ha gyávaságukat – gyávaságunkat – vizsgáljuk. Mert ha ez a tucatnyi ember, Feno Barbitáltól, Atera Flammán át, Tafyig hisz abban az ideában, hogy valahol – a messzi és fagyos északon, vagy a mézgás és forró délen, a közeli jövőben vagy a távoli múltban – párjukra találhatnak, akkor miért nem indulnak útnak? Miért nem hagyják itt ezt a házat, a part 1112-es barakkját? És ha ezt a kérdést feltesszük, megtaláljuk az összetartó erőt! Mert

egy idea aurája,

a Te léted folyamatos feltételezése nem hoz létre kohéziót! Kedves olvasó! Potenciális barát! A legjobb szerető. A legszebb lány! A Legszőkébb, legfeketébb, leghosszabb. Vágyott ember, vágyott állat, vágyott lény. Mi más vagy te, ha nem fikció? Mikor hozzád beszélek, rád gondolok, tudhatom-e, ki vagy? Létezel Te (te) egyáltalán! Ugye nem. Hát

Te, mint axióma,

ha valamiként hatással lehetnél ránk, hülyék szinódusára, akkor bomlasztanál minket. Igyekezne mindenikünk mihamarabb felcuccolni, és nekivágni ilyen-olyan, soha-vége vándorutaknak, a szélrózsa minden irányába, de legalábbis annyi felé, ahányan vagyunk. Hogy egyszer, egy pillanatra átölelhessünk téged. Hogy csókot nyomjunk a homlokodra, hogy tök üres papírodra ráüthessük a bélyegzőnket, hogy egyszer –fáradtan, az élet derekán, vége felé, legvégében, északon vagy délen, a távoljövőben vagy a közelmúltban – kezet rázhassunk, vagy rád ismerhessünk. De! Bár a Te léted, feltételezésed mindenütt ott van, akár fenyőtű a pohárban, egyetlen helyen nincs soha:

itt és most.


Fotó: Centauri

Jelen vagy, burjánzol, benősz mindent a történelem előtti időkben; olyan hegyeket takarsz be, melyek majd a jövőben gyűrődnek föl; erdőket alkotsz olyan kontinensen, amit az óceán csak a jövőben szül meg. Egyetlen hely van, ahol magodat se találni: itt és most. Ez az itt, ez a most mindig ott van, ahol mi horgonyzunk. Jó ideje az 1112-es partmenti házban. Errefelé. Táblákban és képzeletben termeszthetünk, arathatunk, vethetünk, terjeszthetünk téged, bárhol, térben és időben, csak épp azon a talpalatnyi helyen és időben nem, ahol épp dekkolunk. Itt és most a legtöbb, amit tehetünk: hirdethetünk téged.

Tudja ezt itt mindenki

– szerintem. És ez félelmet szül.

A félelem a legádázabb összetartó erő.

Egyre vágyunk. Rettegésünk egy tőről, nemléted gyanújából fakad. Ha nem is tudom, feltételezhető: éppúgy félek, mint Tafy. Atera pontosan annyira, mint Barbitál. Rettegünk mind a százan szakadatlan. Minden fő- és mellékszereplő. Minden múltbéli és leendő. Minden ízem, összes énem. Porcikáról porcikára. És Te kedves barátom, nőm, szeretőm! Épp ilyen társulat örökös tagja vagy. Valahol, valamikor. Térben épp itt, időben messze. Vagy térben távol, időben épp itt. Az éterben. Képzeletünk hátsóudvarán. Épp százan vagytok ti is, és titeket se tart össze más, csak

a szorongás és a megszokás.


Fotó: Centauri

Alighanem éppúgy vágysz rám, mint én terád. Éppúgy hiányzik neked Tafy, bár nem ismered, sose láttad, és minden számítás azt mutatja, sosem fogod, éppúgy, amint Tafynak hiányzol. Elképzeled, magad előtt látod, érzed, szereted, kívánod. Elalvás előtt – nagyritkán, ha szerencséd van és remek napod – érzed még az illatát is. Úgy érzed, titkos és csodás dolog történik: nincs ott, mégis átölel – mikor magadat öleled, szégyenletesen és vadul, ha senki se lát. Érzed, amikor a hajad húzza. Sose kéred, engedjen el.

Mindig tudod, mikor van pocsék napja.

Néha jó előre azt is, mikor lesz végre kicsit jobban. Sose láttad, mégis gyakran érzed: téged néz – a távoli múltból. Igaz, messziről még, de lát már téged, a közeljövő utcasarkán. Ahogy a szemetes késődélutánból befordulsz a kivilágítatlan éjszakába. Azt is tudod, míg fiatalabb voltál, gyakrabban nézett egy kozmosz túloldaláról téged, és ez nyugtalanít. Félsz – miért ne félnél épp Te? Az idő halad, a jövő távolít, és te sürgeted Tafyt, esélyed így még rohamosabban csökken, még kevesebb lesz az, amit meghagyott neked a múlt, nehezíted Tafy dolgát, jó előre tönkre teszel feléd tartó kommunákat, barátokat, barátnőket; tisztább, egyenesebb utat akarsz, de nem látod

(nem látod?),

hogy egyenesen, tisztán és gyorsan csak a halál jöhet érted. Kétségtelen, ha senki más, Ő előbb-utóbb rád talál. Ugye nem gondolod: mindegy ki az, csak jöjjön már!

Előfordul, hogy holtbiztosan tudod: Tafy megint a mindennapi betevőd fölött sírt. Rákönnyezett a kenyeredre, rákönnyezett minden paradicsomkarikára. Tafy sóját, Tafy könnyeit érzed a szádban. Tafy szabadságának és fájdalmának savát-borsát. Egyszer-egyszer megesik: a szemedet is telesírja – a te szemed meg a tengert.

Még én se kellek, se egy férfi, se egy nő, Tafy se kell ahhoz, hogy Te is tudd: Tafy megint elbaszta. Hisz Te is. Ez van épp az 1112-es partmenti házban. Itt és most. Ott is, ahol Te olvasol. Ti olvassátok. Kábé százan.


Fotó: Centauri

Ki tudná megmondani, mi a neve Tafynak benned?

Mondd! Mi a Te neved önmagadban? Ha senki se hallja.

Hol élnél szívesen, barátom? Itt és most? Vagy jó ott, ahol vagy? Hogyan élnél szívesen, kedvesem? Itt és most? Vagy inkább énvelem? Milyen nevek illata járja át álmodban a párnádat? Bár megtudhatnám végre, mi a Te neved! Csak egyszer, csak egy illatról tudhatnám biztosan: igen, ez már a forró dél vagy a fagyos észak, a távoljövő vagy a közelmúlt, ez végre az, amire vártam, bár alig érezhető, talán csak néhány pillanatig marad, de nem vitás, ez végre a Te hosszú és kimondhatatlan neved félreismerhetetlen, egyszerű és nagyszerű illata!

Az volt a gond, hogy Tafy rólad gondolkodott – nélkülem.

Meg a higgadt és cinikus Ventura nélkül – túl sokáig. Elhitte talán, hogy eljött az idő, annak az ideje, amire én is várok, te is vársz. Hogy összecsapjanak a fejünk fölött a tér és az idő hullámai. Szűnjék meg az itt és most elszigeteltsége. Találkozzunk: Te meg Én. Mint két tehervonat, lassítás nélkül, frontálisan, egy pályahiba (téridő-zárlat) fölött ütközzünk össze. Ugyanazon út szélén szóródjanak szét karambol utáni kacatjaink. A Te zoknid legyen az én cipőmben.

Az én tollam, a Te tolltartódban. A Te tollad az én szárnyamon.


Fotó: Centauri

De mindig gond van, ha az egyik kommuna felkeresi a másikat.

Az efféle vizitnek két, bevált formája ismert.

A szerelem és a háború.

Nemritkán épp ebben a sorrendben.


Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


A Bróm-robbanás (Kék angyal novella)

FONÓ (keletkezésem története)

Ámorszérum – A szerelem ellenszere

Norma Lea zónatitka – A nő gyönyöre, boldogsága és boldogtalansága

Protonauták – Messiás a diliházban

Jégvágó (Magvető Kiadó, 2013)

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

 

16 Comments:

  1. Mekkora nagy öröm, hogy Tafy idevezényelt minket, sehol máshol nem akadhattunk volna erre a páratlan kincsre ☺️

  2. Annyira szép!!
    Annyira fájó!

  3. Ibolya Nagy

    Olyan jó lenne, ha a Fonó (fono) egy kötetben megjelenne!
    Újra olvastam a Brom-robbanast itt az imént és van egy kissé bővebb, részletesebb verzió, a Ligetben jelent meg, megkeresem.☺️

  4. Huh de bonyolult írás ez itt.
    “A helyzet az, hogy nincs elfogadható magyarázat arra, miért is vagyunk még mindig együtt; ennyien, férfiak és nők, fiúk és lányok, vállalva a kockázatot, hogy lassan, de biztosan, vénemberekké és vénasszonyokká válunk mégis, végül lélekben is; egy tengerparti faházban szép lassan egymásra-őszülő, összeőrülő, szánalmas, hit nélküli konklávévá.”
    Nos akkor Fonó jól megtanulta a leckét:-)
    “A szerelem pusztító és esztelen érzés, ami elveszi az ember szabadságát, állati kínokat okoz, s nem ad cserébe semmit, csak néhány röpke percet, de az a néhány perc se más, mint illúzió. Önök megtarthatják a szabadságukat és nyugalomra, boldogságra tehetnek szert nálunk. “(Ámorszérum)
    Megkedveltem Fonót- nem azért mert magányra buzdít, hanem mert olyan kapcsolatokat mutat, amibe belefér a szerelem őrülete, meg a tökéletes egyedüllét is az együttlétben.
    Jaj de imádtam azokat a srácokat az Ámorszérumban:-)
    Nem könnyű megérteni a történeteid Cen amit írsz az nehézsúlyú bunyó nekem- időről időre újra el kell olvasnom, hogy felfogjam és értsem.
    “A félelem a legádázabb összetartó erő- tényleg így lenne ?
    Korona vírus ide vagy oda, csapások és veszteségek nélkül nem lehet eljutni a tökéletes egyedüllétbe. Vagy inkább a tökéletes együttlétbe- ahogy Larusz ,Tafy , Erigon, Papilion meg Fono olyan tökéletes kommuna volt Aterával:-) Eljátszottam a gondolattal, hogy Atera karanténja vajon milyen lenne, nincs véletlenül egy ilyen történeted, valahol a fiókban mélyen elrejtve arra várva, hogy tökéletes izgalmas túlélési elixírt adj nekünk erre a helyzetre?

  5. Szabó Edit

    Ez a részlet nem ismerős. Úgy értem, hogy nekem új, nem olvastam még eddig sehol. Ugye, jól gondolom? (No, most aztán törhetem a fejem, hogy mit miért és miért pont úgy emeltél ki a szövegben, ahogy. 🙂 )
    De nagyon jó, hogy idehoztad és éppen most! Köszi!

    Szívesen olvasnám el azt a részt is majd egyszer, ahol te és az egyik szereplőd vitatkoztok, és a végén nevet cseréltek. Jól gondolom, hogy az később következik a könyvben valahol? 🤔

    • Ez zsírúj részlet – itt került publikálásra először 🙂 Gondoltam, adok valami extrát, míg lábadozom 🙂

      Jól gondolod, ez a részlet a regény utolsó harmadából való

  6. A Kék angyal novellád-igaz-már kétszer is kiolvastam…deee,most…😯
    A száz élet magányát olvasván,nekem ez lesz, lett a ” kedvenc” írásod…Minden benne van!🥰
    Regényeidre, pedig még készítem magam
    /sikerült aJégvágót is beszerereznem, igaz, picit
    kacifántos úton, deee meglett…🙃🙃/
    Minden jót!🌳🦋🕸🐦🦗🙃

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."