Eritrizmus és ritka színmutációk a madárvilágban

Eritrisztikus hím széncinege – szemből semmi sem észlelhető (Fotó: Centauri)

Eritrizmus és ritka színmutációk a madárvilágban

2021 január 14-én abban a szerencsében volt részem, hogy fotózás közben a dolgozószobám ablakában megjelent a széncinege (Parus major) egy rendkívül ritka mutációja, egy eritrizmusos hím, akiről aznap csupán egyetlen igen rossz fotót sikerült lőnöm (ITT). 15 napos várakozás, leskelődés, próbálkozás után végül sikerült ismét megfotóznom, erről részletesen beszámoltam ITT. Miután lőttem pár szép képet, a következő két napban további 6-8 esetben észleltem, és újabb képeket készítettem róla. Előre is türelmet kérek a hosszú cikkhez, de higgyétek el, megér ez a dolog ennyit.

Csak annyit mondok előzetesen, hogy ez idáig nem sikerült felhajtani sehol a világon egyetlen fotót sem olyan cinegéről, melynek tollazatában megjelenne a piros szín (ez az eritrizmus), de még adatot sem találtam, most már több mint 10.000 cikk átböngészése után sem.

Ezért változatlanul áll az ajánlatom: jutalmat adok annak, aki bárhonnan, bármilyen nyelven előkerít eritrizmusos cinegéről cikket, publikációt vagy fotót. Főként fotó érdekel, de a cikkek is fontosak! Hogy mi lesz a jutalom? Talán az idén megjelenő új kötetemből adok dedikált példányokat, a legjobb boraim közül áldozok be párat, s amúgyis, ajándékozásban viszonylag kreatív vagyok.

Továbbra is úgy tűnik, hogy Magyarországon eddig nem fotóztak ilyen madarat, de lehet, hogy a világon se.

Egyébként pedig egy ilyen megfigyelés nemcsak marginális érdekesség, lehet jelentősége is, de erről később.

Milyen színmutációk vannak a madárvilágban?

Eredetileg szerettem volna ezt is részletesen tárgyalni, de ettől most eltekintek, mert ez rendkívül összetett témakör, mivel az egyes variációk között sok az átmenet, és gyakran nem tisztázott, hogy melyik színmutációt hová sorolják. Az alábbi színmutációkat figyelhetjük meg vadon élő madarak esetében.

  • Alibinizmus
  • Leucocizmus
  • Flavicizmus
  • Xanthofilizmus
  • Melanizmus
  • Eritrizmus

Röviden ezekről a színaberrációkról

ALBINIZMUS: A leggyakoribb az albinizmus, annak is a részleges változata, amikor csak egyes testtájak fehérek a pigmenthiány miatt. A részleges albinizmus tarkabarka egyedeket eredményez. Teljes albinizmus esetén a madár tökéletesen fehér és a szem is piros (mivel az íriszből is hiányzik a festékanyag, így a hajszálerek vörös színe üt át). Gyakoriak a teljesen fehér egyedek, melyek azonban nem piros szeműek. Az albinizmus minden változatával találkoztam már, főként a házi veréb (Passer domesticus), a mezei veréb (Passer montanus), a fekete rigó (Turdus merula), a széncinege (Parus major) esetében. Gyakori a ludaknál, récéknél is, és viszonylag sok adat van fecskékről (én is láttam már többször albinó fecskét).

fehér holló albinó madarak

Az a bizonyos fehér holló (Corvus corax) (FORRÁS)

LEUCIZMUS: Első látásra a leucisztikus madár részlegesen albínónak is tűnhet, de nem szerencsés annak tekinteni, mivel a más a genetikai háttér, mint az albinizmus esetén. Ezek a madarak csak bizonyos testtájakon fehérek, világosak; jellemző rájuk, hogy nem a teljesen fehér szín dominálja a tollazatukat, inkább az elmosott, kifakult színek. Az ilyen madarak gyakran olyanok, mint normál színezetű fajtársaik, felismerhetők rajtuk a mintázatok, a faji bélyegek többsége is, de az egész madár olyan, mintha száz fokon kimosták volna. A fehér, a sárga, és rozsdás árnyalatok dominánsak.

FLAVIZMUS: Sok esetben nagyon hasonlít a leucocizmusra, alapvetően a sötét színanyagok részleges hiánya és a sárga színanyagok túlsúlya jellemzi. Az ilyen madarak jellemzően a normális színükhöz képest sárgásak, homok színűek.

MELANIZMUS: Bizonyos értelemben az albinizmus ellentétje, bár nem azt jelenti, hogy minden színanyagból több van: ez csak a sötét színekért felelős melaninnal van így. A melanisztikus egyed kültakarójában szokatlanul nagy mennyiségben jelenik meg, így részlegesen vagy teljesen sötétre, akár feketére színezhet olyan fajokat is, melyek normális esetben nyomokban sem mutatnak sötét színeket. A melanizmus is genetikai elváltozásoknak köszönhető, akárcsak az albinizmus.

A tőkés réce (Anas platyrhynchos) melanizmusa. Ezt a színmutációt a tenyésztők rögzítették is, smaragdréce réce néven ismert (én is tartottam már) (FORRÁS)

Melanizmusos fácán (Phasianus colchicus). Ez is egy igen szép mutáció, többször találkoztam vele a vadonban is, bár nálunk sosem lehet tudni, hogy természetes úton került oda, vagy tenyészetből telepítették ki. (FORRÁS

XANTHOFILIZMUS: Szokatlanul erős sárga pigmentáció. Hüllőknél találni erre igen szép példákat, de a madárvilágban is előfordul. A díszmadártenyésztésben kedvelt, és a tenyésztés során gyakran rögzített színmutáció (főként papagájoknál), amit lutinónak neveznek. Nekem is voltak lutinó madaraim, többek között ez a kecskepapagáj is lutinó, ahol a sötétzöld szín helyett sárga szín van. Vadmadarak közül a pintyeknél fordul elő, magam is láttam lutinó zöldikét például.

Lutinó kecskepapagáj (Cyanoramphus naovaezelandiae) (Fotó: Centauri) – Többek között kecskepapagájok miatt kellett annak idején elmenekülnöm a városból (erről részletesen írtam ITT)

ERITRIZMUS: Elsősorban a piros színanyagok túlsúlyát jelenti más színanyagok rovására. Arra nem esküdnék meg, hogy ez a legritkább az egész állatvilágban, de a madarak között szinte biztos, hogy a legritkább mutáció. Sáskáknál figyelik meg leggyakrabban, de előfordul leopárdoknál is. Madarak esetében egészen kivételes, legyen szó bármely fajról.

Mennyire gyakoriak ezek a színmutációk a vadonban?

Némelyik színmutáció viszonylag gyakori. Találtam 2014-es tanulmányt az ELTE oldalán, ahol a tavasszal Magyarországon átvonuló erdei szalonkákat (Scolopax rusticola) vizsgálták ebből a szempontból, és meglepő eredményeket hoztak ki. Természetesen a normál színezetű egyedek voltak túlsúlyban (82,5%), de flavisztikus egyedeket is szép számmal találtak (12,3%), a maradék 5,2% pedig melanisztikus egyed volt. Ezek meglepően magas értékek, és bár valamennyi színmutációval találkoztam már terepen, ezek a számok a terepi tapasztalatoknál jóval nagyobb gyakoriságot mutatnak. Albinisztikus, flavisztikus, melanisztikus egyedek valóban rendszeresen kerülnek azok szeme elé, akik sokat vannak terepen, ennek ellenére ezeket az egyedeket a szakirodalom is számon tartja. 2019-ben a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán tartott konferencián már felhívták arra a figyelmet, hogy a 2014-es vizsgálat eredményei unikálisak; a nyugat-európai országok több milliós szalonkaterítékében ugyanis csak elvétve fordulnak elő rendellenes színezetű szalonkák.

Egy biztos: míg számos színmutáció gyakoriságáról eltérő adatokat találhatunk, eritrizmusos madárról viszont világszinten is alig lehet felhajtani néhány adatot és képet.

Mennyire ritka az eritrizmus az állatvilágban?

Általában az állatvilágban valamivel gyakoribb, mint a madarak között, de bármilyen állatot találnak is, mely eritrizmust mutat, többnyire nagy feltűnést keltenek. Kivételt jelentenek talán a rovarok, mert rájuk kevesebben figyelnek, ráadásul úgy tűnik, hogy közöttük a leggyakoribb. Főként sáskákról találni sok adatot és képet, de vannak rózsaszínben pompázó nyulak, leopárdok, delfinek, ráják, nyércek.

Ez az egyik legkedvesebb – ez a nyuszi rózsaszínben pompázik (FORRÁS)

Eritrizmus a levelibékánál () (FORRÁS)

Eritrzimus egy sáskánál (FORRÁS)

A leopárdoknál is több esetben észleltek eritrizmusos példányokat, esetenként többet is egy régióban – ezeket nevezik eper-leopárdnak (FORRÁS)

Mennyire ritka az eritrizmus a madárvilágban?

Ahhoz mérten, hogy találunk “eperleopárdot,” rózsaszín delfineket, nyulakat és kiscicákat, a madarak körében rendkívül kevés a kép és az adat. Magyarországról egyelőre adatot sem találtam, a nagyvilágból pedig alig-alig néhány képet madarakról (széncinegéről egyáltalán nem). Az egyik legmeggyőzőbb fotó egy Maharastrában (India) megfigyelt házi verébről (Passer domesticus) készült, bár meg kell jegyezni, hogy a jól láthatóan vörös pigmentáltság ellenére itt nem beszélhetünk piros színről; ez inkább egy erős vörhenyes-barna (Forrás).

eritrizmus házi veréb

Nagyon szép ez a 2013-ban Kanadában fényképezett kék szajkó (Cyanocitta cristata), a rózsaszín árnyalataival. Azért is különleges ez a kép, mert a kék szajkó alapesetben nyomokban sem tartalmaz rószaszínt vagy pirosat. (Forrás

Igazán meggyőző példa eritrizmusra – szintén Indiából (2019) az alábbi kékarcú bajszika (Psilopogon asiaticus). Normál színezet esetén ennél a madárnál csupán a homlokon és a fejtetőn jelenik meg a piros szín. Ennél a példánynál azonban kiterjed a hátra, a mellre, a hasra, sőt a szárnyakon is megfigyelhető. (Érdekesnek találom, hogy a felvétel eddig mindössze 27 megtekintést ért el, s ebben már benne vagyok én is, az utóbbi hetek megtekintéseivel.)

2012. március 12-én Tucsonban fényképezte Eleani Padovani ezt a koronás verébsármányt (Zonotrichia leucophrys). A képen látni, milyen egy normális színezetű példány. Egyértelmű itt is a vörös pigmentek túlsúlya, de itt sem jelenik meg tisztán a vörös-piros szín. Ennél a fajnál is a “semmiből” jelenik meg a vörös pigmentáltság, vagyis alapesetben a legkevesebb piros sincs a madárban.

2018-ban rakták fel az RSBP egyik fórumára ezt a karvalyt (Accipiter nisus), aki valószínűleg szintén eritrisztikus példány. Itt is elsősorban a mellen és a hason jelenik meg a vörös, ezúttal is leginkább téglaszín.

rendellenes szinzetű karvaly eritrizmus

Találtam egy érdekes kezdeményezést is. A BTO (British Trust of  Ornithology) 2011-ben indított egy akciót a madárbarátok körében, hogy küldjenek be minden szokatlan színezetű madárra vonatkozó adatot és képet. Átnézve a termést – ahogy az várható volt – zömmel albinisztikus madarakat látni, köztük igen szép variációkat is, de eritrizmusra mindössze két esetben akadt példa; egy házi veréb esetén, aki kissé emlékeztet az Indiában fényképezett példányhoz: ennek is a hastájon jelenik meg ugyanaz a téglavörös szín; és egy közép fakopáncsnál (Dedrocopos medius), ahol szintén a hason jelenik meg, érdekes módon ugyanaz a téglavörös.

Két dolog látszik a BTO kutatásából: egyrészt az eritrizmus valóban rendkívül ritka, másrészt a kutatókat is foglalkoztatja a rendellenes színezetű madarak kérdése. 

Van-e bármi jelentősége a színmutációknak?

A megfigyelések többsége csak kuriózum marad illetve esztétikai élmény, mivel a színmutációs egyedek gyakran – nyilván szokatlanságuk révén – elragadóan szépek, de legalábbis különlegesek. Ez a motorja a díszmadártenyésztés nagy részének is, ahol ritka és szép színmutációkat igyekeznek rögzíteni tenyésztéssel. Ugyanakkor egyes színmutációk megjelenése egy populációban informatív is, leginkább az albinizmusra mondható el ez, mely egyértelműen genetikai okokra vezethető vissza. Jellemzően olyan madarak között jelenik meg, ahol nagy a területhűség, az újabb generációk sem vándorolnak messzire, gyakran ugyanott költenek, ahol kirepültek, és a populáció mérete is viszonylag kicsi, ezért hamar alakul ki beltenyészet, vagyis közeli rokonságban álló madarak is párba állnak.

A legjellegzetesebb példa erre a házi veréb (Passer domesticus). Egy házi veréb képes egész életét leélni néhány háztömb körül, így a párválasztásban sem kényes, hamar alakul ki egy 50-100 madárból álló törpepopuláción belül beltenyészet, és megjelennek a részlegesen albinó madarak. Ha ez a populáció szomszédos más csapatokkal, vagyis nem elszigetelt, akkor ritkábbak a színhibás egyedek, hisz a szomszédos csapatokból rendszeresen kapnak vérfrissítést. Így tehát az albinizmus megjelenése a beltenyészet egyik jele. Ilyenek – legalábbis egy időben ilyenek voltak – Budapesten a városligeti verebek, akik között számos albinisztikus egyedet fotóztam annak idején. Ugyanebből az okból, kisebb, elszigetelt területek mezei veréb-kolóniáiban is megjelennek tarka madarak (nála jellemzően a fejen mutatkoznak fehér tollak). A fekete rigónál (Turdus merula) szinte évről évre gyakoribb jelenség, holott jóval mozgékonyabb faj, mint a verebek. Csakhogy a fekete rigó urbanizálódása lassan kettészakítja ezt a fajt városi és erdei fekete rigókra. A városiak már nem vonulnak (az erdei fajtársak még mindig délre, zömmel Olaszországba mennek telelésre), és a verebekhez hasonlóan beállnak egy-egy parkba, néha egy-egy nagyobb belső udvarba. Erre találtam példát tavaly télen is Budapesten a Bokréta utcában, ahol fotóztam is egy albinisztikus hímet. Ebben az esetben is arról van szó, hogy a szűk körzetet egész évben tartó fekete rigók gyakrabban kötnek rokonházasságot, így hamarabb jelenik meg közöttük az albinizmus.

ALBINISZTIKUS fekete rigó Budapest 2020

Fotó: Centauri

Mivel minden faj esetében növeli a vitalitást és az ellenállóképességet, ha a populáció rendszeresen kap vérfrissítést, az albinizmus megjelenése érdekes, és szép, de alapvetően kedvezőtlen jel. Előrevetítheti egy-egy populáció összeomlását is, amikor már nemcsak színmutációkban jelenik meg az ideális genetikai változatosság hiánya, hanem a termékenységi rátát is lerontja. Nem véletlen, hogy épp a házi verebek között Európa szerte drasztikus állománycsökkenést mértek a nagyvárosokban. Mára a házi veréb az egyik legérzékenyebb fajjá vált, és ennek sok egyéb mellett az egymástól elszigetelődő populációk genetikai sivársága is oka lehet.

Genetika vagy táplálkozás?

Nem minden színmutáció valódi mutáció. Az albinizmus egyértelműen az, hiszen ott festékhiányról van szó. De mi a helyzet a sárga vagy a piros színt mutató egyedekkel? Szinte mindegyik verzióról elmondható, hogy genetika áll a háttérben, de ismerünk olyan eseteket is, amikor a táplálék összetétele változtatja meg a madár színét, így például amerikai pintyféléknél figyelték meg, hogy piros bogyók fogyasztása hozott létre „eritrizmust”. Ennek megértése különösen fontos az ablakomba járó széncinege esetében.

flamingók madárfotó madarak bird birds

Fotó: Centauri

A piros szín gyakran színezéknek köszönhető

Legismertebb példa a színezékek tollfestő hatására a flamingók esete. A flamingók voltaképp az apró rákok színanyagát építik be, s attól nyernek pompás vörös és rózsaszín tollruhát. Ha mással etetik őket, ha nem kapnak semmiféle piros színanyagot, kifakulnak. Ez egyébként jellemző a piros színű madarakra. A tigrispinty (Amandava amandava) is kifakul, de például a piros kanárit is „színetetik”, régen például őrölt paprikát kevertek a kanári lágyeleségébe vedlés idején. Így felmerülhet a kérdés, hogy az én cinegém nem evett-e valami pirosat? 

Összekente magát?

Ritkán előfordul, hogy egy madár összekeni magát véletlenül. Melanisztikus egyednek vélhetünk például olajszennyezett madarat vagy egy kéményből szabadult verebet, holott csupán szennyezést látunk, nem aberrációt. Felmerülhet ez a kérdés is.

Nézzük meg közelebbről! 

Eritrisztikus széncinegém (Parus major) elölről (Fotó: Centauri)

Így néz ki egy normál színezetű széncinege háta (Fotó: Centauri)

És így néz ki az eritrisztikus példányé (Fotó: Centauri)

Ha ezt a széncinegét megvizsgáljuk közelebbről, látjuk, hogy tökéletesen tiszta a tollazat, és a piros szín nem véletlenszerűen helyezkedik el rajta, de még a tollakon sem véletlenszerű a piros megjelenése; a hát fedőtollai nem egészen pirosak, hanem pirosan szegettek. A fedő- és pehelytollak szegettsége az egyik leggyakoribb jelenség a madárvilágban, és genetikai hátterű. Sok madár – ahogy a szaknyelv mondja – felhőzött. Van, ahol ez fajbélyeg is, így például a gyakori fülemülét (Luscinia megarhynchos) a jóval ritkább nagy fülemülétől (Luscinia luscinia) az különbözteti meg, hogy utóbbi mellkasa „felhőzött”. Ezt a felhőzöttséget a pehelytollak szegettsége okozza. Az én cinegém klasszikus felhőzöttséget mutat; pirosan felhőzött; ezt lehetetlen festéssel létrehozni. Akkor sem tudnánk, ha befognánk egy egyedet és megpróbálnánk ilyenre festeni.

Ha alaposan megfigyeljük, bizonyos szögből még a nagy fakopáncs (Dendrocopos major) egyszínűnek tűnő háta is felhőzött. A tollak szegélye világosabb, kékebb. Ugyanezt a felhőzöttséget látjuk az eritrisztikus cinegén is, csak épp pirossal. (Fotó: Centauri)

Szemtől szemben is gyönyörű – nagyon délceg (Fotó: Centauri)

Itt a gép sajnos nem jó helyre fókuszált, de így is remekül látszik a vörös felhőzöttség. (Fotó: Centauri)

A madarak mesterséges festése

Volt szerencsém madarak festésével, legtöbb esetben a széncinege festésével is kísérletezni, amikor a madáretetők madarait kutattam (természetesen minisztériumi engedéllyel, hisz védett madarakról van szó). Arra voltam kíváncsi, hogy a madáretetőre járó cinegék mekkora körzetben mozognak, ezért próbáltam megfesteni cinegéket, majd terepbejárás során rögzíteni, hogy milyen távolságon belül észlelem ezeket festett madarakat. A festés rendkívül nehézkes, ugyanis alapvetően két festéktípussal dolgozhatunk: vízben illetve zsírban oldódó festékekkel. Mondani se kell, a vízben oldódó szóba sem jöhet, hisz az első harmat, az első fürdés lemossa. De a zsírban oldódó festékek sem jók, mivel a madár naponta többször teljes tollászkodást végez, amikor is faggyúval keni át az egész tollazatot; így tehát a madár maga viszi fel az „oldószert” újra meg újra. A mellükön pirossal megfestett cinegéken már a második napon is csak egy „paca” látszódott, így a kutatásnak ez a része nem is vezetett sok eredményre. A kísérlethez használt spanyol birkafestéket akkoriban az MME Ragadozómadár Védelmi Szakosztályánál kutató Bagyura János ajánlotta (ők parlagi sasokat – Aquila heliaca – festettek vele). Összefoglalva: egy madarat festeni rendkívül nehéz, s még ha sikerül is, az a tollak szerkezete miatt sem tud annyira szabályos lenni, mint ezen a cinegén. A „festett cinege” elméletét tehát nyugodtan elvethetjük.

Ehetett-e valami pirosat a cinege?

Ehetett, de hogy a tollazatban nem táplálék miatt jelent meg a piros szín, az is biztos. Elég a flamingókra tekintenünk, és bármilyen színtáplált madárra, rögtön látjuk, hogy a táplálékkal bevitt színanyagok a test egész területének tónusát meghatározzák, és átmenetek sokaságán keresztül érvényesülnek; nem egy ilyen kicsiny területen, tollszegélyeken és rendkívül finoman és cizelláltan. Amit itt látunk, az genetika, s így valódi eritrizmus; azon belül is egy rendkívül szép, esztétikus megjelenési formája.

Eritrizmust tenyésztéssel is őrült nehéz létrehozni

A vadon élő kanári eredeti színe olajzöld, de ma már a kanáritenyésztőknél a legkülönfélébb színváltozatokat találjuk, köztük piros kanárit is. A leggyakoribb mutáció a sárga kanári (lutinó), ahol a tollazatban egyébként is jelenlévő sárga színanyagok a sötét színanyagok (melaninok) hiánya miatt juthat érvényre.

A bronzkanári a kanári vörös változatának egy továbbtenyésztett formája (Fotó: Centauri)

A tenyésztők évszázados álma volt azonban létrehozni, kitenyészteni egy piros kanárit. Kanárik millióit tenyésztették ez idő alatt, de a piros szín, az eritrizmus sehogysem akart megjelenni, annak ellenére sem, hogy tenyészetekben gyakoriak a beltenyésztések (a ritka mutációk rögzítésének épp a beltenyésztés az egyik alapja). Végül úgy sikerült „előállítani” piros kanárit, hogy sikeresen keresztezték tűzcsízzel (Spinus cucullata). Vagyis a tűzcsíz génjeivel vitték be a kanáriba a piros szín kialakulásának esélyét. Időnként fellángoló vita a tenyésztők körében, hogy a piros kanári tekinthető-e egyáltalán kanárinak, hisz végtére is, szigorú értelemben minden piros kanári hibrid, akkor is, ha habitusában és viselkedésében, testalkatában is tökéletes kanárinak tűnik.

kanári madárfotó díszmadár

Kanári (Fotó: Centauri

Azért is rendkívül érdekes példa ez, mivel a kanári alapszíne épp ugyanaz, amit az én széncinegém hátán is látunk: olaj- vagy olívzöld. Tehát ami a színezetet illeti valami genetikai hasonlóság kell legyen a két faj között (arról nem is szólva, hogy a sárga szín is jelen van mindkét fajban). Amit a kanárival millió és millió madár tenyésztése során mesterségesen sem sikerült létrehozni, ennek a széncinegének az esetében létrehozta az udvaromban a természet. Azért ez nagyszerű.

Más fajoknál is próbálkoznak a piros szín előcsalogatásával, így a legismertebb papagájfaj, a hullámospapagáj (Melopsittacus undulatus) esetében is. Kevesen tudják, de a díszmadarak számára is rendeztek a járvány előtt nagy világversenyeket, világbajnokságokat. Ezek igen komoly versenyek, több tízezer madárral. Körülbelül 18-19 éve volt szerencsém megismerni egy Nagy-Britanniában élő hullámospapagáj-tenyésztőt, aki nyert is Londonban ilyen világbajnokságot a madaraival, s többek között ő is próbálkozott a „pirosra tenyésztéssel”, annál is inkább, mert akkoriban az egyik nagy brit díszmadármagazin 1 millió font (!) jutalmat tűzött ki egy olyan hullámospapagájért, amelyben a legcsekélyebb mértékben megjelenik a piros szín. Bár az összeg kecsegtető, ez mind a mai napig nem sikerült senkinek.

Visszatérve még a kanárira. Ahogy korábban említettem: a vörös kanári is csak akkor vesz fel pompás vörös-piros színt, ha színre etetik, például őrült paprikával, ellenkező esetben fakó, néha egészen sárga lesz. A kanári esetében a genetikai háttér tehát mindössze azt biztosítja, hogy a madár képes legyen felvenni és beépíteni a tollazatába a piros színanyagokat, de hogy ez valóban megtörténjen, erőteljes színetetésre van szükség.

Ez a cinege tavaszra aligha lesz piros

A pehely- és fedőtollak szegettsége, a felhőzöttség néha egészen praktikus célokat szolgál, mint például a fenyőpinty (Fringilla montifringilla) esetében. A hím fenyőpinty ugyanis tavaszra pompás nászruhát vesz fel, méghozzá oly módon, hogy a vedlést megússza. Ezt épp a tollak szegettségével éri el. A kis tollak barna szegélyei egészen tavaszig fedik a hím pompás, mély, szénfekete és narancssárga színeit, de ezek a szegélyek apránként letöredeznek, így vedlés nélkül is egy idő után előbukkannak az élénk, erőteljes színek. Erről korábban részletesen írtam ITT. Ebben az esetben a fenyőpinty csupán kihasznál egy minden madárfajra jellemző folyamatot. A tollvégek folyamatosan kopnak, töredeznek. A széncinegénél is. Ennek egyébként van egy második funkciója is: a letöredezett, szinte mikroszkopikus tolldarabok egyfajta púdert képeznek a tollazat számára, és a faggyúmirigy zsírjának felvitele mellett szintén szerepet játszik a tollazat impregnálásában, vízállóvá tételében.

fenyőpinty fringilla montifringilla madarak madáretetés madáretető-térkép természet madárfotók természetfotók

Fotó: Centauri

Felhőzött hát a fenyőpintynél (Fringilla montifringilla) (Fotó: Centauri)

2018 tavaszán fenyőpintyekről készített fotókon mutattam már, hogy akár 1-2 hét elteltével is mennyire jelentős változásokon mennek át a hímek. Ugyanígy a szóban forgó cinege – bár az első fotó pocsék lett – mire megkerült, már kevésbé volt piros. A tollak további kopásával vélhetően március-áprilisra teljesen eltűnhet a hátából a piros. Eritrisztikus mivolta és szépsége frissen vedlett állapotában ütközhet ki a legjobban. A széncinegék régiónként is eltérő időkben vedlenek. Angliában június végén, Svédországban egy hónappal később (Lars Svensson, 1992). A madárbalkonra járó széncinegéim egy része még októberben is vedlésben volt, főként a fiatalok. Ezért nehéz megmondani, hogy ez a cinege mikor vedlik majd át, de legnagyobb valószínűséggel valamikor augusztus-szeptember környékén, és akkor, friss tollruhában minden bizonnyal jóval látványosabb és intenzívebb lesz a hát pirossága. Az sem zárható ki teljesen, hogy a piros – a széles szegélyek révén – dominál majd a háton. Jó volna ezt látni, de hát ez nem rajtam múlik. Vagy mégis?

Megtartani egy cinegét – ha lehet

Bár először úgy tűnt, hogy fronttal érkezett a piroshátú, mivel 15 nappal később  újra megkerült, sőt három napon át rendszeresen láttam (ezzel együtt is mindössze 20-25 másodperc állt a rendelkezésemre, hogy megfotózzam – kiszámoltam! 😊 ), van rá némi esély, hogy mégis környékbeli. Ha igen, és megússza a következő heteket, hónapokat, újra felbukkanhat. Tudni kell azonban, hogy a széncinege átlag életkora mindössze 3-4 év körül lehet, és madarunk már most sem fiatal. Nem tudni, mikor született, de nem 2020-ban, az biztos. Ezt látni a tollazatról. Tehát egy naptári éven már biztosan túl van. Ugyanakkor ereje teljében van (szokatlanul pompás, színezetében domináns, alfa-hímnek tűnik), így talán ellenállóbb a betegségekkel szemben, és ragadozóknak is kevésbé eshet áldozatul. Garancia persze nincs semmire a vadonban.

Ha valóban környékbéli, akkor valamit én is tehetek a közelben-közelemben tartására. A megoldás persze az odú. Méghozzá sok odú kell, mivel a széncinege számára alkalmas B-típus más gyakori fajok számára is vonzó, így például előszeretettel használják a mezei verebek, arról nem is szólva, hogy széncinegéből is akadnak más hímek, és lesznek más párok, tehát kellene legalább 20-30 odú a birtokra. Ha és amennyiben itt állna párba egy tojóval, akár vissza is találhatnám valamelyik odúnál, és az sem zárható ki, hogy a fiókák között is felbukkanna az eritrizmus. Színaberráció ugyanis gyakran öröklődik, és egy akkora fészekaljban, amekkorát a széncinegék nevelnek (néha 8-12 fióka egyszerre) egészen jó eséllyel üthet ki valamelyik fiókán az apai piros-gén.

Odútelepítés volna tehát a sürgős feladat, hisz a cinegék már most is revíreket keresgélnek. Ha minden igaz, és a meteorológia nem téved, újabb, minden eddiginél keményebb hideghullám érkezik pár nap múlva, február 10. környékén, amit mínusz 20 fokok, szélvihar és havazás kísér. Ez talán megint megnöveli a madárbalkon forgalmát, és talán a piroshátú is jön megint. Ha jönne, nagyságrendekkel növekedne annak esélye, hogy helybéli, vagány cinege, akivel találkozhatunk még, némi szerencsével akkor is, amikor nyár végén, ősz elején frissen-ropogósan öltözik pirosba.

A legjobbakat kívánva! Üdv: Cen’

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider


     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

                

    5 Comments:

    1. Szabó Mihályné

      Nagy örömmel láttam a szép fotókat! Igaz, kissé terjedelmesebb, de nagyon érdekes, sok újat bemutató az írásod, Cen’!!! Ismét tanultam!!! Köszönöm!!!

    2. Szurkolok, hogy sokszor találkozz még a “piros melírossal”!
      A részletes ismeretterjesztést nagyon köszönöm!! 🙂

    3. Lívia Zilahi

      És én még azt hittem rózsaszín nyuszi, meg béka csak a mesében van:-))) Micsoda gyönyörűségeket mutattál megint. A piros hátú cinege ha valahol a közeledben élt eddig is, akkor tojónak is lenni kell valahol ugye jól gondolom. Vagy ez a gyönyörű dominans alfa hím sima széncinegét választ majd? Az eritrizmus dominansan öröklődik? Izgalmas lesz őszig, vajon lesz-e sok kis piros hátú:-)))Egy aranyos gyerekdal jutott eszembe, a nád a házam teteje teteje, rászállott a cinege:-))))Biztos, hogy csak odúban fészkelnek és költenek? Eresz alá nem mennek?
      A bandázó verebek mindent visznek:-))))

    4. Kálmán Péterné

      Derekas munka volt becserkészni ezt a kivételes madarat.Ez a siker már járt neked! Nem is csodálom, hogy eltűntél mostanában. A kutatómunka is rengeteg időt igényelhetett. Azt hiszem mindnyájunk nevében köszönhetem, hogy megosztottad velünk. A hozzáfűzött írás is nagyon érdekes és sok új információt találtam benne. Minden jót és némi pihenést!

    5. Papp Anikó

      Szia Cen! Ezekkel a ritka fotókkal van még terved? Máshol is, szakmai körökben is publikálod a felfedezésedet? Itt van egy elütés, de lehet, hogy direkt. “Visszatérve még a kanárira. Ahogy korábban említettem: a vörös kanári is csak akkor vesz fel pompás vörös-piros színt, ha színre etetik, például őrült paprikával, ellenkező esetben fakó, néha egészen sárga lesz.” Őrület, hogy milyen színes és érdekes a világ! Köszönöm!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük