Valóban haszontalan a madarak etetése?

Fotó: Centauri

Nem igaz, hogy haszontalan a madarak etetése!

2020.08.29. Sokan találkozhattatok az utóbbi pár évben azzal a „hivatalos”, „szakértői” véleménnyel mi szerint a madarak etetése valójában „csak” a mi örömünket szolgálja. Érthetetlennek találom az efféle posztokat több okból is. Egyrészt – ha már szakmai szervezetek mondanak ilyesmit – szakértői szempontból is téves ezt állítani, másrészt

azt a trendi okoskodást hozza be a madáretetéssel kapcsolatosan is, ami széles körben dívik a sajtóban; vagyis legyen szó bármiről, kell mondani valami „földrerántó szakszerűt”.

Bütykös hattyúk Keszthelynél (Fotó: Centauri)

Ráadásul ökológiai szempontból ezek a szervezetek adósok maradnak néhány kemény ellentmondás feloldásával. Hogy csak egyet emeljek ki; az is agyonkampányolt téma, hogy miért káros a vízimadarak etetése. Az egyik érv épp az, hogy az etetőhelyeken gyülekező madarak (főként hattyúk) között járványok pusztítanak, és akkor sem vonulnak el, amikor azt megtehetnék. Rendben.

De megkérdezte-e valaki, hogy amennyiben ez igaz, akkor a vízimadarak etetésének terjedésével párhuzamosan miként képes például a bütykös hattyú töretlen állománynövekedésre?

Hisz amennyiben az etetés káros, annak az állomány csökkenését kellene maga után vonnia. De nem ezt látjuk. Akkor mégis mi a helyzet? Miért kell annyira óvni mindenkit az etetéstől?  

bütykös hattyú elterjedése magyarországon

A bütykös hattyú (Cygnus olor) elterjedése Magyarországon. Ma már szinte az egész országban találkozhatunk velük, és állománya még mindig növekedik (Forrás)

A bütykös hattyú a Dunántúlra települt be elsőként, első fellegvára a Balaton volt, de ma már az Alföldön is elterjedt. Ezt a fotót a Dél-Alföldön, a Nagy-Széksós-tónál lőttem. Rengeteg olyan helyen él, ahol az etetésük fel sem merül, s köszöni, ott is jól megvan (Fotó: Centauri)

Csak annyit akartam jelezni ezzel, hogy még első olvasásra relevánsnak tűnő figyelmeztetések sem mentesek súlyos ellentmondásoktól. De maradjunk most a téli madáretetésnél.

Szeretném összeszedni a legfontosabb alapvetéseket ez ügyben és olyan példákat, melyek azt igazolják:

igenis jelentős segítséget nyújtunk a madarainknak!

Milyen a madarakat etető ember?

Három „ellenvetést” olvasni madáretetés ügyben:

  • Madaraink maguktól is találnak elegendő élelmet.
  • A természetellenesen nagy állománysűrűség növeli a madarak közötti fertőzések kockázatát.
  • Kedvezőtlen körülményekre a madarak elmozdulással, elvonulással reagálnak.

A madáretetést is lehet rosszul csinálni, igen, de alapvetően csak három dolgot kell szem előtt tartanunk.

  • Ősztől tavaszig etessünk csak.
  • Főként a nagyobb forgalmú etetőkön időnként rakjunk rendet, tisztítsuk az etetőt, seperjük fel az etető alatt felhalmozódott maghéjakat.
  • És ami a legfontosabb: ha egyszer elkezdtük az etetést, a tél végéig legyen folyamatos a madaraink ellátása. Minderre, és egyéb trükkökre kitérek egy másik posztban.

De vissza arra a kérdésre, segítünk-e valójában?

fenyvescinege parus ater madáretető cinegék madáretetés

Fenyvescinge (Parus ater) a könyvtárszoba erkélykorlátján (Fotó: Centauri)

Nézzünk néhány alaptételt és néhány példát!

A madáretetés legfontosabb alapvetése szerintem az, hogy az ember a korábbiakhoz képest óriási területeket vont a saját hatásköre alá, így ezeket elvette a madaraktól. Ez világos. Minden gazdálkodásba vont terület csak igen korlátosan szolgálja ki a madarakat. A madáretetős ember ezt részben kompenzálja. Azt adjuk vissza, amit elvettünk, legalábbis részben.

A HIVATÁSOS TERMÉSZETVÉDELEM AZ ÉLŐHELYVÉDELEMRE HELYEZI A HANGSÚLYT

TERMÉSZETVÉDELEM CÍMEREÉpp az élőhelyek védelme szolgálja azt a célt, hogy több területet ne vegyünk el, illetve lehetőség szerint adjunk vissza elvett területeket. Ez progresszív irányzat a természetvédelmen belül, de mintha a hivatásos természetvédelem megfeledkezne arról, hogy ilyenkor is forrásokat szolgáltatunk vissza. Az élőhely nem esztétikai kategória. Egy élőhely attól olyan fontos egy-egy faj számára, mert az képes eltartani őt. Minden élőhely egy speciális étterem. Vagyis amikor a természetvédelem pl. nemzeti parkokat hoz létre, végső soron olyan élelmiszerláncokat vesz védelmébe, mely veszélyeztetett fajokat lát el. Ez egyfelől a természetvédelem legaktívabb mozzanata, a madáretetés felől nézve pedig nem más, mint passzív madáretetés. Védünk olyan területeket, melyek önmaguktól teremnek magot s bogarat; mindent, ami az ott élő vagy ott átvonuló madárfajok számára szükséges.

Tiltó tábla a szegedi Fehér-tónál (Fotó: Centauri)

MI A MADÁRETETŐK HÁLÓZATA?

A természeti területek nagyobb hányadának feltörése előtt hogyan nézett ki a madáretetőkre járó fajok számára a világ? Jelentős kiterjedésű élőhelyeket találtak, melyek eltartották őket. Ma már inkább csak mozaikok állnak rendelkezésükre. E foltok számát növeljük ezerrel és tízezerrel, amikor ezren és tízezren etetünk. Úgy is gondolhatunk erre, mintha egyetlen új élőhelyet hoznánk létre; egyfajta mozaikos élőhelyet, mely nem egybefüggő ugyan, de funkcióját tekintve mégis élőhelynek tekinthető.

A madáretetők hálózata voltaképp közösségi finanszírozásban működő mozaik jellegű privát nemzeti park.

Jellegéből, mozaikosságából fakadóan nehezebben mérhető, de aligha marad el jelentőségében egy tényleges élőhelyvédelmi-program vagy egy új nemzeti park létrehozása mögött.

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.22. (Centauri és 1200 társa :-) )

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.22. (Centauri és 1200 társa 🙂 )

VALÓBAN TALÁLNAK MAGUKNAK ÉLELMET A MADARAK?

Persze, ha azt állítjuk, hogy a madarak amúgyis találnának elég élelmet, akkor ez a mi közösségi nemzeti parkunk veszít a jelentőségéből. De egyrészt a fenti állítást, miszerint a madarak elől elvesszük a területek és táplálékforrások jelentős részét, aligha lehet cáfolni. Másrészt, ne tegyünk úgy, mintha a hivatásos természetvédelem ne etetne egész madártömegeket! S nem csak passzív módon, az élőhelyek megőrzésével, hanem aktívan is. Néha akaratlanul.

 

Itt csak két mondatban vetem közbe, hogy a természetvédők körében két alapvető irányzat biztosan van: az egyik, amit csak lehet, úgymond a természetre akar bízni, mondván, a természet jobban tudja, mit akar és mi jó neki. A másik irányzat erőteljesebb beavatkozásokat szorgalmaz, például szaporító programokat, visszatelepítéseket, mesterséges élőhelyek létrehozását és igen gyakran etetést is. Az első szemlélet radikális formája szerintem biztosan hibás. Egy olyan világban, ahol az ember az élőhelyek túlnyomó többségét megszüntette vagy feldúlta, nem a kivonulásunkra van szükség, hanem egy más irányú, de szintén aktív jelenlétre. Legalábbis egy darabig. A legüdvösebb a két szemléletmód közötti sávban mozogni.

NÉHÁNY PÉLDA ARRA, AMIKOR MI ADUNK ÉLELMET A MADARAKNAK

Miért lett nálunk az utóbbi évtizedekben annyi daru?

Évről évre halljuk, hogy ismét és ismét emelkedett a Magyarországon átvonuló, nálunk gyülekező és megpihenő darvak száma. De vajon miért? Nem egyszerűen arról van szó, hogy létrejöttek a nagy nemzeti parkok. A darvak gyarapodása jóval hamarabb megkezdődött, és pontosan ismerjük az okot. Paradox módon a daru számára épp az emberi tevékenység hozott pozitív változást.

daru költése magyarországonMíg az egykori mocsárlecsapolások megszűntették a fészkelőhelyeit, ugyanakkor épp a nagyüzemi gazdálkodás alapozta meg a daru-robbanást.

A kukorica termőterületének drasztikus növekedése, és az a monokultúrás gazdálkodás, ami ugyanakkor veszélybe sodorta többek között a túzokot. A kukorica betakarítása épp egybe esik a daruvonulás elejével. Ezeken a tarlókon igen nagy mennyiségben talál a daru hullott magokat. Ugyanez egyébként kedvez a vadludaknak is. Így tehát az ember, bár akaratlanul, de visszaszolgáltat valamit a darvaknak. Ha Magyarország nem gabonatermelő ország volna, hanem pl. gyümölcsöt és zöldségeket termelnénk, mára egészen kis számban jelennének meg nálunk darvak.

Még jobb példa az, amikor tudatosan segítik e mesterséges táplálékforrások létrejöttét. Észak-Amerikában szintén a darvak (kanadai daru) és vadludak az első számú nyertesei a brutális méretű mezőgazdasági területeknek.

Néhány észak-amerikai rezervátumban a termés 10%-át is lábon hagyják, amiért cserébe az állam kompenzálja a gazdákat.

Ebben az esetben azt mondhatjuk: a területek 10%-át kimondottan a vadmadaraknak vetik be (nemcsak kukoricával hanem kölessel is). Mi más ez, ha nem etető?

sarki lúd észak-amerika természetvédelem madárvédelem

Ézsak-Amerikában szintén kedvez a monokulturás mezőgazdaság a ludaknak, főként ott, ahol kint hagyják a termés egy részét (Forrás)

Ehhez hasonlóan nálunk is vannak ún. vadföldek. A vadásztársaságok sokszor azért bérelnek földeket, hogy azokat kimondottan a vadak számára vessék be haszonnövényekkel, búzával, kukoricával. Ezek is nagy kiterjedésű vadetetők.

A madáretetés aktív, intenzív formáit más esetekben is alkalmazza a hivatalos madárvédelem. A teljesség igénye nélkül: sok helyen etetik a telelő sasokat, Dél-Európában az etetéseknek is jelentős szerep jut a nem is olyan rég még kritikus állapotban lévő keselyű-populációk gyarapodásában, de arra is találni példát, hogy pintyfélék számára hagynak lábon napraforgótáblákat, így például a közeli Szlovéniában, ahol ennek nyomán lélegzetelállító fenyőpintycsapatok verbuválódnak.

VALÓBAN FELFOGHATATLAN MENNYISÉGŰ FENYŐPINTY SZLOVÉNIÁBAN TAVALY IS! – Ilyesmivel érdemes lenne próbálkozni nálunk is, de csak ott, ahol ekkora csapatok megfelelő éjszakázóhelyet találnak, vagyis nagy és nyugodt fenyveseket.

A FERTŐZÉSEK VESZÉLYE

Amint a vízimadaraknál, úgy időnként a téli madáretetőre járó madaraknál is hivatkoznak erre. Ismétlem: az etetőket valóban rendben, tisztán kell tartani, de mielőtt kétségbeesnénk, hogy “miattunk jönnek össze annyian, hogy mind meghalnak”, nézzük, hogyan élnek ezek a madarak az etetőkön kívül? Még a vízimadarakra is igaz, hogy mindig

nagy csapatokat alkotnak. Akár etetjük őket, akár nem.

Erre mondhatja valaki, igen, de nem táboroznak egyetlen egy helyen. De. Gondoljunk csak a vadludakra. Távoli területekre járnak ki, éjszakára viszont tízezer és tízezer lúd jön össze akár hónapokon át ugyanoda. Ez vajon nem fertőzésveszély? Mit tegyünk? Kergessük szét őket? Véletlenül se. Ez természetes, amint az is, ha bizonyos betegségek megfertőznek csapatban mozgó fajokat.

De mi a helyzet a téli madáretető fajaival?

Fotó: Centauri

Néhány kivételtől eltekintve a madáretetők madarai is csapatos fajok. Még a cinegék is. Igaz, laza bandákban mozognak, de nem ritkán több faj is társul, hozzájuk csapódnak néha csuszkák, fakuszok, őszapók, sőt királykák is. Mivel a cinegék ennek ellenére sem szeretik a zsufit, az etetőn igyekeznek kerülni egymás és más madárfajok társaságát, csak felkapják a magot, és elviszik. Így fertőzésveszélynek is kevésbé kitettek.

Ugyanakkor a verebeink és minden pintyfélénk zárt, összetartó csapatokban mozog. Az etetőn kívül is.

Nézzük a csapatméreteket is! Mennyi zöldike, tengelic, fenyőpinty, meggyvágó, csíz és egyéb magevő zsúfolódik össze egy etetőnél? Ha egy etető régi, jó helyen van, sok élelmet ad, és kemény a tél, akkor is csak kivételes esetben jönnek össze több százan. Ellenben a szabadban megfigyelhető pintycsapatok mérete ezres, sőt tízezres nagyságrendű is lehet (lásd fenyőpinty!).

Bár etetőre ritkán jár, de azért eszünkbe juthatnak a seregélyek is, akik akár százezres tömegű csapatokat is létrehozhatnak, és együtt éjszakáznak, jellemzően nagyobb nádasokban. Ott sem gond ez.

Ha etetéssel olyan fajokat trombitálhatnánk össze, akik egyébként távolságot tartanak egymástól évezredek óta, az valóban gond lehetne. De ki látott már egy etetőn egyszerre 20, 50 vagy 100 harkályt? Ki látott már az etetőn több száz vörösbegyet? Ökörszemet vagy szürkebegyet?

Alapvetően csak olyan madarak jelennek meg együtt, egy tömegben, melyek az etetőkön kívül is együtt, tömegben mozognak.

ELKÉNYELMESEDNEK A MADARAINK?

Egy madáretetőn akár olyan madár is hozzáfoghat a teleléshez, aki egyébként tovább vonult volna. De ez egyáltalán nem jellemző. Az etető madarait alapvetően két csoportra bonthatjuk.

  • Állandók
  • Vonulók

Jelentős részük (általában ez a nagyobbik rész) állandó. Magyarán: így sem, úgy sem menne el. Ez abszolút igaz a harkályokra, csuszkára, a házi és a mezei verébre, a balkáni gerlére, a városban élő fekete rigókra (a vidéken élők elvonulnak). Ezek a fajok tehát etetés nélkül is itt maradnak, csak akkor lényegesen nehezebb az áttelelésük.

Széncinege (Parus maior) (Fotó: Centauri)

Köztes csoport a cinegéké. Általában állandónak tartják őket, de ez csak részben igaz. Saját kutatásaim is igazolták – külföldi széncinege visszafogásával is –, hogy bizonyos időszakokban jelentős vonulási-hullámokat produkálnak, de általában csak a tél második felében. A helybéli cinegéink általában nem mozdulnak, viszont január-március között időnként sok új cinege vonul át rajtunk egy északkelet-délnyugat tengely mentén.

Elképzelhető, hogy egy orosz cinege egy klassz etetőnél megáll, és nem megy tovább Horvátország- Szlovénia felé, de az adatokból úgy tűnik, hogy a vonulási-hullámokat alapvetően semmi sem állítja meg. A tél kellős közepén váratlanul megjelenhetnek új csapatok, s épp oly váratlanul el is tűnhetnek.

A madarak mozgását, vonulási hajlandóságát ugyanis a táplálékforrás nem határozza meg kizárólagosan.

Sok egyéb tényezőből hadd emeljek ki egy olyat, mellyel szemben egy madár szinte védtelen. A fénytartam hossza és intenzitása brutális hatással van rájuk, méghozzá a hormon-háztartásukon keresztül. Ez olyan erős késztetést idéz elő, melynek képtelenek ellenállni; akkor is elindulnak, ha egy etető valóságos bőségszaru.

közép fakopáncs harkály etetőn

Közép fakopáncs (Denrocopos medius) (Fotó: Centauri)

Ennek fordítottja, amikor bizonyos fajok egészen korán már énekelnek, vagy nászmagatartást mutatnak. Őket korábbra kalibrálta a természet, és már csekélyebb fénynövekedés hatására is erős hormonális változások állnak be náluk. llyenek például a fakopáncsok, akik már januárban is dobolnak, odút készítenek, készülődnek, holott gyakran épp akkor a legkeményebb a tél. Viszont karácsonytól már hosszabbodnak a nappalok, és még ha mi ebből semmit sem érzékelünk, a harkályok hormonjai máris tombolni kezdenek.

fenyőpinty madarak madárfotó

Fenyőpinty (Fotó: Centauri)

Látványos példa a fenyőpinty is. Rutinos madáretetős jól tudja, hogy a fenyőpinty kiszámíthatatlan vendég. Egyszer százával jön, másszor egész télen egy sem mutatkozik.

De ha jól megfigyeljük, akkor nem is annyira kiszámíthatatlan! A fenyőpinty jellemzően akkor jön etetőre, ha leesik a hó! Ha aztán elolvad, eltűnnek ők is. Ő például valóban csak szükség, helyesebben végszükség esetén lepi el az etetőket. Nyilván kényelmesebb lenne ott lakmározni egész télen, mégsem tesz így. Itt is azt látjuk, hogy az etető lehetőséget kínál, amivel a fenyőpinty az indokoltnál kevésbé él. A saját mintázatát követi inkább. (Érdekes tudományos kérdés, miben áll ez a mintázat, s miért tesz így.)

S még egy példa. Kevesen ismerik etetőről a csicsörkét, holott a hozzá méretben is hasonló csíz néha tömeges a madáretetőn is. A csicsörke is megjelenik, de általában csak néhány példány, és évek telhetnek el anélkül, hogy az etetőre jönne. A csicsörke ugyanis valaha leginkább Dél-Európában elterjedt faj volt, mely lassú terjeszkedése során vált nálunk gyakori költővé. De tőlünk ősszel elvonul. Legalább három tényező szólna amellett, hogy az etetőkön is rendszeres vendéggé váljon.

  • Gyakori fészkelővé válva alkalmazkodhatott volna az éghajlatunkhoz, berendezkedhetne telelésre.
  • A madáretetés terjedésével egyre több helyen húzhatná ki a telet biztonságban
  • Mivel egyre enyhébbek a telek, a hótakarásos napok száma is drasztikusan csökken, a telelés egyre könnyebbé válik.

E három tényező együttesen szinte megköveteli, hogy évről évre több csicsörke mutatkozzon etetőkön. Hisz egyre kényelmesebb lenne. Ezzel szemben a csicsörke gyakorisága a téli madáretetőn épp olyan, mint húsz éve volt.

Őt sem sikerült elkényelmesíteni. 

citromsármányVégül egy utolsó, megrázó, személyes élményem a citromsármányokról. Kevés sármányos etető van, de nálam volt olyan tél, hogy ezres nagyságrendben jöttek össze. Igen szigorú tél volt, és feltűnt, hogy a sármányok gyakorlatilag az utolsó pillanatokig esznek, akkor is, amikor már szinte sötét van, és akkor sem mennek messze, csak felszállnak a házat övező fenyőkre. Tudni kell, hogy a citromsármány is állandó madarunk, de képes vonulásra is. Mégsem a vonulást választották, holott a helyzet igen válságos volt annak ellenére is, hogy etettem őket. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy amikor égve hagytam a lámpát a fészerben, ahol a lónak való szalmabálák voltak, éjjel is aktívak voltak! A fészerben szedegettek, míg kint hóvihar tombolt. Ha most azt hinnénk, épp azért nem mentek el, mert etettem őket, tévedünk. A sármányok egyébként is inkább behúzódnak védett helyekre, trágyadombok közelébe, istállókhoz, semmint elvonuljanak. Jobb, ha segítünk!   

Összefoglalva: a madarak mozgalmai sokkal összetettebb módon szabályozottak, semmint azt lényegesen befolyásolhatná a madáretetés. 

  VALÓBAN ELMOZDULNAK A MADARAINK?

Visszatérő érv, hogy amennyiben nem etetnénk a madarainkat, azok elvándorlással válaszolnának a kedvezőtlen körülményekre. A fentiekben tisztáztuk, hogy telelő madaraink nagyobbik hányada eleve állandó. Nincs az a kemény tél, hogy a verebeink elmenjenek. A cinegéinket talán megmozdítja kicsit, de a madaraink többsége bármi van is, helyben marad.

Arról részletesen írtam már korábban (ITT), hogy télen gyötrelmesen nehéz az apró énekeseknek bármiféle tartalékot felhalmozni. Még egy etetőn is kihívás ez kemény teleken! Madaraink – ellentétben a nyári időszakkal – napról napra élnek, többségüknek nincs kellő tartaléka elmozdulásra.

Kóborolhatnak, de töredékük képes arra, hogy jelentős távolságokat tegyen meg kedvezőtlen körülmények között.

Épp ezért van számos olyan szabályozás, mint az említett fénytartam-hormon szabályozás, mely épp azt célozza, hogy a madarak többsége akkor vonuljon, amikor még megteheti. Vagyis a tél közepén beálló extrém helyzetekre már nemigen tudnak elvonulással válaszolni.

Vannak persze fajok, melyek igen, de csak azok, akik a nagy hidegben is képesek depókat (zsírtartalékokat) felhalmozni, ezek jellemző és nem meglepő módon a nagyobb testű madarak. Tipikusan ilyen csoport például a ludaké. Ők képesek akár egy éjszakai havazásra is reagálni, s másnap már messze járnak, de kistestű, grammról grammra gazdálkodó pintyfélék és cinegék erre jóval kevésbé képesek.

Zárójelben, de fontos! Ráadásul ezek a nagytermetű madarak is éjjel vonulnak tovább! Megvan ennek is az oka. A nappalok rövidek, a táplálkozásra fordítható idő kevés, minden perc számít. És itt újabb problémára találunk: az etetők madarai közül gyakorlatilag csak a pintyfélék vonulnak (fenyőpinty, csíz, tengelic, zöldike), ők azonban nappali vonulók, tehát még azzal sem tudnak időt és lehetőséget nyerni, ha éjjel mennek délebbre. Ha mégis a vonulás mellett döntenek, minden a levegőben töltött perc az evés rovására megy, egyszóval rendkívül kockázatos. (Különösen érdekes, hogy az éjjel vonulók viszont miért nem merülnek ki, hisz ők meg aludni nem tudnak. Erről írtam részletesen a HOGYAN ALSZANAK A MADARAK? című cikkben.) 

fecskék madarak madárvédelem természetvédelem irodalom Centauri természet természetfotó

Fotó: Centauri

Sok példát találunk arra, amikor egy-egy faj állománya érzékeny veszteségeket szenvedett el váratlan, kedvezőtlen változások miatt. Ha feltesszük a kérdést: az etetés ilyen esetekben segített volna, minden esetben az a válasz: igen. De nem tudunk etetni bármiféle madarat. Évtizedes hatása lett a 2011-es nagy fecskepusztulásnak, amikor váratlanul hűlt le a levegő, és hosszan tartó szeles, esős idő jött.

Ez az eset arra is rámutat, hogy az elvonulás még jó kondíciók mellett sem mindig lehetséges. A fecskék képesek egyik napról a másikra lelécelni, s másnap már három országgal arrébb vadásznak. 2007-ben egy olyan időszakban, amikor a fecskék a legjobb kondíciójukat mutatják, mégsem tudtak elvonulni. Mivel esővel és igen erős széllel jött a front.


Gondoljuk át: télen a nagy lehűlések és havazások hányszor érkeznek erős széllel?

A kedvezőtlen változások gyakran „csokorban” jönnek, így telelő madaraink gyakran, ha kondíciójuk alapján képesek volnának rá, akkor sem választhatják az elvonulást. Legjobb esetben is ki kell várniuk. Ez a kivárás viszont épp oda vezet gyakran, hogy mire kedvezőbbre fordulnak a körülmények, már a kondíció nincs meg.

2013 tavaszán a visszatérő rigók, vörösbegyek, cigánycsukok jártak így. Sok területen azóta sincsenek csukok, s az énekes rigók is csak az utóbbi két évben szedték össze magukat igazán. Elvileg ők is reagálhattak volna elmozdulással.

Feltámadó rigók – Madarakat tizedelő időjárás és vírusok

fogoly perdix perdix

Fogoly (Perdix perdix) (Forrás)

Vagy ott van az egykor mindenhol gyakori fogoly esete, akit a 30-as és 40-es években első körben néhány szokatlanul szigorú tél tizedelt meg nálunk. És itt a „tizedelést” szó szerint kell érteni, ezt követően pedig az a nagyüzemi gazdaság, ami a darunak kedvezett, tovább rontott a helyzetén. Ma a fogoly az ország hatalmas területeiről teljesen hiányzik, és állománya továbbra is csökken. A fogoly is területhű madár, és hazai állományának megroppanását épp a területhűsége okozta. Amint területhűek a harkályaink, csuszkáink, a cinegéink többsége, de még a tengelicéink, zöldikéink, meggyvágóink jelentős része is, a verebeink, gerléink, és a legtöbb rigónk.

Mindehhez muszáj hozzáírnunk azt a közhelyet is, hogy az időjárás évről évre kiszámíthatatlanabb, ebből következően egyre gyakrabban állnak elő olyan helyzetek, melyek felkészületlenül érhetnek madárfajokat.

Összességében tehát a madaraink java hajlandóságot sem mutat elmozdulásra, másik része, ha akarna sem tudna odébbállni, s csak töredék az, mely etetés híján valóban a vonulást választaná.

Szóval. Ha valaki eddig úgy érezte, ténylegesen és személyesen segít madarak százainak a túlélésben, érezze csak továbbra is így.

Igyekeztem racionális érvekkel alátámasztani ezt az érzést. Mivel jóval több racionális-tudományos érv szól a madáretetős emberek komoly szerepe mellett, mint ellene, változatlanul nem értem, miért van szükség annak propagálására, hogy a madáretetés „elsősorban az örömünket szolgálja”, a madarak érdekeit kevésbé. Ez nem igaz.

Miért fontos ennek tisztázása? Itt egy általánosabb érvényű megállapítást is megkockáztatnék. A dolog „álracionalizálását” csak rosszul értelmezett szakmaiság és „komolyság” magyarázhatja, annak figyelembevétele nélkül, hogy végső soron a nagy kérdéseket is érzelmi viszonyunk fogja eldönteni. Annak idején az első madárvédelmi mozgalmak, a Vertse Albert-féle odútelepítési láz és a madáretetés is azt célozta meg, hogy tömegek tekintsenek rokonszenvvel a madarakra.

Nincs szükség ennek racionalizálására, két okból sem. Eleve racionális, hisz VALÓBAN védjük az etetéssel a madarainkat, másrészt pedig ma is szükség van érzelmi töltetre.

Centauri író writer author Magvető Kiadó irodalom regény könyv fotó madarak természetNézzük csak meg, ez a racionális, még inkább álracionális, szakértői, professzionalitást ajnározó kor mit oldott meg a nagy gondok közül? Bizony. Szinte semmit. És miért nem? Mert döntéseink jelentős részét továbbra sem racionálisan hozzuk meg. Hiába tudjuk régóta, hogy meg kellene állítanunk a felmelegedést, nem tettünk semmit. Mert a „lehűlést” nem lehet szeretni. Jóval beljebbb tartanánk, ha a kiegyensúlyozott éghajlat szerethető, „cuki” volna.

A madáretetés olyan modell, ahol emóció és ráció együtt van jelen. Kár ebből kivonni egyiket vagy másikat. Épp ezek a „kivonások”, ezek az indokolatlan lerántások vezetnek nagyban odáig, hogy összességében siralmas viszonyok közé jutottunk.

Kedves madáretető tulajdonos, tudd tehát, hogy jó modellben élsz. Szereted a madarakat, tetted racionálisan is védhető, s joggal érzed úgy minden nap, hogy te életeket mentesz. Hajrá, csak így tovább! És köszönet érte!

Madárbaráti üdvözlettel:

Centauri

Kérlek, oszd meg másokkal is! Ahol csak lehet. Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Image is not available
2018 tavaszát azóta is sokan emlegetjük. Az is egy olyan tavasz volt, amikor a segítségünk nélkül sok madár pusztult volna el.
fenyvescinege parus ater
20 év alatt egyszer sem voltak ennyien, s kitartottak egészen 2020 áprilisig, költeni azonban sajnos nem maradtak itt.
szarvas
10 years ago Planet Earth changed our view of the world. Now we take you closer than ever before. This is life in all its wonder. This is Planet Earth II.
Slider

Rodin gondolkodó Centauri
TERMÉSZET
"A változatosság
gyönyörködtet"
Írd meg, miről olvasnál szívesen!
centauri16@gmail.com
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Rodin gondolkodó Centauri
TERMÉSZET
"A változatosság
gyönyörködtet"
Írd meg, miről olvasnál szívesen!
centauri16@gmail.com
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Rodin gondolkodó Centauri
TERMÉSZET
"A változatosság
gyönyörködtet"
Írd meg, miről olvasnál szívesen!
centauri16@gmail.com
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Rodin gondolkodó Centauri
TERMÉSZET
"A változatosság
gyönyörködtet"
Írd meg, miről olvasnál szívesen!
centauri16@gmail.com
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Rodin gondolkodó Centauri
TERMÉSZET
"A változatosság
gyönyörködtet"
Írd meg, miről olvasnál szívesen!
centauri16@gmail.com
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
Image not available
previous arrow
previous arrow
next arrow
next arrow
Slider

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*

         

Élet-halál harc az ablak alatt – miért etessük a madarakat?

Hogyan alszanak a madarak? – földön, vízen, levegőben

                       

         

4 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Ismét nagyszerű volt, Cen’, hála érte!🐥🐦🦆🦉

  2. Szabó Edit

    Szerencsére én nem találkoztam olyan „hivatalos”, „szakértői” véleménnyel, mint amilyenről te írsz, a poszt elején, Cen’.
    Amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem ősztől tavaszig etetni a széncinegéket az erkélyen, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy jót teszek ezzel nekik. Nem tagadom, hogy sok örömet is szereznek, mert nagyon szeretem őket nézni, ahogy röpködnek vagy várnak a sorukra a falon állva, de nem ez volt az elsődleges szempontom.

    Jönnek ám néha nyáron is! Üldögélnek az erkélykorláton, vagy oda röppennek abba a sarokba, ahol télen az etető szokott lenni, de ilyenkor csak vizet találhatnak az erkélyen, ennivalót nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük