Cinegék határozása

 
CINEGÉK (gyakoriságuk sorrendjében)
Az etetők első – sok helyen leggyakoribb látogatói – a cinegék. Itt még könnyű a pálya, a madárhatározás nem okozhat nagy problémát, többek között azért sem, mert a cinegéket sokan ismerik. Talán azt gondolhatjuk, hogy nincs is szükség „cinkehatározóra”, de azért közöttük is akadhatnak olyanok, akik első pillantásra gondot okozhatnak; és persze olyanok is, akiket érdemes több odafigyeléssel keresni az etetőkön.
A HÁROM LEGGYAKORIBB

 
széncinege 1

Fotó: Centauri

Széncinege
A leggyakoribb és legnagyobb termetű cinegefaj (verébnagyságú). Két cinegénk van, amiben van sárga szín. Az egyik a széncinege. Összetéveszthetetlen: fekete mellénye és fehér pofafoltja miatt akár nagy távolságból is jól felismerhető. Kék szín a fejében egyáltalán nincs.

kék cinege

Fotó: Centauri

Kék cinege 
Jóval kisebb termetű, karcsúbb, rövidebb a csőre is. A sárga has és mell miatt emlékeztet a széncinegére, ám a feje azúrkék. Ő sem okozhat igazán problémát. A széncinege után a második leggyakoribb cinege az etetőn. A tél nagy részében inkább csak 1-2 példány bukkan fel, ám főként tél végén lehet közel olyan gyakori is, mint a széncinege

 
barátcinege

Fotó: Wikiwand

Barátcinege
Az ő tollazata tökéletesen elüt az első két fajétól. Nemcsak sárga nincs benne, hanem voltaképp más szín sem, azaz leginkább szürke, kivéve a fejtetőn a csinos fekete sapkát. Valamivel ritkább az etetőkön, mint a kék cinege, és még tél végén se lesz gyakoribb. Általában 1-2 példány jár egy etetőre.

 
RITKÁBB CINEGEFAJOK

 
fenyvescinege

A jobb oldali madár – látható a fehér tarkófolt (Fotó: Centauri)

Fenyvescinege 
A legtöbb etetőn mutatóban sem akad, ha mégis, akkor olyan helyen, ahol fenyvesek vannak a közelben. Esetenként az Alpok fenyőerdőiből „lezúdúl” síkvidékre is, ilyenkor szinte bárhol felbukkanhat. Általában csak 1-1 példány jön, néha viszont akár csapatok is járhatják az etetőt. Első ránézésre olyan benyomást kelt, mint egy kifakult és kicsi széncinege, mivel a széncinegéhez hasonlóan fehér pofafoltja van, ám a tollazatában szemernyi sárgát sem találunk. A legbiztosabb bélyeg, hogy a tarkóján fehér foltot visel. Rendkívül kedves és bizalmas madár 🙂 

Búbos cinege
búbos cinege

Fotó: Centauri

 
Szintén a fenyvesek lakója, ám még a fenyvescinegénél is ritkább, s vele ellentétben nem produkál nagy vándorlásokat sem. Az olyan etető, ahol ő is jár, kincset ér. Nagyon könnyű felismerni, főként jellegzetes bóbitájáról. Ő az, akit hangról is. Mindig izgatott kis madár, be nem áll a szája, és jellegzetes „bürrögését” könnyű megjegyezni. Ha lehet, még a fenyvescinegénél is bizalmasabb, nagyon könnyen enged szinte érintésnyi közelségbe.

 
EXTRA RITKA CINEGÉK

kormosfejű

Fotó: Wikiwand

Kormosfejű cinege 
Az ő esetében még a profiknak sem árt felkötni a gatyát. Hangról könnyebb megkülönböztetni a barátcinegétől, mint ránézésre. A kormosfejű voltaképp a barátcinege kiköpött mása, csak abban különbözik, hogy a torok kicsi fekete foltja valamelyest nagyobb, és nem olyan élesen körülhatárolt, mint a barátcinege foltja, továbbá a kormosfejű cinege szárnyában van némi fehér, ami azonban nem mindig látható jól. Hallottam már olyat, hogy etetőre járt, olvastam is, de én magam etetőn még sosem találkoztam vele. 

lazúrcinege

Fotó: Wikiwand

Lazúrcinege 
Róla 2018-ban még így írtam:
Ez a madár még sosem fordult elő az országban, legalábbis nem tudunk róla, ám feltételezhető, hogy 1-1 példány elvetődik ide, a nagy kékcinkés időszakokban, Szibéria felől, de még senkinek sem sikerült bizonyítani az előfordulását. Ő a kék cinege kék-fehér verziója. Szerintem gyönyörű, és azt hiszem, a földön fetrengenék a gyönyörtől, ha egyszer megpillanthatnám az etetőn. Azért veszem fel őt ide mégis, mert voltaképp csak idő kérdése, mikor akad valaki útjába az első magyarországi lazúrcinege. De nem árt tudni, ha valaki ilyet lát (esetleg jövőre), rögtön fényképezzen, mindegy milyen minőségben, csak legyen rajta a madár a képen, máskülönben könnyen lehet, hogy a lazúrcinege előfordulását nem fogadja el az erre hivatott testület. Egészen különleges helyzet, hogy volt már elfogadott előfordulása, amit később azonban törölni kellett, mivel a madárról kiderült, hogy nem lazúrcinege, hanem a kék cinege és a lazúrcinege hibridje volt. A két faj ugyanis tőlünk keletre keveredik is. Hozzánk ezidáig csak ilyen hibridek vetődtek el. Ennek a hibridnek ráadásul külön neve is van (bár nem önálló faj).

Azóta valóban bizonyították az előfordulását:

Új madárfaj Magyarországon a lazúrcinege

A következő lépés az lesz, hogy előbb-utóbb felbukkan majd valamelyik madáretetőnél! Figyeljetek tehát rá! 


pleskii v“Pleskii” (a kék cinege és a lazúrcinege hibridje)
Amit róla tudni kell, leírtam a lazúrcinegénél. A sárga szín szinte tökéletesen hiányzik a tollazatából. A színtiszta lazúrtól az különbözteti meg, hogy a szárnyában kisebb a fehér folt, de még inkább az, hogy a fejtető halványkék (míg a lazúré tisztán hófehér). Kezdésnek egy ilyen hibriddel is beérném. Sok reményt nem fűzhet hozzá az ember, 30 év alatt egyet sem láttam az etetőn, de mivel párszor már fogtak ilyen madarakat az országban, vállalkozókedvűek éberen figyelhetik az etetőjüket, hátha épp hozzájuk esik be egy. (Fotó forrása: http://sibirds.ru/v2photo.php?l=en&s=066100015&n=1 )

 
MAJDNEM CINEGE 🙂

őszapó

Fotó: Wikipédia

Őszapó  
Az egyik legkedvesebb habitusú madárka, és bár nevében nem, egyébként ő is cinegeféle, legalábbis rokonságban áll velük, s szívesen bandázik a vegyes cinegecsapatokkal. Évtizedekkel ezelőtt kuriózum volt az etetőkön, mivel a napraforgó feltörése nehéz a számára, de mióta divatba jöttek a cinkegolyók, egyre több helyen jelennek meg kedves kis csapatai. Buksi fejéről, és rettentő hosszú faroktollairól biztosan felismerhető (kis nyelesgombóc) 🙂

HASZNOS VOLT? SZÓLJ HOZZÁ! NÁLAD MELYIK CINEGE FORDUL ELŐ? HASONLÓK A TAPASZTALATAID A CINEGÉKKEL KAPCSOLATOSAN? 🙂 🙂
A PINTYFÉLÉKKEL FOLYTATJUK

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

     

    29 Comments:

    1. Szabó Edit

      De jó! Hát elindult. 🙂
      Szuper lesz, már látom. 👍 Köszönjük!

      Annak meg külön örülök, hogy a cinegékkel kezdted.
      A lazúrcinege tényleg gyönyörű! ❤ Ilyet eddig még képen sem láttam.

      • Az a “baj”, hogy eddig én is csak képen láttam 🙂

        • Szabó Edit

          Ne add fel! A mostani klímaváltozásos időben sosem lehet tudni.
          A következő télen hátha erre téved egy, és majd éppen a Te messze földön híres etetődet veszi célba. 🙂

        • Marsovszki Viktória

          : ) Nekem most van esélyem rá,, hogy élőben lássam! Vasárnap a Fehér-tón fogom “vadászni”, éberen figyelni a daru-renegteg mellett Lazúrkát. Figyelek a hófehér hasára és feje búbjára, de, ha hibrid lesz, az sem esik rosszul. 🙂 Ha… mégsem jönne át Szatymazra, megmutatni nekem magát, bár az csak egy ugrás Sándorfalváról, akkor pedig abban bízom, hogy a tél folyamán idejön a szentesi etetőmre! Teljesen föl vagyok készülve a fogadására! Juj, de izgulok, hogy tudjak képet küldeni róla neked, Cen! Ha idén nem, hát akkor jövőre úgyis idecsalogatom, ha addig le nem lép megint… Mekkora a valószínűsége, hogy tényleg letelepedjen itt nálunk, és szaporodjon?

    2. Nagyon tetszik!😃Új vendégünk van,hasonlít a harkályra csak zöld,nagy,és igen hangos…a szotyit eszi,a kicsiket nem bántja…

    3. Ibolya Nagy

      Tökéletes számunkra, akik nem vagyunk profik, de szeretjük és etetjük őket! (kortól, nemtől függetlenül😊) Hála érte!🐦🐦🐦

    4. Hrabecz Ildikó

      Az MME madárhatározóján szocializálódtam, úgyhogy a lazúrcinege és a hibridje teljesen új infó számomra! És milyen gyönyörűséges a lazúrcinege!!!!
      “…azt hiszem, a földön fetrengenék a gyönyörtől, ha egyszer megpillanthatnám az etetőn.” – Ezért a mondatért külön hálás vagyok, annyira hasonlóan gondolom. Bár nálam inkább a szívdobbanás-kihagyás a jellemző egy-egy látni óhajtott madár megpillantásakor, erős kézremegéssel megspékelve, ami nem igazán kedvez a fotózásnak – de kellenek a kihívások is. 🙂
      Legutóbbi ilyen esetem kb. 3 hete egy uráli bagoly megpillantásakor volt (12 méterre, mindössze 2,5 m magasan) – azt hittem elájulok, amikor megláttam. Egy hétig tartó adrenalinlöketet adott a látványa, és hogy még normális fotót is csinálhattam róla. 🙂

    5. Szabó Edit

      Folytatod majd ezt Cen’?
      Jöhetnének azok a pintyek… 🙂

    6. Patai Mária Zsuzsanna

      Miért kopognak (bőszen) az ablakon? Főleg nyár közepén tapasztaltuk!

    7. Selmeczy Anikó

      Nagyon örülök a cinege határozónak, a napokban mintha kicsit több madár jött hozzánk, remélem,közelednek!

    8. Kovács Attila

      Sziasztok!

      Nagyon szépen köszönjük az összefoglalót. Ha megengeded kiegészíteném a barát- és kormosfejű cinege közti különbséget avval, hogy a csőrtővén a barátnak fehér folt van, ami a kormosnál hiányzik. Azért gondoltam, hogy ezt megírom nektek, mivel nekem csak ez a bélyeg segít megkülönböztetni a két fajt. 🙂 Kellemes ünnepeket kívánok!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük