• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Folyamatos alkony – egy korszak vége

2021. Csíz (Carduelis spinus) a madárbalkonon az utolsó hetekben (Fotó: Centauri)

2021.02.25. Folyamatos alkony

Sokat vártam azzal, hogy összefoglaljam az idei madáretetési szezont. Ennek egyik oka az volt, hogy olyanná vált a lét a tél végére, mint egy sziklafal; ahol olyan párkányt keresek, melyen legalább megpihenhetek, még ha feljebb jutni nem is lehetséges. Hazudnék, ha azt mondanám: megtaláltam ezt a párkányt, és megvetettem rajta a lábamat. Talán több idő kell hozzá. Talán később sikerül nézőpontot váltanom, és sziklafal helyett tágas tavaszi fennsíknak érzékelem majd a világot – ha igazán berobban a tavasz.

De nem várok tovább, mert ez vagy bekövetkezik vagy nem. Nem tudhatom. Annyit tudok (sejtek inkább), hogy rossz érzéseimet sok kedvezőtlen jelenség együttesen erősítik,

  • a járványhelyzet,
  • az, ahogy erre reagálunk,
  • a közélet teljes szellemi leépülése,
  • az ideológiák térhódítása,
  • személyes küzdelmeim,
  • és az a környezeti krach, mely minden korábbinál látványosabb.

Úgy érzem, ott, ahol a panaszkultúrát fullra járatják már régóta, az egyedül felelős magatartás – például egy író részéről –, ha a megértésben és alternatívák megtalálásában segédkezünk; ha ez nincs, jobb hallgatni, így aztán most is jobb volna hallgatnom. Mégsem várhatok tovább, hisz tovább hallgatni olyan volna, mintha félbehagynék egy mondatot. Annál rosszabb pedig nincs.

A sok kedvezőtlen jel és jelenség közül talán a környezeti krach érint a legrosszabbul. Távolról nézvést, főként azok számára, akik nem kötődnek semmiféle módon a madárvilághoz, valószínűleg értelmezhetetlen marad, miért nyomaszt ennyire erősen, mondjuk a zöldikék hiánya.

37 éve figyelem intenzíven a madarakat. Évtizedek óta etetek. Kutatok, jegyzetelek, fotózok. De ilyet sosem tapasztaltam.

Szeptember óta kevés a madár. Nekem, aki fogalakozott populációdinamikával is, nem kell magyarázni, miként változik évről évre egy-egy faj állománya, hogyan ingadozik, hogyan keletkeznek hullámvölgyek és hullámhegyek. Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy ezúttal is csak egy erős hullámzásról van szó, nincs semmi, ami erre utalna. Február elején megjött a tél is, volt kemény fagy, havazás, minden, ami tél végén kell. Mégsem voltak madarak. Nem egyszerűen kevesebben voltak, hanem évtizedeken keresztül tömeges fajok maradtak el teljesen.

Újabb kép a kék cinegékről – ők sem jöttek többen (Fotó: Centauri)

A téli madáretetők madárállományának – időjárástól függetlenül is – van egy dinamikája, tél végén például (jellemzően februárban és március elején) kedvező, enyhe időjárás esetén jelentős növekedést láthatunk, mivel tél végére kimerülnek a táplálékforrások. Különösen látványos az emelkedés akkor, ha a tél vége bekeményít, amint az idén is. Ilyenkor csaknem minden faj létszáma jelentősen emelkedik, s ha addig nem is, ebben az időszakban megjelennek a csapatosan mozgó fajok, főként pintyfélék, zöldikék és tengelicék nagy számban, gyakran a csízek és fenyőpintyek is.

Mindebből az idén már semmit sem érzékelhettem. Évtizedek óta először fordul ez elő.

2018 tavaszán még az évtizedes forgatókönyv szerint jelentek meg a madarak az etetőn, még ha nem is olyan brutális tömegben, mint 2000 körül vagy a kilencvenes években. De itt voltak. Most azonban életemben először tapasztaltam, hogy nincs házi veréb egy darab se! A tömeges zöldikéből mutatóban sem akad. Ugyanez igaz a tengelicére. És a fenyőrigóra.

A februári hidegbetörés után mindössze 4 csízzel és 2 fekete rigóval gazdagodott az etető. Alapvetően semmi sem mozdult, ami elképzelhetetlen akkor, ha a környéken vannak madarak. Régiónként persze eltérő lehet a helyzet, mégis: akár egy ilyen lokális negatív csúcs is lehet nagyon rossz előjel.

Az egyik új vendég egy öreg, hím fekete rigó (Fotó: Centauri)

Van két szempont, amit érdemes elkülöníteni. Az egyik a régiókra is kitekintő tudományos szempont. Az talán jobb eredményeket mutatna. A másik a személyes vonatkozás. Az, hogy személy szerint rosszul érint, és tartós szorongással tölt el, hogy letagadhatatlanul, nyilvánvalóan, és brutálisan itt van az ablakomban, az udvaromban egy változás; hogy előfordulhat olyasmi, amit legpesszimistább forgatókönyvem alapján sem képzeltem el. Soha. Mert olyan, hogy gyakori, tömeges fajok tűnnek el „összehangoltan”, nyomtalanul, olyan egyszerűen nincs. 2020-2021 telén mégis megesett.

Napok óta töprengek azon, hogyan lehetne ezt érthetően lefordítani bárki számára. Attól tartok, nem lehet. Képzeljétek el, hogy egyszer csak eltűnik a Dunából a víz. Jön egy nyár, amikor egyáltalán nincsenek felhők. Jön egy tavasz, amikor elmarad a virágzás. Mindez persze túlzás, de csak ezzel írhatom le, milyen végigcsinálni úgy egy egész telet, és a végére érni úgy, hogy nincs egyetlen házi veréb, egyetlen zöldike, egyetlen tengelice se. Itt valami rohadtul nem stimmel, az biztos.

Mindez az sugallja, hogy véget ért – vagy a végéhez közeledik – az a korszak, amikor lokálisan még javítható volt sok minden. Amikor az ablakban, az udvarban, a birtokon segíthettem sok faj szaporodását, telelését, túlélését; itt, helyben. De hogyan segítsem azokat, akik eltűntek már? Milyen lesz az a világ, ahol hiába rakok ki odút, nem lesz, aki elfoglalja? Hiába várom terített asztallal a telelő madarakat, egész télen csak egy maroknyi, helybéli csapat lézeng rajta.

Keresem, mi lehet az, ami mindennek értelmet ad – s csak remélni tudom: megtalálom.

És egy fiatal fekete rigó (Fotó: Centauri)

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider


     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

    10 Comments:

    1. Szabó Edit

      Biztosan jó helyen keresed azt a párkányt?
      Nem lehet, hogy már túl mentél rajta, csak nem vetted észre? Nézz körül jó alaposan!

      Ide 1-2 hete több széncinege jön enni, mint régebben, pedig a szomszéd háznál felfedeztem egy új etetőt is.
      Én ennek – mindkettőnek! – örülök. 🙂

    2. 😔 Alig volt madár az etetőn nálam is.
      Pár cinke,feketerigó pár,verebek alig-alig,
      s két ökörszem…😒

    3. Lívia dr. Zilahi

      Odébb álltak a madarak- valahol vannak biztosan, ott ahol nekik jó valamiért. Megváltozott a madarak szokása-Te biztosan tudod mitől. Mi az olvasók csupán reméljük, hogy rájössz mi az és megosztod velünk. Abban a környezetben, ahol most élek, feltűnt, hogy csupán délelőtt jönnek a kopasz ágakra a varjak, szemezgetnek a földön , más fajtát nem látok- no nem mintha fel is ismerném ki jött még ide vendégségbe. Eltűntek a falak mögé az ez emberek és nem jönnek a madarak sem, micsoda együttállás:-))bocs a hülye hasonlatért. Kiürül a tér ahol élünk. Ember, madár egyformán reagál. A kacsákat sem látom a patakban, pedig meleg van , süt a nap és sem reggel, sem délután sem futok velük össze. Valahol a hiány helyett próbálom megérteni , most ez van. majd megjönnek. A Te terített asztalod ismerik, biztosan meglátogatnak majd. Nagyon szépek a fotók ismét.

    4. Ibolya Nagy

      Nem is emlékszem, hogy valaha olvastam már tőled ilyen rosszkedvű, lemondó írást és ettől én is szomorú lettem.
      Az a néhány gyönyörű fotó a vigasz. Reménykedjünk!
      (panaszkultúra – létezik ilyen szerencsétlen kifejezés?)

    5. Marsovszki Viktória

      Az én etetőmön két széncinegét láttam az idén, és még néhánynak fedeztem fel a nyomát.
      Ugyanazt érzem, mint te. Nagyon nyomasztó, hiányoznak!
      Megtudtam, a Ligetben etetnek és fotóznak madaraakat, így oda jártam etetni, itatni, gyönyörködni.
      Itt láttam életemben először “élesben” őszapókat, zöldikéket, tengelicét és széncinegéket tömefgesen. Hullámokban jöttek ide is. Volt, hogy napokig nyomukat sem lehehetett látni, aztán elözönlötték az etetőket.
      Ez némileg enyhítette, de nem tudta azt az űrt betölteni, ami az itthoni etetőmön tátong.
      Félelmetes, igen!
      Pár éve figyelem Vándor vadkameráját is az erdei (Pilis) etetőjénél, sajnos ott is megfogyatkoztak az etetőre járó madarak.
      Nem tudom a statisztikák mit mondanak a madarak számának alkulásáról? El sem tudom képzelni, mi oka ennek?

    6. Kálmán Péterné

      Kedves Cen’!
      Engem is meglepett az írásod hangulata. Mint már említettem, közvetlenül erdő mellett lakom, az elmúlt évben először hagytam itt ki egy telet. Rendszeresen, évek óta tetem a madarakat, tapasztalatom a Dél-Alföldről:
      – A cinegék vonatkozásában nem tapasztaltam negatív tendenciát, nagyon sokan jöttek
      – Őszapó csapatom is rendszeresen naponta kétszer látogatott meg ugyanazon a vonulási
      útvonalon.
      – Mezei verebek valamivel kevesebben jöttek, házit nem láttam.
      -Fekete rigók változatlanul sokan vannak, bár január elején kerültek elő nagyobb
      létszámban, már a fészkelőhelyekért megy a harc.
      -fenyőrigókat(csak párat) a napokban észak felé vonulóban láttam a nyírfák tetején
      megpihenni, míg keményebb teleken időztek is a rigók etetésén.
      – Zöldikét most egyáltalán nem láttam, az utóbbi években már egyre kevesebb volt,
      pintyeket, csúszkát csak mutatóban.
      Összességében a cinkéken, rigókon kívül megegyeznek az észrevételeim a tapasztalataiddal. Valóban igaz lenne, hogy csak a “maroknyi helybéli csapat” látogat meg? Bízom benne, hogy csak az időjárás szélsőségessége miatt maradnak el a vonuló fajok. Mintha “hullámvasúton ülne az időjárás”. Embert, állatot egyaránt igénybe vesz és késztet változtatásra. Nehezen viselem, hogy minden de minden ilyen rohamos ütemben változik és nemigazán jó irányban.

    7. Papp Anikó

      Szia Cen! Ma vettem a kezembe életem első fáintos költőládáját, madárbalkonját egy nagyon kedves természetbaráttól. Nála madár dömping van. Itt Zalaapátiban pedig a hóvirágok vígasztalnak bennünket. Kitartást a párkányig!

    8. Patai Mária Zsuzsanna

      Azt írtad ki, jó, hogy itt vagyunk. De te vajon itt vagy-e?

    9. Szerencsére nálam voltak zöldikék és tengelic is elég sok, de cinegék nem nagyon jöttek. Felénk elég sok volt a fenyőrigó. Hétvégi kirándulásomon a Kab-hegyen is nagy csapatokat észleltem. Sajnos fenyőpintyet nem láttam még az idén.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük