• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Csodálatos madárzene a bulváros távolságtartás oltárán

Csodálatos madárzene a bulváros távolságtartás oltárán

Ha a sajtókritikára nem vagy kíváncsi, akkor egyből rátérhetünk a lényegre: a madárzene lenyűgöző világára ITT. H a viszont tudni szeretnéd, miért veszem elő ezt az írást megint, akkor jó szívvel ajánlom az alábbi sorokat is. 


2020.11.28. Személyesen is láttam (nem is egyszer), amint a hallgatók sírva fakadtak e madárdalok hallatán. Komolyan! Olyan is volt, aki negyedórával később is hüppögött. Mert itt olyasvalamivel szembesülünk, amit a legelvetemültebb természetimádó sem gondolna. Szembesülés ez, és bizonyos értelemben megvilágosodás; olyan pont a természet vizsgálatában, mely indokolttá tehetné a Homo sapiens és a természet viszonyának újragondolását. De nem. Bárhányszor efféle hír kerül elénk, az újságíró majd mindig eljátssza a mérsékelt okoskát;

ezzel a sajtó hosszú ideje asszisztál ahhoz, hogy semmi olyan, ami paradigmaváltást készíthetne elő, semmi olyan ne nyerhessen magának kellőképpen nagy teret;

mintha a sajtó – a „felvilágosultság” és az „ész uralmának” idiotizmusa – penészként fedne mindent, ami a világ megértésének frissítését célozná. A tömeg pedig elhiszi, hogy valójában ez a modern, a trendi; ez a távolságtartó, ez a kicsit mindig savanykodó stíl, holott ez már születése pillanatában is korszerűtlen és indokolatlan volt, és egyébre sem alkalmas, minthogy további okoskákat generáljon úgy a sajtóban, mint a kommentfalakon.      

Tegnap az egyik legnagyobb hírportálon (ITT) megjelent egy cikk a madarak énekéről; nem mondom, hogy rossz volt, örülhetünk, hogy ilyesmi egyáltalán megjelenik, de az is igaz, hogy madarakkal (és általában a természettel) kapcsolatos írások szinte mind egy hangnemben íródnak, még akkor is, ha indokolt volna a „laza”, álszakértői attitűdöt sutba vágni néha. Ez a cikk is jó példa erre: kerüli – gondolom szándékosan –, hogy a legkevésbé is lelkesítsen vagy elgondolkodtasson. „Kis színessé” degenerál egy olyan témát, melynek egy egészen más szinten már rég be kellett volna égni a köztudatba. Vagy ezt a kínos, vérciki távolságtartást egyfajta újságírói kódex írja elő? Persze, ahány újságíró, elvileg annyi attitűd. De ahogy tegnap a „Romantika védelmében” című karcolatban írtam: kötelező egyfajta távolságtartás; az emelkedettség, a pátosz kerülése; ám ez valójában súlyos tünetegyüttes, még ha annyira nem is végzetes, mint egy pszichopata tünetegyüttese. Mégis rendkívül káros. Bukkanjon fel bárhol (már pedig felbukkan mindenütt). „Magára valamit adó újságíró” azonban ragaszkodik ehhez; olyannyira, hogy a madárének kutatásáról szóló cikkben megemlíti, hogy ajtónyikorgás is lehet dallam, arról viszont egy szót sem szól, hogy az ajtónyikorgással szembe állítható egy kísérlet, mely igazolja, hogy a madárének tudatos; a lassított felvételek közül sem linkel oda semmit, csak annyit ír, népdalszerűek, s úgy tűnik, az emberi zene a természeti zenéből ered. Ennyi.  

A cikk konklúziója ismét csak az, ami ezer és ezer cikk felhangja mindig, unos untalan:

“Mai tudásunk szerint a madarak valószínűleg nem képesek egymással elvont fogalmakat közölni, csak pillanatnyi hangulatukat fejezik ki hangadásukkal.”

Ennyit tudtunk kiizzadni ebből a témából. ☹ Ráadásul a cím! Mire hegyezi ki a dolgot? „Káromkodnak a madarak?” Ez clickbait voltaképp, ugyanis a cikk szerint nem is káromkodnak. De tényleg erre kellett kihegyezni? Ráadásul a megállapítás sem helytálló, mert sok madárfaj képes szavak értelemszerű használatára (pl. a szürke jákó), de ebbe most bele sem megyek.

Személy szerint nem az újságírót kárhoztatom, hanem azt a trendet, aminek kénytelen (vagy nem?) megfelelni bármely (?) ambiciózus sajtómunkás; a trendet, ami formálisan informál és szórakoztat, valójában azonban elbutít;

a hír- és reklámfogyasztás kényszerét esztelenül kiszolgálva lehetetlenné teszi, hogy a világról alkotott képünk jelentősen árnyaltabb legyen egy-egy cikk elolvasása után. Ma a sajtó nagyobbik része a VÁLTOZATLANSÁG letéteményese, ideológiai irányultságtól függetlenül, és ez gyakran kimondottan bosszantó.   

Feltételezem, páran találkoztatok az említett cikkel. Épp ezért most hadd ajánljam figyelmetekbe a tavasz folyamán szintén a madárzenéről írt cikkemet, azzal a kéréssel, hogy osszátok meg másokkal is. Ez nem egy kis színes. És feltétlenül hallgassátok meg ezeket a madárdalokat. Nem azért, hogy rommá bőgjétek magatokat az erdei pacsirta keserédes dallamai hallatán, hanem csak azért, hogy tudatosítsuk magunkban és másokban: koránt sem biztos, hogy az ember pozicionálása helyes. Könnyen lehetséges, sőt nagyon is valószínű, hogy ismereteinkkel, ideológiáinkkal és filozófiánkkal továbbra is csupán a felszínt karcolgatjuk. És ahogy a cikk címében írtam: több szerénységet! Ez nem ártana a sajtónak sem.

Íme, itt találjátok a csodálatos madárzenéről szóló írást:

Mire tanítanak a madarak? – Több szerénységet!

Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

    Téli madárfotózás a Balatonnál és a Kis-Balatonon

    Egy forrás nem forrás – az internet és a hírfogyasztás veszélyei

     

    8 Comments:

    1. Huh, milyen fontos gondolatok ezek a sajtóról és a status quóról, arról, hogy az újságíró mi mindent áldoz fel a megfelelés oltárán. Milyen pontos megfigyelés, és tök jó, hogy felhívod erre a figyelmet. Az ember annyi mindent nem gondol és nem érez át..és tényleg, az újság sokszor még akadályozza is ebben. Tök izgalmas témákat sikerül halál unalmasan tálalni.

      • Talán indokolatlannak tűnhet az indulatosságom, de valóban arról van szó, hogy sok olyan pont adódott és adódik, ami revízióra késztethetne minket, de ez az áljózan stíl és “szellem” blokkoló hatású; mintha ugyan nem mutatna ezer és egy jel arra, hogy revízióra már rég szükség lett volna; és a revízióhoz szükséges rácsodálkozásokra és kapaszkodókra is. De amúgy általában nem foglalkozom ezzel, mert látom, így marad minden továbbra is; csak hát kár… értünk is kár.

        • Szerintem indokolt az indulatosságod. Ne mondj ilyet, hogy minden így marad, mert nálad például nem ez van. Vannak azért olyan helyek és emberek, ahol, akiken keresztül feloldódik a blokkoló hatás.

    2. Szabó Edit

      Értem és megértem az indulataidat, Cen’. S jó, hogy elolvashatjuk újra a tavaszi posztodat is!
      Írsz majd egyszer a szürke jákóról is? Még sosem hallottam róla. 😮

      • Persze, ha időm engedi 🙂 Ő egy papagájfaj, az Alex nevű madár nagy hírre tett szert bámulatos értelmi képességeivel, könyvet is írtak róla. A varjúfélék értelmi képességeiről meg írtam már valahol, talán a hollók kapcsán. Videókat is hoztam. 🙂

        • Szabó Edit

          Köszi! Persze, majd mihelyst lehet. 🙂 Addig meg kicsit körülnézek a neten. 🙂 A varjúkat is megkeresem, már nem emlékszem erre a posztodra.

          Milyen videókra gondolsz? A madárdalosakat megnéztem most újra.

        • Szabó Edit

          Rémlik már, mire gondolsz!
          A varjakról hoztál videót, hogy ők is képesek eszközhasználatra. Tárgyakat gyűjtenek össze és ejtenek bele egy átlátszó, vizet tartalmazó csőbe, hogy aztán a megemelkedő víz segítségével hozzájussanak a cső másik végén lévő – talán – élelemhez. Dereng lassacskán, azt hiszem! 🙂
          Megkeresem. 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük