A réce, aki felhozta az embernek a napot – A kerceréce (Bucephala clangula)
Egy északi legenda szerint egyszer elrabolták a napot, és levitték a tenger mélyére, s az emberek itt maradtak reménytelenül az örök sötétségben. Ám volt egy réce, aki lement a mélységek mélyére és visszahozta a napot, jutalmul pedig fehér foltot kapott a csőre mellé, hogy az emberek sose felejtsék el: a nappalokat neki köszönhetik.
A nap elrablása vagy elveszése rendszeresen visszatérő motívum az északi legendákban, nem csoda, hisz a sarkkörön túl élő népek az év jelentős részét teljes sötétségben élték. Ugyanakkor a kerceréce esetében a legenda harmonizál a kercével együtt élő népek megfigyeléseivel is, hisz a kerceréce az egyik legügyesebb réce a víz alatt. A récék jelentős réce egyáltalán nem bukik és úszik a víz alatt, a kerceréce viszont (bár nem egyedüliként) rendkívül ügyes nagyobb mélységekben is.
Nem mellesleg Magyarország leggyakoribb „téli récefaja”. Nálunk a nagyobb vizeket részesíti előnyben, így tömegesen leginkább a Dunán, Tiszán, és a Balatonon találkozhatunk vele. Különösen a Balatonon vonul át, gyülekezik nagy számban. Nagy részük csak a jég beálltával vonul tovább a Földközi-tengerre.
A KERCERÉCE ELTERJEDÉSE (FORRÁS)
Különlegesen szép récefaj ő is, aki gyakorisága miatt kevesebb figyelmet kap, bár a laikusok alig ismerik. Jelentős szerep jutott neki abban is, hogy a Balaton bekerült a Ramsari területek közé, ami annyit jelent, hogy a Balaton speciális védelmet kap. Nyáron nem, de ősztől tavaszig nemzetközi védelem alatt áll, többek között épp azért, mert nemzetközi szinten is jelentős kercerécecsapatok tanyáznak rajta, időnként több tízezres tömegben.
Általában a nyílt vizeken úszkálnak, többségük kerüli a part közvetlen közelségét, de főként a jegesedés megindulásával kisebb bandák behúzódnak a kikötőkbe is. Különösen szép a násztáncuk, s talán egy kicsit mókás is. Főként a tél végén, kora tavasszal lehet látni párokba szakadva, s ilyenkor a hímek már hevesen udvarolnak.
Ezt a különleges látványt gyakran látni a Balatonon, a Dunakanyarban, de nem kell nagy szerencse ahhoz sem, hogy valaki egy budapesti hídról megfigyelhesse!
S van még valami, amit igazán kedvelek bennük, és ami unikális. A Balatonon a kercerécés időszakban sokszor van áthatolhatatlan köd, de egy elvetemült madárbarát még ilyen időben is sokszor ott van a parton, és bízik benne, hogy felszáll a köd vagy a nyílt víz madarai közelebb jönnek a parthoz. Alig van réce, akit anélkül határozhatnánk, hogy nem látjuk. A kerceréce viszont ilyen. Sokszor írtam be balatoni madarászás során a kercerécét a naplóba, holott nem láttam egyet sem. Még csak nem is a „hápogásáról” lehet felismerni. Ha a kerceréce felrepül a szárnyai adnak egy semmivel össze nem téveszthető surrogást-zizegést. Ha a tanácstalan madárbarát órák óta áll a tejfölsűrű ködben, s téli móló kövezését sem látja, a kercerécét akkor is gyakran jegyezheti fel a noteszára – amikor a ködből repülő kercerécék hangját hallja.
0:30-nál felrepül ez a hímekből álló csapat, és jól hallható a kercére annyira jellemző röpzaj 🙂
Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
❤ 🙂
Nálunk ritkán bukkan fel, gondolom az alacsony téli vízszint miatt, a tó nagy részén egyáltalán nincs víz ilyenkor.
Szereti a mély vizeket! – és az olyan helyeket, ahol sok az apró kagyló, ez a Tisza-tóra nem jellemző. De már itt van az asztalomon egy félkész cikk erről is – érdekes lesz nagyon! 🙂
Hogy ha’travetik a nyakukat,es micsoda hang repertoarjuk van,igazan különleges,kar,h eddig nem ismertem öket. 🙂Köszönöm🕊