• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

A madarak sötét oldala – az állati kegyetlenség

Nemcsak minket vesznek kamerák szerte a világon, hanem a madarakat is. A nonstop felvételek pedig bepillantást engednek a madárvilág sötét pillanataiba is.


Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával.

Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények.

Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia.
Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában.

Nemcsak minket vesznek szerte a világon, hanem a madarakat is. A nonstop felvételek pedig időnként nemcsak az állatvilág legszebb pillanatait mutatják, hanem bepillantást nyerhetünk sötét pillanatokba is.

Azokba a pillanatokba, amit emberként kegyetlennek, gonosznak, bestiálisnak érezhetünk. Ilyenkor felmerülhet a kérdés: Valóban annyira tökéletes és tiszta a természet? Nem értünk itt félre valamit?
Olyan felvételeket gyűjtöttem össze, melyekhez néha erős idegzet kell. Tavasz van, és ilyenkor minden a szaporodásról szól. (Ahogy a madárdal is.) Az alábbi válogatás is a szaporodási időszakban mutat különböző madárfajokat – olyan szemszögből, ahonnan ritkán nézzük őket.
Elsőként pillantsunk bele a Norwich katedrálisán fészkelő vándorsólyom-pár életébe.

A vándorsólyom (Falco peregrinus) az egyik legszebb, legveszedelmesebb ragadozó, nem mellesleg a Föld leggyorsabb állata. Legnagyobb hitelesített sebessége 360 (!) km/h, de mértek 420-at is.

A 2016-os online adásból összevágott videó sok szempontból tanulságos. Először is: a világ leggyorsabb élőlényét látjuk remek minőségben. A vándorsólyomról írtam már korábban, sőt egy szegedi túra során magam is fotóztam vándorokat a szegedi dóm tornyán (egyszer talán ott is költenek).

A videót feliratozták, de az angolul nem beszélők kedvéért röviden összefoglalom e vándor-pár történetét.

A két jelöletlen madár költése eleinte rendben indul. 4 tojást raknak, melyből 4 fióka kel. A fiókákat mindkét szülő buzgón eteti, ennek megfelelően a fiókák szépen fejlődnek, ám május 15.-én felbukkan egy idegen vándorsólyom. Ez egy kék gyűrűvel jelölt tojó Bath városából. A gyűrű felirata alapján GA-nak nevezik. Május 18.-án GA támadja a fiókák anyját, és jár a fészeknél is. A fészekről az anyamadár elreppen, de GA nem foglalkozik a magukra maradt fiókákkal, inkább a másik tojó után ered. Ezt követően a fiókák anyja eltűnik. Vélhetően alulmaradt GA-val szemben, de ebben nem lehetünk biztosak. Az apa teljesítménye figyelemreméltó. A tojó eltűnése után is eteti a fiókákat, 29 napon át egyedül. Mivel egyedül nem tud annyi zsákmányt szállítani, hogy az bőséges legyen négy siheder sólyomnak, a fiókák gyakran marakodnak. Egy alkalommal az idegen tojó, GA ismét felbukkan a légtérben.
Amikor elérkezik a kirepülés ideje, újabb problémák adódnak. Ez számomra is meglepő. A négy fiókából kettő szándéka ellenére repül ki a fészekből, lesodródnak. Egyikük azonnal meghal, a másik megússza. A harmadik fióka kirepülése után egy fióka marad a fészekben, a gyűrűszáma alapján 42-esnek nevezett madár. 9.20-nál a 42-es fióka gyanútlanul üldögél a fészekhely peremén, és tollászkodik, amikor is egy szemvillanás alatt lependerül a helyéről, de akkora erővel és olyan hirtelen, mint akit hátulról fejbe lőttek. Legalább négyszer néztem vissza a jelenetet, mire megértettem, mi történik. A röpképes fiókát GA üti le. A magasból, zuhanórepülésben, akár egy rakéta. Két dolog fontos itt. Egyrészt a támadás ereje és gyorsasága valami félelmetes. Írtam már a vándor vadászatáról, láttam is párszor élőben, de látványos példát eddig nem tudtam hozni. Hát íme, itt van. Egyszerűen képtelenség úgy léptetni a videót, hogy az átsuhanó GA-ból bármit lássunk. Rettentő sebességgel támad. Gondoljuk el, mekkora kockázat ez műtárgyak közvetlen közelében! Milyen precíz gépezet ilyenkor egy vándorsólyom! Másrészt amint felfogja az ember, hogy itt egy potenciális anyamadár egy másik pár „kölykét” egyszerűen kinyírja, megdöbben. Akkor is, ha ragadozóról van szó.

Bár a ragadozóknál régóta közismert néhány számunkra felfoghatatlan szokás, így például a káinizmus. Többek között a hazánkban is költő békászó sasnál rendes menetrend szerint két fióka születik, de a nagyobbik mindig megöli a kisebbet, s a békászó sas csak egy fiókát reptet. Egy időben próbálták is segíteni a békászó sas állományának megerősödését a gyengébb fiókák kimentésével és felnevelésével. De joggal kételkedhetünk abban, hogy ez valóban segítség a békászó sasnak.

Aligha hihető, hogy a természet önkényből, kegyetlenségből alakította így a békászó sas költési szokásait.


Karvaly (Accipiter nisus) – mindennapos vendégünk a madáretetőn is.

Egyébként pedig számos ragadozónál bevett szokás a fajtársakat támadni. A nálunk is élő héja és karvaly sem hezitál sokat, ha fajtárs megtámadásáról van szó.

A ragadozóknál ráadásul a tojók jóval nagyobbak a hímeknél, így azt sem mondhatnánk, hogy azonosak az esélyek.

A tojó héják – főként ínséges időkben – tépelődés nélkül falják fel a hímeket. Ez a méretkülönbség egyébként a norwitchi sólyompárnál is látható. Ebből logikusan az következne, hogy a Bath-ból áttelepedni szándékozó új tojó, GA elsőként a hímet támadja meg, hisz az könnyebb préda. Hogy ez mégsem így történik, annak egyetlen oka lehet. Nemcsak fészekhelyre van szüksége, hanem hímre is. Talán még azt is tudatosan hagyja, hogy a hím felnevelje a fiókáit. Csak a végén válik türelmetlenné, s az utolsó fióka kirepülését már nem várja meg; megoldja a problémát egy ezredmásodperc alatt.

Ragadozóknál – azt hiszem – valamivel könnyebb elfogadni az ilyesmit, mint az olyan imádott és kultikus fajoknál, mint amilyen a gólya.


Centauri lengyel gólya

Fehér gólya (Ciconia ciconia) – Lengyelország (Fotó: Centauri)

A gólyát egy kicsit én is félreismertem, annak ellenére, hogy kb. 50 gólyával éltem együtt életem során (erről is írtam már ITT). Kimondottan szelíd és okos madárnak ismertem meg. Belátó, okos, mérlegelő. Védekezik, ha kell, de nem agresszív. Annyira biztosan nem, mint a ragadozók. Azok a videók, melyek a napokban elém kerültek, kicsit rontottak a gólya renoméján.
Lehet, hogy GA kegyetlenül bánik a katedrális tornyán magára maradt ifjú sólyommal, de egy pillanat alatt végez vele – vándorsólyom szokás szerint. Ugyanígy végeznek a galambokkal, récékkel, rigókkal is.

Ám a gólyáknál ez rendkívül kíméletlen processzus. Mivel nem ragadozók, nincsenek igazán hatékony fegyvereik és képességeik gyilkolásra, gyakran rettentő tortúra, amit véghezvisznek.

Az alábbi videókat kellőképp erős idegzetűeknek ajánlom csak. Először nézzünk olyan felvételeket, ahol GA támadásához hasonlóan idegen gólya tör be egy családi fészekbe.

Még brutálisabb az a felvétel, ami egy portugál fészket mutat. Bevallom, nem igazán értem a helyzetet, nem vagyok benne egészen biztos, mi történik, de talán egy idegen pár likvidál egy egész fészekaljat, méghozzá brutális kegyetlenséggel és rendkívül hirtelen. Ezt a videót a Youtube-on tudjátok csak megnyitni ITT.
Jó – gondolhatnánk –, a gólyánál is előfordulnak párok közötti csetepaték, de nem!

A videók tanúsága szerint a gólyánál szinte rendszeres a szelektálás,

amikor is a szülők kipécézik a leggyengébb fiókát, és azt megölik, kipenderítik a fészekből, de akad olyan is – amikor a fióka még elég kicsi –, hogy egyszerűen megeszik.

Az alábbi felvételen 5:20 körül penderítenek ki egy fiókát.

Elgondolkodom azon is, hogy annak idején hány gólyafiókát raktam vissza kosaraskocsival fészekbe. Talán olyan fiókákat, akiket a saját szüleik dobtak ki? És ha igen, vajon azok a fiókák megmaradtak? Nem hiszem.

Tanácstalanul állok a fenti videók sokasága előtt. Valóban súlyos kérdés, hogy miként állunk a kegyetlenséggel.

Mit kezdjünk a madarak sötét oldalával? Az ember sötét oldalát gyűlölhetjük, megvethetjük, kritizálhatjuk, de legalább annyi reményünk lehet, hogy ember és ember között valamiféle kommunikáció létrejöhet, megújulhat; beszélhetünk a kegyetlenségről is. De mi a helyzet az állati kegyetlenkedésekkel? Hogyan volna helyes ezt értékelnünk. És egyáltalán: valóban kegyetlenség, amit látunk, vagy csupán egy olyan emberi normarendszer számonkérésébe sodródunk bele, amit szemlátomást az ember maga is felrúg időnként, néha tömegesen is.
Rendkívül érdekel, hogy mi a ti véleményetek minderről. Mit éreztek? Mit gondoltok?
Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    Gólyák a konyhában

    Mire tanítanak a madarak? – Több szerénységet!

    Amit tudnod kell a vándorsólyomról

     

    6 Comments:

    1. Ezernyi gondolat jött- Cen a gólyás videók elképesztőek. Mégiscsak igaza volt Darwinnak- a génjeinkben hozzuk a programokat, a törzsfejlődés megtanította az embereket is a túlélési mintákra. Az erősebb marad életben. Másfelől rettenetes a betolakodó, ha lefordítanám valahogy így szólna- irigység mohóság, oda piszkítani a másik fészkébe és elpusztítani a kölyköket. Visszük a programokat a génekben. Ilyen az ember is, betolakszik, irigykedik, pusztít . Miért is? A fészekért, vagy a hímért, vagy a nőstényért? A természet teszi a dolgát az ösztönökben, de a “felsőbbrendű” ember nem veszi észre olyan program fut amit ha felismer nem teszi. Nem piszkít, nem öl, nem foglal, nem veszélyeztet.
      Nagyon édes a három gólyafióka kiscsoport diszkussziója, hogyan kell elhagyni a fészket:-))) tényleg magára kell hagyni a gyerekeket?
      Megküzdő képesség egyébként nem lesz? Bocsánat a pszichos reflexióért, de ezek a videók elképesztőek.
      Homo homini lupus- úgy tűnik igaz. Vagyis nem fejlődtünk semmit sem, a módszerek ugyanazok maradtak. Kivéve a felébredt emberben aki olyan mint Te, aki képekben, írásokban szól, hé emberek, mi is történik veletek?

    2. Szabó Edit

      Előrebocsátom, hogy szeretem a madarakat, de keveset tudok róluk.

      Bevallom, hogy nem tudtam a videókat végignézni. 🙁 (Talán nem szólnak meg érte nagyon sokan.) Annak ellenére sem, hogy én nem ítélem el a cselekedeteikért a madarakat. Úgy gondolom, hogy ez náluk a természetes szelekció része: pusztuljon a gyengébb. Az ő szemszögükből ez nem kegyetlenség.

      Azzal értek egyet, amit itt a poszt végén a “vagy” után olvastam: “egy olyan emberi normarendszer számonkérésébe sodródunk bele, amit szemlátomást az ember maga is felrúg időnként, néha tömegesen is”.

      • Kedves Edit- fantasztikusan diplomatikus vagy- köszönöm-igazán, engem néha elvisz a fájdalmas valóság keményebb gondolatok közlésébe. A madarak csodálatosak, meg azok is akik értik, szeretik, figyelik őket.

    3. Holsky Péter

      Van egy közmondásosan szépnek tartott Kosztolányi-versben (Szeptemberi áhitat) pár sor, ami most eszembe jut:

      Én nem dadogtam halvány istenekhez
      hideglelős és reszkető imát,
      mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
      pogány igazság, roppant napvilág.
      (innen: http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00597/18843.htm )
      – vajon jobb-e, helyesebb-e, példamutató-e szembenézni az igazsággal, a valósággal, a tényekkel, mint elhallgatni azokat vagy nem venni róluk tudomást? (Ezúttal NEM költői kérdés!)

      Kérdésedre, kedves Cen, szerintem azért is nehéz válaszolni, mert ehhez tisztáznunk kéne: mit értünk “kegyetlenség”-en?
      Megnéztem, a nyelvészek mit kezdtek vele – úgy érzem, ezzel nem sokra megyünk:
      “[…] emberi – lelki, jellembeli – v. állati tulajdonság; mást gyötrő, kínzó vadság, irgalmatlanság.”
      (in: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/k-33922/kegyetlenseg-348EB/ ), hiszen hogyan lehet “irgalmatlan” egy “állat”? Ez antropormorfizáció – kevésbé finoman: moralizálás.
      De hát tudunk-e másképp, mint moralizálva, mint antropomorfan, mint emberként beszélni, gondolkodni az állatokról?

      Na de hát (veszem észre): pont ezt kérdezed Te is…

    4. Nem madárral kapcsolatos tapasztalat, de elgondolkodtató. Első kutyánknak másodjára négy, balkézről való kölyke született. Az egyik szép, erősnek látszó újszülött kölyköt álladóan kirakta a kutyaház elé. Mi meg visszapakoltuk, végül elfogadta. A kiskutya jó helyre került, követtük a sorsát. Egy éves kora körül epilepsziás lett, és nagyon komoly viselkedési zavarai voltak. Végül a gazdi kamasz gyermekére támadt, el kellett altatni.
      Másik fontos szempont ez erőforrás beosztása, az állatoknál ez még humanista szempontok nélküli mérlegelés és nem antropomorfizált kegyetlenség.
      A fiókák kireptésére viszont van saját tapasztalatom. Zebrapintyeim általában négy tojást raktak, naponta, ennek megfelelően keltek ki naponta. Így a legkisebb fióka jóval gyengébb volt. Mégis két hét után neki is ki kellett repülnie a fészekből. Ha nem mert, az apa a fióka mőgé állt háttal és a szárnyaival kilökte – ez volt a genetikai programjában.
      Most találtam az oldalra, tartalmas, gratulálok!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük