• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Herman Ottó – A madárvonulás

herman ottó centauri író writer author magvető kiadó könyv irodalom regény természet

De hát, hogyan tudja meg a madár kalendáriom nélkül is, mikor kél az idő őszre, mikor tavaszra, mikor meg télre? És ha mennie vagy jönnie kell, hogyan tudja, merre van dél és illetőleg észak, tehát merre kell tartania?


A MADÁRVONULÁS.
herman ottó a madarak hasznáról és kárárólA fiasítás után szépségre és csodálatosságra nézve egyenlő értékű a vándorlás tünete, mely oly mélyen indítja meg a legegyszerűbb ember lelkét, szívét.
Fütyül a szél, az idő már őszre jár,
Szebb hazába megy vigadni a madár.
Igy szól a költő; és ha nem is úgy van a hogyan mondja, hogy «szebb hazába» – mert hiszen Magyarországnál szebb hazája sem embernek, sem madárnak nem lehet; – de már a zordon tél idejére az a madár, a mely természeténél fogva rászorul, repülve találhat és talál is délszakon oly tájat, a mely éppen akkor enyhe, a mikor nálunk kemény hideg uralkodik és elöli vagy téli álomba, rejtekbe szoritja azt, a miből sok madár táplálkozik.
A mikor pedig őszre kelve a darvak ékalakba sorakozva, búsan krúgatva délnek tartanak; a mikor házunk gyönyörűsége, a füsti fecske, tornyon, háztetőn gyülekezve, egy napon nyomtalanul eltünik; a mikor a kelepelő gólya fölápolt fiaival egyszerre csak elhagyja a viskó kéményén, vagy a kazalvégben álló fészkét és a kaszálón seregbe verődve, mintha tanácskoznék, aztán a sereg mint valami parancsszóra egyszerre szárnyra kap, majd kerengve nagy magasba emelkedik és végre délfelé eltünik; bizony bánat szállja meg az emberfia lelkét, mert érzi, hogy itt a tél küszöbe, a melyen átlépve meg kell küzdeni a tél szigorúságával, holott a madár, már a melyik, szárnyaszabadjára kelve, könnyü szerivel kitérhet előle.
És ismét mennyire megváltozik az ember érzése, a mikor tavaszra kelve a határról eltisztul a hó, a füzeseken pedig végig fut az ébredező rügyek zsenge zöldje és azután egyszerre beteljesedik a költő szava:
Megenyhült a lég, vidúl a határ
S te újra itt vagy jó gólyamadár…
Hire fut az eseménynek a faluban, repeső öröm fogja el a gyereksereget; de a gazda homlokán is, legalább rövid időre, elsímul az a mély barázda, a melyet homlokán a tél nehéz gondja szántott.
Hát még a mikor egy szép, verőfényes napon a falu utczáján járó-kelő kislány egyszerre csak nekiszalad a pocsolyának, vagy a gémeskút itató vályújának és nagyhirtelenül mosdani kezd, folyton azt vetegetve:
Fecskét látok, szeplőt hányok!
Micsoda gyönyörűsége is az a fészkéhez visszatérő madárnak, hogy megérkezett és a jószívű embernek, hogy látja kedves madarát! A fészkéhez visszatérő legtöbb fecskén tisztán látszik, hogy ugyanaz, a mely őszkor elhagyott, hogy tehát valósággal visszatér a fészkéhez; aztán azonnal tatarozni is kezdi, a mire pedig elkészül, férkőző bizodalmával és ficserékelésével már kora hajnalban költi, de gyönyörködteti is a gazdát és háza cselédjét, egész népét.
Ez azonban ennek a remek tünetnek csak gyönyörködtető, a lelkületre édesen ható része. – Az őszi távozás bánatot, a tavaszi visszatérés örömet keltő.
Oktató könyvben azonban a kérdés az: mi ennek a tanusaga, a mikor a vonulást a természet örök rendje alapjáról veszszük?
Ha madaraink életemódját éven át gondosan megvigyázzuk, hamar reájövünk, hogy kétféle madarunk van.
Először is olyan, a mely sohasem hagyja el a határt; legfeljebb hogy a havasról a völgybe vonul le, de azért a legkeményebb télen is megmarad egyazon környéken; másodszor van olyan, a mely őszre kelve eltűnik, télen át nem látható; de tavaszkor visszatér.
De ismét van olyan is, a mely a messzi éjszakról éppen télire vonul le hozzánk, azért, mert akkoron fészkelő helyein, messze éjszakon oly irgalmatlan hidegek járják, hogy még a kéneső is csontkeményre fagy. Ezeknek az északi vándoroknak a mi telünk csupa tavasz!!
Az első sorozatbeli madár az állandó, a második a mi költözködőnk, a harmadik pedig nekünk téli vendégünk. A legfőbb kérdés immár az, hogy hova megyen télire a vándormadár? A felelet röviden és szabatosan adva az, hogy oda megyen, a hol nincs oly zordon tél, mint azon a tájon, a hová visszatérni, fészkelni és fiasítani szokott, a melyet őszkor elhagyott.
És miért vonul arra az enyhébb tájra? Azért, mert télen át csak ott találhatja meg táplálékát.
De hát, hogyan tudja meg a madár kalendáriom nélkül is, mikor kél az idő őszre, mikor tavaszra, mikor meg télre? És ha mennie vagy jönnie kell, hogyan tudja, merre van dél és illetőleg észak, tehát merre kell tartania?
A felelet nagyon egyszerű, mert természetes: a madarak ott, a hol tartózkodnak, elborítják az egész területet és a mint annak valamely részén oly változás történik, a melynek a megélhetésre hatása van, azon a részen az ott élő madarak megmozdulnak és indulnak oly legközelebbi tájak felé, a melyek életüknek kedveznek. Igen ám, de hogyan tudják ők azt, hogy őszkor, tavaszkor merre feküsznek azok a kedvező tájak? Hát bizony jobban és biztosabban, mint a torony emberi őre; a ki annyival többet tud a falu mélyében lakó embernél, a mennyivel magasabb a torony a föld szinénél. Hát még a madár, mely nem torony, hanem felhőjárás magasságára és azontúl tud felemelkedni, tehát nagy messzire lát, hozzá még feljebb-lejebb lakó madártársai mozgalmát is közvetlenül megérzi. És megérzi a levegő áramlásait is.
Az az őszi vagy tavaszi mozgalom olyan, mint a föld népéé, mely együtt érez és úgy, a mint részei megérzik a változást, ez visszahat az egész tömegre és egyszerre csak azt látjuk, hogy «a föld népe megmozdult».
Ámde a megmaradás és vonulás tünetében is ugyanazt a nagy elvet, vagy természeti törvényt látjuk megnyilatkozni, hogy t. i. minden alkotott teremtmény már alkotásánál fogva is, törvényszerű munkát végez az anyatermészetben, mely e nélkül a munka nélkül igen hamar zavarossá, majd végzetessé válnék. A mint elvégzi munkáját, indúl.
Madarainknak, a vándorlóknak, egyik része átkél a Földközi tengeren, részben mélyen nyomul lefelé a délszaki tájba; másik része nem méri át a tengert, hanem már a Balkánon, Törökországban, Görögországban és a Dalmát partok déli részén is kihúzza azt az időszakot, a mikor nálunk téli, amott alig őszies az idő járása.
Nekünk magyaroknak a madárvonúlás tekintetében rendben van a szénánk, mert a hányféle vándor madarat hazánk földjéről csak ismerünk, meg tudjuk mondani, melyik vonúl és átlagosan véve a tavasz melyik napján tér vissza ide, a hol fészkel, fiasít és teljesíti azt a munkáját, a melyet alkotásánál fogva a természet reá ruházott. Majd a könyv végén azokat a napokat meg fogjuk ismerni.

Tovább a következő fejezetre
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    Herman Ottó – A madarak családi élete

    Madárkalauz az őszi Balatonhoz – A Balaton legjobb madármegfigyelőhelyei

    Szibériai ritkaság madáretetőn – új faj Magyarországon

    Madárritkaságok – Ritka madarak Magyarországon

    A legszebb lúdfaj, a vörösnyakú lúd hazája lettünk

    2018.06.04. Vége a pásztormadár-inváziónak

    Bajban vannak a fecskék! Drukkolj nekik!

    A pacsirta és a néplélek

    Amivé a kékcsőrű réce tett 🙂

     

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük