Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
2019.12.20. Majd egy hete már, hogy a Balatonnál jártam ismét egy kis fotózáson, múlt hét vasárnap, december 15.-én. Sok szempontból emlékezetes nap volt. Korábban olvashattatok ITT egy összefoglalást a Balaton legjobb madárfotós helyeiről, nagyvonalakban ezeket látogattam meg, Balatonfüred kivételével, viszont bekukkantottam a Kis-Balatonra hajnalban, elsősorban a vadludak miatt.
Azért az olyan jó, ha a szaktudás és a művészi készség egyesül! Úgy értem: ha valaki egyfelől tudja, hogy hol és miket (kiket) kell fotóznia – másfelől képes megtalálni a legjobb szöget, az ideális fényviszonyokat, ne adj’ Isten, kompozíciót is. 🙂
Igen, ez most a feltétlen dicséret helye! Nem tehetek róla, hogy nálunk, Mog.-on ez még mindig gyanús egy dolog…
Nagyon köszönöm – bíztatásnak vettem 🙂
Egy szóval mondanám: gyönyörűűk!
A mosolygó- nevető”kiskacsa”, nahát, azért! ♥
És a hattyúid, Cen’! ♥
ésatöbbi… mind-mind!
🙂 🙂 🙂
Csatlakozok Péter véleményéhez, SŐŐŐŐT! tovább fokozom, s bár nem vagyok szakember, de szerinte a képeid Cen’ szinte tökéletesek!
alá nem írhatom, s nem is tartom őket annak, de azért: akkor igyekszem még többet hozni 🙂 🙂
Lenyűgöző! Köszi Cen’. Szépséges sirályok, hattyúk, no de a récek !
A nevető réce a szépséges tojó, ugye?🦆🦆🦆
Talált, süllyedt: a “nevető” egy tőkés réce tojó 🙂
Szuper fotók, életképek! Gratulálok! És sikerült valamit ritka lúdfajt megfigyelni. Voltam én is a Kis-Balatonon, végre sikerült egy régóta keresett fajt meglelnem, illetve Fenékpusztán ahol fekete, füstös récék és egy pehelyréce is tiszteletét tette 🙂
Köszi, Ákos! Ritka lúdfaj nem jött össze, bár ebben az időben szinte biztos ott kóricál a lilikek között néhány vörösnyakú esetleg apácalúd, de nem volt nálam spektív, anélkül meg persze szinte lehetetlen, legalábbis szerencse kell hozzá. Fotózni mentem, nem megfigyelésre. Viszont láttam és fotóztam a zalavári pásztorgémeket – nem tudom, őket láttad-e? (hamarosan hozok róluk képeket és beszámolót is).
Fenékpusztával kapcsolatosan elfelejtettem a kérésedre írt balatoni ajánlóban, hogy van már egy klassz megfigyelőtorony is. Apropó: valamelyest segített a balatoni madármegfigyelőhelyekről készített anyag?
Pehelyrécéhez már többször is volt szerencsém a Balatonon, még kisebb csapatokban is 🙂 Örülök, hogy meglett neked is.
Én meg láttam a birdingen, hogy újabb havasi szürkebegy fotót lőttél Tapolcánál. Gondolom a közeli hegyen, a bányában. Sokat jártam oda régen én is. Ha azon a hegyen jártál, amire gondolok, akkor én ott láttam életem legnagyobb hazai csapatát, 22 madarat együtt – s hajnalmadár is megfordul ott.
Igen, láttam a pásztorgémeket. Szépen tartják a területet, kitartanak, pedig ha jól tudom nem egy tipikus hidegkedvelő faj :-), de úgy látszik még találnak táplálékot az állatok mellett. Most én leginkább a fekete sast kerestem és szerencsére sikerült megtalálni.
Fenékpuszta nagyon jó hely(közel van a Zala- torok), sok madár volt. köztük ritkaságok is. Egy kicsit messze van a torony a víztől, de szerencsére a madarak közel mozogtak a parti nádashoz.