Kígyómarás a fürdőszobában avagy homoki vipera a házban

homoki vipera marása

Homoki vipera – nemcsak a tekintete szigorúbb a Magyarországon élő viperákénál, de a mérge is jóval erősebb; négyszerese a nálunk is honos keresztesének és akár halált is okozhat. (Forrás)

Kígyómarás a fürdőszobában avagy homoki vipera a kilencediken

ÉLETEM LEGŐRÜLTEBB KALANDJA 

2020.08.16. Salamoni döntést hoztam: ígéretemhez hűen megírom a legabszurdabb kígyós emlékemet, ami egyben a legabszurdabb állatokkal kapcsolatos emlékem is. Viszont nem találom a fotókat. Láthattátok korábban, temérdek könyv, és mappa, és kézirat van a házban, viszont kevés a polc, így sok anyag dobozokban kallódik.

Úgy döntöttem, ettől függetlenül megírom, kihagyom a kicsit sokkoló felvételeket, s amikor előkerülnek, frissítem majd a posztot.

Szóval, nevezzük a figurát – a herpetológiára utalva – Herpinek. Óriási kígyóbarát volt, talán egy kicsit túl is tolta. Azt értem ezalatt, hogy nem csupán szakmai érdeklődés volt ez a részéről, hanem szerep is. Olyan vadembert játszott, aki nyakig gázol a mocsárban, vaddisznóként csörtet a nyakig érő csalánban, és gondolkodás nélkül veti rá magát mindenre, ami kígyó, főként, ha az mérges kígyó. Ennek megfelelően “vadorzó ruhákat” hordott, keménycsávós bőröket, ékszereket, vagány zenét hallgatott, tolta az italt is, „ahogy kellett”,

rock and roll volt az egész élet, és persze a kígyófogdosás is rock and roll volt.

EZT HALLGATTUK EGYÜTT A LEGTÖBBET:

Ugyanakkor valóban volt benne némi vademberes, egy olyan személyiségrész, ami valóban nyers és vad létmódnak adott otthont. Ha más nem, épp az alábbi történet igazolja ezt. Bár aztán – többek között – ez az eset vetett véget a barátságunknak is.

Kígyókat én is hordtam haza gyerekkoromban, és a későbbiekben is sok állatfaj került hozzám, különösen 20 és 30 éves korom között. Nemritkán extrém fajok is, többnyire sérült jószágok, gólyák, ölyvek, rigók, de emlősök is, például nyestek. Eleinte családi házban laktam, ahol ez kevésbé volt gond, de pár évig egy kilencedik emeleti lakásban húztam meg magam.

Az állatokat azonban továbbra is küldték hozzám, főként madarakat, leginkább az állatkórházból, ahol nemigen tudtak velük mit kezdeni – természetesen az illetékes nemzeti park engedélyével.

Így néha egészen abszurd helyzetek álltak elő, mint amikor például egy viszonylag ritka madárfaj, egy északi búvár úszkált a kilencedik emeleti kádban. Ilyen esetekben élesedett a riadólánc, estére népes társaság gyűlt össze nálam, megtekinteni a legújabb jövevényt, aztán főztünk, beszélgettünk, iszogattunk. Rendes menetrend volt ez akkoriban.

Mit keres egy búvár egy kilencedik emeleti kádban?

Egy alkalommal Herpi állított be hozzám egy vászonzacskóval, mondván, nem akármilyen jószágot hozott: egy homoki viperát.

Ne firtassuk, hogyan került hozzá, alighanem külföldről hozta be, ami egy fokkal még mindig jobb, mintha a ritka hazai viperák közül fogott volna egyet. Ha már ott volt a vipera, lássanak a lehető legtöbben élőben is viperát – gondoltam, hisz én is csak egyetlen alkalommal futottam össze viperával (ezt a napokban meséltem el ITT). Kimentek az első hívások, hogy a kilencediken már megint van “valami,” így estefelé már szépen gyűlt a nép. Hamarosan megtelt az 54 négyzetméteres lakás. Hoztunk kaját, bort, sört, hogy amint a vipera láttán szem sem, úgy torok se maradjon szárazon.

homoki vipera elterjedése

A homoki vipera jellegzetesen mediterrán elterjedésű faj, bár Horvátország irányából megközelíti hazánkat is (Forrás)

Herpi azt javasolta, eresszük a viperát a kádba, abból nem tud kimászni, így nyugodtan szemrevételezhető.

Úgy is lett. A sorban érkező vendégek egy gyors welcome drink után a fürdőszobába fáradtak egy kis vipera-szafarira. Még egy plusz lámpát is bevittem, hogy jól láthassák. Herpi meg nagy lelkesedéssel, kissé fontoskodva adta elő, mi mindent kell tudni a „kélgyóról” (így mondta).

Miután mindenki végzett, összeültünk a dolgozószobámban, csevegtünk, főként madártanról, zenét hallgattunk, és ettünk-ittunk. Ma is emlékszem, hogy a sarokhoz közel ültem épp, amikor Herpi megjelent a fürdőszoba irányából, hozzám hajolt, és azt súgta.

– Van egy kis gond.

– Ugye nem? – kérdeztem.

Mire ő:

– De – és felém nyújtotta a hüvelykujját, melyen két szúrás nyoma vöröslött.

Nem kellett magyarázni, hogy ez két méregfog nyoma. Ráadásul nyár vége volt, vagyis feltételezhettük, hogy a vipera mérge erős is. A marás veszélyessége ugyanis attól is függ, mennyire van az adott példány jó kondiban, márpedig a kígyók épp nyár végére kerülnek csúcsformába.

Persze megkérdeztem, hogyan fordulhatott ez elő? – hisz először még kesztyűt használt, vagyis, ha nem sikerül szakszerűen megfogni, a vipera akkor sem marhatta volna meg. Mint annak idején a fekete keresztes vipera engem: rámart a kesztyűre, de csak két méregcsepp maradt utána. Herpi másodszor viszont úgy érezte, “menni fog kézzel is”. Végül is ment. A viperát „elcsomagolta”, csak épp közben kapott egy marást.

A többiek viszonylag hamar leléceltek, mi meg ott maradtunk a kilencediken, ketten, egyikünk megmarva. Arra sem emlékszem, hogy mit gondoltam akkor. Kétségbeesés nem rémlik, düh sem, talán hirtelen nem is értettem, mi van. Talán lefagyhattam. Nem tudom. Bárhogy is, egyszercsak Herpi azt mondta:

kihozhatnánk ebből valami jót is.

És innentől extrém sztori veszi kezdetét. Ma is csodálkozom, mi mindenre vehettek rá akkoriban – nem mintha én nem vettem volna rá másokat extrém kalandokra.

homoki vipera

Amúgy valami gyönyörű!! (Forrás)

Szóval, azt mondja nekem Herpi:

A homoki vipera marásáról nincs szakirodalom magyarul. Itt a lehetőség készíteni egyet.

Ezzel persze felpiszkálta bennem a tudományos érdeklődést. Arra gondoltam: milyen klassz lenne, ha épp a “mi köreinkből” kerülne ki az első esetleírás.

– Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv? – kérdeztem.

– Halál csak kivételes esetben következhet be. Legrosszabb esetben megvakulok – válaszolta Herpi.

Azért ez kijózanított, így a „kísérlet” előtt igyekeztem biztosítani magam. Igen, belementem ebbe az őrültségbe, ám előtte gépeltem hamar egy nyilatkozatot, melyben Herpi „a maga felelősségére marad a lakásomon, és csinálja végig a kísérletet”. Kinyomtattam a nyilatkozatot, Herpi meg aláírta.

Hónapokkal később szembesültem azzal, hogy ez a nyilatkozat nem felelt meg semmilyen formai követelménynek (nem voltak például tanúk), de amúgysem védett volna semmitől, mert amennyiben Herpi feldobja a bakancsot (amúgy mindig bakancsban volt, nyáron is),

a „gondatlanságból elkövetett emberölés” kategóriájába estem volna.

Mindegy. Erről akkor nem tudtam. Azt hittem, biztonságban vagyok, ha meg Herpi tudományos kísérletet akar, én mindenben támogatom. Meg is tehettem könnyűszerrel, mivel anyám halála után orvosi műszereket is örököltem, volt tehát fonendoszkópom és vérnyomásmérőm is.

Nyitottam egy új fájlt, Herpi elhelyezkedett az ágyamon. Leírtuk a marás körülményeit, megadtunk minden fontos paramétert a kígyóról, nemét, hosszát, és felvettük az alapadatokat: pulzusszám, vérnyomás, meg az első tüneteket.

Herpinek volt egy barátnője, szintén zoológiát tanult. Mielőtt teljesen berendezkedtünk volna a kísérletre, eszembe jutott: neki azért szólni kellene. Lefutottam az alagsori telefonfülkéhez, felhívtam, derűsen, röviden, bár izgatottan elmondtam, mi az ábra, mire ő csak annyit mondott:

Nem vagytok normálisak!

Majd annyit tett még hozzá: Indulok.

Ezt követően sűrűn vettünk fel adatokat, Herpi pedig diktálta, mikor mit érez. A megmart hüvelykujj hamarosan feldagadt, és elszíneződött. Aztán az egész kézfej. Aztán az alkar. Aztán a felkar. Vörös lett, aztán szederjes és lila.

Úgy tűnt, hogy Herpi lassan, de biztosan egy óriási padlizsánná alakul.  Eszméletlen fájdalmakról számolt be, de higgadt maradt. Kis szünetekkel bár, de végig diktált.

A HOMOKI VIPERA MÉRGE:A homoki vipera mérge elsősorban a vért és véredényeket károsítja, nagy mennyiségű idegmérgező (pre- és posztszinaptikus neurotoxin is), és kis mértékben sejtmérgező tényezői is vannak. Összetevői hatásosabb elegyet képeznek, mint más, közeli rokon fajok (V. berus, V. ursinii, stb.), és a marása halálos kimenetelű is lehet. A homokivipera méregmirigyeiben kb. 4-szer annyi méreg van mint egy keresztes viperáéban (V. berus). A homoki vipera alfajai közül a V. a. montandoni és a V. a. meridionalis méreganyaga a legerősebb.[3]

méreg erősen toxikus, populációnkent változó.[5] Brown (1973) ad LD50 értéket egerekre: 1,2 mg/kg (IV), 1,5 mg/kg (IP) és 2,0 mg/kg (SC) között.[3] Novak et al. (1973) 0,44-0,82 mg/kg (IV) és 0,19-0,64 mg/kg (IP) közötti tartományban határozza meg. Minton (1974) 6,6 mg/kg (SC) -t állapít meg .[5]

Mérgét a gyógyszeripar is felhasználja. Elsősorban fájdalomcsillapítók készítésében (reuma, izomláz és idegfájdalmak ellen), szívgyógyszerek, és vérkészítmények előállításban hasznosítják, de felhasználják az égések és daganatos betegségek gyógyításánál is. Ezenkívül még a csecsemők egy speciális anyagcsere zavarának leküzdésében is szerepe van, egy diagnosztizáló szer alkotóelemeként.[7]

A homoki vipera mérgéből is készítenek marása elleni humánszérumot, amelyek polivalensek, azaz más viperafajok marása ellen is hatékony. (FORRÁS)


Közbe kell vetnem – csak hogy értsük, mi történik kígyómarás esetén, miért jelentkeznek ezek a durva elszíneződések –, hogy a kígyóméreg voltaképp módosult nyál, és funkcióját tekintve is emésztőnedv.

Erős emésztőnedv, mely nem egyszerűen az áldozat elejtését, megölését szolgálja, hanem azt is, hogy a kígyó mihamarabb megkezdhesse az emésztést (pókoknál is ez a helyzet). Gondoljunk arra, hogy a kígyók nem ritkán a testméretükhöz mérten hatalmas zsákmányállatokat ejtenek el, melyeknek lenyelése is hosszas processzus. Erre igen praktikus megoldás, hogy a kígyó – ellentétben velünk – képes megkezdeni az emésztést még mielőtt lenyelné a „falatot”. Úgy is fogalmazhatnék: élve emészt meg. Vagyis amellett, hogy ez a „nyál” erős idegméreg (mozgászavarokat, látászavarokat, légzészavarokat okoz), megkezdi az emésztést, első körben a vér emésztését és bontását is.

Sok minden esett ki abból az éjszakából.

Valamikor az éjszaka közepén Herpi már nagyon rosszul volt, és súlyos látászavarok jelentkeztek nála, ez pedig az első olyan jel, mely a vakság előhírnöke lehet. Amikor képes volt még önerőből felállni, „bizonyító felvételeket” készítettem a karjáról a szoba sötétítőfüggönye előtt, ami csaknem olyan bordó volt, mint az ő karja, sőt, már a lapockája és a háta is. Hősiesen tűrte a gyötrelmeket, és továbbra is korrekt beszámolókat adott a tünetekről, én meg mértem és mértem.

Éjfél után két óra felé járhatott az idő, amikor Herpi közölte, mégiscsak kellene szérum.

Mivel homoki vipera nem él Magyarországon, ráadásul egy vidéki városban voltunk, annak esélye, hogy találunk szérumot, egyenlő volt a nullával, de meg kellett próbálni. Gondolom, akkor már ott lehetett velünk Herpi barátnője is, mivel elszaladtam a közeli patika ügyeletére. Mikor kinyílt az utcára nyíló kis ablak, és felbukkant benne egy nyúzott, álmos gyógyszerésznő, kissé zavarodottan megkérdeztem:

– Homoki vipera elleni szérumot tartanak?

Mire legnagyobb megdöbbenésemre a hölgy unott, fátyolos hangon visszakérdezett:

– Keresztessel kombinált homoki jó lesz?

kígyóméreg és ellenszérum

Az ellenszérum gyártásához kígyók mérgét veszik le (Forrás)

Majdnem dobtam egy hátast a meglepetéstől. Amint a szérum ára miatt is. Mi meg annyira csórók voltunk, hogy rögtön tudtam: ennyink akkor sincs, ha összedobjuk minden pénzünket. Üres kézzel szaladtam vissza a lakásba. Van szérum, mondtam, de nem tudjuk megvenni. Ekkor döntött úgy Herpi, hogy bemegy a kórházba. 

Mire Herpi bejutott a kórházba, már kicsúsztunk a szérum beadhatóságának idejéből. Vagy talán csak másnap akartak beadni neki egy injekciót. A szérumot ugyanis csak meghatározott időn belül szabad alkalmazni. Amikor Herpi fölött megjelent az első orvos fecskendővel a kezében, szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy rákérdezzen, mit adnak be. “Hát szérumot!” – mondták. Mire Herpi közölte: “Ha ezt most beadják, megölnek!” Az orvos megrémült a lehetőségtől, hogy kis híján ő nyírta ki Herpit, s becsületére legyen mondva: megköszönte a figyelmeztetést.

Herpitől tanultam annak idején horgászni. Imádta a halat. A nyár végén javában gyűjtöttem már a fagyasztóban a törpeharcsákat a karácsonyi vacsorához. A harcsa az egyetlen, amiből halpaprikást, pörköltet is lehet készíteni, mert nem esik szét, Herpi pedig nagyon szerette a harcsapörit. Feláldozva a karácsonyi törpéket, elkészítettem pörköltnek, és bevittem neki a kórházba.

Rémlik, mintha a barátnője készített volna hozzá nokedlit.

Herpi nélkül talán sosem horgásztam volna 🙂

Eleinte úgy volt, hogy le kell vágni a karját, mivel a méreg olyan súlyosan szétroncsolt benne mindent. Herpi mindezt – amennyire láttam – nyugodtan fogadta. Kis híján ő lett a herpetológia “Deák Billje”. Később közölték, hogy a kar egy része talán megmenthető, elég lesz, ha a kézfejet távolítják el. Időközben

Herpi hematológusa azt mondta, hogy a szakirodalomban sem talált példát ennyire alacsony hemoglobinszintre.

Egyszer ott voltam kötözésen is. A folyóson várakoztam, és amikor Herpit a műtőbe vitték, megkérdeztem az orvosokat, bemehetnék-e fotózni. Ez annyira meglepte őket, hogy elfelejtettek nemet mondani. Így valahol van pár a műtőben készült fotóm is, igaz, csak az ujjáról, ami akkor leginkább úgy nézett ki, mint amit egy üllőn szétvertek kalapáccsal. Az utolsó előtti fázisban már csak a megmart ujj amputációja volt napirenden, és ahhoz mérten, hogy honnan indultunk, ez már győzelemnek számított. Végül pedig még ez az ujj is megmaradt.

Bevallom: kicsit büszkék voltunk  arra, hogy ennyire „őrültek” vagyunk.

Én pedig nagyon vártam Herpi publikációját. De csak nem akart megszületni, holott a rendelkezésére bocsátottam minden feljegyzést és képet. Más dolgon is összekülönböztünk valamivel később, de az egyik, ami miatt berágtam rá, az volt, hogy semmit sem kezdett a „kísérlettel”. Nem úgy, mint ő, de én is vásárra vittem a bőröm, így joggal vártam el, hogy szülessen belőle valóban tudományos publikáció. Ez azonban nem született meg, s egy idő után láttam már: nem is fog.

Ezzel együtt is felejthetetlen az a viperás éjszaka, és azon kevesek közé tartozom, akik élő-egyenesben nézték végig, mit tesz az emberi szervezettel egy ereje teljében lévő homoki vipera.

Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*

             

  

Fekete keresztes vipera a tanáriban

Titkosfiók avagy kígyók a fiókban

Gólyák a konyhában

2018.07.02. – 48 órás torTÚRA – záporok, piócák, extrém horgászat

Életmentő cseppek – erre van szükséged neked is

5 Comments:

  1. Szabó Edit

    😯😯
    Én Herpi barátnőjével értek egyet. Arra gondolok, amit azelőtt mondott, hogy “Indulok.”

    Olyan szemléletesen írtál le mindent, hogy nekem nem is hiányoznak azok a képek, azt hiszem. 😕

    • Pedig, ha előkerülnek, hozom őket – persze nem muszáj megnézni őket

      annyira egyébként nem vészes, legalábbis úgy emlékszem 🙂

      • Szabó Edit

        Persze, hozd csak, ha megtalálod őket, hiszen úgy lesz teljes ez az emlék.
        Biztosan van, aki szívesen nézeget ilyesmit, én majd legfeljebb csak egy pillantást vetek rájuk. (Mert azért kíváncsi vagyok ám egy kicsit. 🙂 )

  2. Most örülök igazán, hogy anno Bulgáriában nem léptem rá a viperára, lehet az sikító asszonyság az életem mentette meg. Annak is örülök, hogy eszedbe juttattam ezt a régi emléket:) Én ilyen esetben, ha valaki bármilyen okból is, de így játszik az életével, és tanúja vagyok, tuti leütöm, és viszem a kórházba, ha akarja ha nem. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük